Drága Yogi, van egy egészen rossz híremn: újságot már ma sem olvas senki. :-)
Egyébként remélem, nem volt félreérthető, amit írtam: konkrétan tojok én az örökkévalóságra, a fene se akar ezer éves távlatra tekinteni. Az jutott eszembe, amikor tegnap kitöröltem a 300, az elmúlt három évemről hozzávetőlegesen hű képet adó sms-t, hogy a fölmenőim az ilyen emlékeket papíron őrizték, keskeny szalaggal kötötték át, majd vagy kidobták, amikor érezték, hogy közeleg a vég - mások felmenői esetében így ezeket nálam vagy Tamási Miklósnál kell keresni -, vagy rám hagyományozták, hogy tudjam, kik voltak ők. Csak annyit bátorkodtam mondani, hogy ez _így_ már biztos nem fog működni, abban az ötven-száz éves időtávban sem, amelyben gondolkodni vagyok hajlandó.
No, és akkor megint azt kérdezem: hogy lesz meg a mi hagyatékunk?
Kérdezd meg a régi nemzedéket, és szorgalmasan vizsgáld az atyák emlékét (mert mi tegnapiak vagyunk és mit sem tudunk, és napjaink a földön, mint az árnyék) és ők megtanítanak téged, megmondják neked és szívökből szólanak.
(Mondta Jób.)
Szóval nekünk is tenni kell az ügy érdekében, meg klell írni, át kell hagyományozni amit fontosnak tartunk, s nemcsak a gépen, hanem papíron is.
Egyébként az, hogy egy régi tárgyról nem tudjuk pontosan, micsoda és hogyan működik, egészen megszokott. Sőt, megfejtetlen nyelv is elég sok van; még a számunkra olyan fontos lineáris A vagy az etruszk sem tiszta. Pedig ezek még nem is olyan régiek.
A gyári audió cédében például az a jó, hogy ha ötven vagy ötszáz év múlva nem lesz hozzá lejátszó, akkor is kiolvasható egy mikroszkóppal (jó, kicsit macerás, lehet, hogy egyszerűbb olvasófejet építeni). A szabvány ismert, tehát ha megvan a digitális jelsor, akkor visszanyerhető a hang. Persze írott lemeznél más a helyzet, ahogy már korábban megbeszéltük. De a lényeg persze, hogy a jövőnek szóló üzenetet illik időtálló formátumban eltenni. Tehát nem is papíron: nem akarlak elkeseríteni, de a mai újságokat se nagyon fogják kétszáz év múlva olvasni, mert alig lesznek.
Én azt hiszem, hogy ez talán a világ rendje: hosszabb távon, több száz éves viszonylatban csak egészen különleges emberek és dolgok maradnak fenn. Hány magyar (Magyarország területén született) embert ismerünk ezer évvel ezelőttről? Én speciel csak hármat. Biztos lehet még oklevelekben találni néhányat, most lusta vagyok utánanézni, de azér ez elég kevés. A többiek eltűntek, mintha sose lettek volna. Jobban dokumentált történelmű népnél esetleg három- vagy négyezer évre visszamenőleg is akad feljegyzés, de aztán ott is vége.
Egyszer egy műemlékes guru mondta nekem egyszer, hogy "tudja, sokkal több maradt meg, mint hinnénk". Mert a kastélyból elvitték ugyan a vázát meg a fotelt, de sajnálták eltüzelni, tették ide, tették oda, aztán hopp, eltelt egy fél évszázad, és még mindig megvan. Mert anyag. A családi matéria kicsit más, mert döntés kérdése: anyai nagyanyám - épp ma beszélgettünk róla anyámékkal - bekötegelve itthagyta a saját papírjait (a zsidótörvények miatt egy generációnak megvolt mind, ugye), de a nagyapáméit megsemmisítette a halála előtt. Valószínűleg mert két generációval följebb akadt egy lányanya, és ez mégsem járja. Ő így döntött. És úgy is, hogy maga határozott róla, melyik fotó maradjon, melyik menjen.
Ez tudatos hagyományozás - vagy persze éppen hogy tudatos elszakadás. A legszűkebb körömben is akad olyan, aki csak az én noszogatásomra kezdett el visszabóklászni a múltba: hol van eltemetve a nagyapja, hol laktak a szülei, mielőtt ő megszülett, stb. Egyszerűen úgy alakult az élet, hogy a felmenől inkább felejtettek volna, ő meg nem volt időben résen, hogy ctrl s.
No, és akkor megint azt kérdezem: hogy lesz meg a mi hagyatékunk? Egy egyszer előhívott, kinagyított fotó évszázadot túlél. És egy megabájt? Ott voltam egyszer egy pesti külkerületben, ahol "üzenetet hagytak a jövőnek". Évszázad múlva lehet majd kibontani, és ott tanácstalankodott a fél önkormányzat, hogy mit csináljanak az eltemetett cd-vel: temessenek mellé cd-lejátszót is?
Szerintem sokkal több fog megmaradni, mint a filmes fényképezés korából. Azok is pusztulnak ám rendesen, és ma nagyságrendekkel több fénykép készül, amiből több is fog túlélni minket.
A régiekről se maradt túl sok, sőt, a legtöbbről semmi, de szó szerint. Öreganyámról egy kis dobozkányi papírom van, anyai nagyapámról néhány éve kikönyörögtem egy fényképet a családjától, mert azelőtt sohasem láttam. A nevét ma sem tudom. És az emberek jó része úgy hagyta itt a világot, hogy nem maradt mögöttük semmi, és senki nem emlékezik rájuk.
Nemrégiben megváltozott a céges levelező rendszerünk, és noha megőrződött volna minden, úgy éreztem, itt az ideje a múlt rendezésének. (Tudjuk jól, ideje van ennek, annak, amannak - tán a kidobásnak is.) Amolyan rendes asszony vagyok egyébként, szépen dossziékban gyűjtök mindent, ami nekem fontos, így aztán dossziéstul dobtam ki százával a sok éven át gyűjtögetett leveleket, úgy döntvén, ami igazán fontos, az az ember emlékezetében, khm, szívében van. Ma meg, ha már ilyen jól belejöttem, utánadobtam háromszáz sms-t is, mert megképzett előttem, hogy egyszer végül csak elhagyom valahol a telefonomat, és rajtam ne röhögjön egyetlen török használtmobil-díler se. :-)) Na szóval, amiért ezt az egészet mesélem nektek: van annak már tíz éve is, hogy gyakran eszembe jut, a mi generációnk után mi marad majd az utókornak? Fotóink digitálisak, belehalnak majd a laptopunkba, a cd-inkez, dvd-inkhez egy idő múltán nem lesz olvasó. Telefonunk tönkremegy, viszi a levelezésünket, mailünket magunk irtjuk, hogy ne lássák a kalózok, etc. A jövő fortepanja miből fog élni? (A jövő történészeit, levéltárosait már nem is említem.)
A festék vastagságára pl. én nem is gondoltam, pedig nagyon is számíthat, főleg a többedik mázolás után.
Én sajnos igen. Azért sajnos, mert egy sok év előtti sk. lakásfelújításnál azt mondtam, hogy majd én megmentem a régi bejárati ajtót meg ablakot. Ebből az lett, hogy két hónapon keresztül csináltam - csak annyit mondok, hogy megtaláltam rajtuk azt a kék festéket, amit a háború utáni helyreállításkor kentek rá. Rengeteget kellett javítani, több négyzetkilométernyi csiszolóvásznat és -korongot elhasználtam, az új festék huszonöt réteg után sem akart fedni, szóval vidám volt. Végül sokkal többe került, mintha új ablakot és ajtót vettem volna, és még csak igazán jó sem lett (viszont eredeti, az is valami).
Nem tudom, milyen márka, bent van az irodában, én meg itthon. Olcsó praktikeres izé (a kinyomópisztoly el is görbült azonnal). Remélem, jól ragad, mert a radiátorok mögötti hőtükröt is ezzel tervezem rögzíteni. Az ablak viszont elvileg nem tud összeragadni, mert van közöttük nejloncsík.
"A régi nyílászárók felújítási gondjai a szakijaim szerint a mai elkényeztetett megrendelőkre vezethetők vissza. Ma már természetes, hogy a szinező-beeresztő lazúrokat használják. Ezek gyakorlatilag nem vastagítják a fát, tehát nem gond berakni a gumit. Illetve az ablakok nagyrésze eleve anyagában szinezett, tömítéssel felszerelt.
A régi fa nyílászárókat úgy készítették, akkora réssel, hogy festhetők legyenek. Tehát nem szorosan záródóra. A "szoros" záródást a zárszerkezet biztosította, hogy szélben ne kopogjanak az ablakok. A festés többsoros lenolajkencés beeresztésből, vastag olajfestékes takaró és szinező alapmázolásból, arra vékonyabb szinező és fényt adó zománcfestékes zárórétegből állt. Ezt párszor fel lehetett újítani átfestéssel anélkül, hogy akadályozta volna az ablakok záródását. 10-20 évenként viszont le kellett maratni vagy égetni a vastag festék rétegeket egészen a csupasz fáig, hogy újra lehessen mázolni.
A mai szakik percek alatt lecsiszolják a zárófelületeken lévő vastag festéket, ezért tudják betenni a gumit a sarokba úgy, hogy nem fog elviselhetetlenül feszülni. Még azt is megteszik, hogy a csiszolás és a marás után egyetlen ecsethúzással valami színben passzoló lazúrral eltüntetik a csiszolás nyomát.
Csak arra kell odafigyelni, ha a tulaj ismét mázoltatni akar. Nagyjából akkorra tönkre is megy a szilikon tömítés. Így a festés után úgy is újat kell berakni."
Én is hallottam régen erről a becsukásra formázódó szigetelésről, de nem láttam még soha.
Pedig nofRETRO linkjén is volt róla szó, és én is pontosan ezt csináltam ma tubusos akrilból. Majd kiderül, hogy milyen, mindenesetre egyszerű felvinni.
A nútba behúzandó szigetelésnek többféle mérete van, ahogyan az az alábbi linken is látszik. Tehát lehet, hogy Nálad a kelleténél nagyobbat tettek be, ezért nem tudod becsukni. Amúgy a korábban megszokottnál mindenképpen kissé nehezebb a becsukás, de megéri. Nálunk a kapcsolt gerébtokos ablakok pár héttel ezelőtti mázolása után még nem tettük vissza a 16 évvel ezelőtt betett gumikat (nem kínlódtunk a régi visszatevésével, hanem vettünk újat, ami ma került a helyére). A pár nappal ezelőtti nagy szélben hihetetlenül zavaró volt a cúg, amitől már elszoktunk.
Én is hallottam régen erről a becsukásra formázódó szigetelésről, de nem láttam még soha. Lehet, hogy könnyen rá lehetne találni egy kis keresgéléssel. Az itt megfordulóknak ez nem lehet nagy feladvány, hiszen a 100 évvel ezelőtti házfotókról is kiderítik a fal mögött alvó személyek lábméretét...
A nútot bevűgni és bele a szigetelő, se sokat segít. Illetve azért nem tudtam többé becsukni erő hiányában.:-(
Hallottam viszont valami olyan módszerről, hogy az anyagot fel kell vinni a keretre és rácsukni az ablakot és x idő mulva szabad csak kinyitni. Állítólag ezzel a módszerrel az egyenetlenségek is megtöltödnek a szigetelőanyaggal. Mint mondtam csak hallomásból ismerem, nem tudom, hogy működik-e rendesen a dolog.
Régi ablakok szigetelésére nem az öntapadó habcsík az igazi, hanem a kis ferde nútba betuszkolt és kerek csövecskének látszó - fehér vagy barna – gumi (szilikon)csík a legjobb és legolcsóbb. Ilyent sokan vállalnak, de a gumicsíkot gyártó kölcsön is ad ilyen gépet.
Ha zár, akkor nem érdemes hozzányúlni. Persze kis extra szigetelés soha nem árt. Sajnos az említett cég azt hiszem aranyáron dolgozik, de tényleg jól. Nekem nem voltak olyan nagy és komplikált abalkaim mint neked, már ha te tetted be a napokban a fotót az ablakról.
Ma a Rákoczi uton mentem busszal. Elképesztő össze-visszaság van ott néhol az ablakok terén.:-(((
Egyelőre leszigetelem az ablakot, szerintem az is bőven elég lesz. (Én úgy nézem, hogy a két éve fölrakott szigetelés még tökéletesen zár, de a kolléganőm ragaszkodik hozzá, úgyhogy inkább megcsinálom.) A régi zárakkal és kilincsekkel kell majd valamit kezdenem, mert azok szétesnek, de majd megoldom.
Ajánlom figyelmedbe a Kömmerling céget, nekem ők csinálták a műanyagot. El tudom képzelni, hogy korhűre is megcsinálnak bármit. Valahol Solymáron voltak, egy német cég.
Persze, hogy nem mutat másként. Viszont nincs vele többé gond. Az én jelenlegi fa ablakaimat pl. már festeni kellene kivűlről 12 évesek. Mondjuk én megcsináltatom jövőre, de a többiek??? Hogy fog kinézni? Lásd még előző hsz-t is.
Hamburgban a házaknak vannak tulajdonosaik, vagy ha társasház, akor olyan gondnok, rendszerint egy cég, aki/ami gondoskodik mindenről. Természetesen a közös költségben egy komoly felujítási alap is benne foglaltatik. A gondnok cég határozza el mikor mit kell csinálni és abba a lakók természetesen bele egyeznek. Az ablakok külső festéséről is ők gondoskodnak, amikor jónak látják. Egy totál tatarozáshoz természetesen bankkölcsönt vesznek fel. Ilyesmivel ott és másutt is mindenki számol, mielőtt megvesz egy lakást. Szigorú szabályok vannak és egy ilyen gondoksághoz szakvizsga is kell.
Szóval nem úgy alakultak a társasházak, hogy a tanácstól bagóért megvesszük a lakást és idővel észre vesszük, hogy az IKV nem létezik és minden a mi gondunk.:-((((
