A tábor végére magjavult az idő Calpe-ban. Kessi szerint a hotel majdnem töküres, csak profi kerékpárost látni, de abból ölég sokat. Az Astana mellett a RadioShack, a Cofidis és az AG2R is ott van.
Kesssi ezen túl az előzetes versenynaptárját is közzé tette.
Ezek szerint a január 24-től február 4-ig lesz egy másik tábor, szintén Calpeban.
Aztán az Algarvei kör (bár korábban olyan hírek voltak hogy a verseny anyagi gondokkal küzd). Márciusban a Stade Biance, A Tirrén-Adria és a Coppi-Bartali verseny. Áprilisban a Baszk kör, májusban a Giro. Júniusban a szlovén körverseny és a svéd bajnokság végül júliusban az osztrák kör.
Ezek szerint Kessi idén se megy a Tourra, viszont indul a Giron és elmegy címet védeni Ausztriába. És a csapat részt vesz a szlovén körversenyen, amihez eddig még nem volt szerencsénk.
Csak nehogy kiderüljön a végén, hogy igaz...Az még életszerű is lenne, hogy a győzelemért cserébe az utolsó km-eken megállapodtak vmiben - pláne, ha van levélváltás...
A mailcím feltörése igen valószínű, mert arról már az előtt is lehetett olvasni, hogy előjöttek a sztorival.
Elég szűkszavúak voltak a hírek, de szerintem Vinot megpróbálta megzsarolni aki beturkált a mailjei közé és mikor nemet mondott eladta a sztorit.
A történetet arra az üzenetváltásra alapozzák, ami a verseny után történt. Állítólag Kolobnyev emlékeztett Vinot hogy ígért valamit és felkérte, hogy állja a szavát.
Azt sem zárom ki, hogy azok akcióznak, akik eddig is el akarták távolítani Vinot a csapatból.
Nohát most direkt visszanéztem az ominózus verseny utsó pár km-ét. Eléggé sántít az újság vádja mert mi van ha nem Kolobnyevvel ketten érnek a hajrához? Vagy az ajánlatot Vino az utsó km-es hurka alatt tette meg?? Megaztán ki az a hibbant csaló aki évekkel az eset után még mindig az e-mail fiókjában örzi a bizonyítékot a csalásra?? Ejjj, és ha e-mailon beszélték le a sumákot, akkor már előre tudták, hogy ketten hajráznak majd a célba?? Nem sokkal mögöttük ott jött Valverde, Evans meg Gilbert. Akkor őket is megkörnyékezte volna?? Szerintem ez az újságíró csak cirkuszt akar maga körül.
Ez az újságíró vagy nagyon bátor, vagy nagyon hülye. Már írtam, szerintem Kevésszavú Szásával haragban lenni nem jelent fényes jövőt. Orosszal kikezdeni eleve veszélyes, de egy kazahsztáni orosszal valószínűleg garantált öngyilkosság.
Nagyszerű! Most már tudjuk, hogy Andrej és az ő végtelen hosszúságú lábai jövőre a csapatot erősítik, valaki lefénykepezhetné végre Assant az edzőtáborban:-)
Gasparotto és Kreuziger jelentése szerint Calpe-ban elromlott az idő, így edzőtermi foglalkozásokon igyekeznek újra barátságot kötni a vakáció során elhidegült izomtónusaikkal. :-)
Szerintem a hotelbeli takarítónő síkítva fordult ki a szobából. :-)
Végül meglehetősen elelntmondásos hírek keringenek Kash sorsáról.
Híre kelt, hogy elszerződik a RusVelo prokontinentális csapathoz. Ez a csapat a Katyusa körül felépülő rendszer része (van junior és női csapatuk is), és a hírek szerint Vjacseszlav Jekimov lesz az egyik direktor. A pletykák szerint ő van az igazolás hátterében is.
Ugyanakkor Andrej ott van Calpe-ban az edzőtáborban és állítólag határozottan cáfolta, hogy odébb állna.
Végül arról is szólnak a jelentések, hogy Maxim Gurov a csapat mellett marad, bár hogy mi lesz a feladata az nem ismert.
Nekem pont ilyen makaróni kell! Írok Vinonak, hogy a következő topiktalkiig tartsa észben a tudományát és ott meghívok mindenkit egy Vino féle milánói makarónira amit persze ő szolgál fel nekünk!
Az edzőtáborban csak elárulják, hogy kiből áll az új gárda. Di Gregoriot sajnálom, Szása az egyetlen, akinek a keze alatt igazi hegyimenő válhatott volna belőle. Neki az liberális nevelés, ami a francia csapatokban van, nem való. Imádom Boyert, de az a rögeszméje, hogy elég, ha egy profi nem szed tiltott szert, és végrehajtja az ajánlott edzésprogramot. Pedig nem, van akihez kell a kilencágú korbács, és a marseille-i pont ilyen.
Miután holnap edzőtáborba vonul az Astana, ellenben még nem jelentették be a csapat összetételét, szerintem itt az ideje egy kis leltárnak.
Akik bizonyosan maradnak (15 fő)
Bazajev, Djacsenyko, az Iglinskij testvérek, Kangert, Kasecskin, Kessiakoff, Kiserlovski, Kreuziger, Lorenzetto, Masciarelli, Petrov, Tiralongo, Vinokurov és Zeits.
Akik nem bizonyosan, de valószínűleg maradnak (5 fő):
Fofonov, Gasparotto, Grivko, Nepomnyjascsij és Renev.
Akik érkeznek(8 vagy 9 fő):
Borut Bozic, Janez Brajkovic, Francesco Gavazzi, Jacopo Guarnieri, Dmitrij Muravjev, Simone Ponzi, Kevin Seeldraeyers, Jegor Szilin és talán Alexander Susemojn.
Akiknek sorsa bizonytalan (2 fő):
Juffre és Mizurov, bár utóbbi a friss pletykák szerint Iránba igazol.
Akik távoznak (5 fő):
Clarke, Davis és Vaitkus a GreenEgde-be, Di Gregorio a Cofidisbe, Gurov és Stangelj visszavonul, utóbbi valószínű a csapatnál marad, mint direktor vagy tanácsadó.
A probléma az, hogy ez - még ha Mizurovval nem is számolok - 30 fő.
A szabályok szerint 28 versenyzője lehet az Astanának, ha nincs újonc a csapatban.
A névsorból szerintem csak egyvalaki számít újocnak: Susemojn, ha ő is szerződést kap, akkor lehetnek 29-en. Így vagy úgy, legalább egy valaki nem fog beférni.
Én megértem Szását, nem lehet alacsony fizetésű állás díszorosznak lenni Nurszultán elvtárs birodalmában. Ezzel együtt, lehet, hogy még tenni is tud valamit a népéért.
"Miért van olyan érzésem hogy ezzel úgy akarják eltávolítani Szását a csapattól mintha előléptetnék..."
Azt zörgi a haraszt, hogy Andrej Mizurov egy iráni csapathoz fog igazolni, ráadásul vete tart Davide "Tintin" Rebellin is.
Nagyon sok vizet nem zavart Andrej a csapatban, d valószínűbb hogy azért adték ki az útját, mert Aidar embere volt...
A csapat közben hétfőn edzőtáborba vonul.
Három napig Olaszországban lesznek Montecatini Terme-ben, majdátruccannak a spanyol üdülővárosba Calpe-ba.
Hogy mire fel ez a kétlakiság azt nem írják, de az olasz város mellett szerintem az szólt, hogy a közeli kórházban végezték el egy éve is az orvosi vizsgálatokat a spanyol hely mellett meg a jobb időjárás.
Halljátok, ez olyan, mint egy politikai krimi. Szóval, amíg Szása harcképtelen volt a combnyaktörése miatt, Aidar Mehmetov elvtárs megpróbált puccsot végrehajtani ellene a csapat tulajdonosainál. Sötét tervéhez felhasználta Adrej Kaeshechkint mint helyettes összetett versenyzőt. Már-már nyerni látszott, amikor Szása meggyógyult, visszatért hazájába, és minden politikai kapcsolatát felhasználva egész pályás letámadást indított Mehmetov ellen. Szása Vinokurov, aki fénykorában nyolc éve Belokival, Armstronggal és Ullrich-kal volt versenyben a centenáriumi tour győzelméért, természetesen könnyedén kifilézte elhájasodott agyú Mehmetov elvtársat. Talán még meg se izzadt.
Azt hiszem, nem szeretnék Szása Vinokurov ellensége lenni.