Amikor náluk jártam (sok éve), azt mondták, a környező országok engedélyével most terjesztik ki a közreadhatósági korszakot a nekem legérdekesebb időszakra, a XX. század elejétől máig, benne a polgári anyakönyvekkel is.
Amúgy meg - mecsoda kölönbség, hogy manapság annyiféle kórságban lehet meghalni. Olvastam nemrég egy reneszánsz főúrról, Vespasiano Gonzagáról. Az úr magához szólította a feleségemet. Hirtelen vitte el a szélhűdés, anélkül, hogy akár egy szót mondhatott volna írta nagynénjének, Giuliának 1559. november 9-én. Pedig valójában ő fojtotta meg. Khm. :)
>A négyből csak egyről tudom, hogy mikor, nála a helyszínt is hamar előkotornám,
Amatőr családfa kutatóknak indulásként javaslom a mormonok adatbázisát. Az ilyen irányú ténykedésük közpntja a Budakeszi úton van. Megmondod a környéket és a kb. korszakot, meghozatják a mikrofilmeket azokról a templomi anyakönyvekről, határtól függetlenül, aztán keresgélhetsz. Készségesek és ingyenesek.
Amellett, hogy a célod felé visz, remek móka is. Egyes anyakönyvekben a halálozás oka oszlopának felirata: "Nyavaly"
Máshol egy faluban tizenöt éven keresztül mndenki köhögésben halt meg.
A kilencvenes évek elején megkértem mindkét nagyanyámat, hogy írják le, amiről mesélni szoktak, mert a szóbeli hagyományozás megbízhatatlan, mindig ugyanazok a - habár egyre kerekebb - sztorik jönnek elő, de a leszármazott sosem tudhatja, hogy most tulképpen ki kinek a kicsodája, hányban is járunk, stb. Két fontos tanulsággal szolgált a projekt: hogy az emlékezők ilyenkor ugyanazt a "nagy sztorit" szeretnék elmesélni, legfeljebb kitöltik a réseket új információkkal, igaz, ezek a leszármazottnak óriási kincsek; másrészt, hogy halálos pontossággal döntenek arról, mit rögzítsenek és mit ne. Azóta van, hogy mindennél jobban érdekel az elhallgatott történelem... :)
Világnézeti különbség van itt, kérem: szerintem egyáltalán nem fontos (senkit nem fog megváltoztatni, nem lesz belőle másik ember, nem ad hozzá semmit), csak nagyon izgalmas.
Csodálom, hogy a leszármazottakat érdekli a családfátok. Azt tapasztaltam, hogy bármilyen régi történet meghallgatásához sincs sok türelmük, nem érnek rá ilyen ósdi dolgokra.
Hű, ez még nagyobb munka, mint gondoltam, és még izgalmasabb is. Igazán le a kalappal, nem csak a kitartásért, hanem azért is, mert ilyen szépet tudtok a gyerekeknek adni.
Amikor elkezdtük (kettesben a családfővel) volt néhány üres, francia kockás A/3 (félbehajtott)
papírunk, egy temetés utáni összejövetelen, ahol a családfő élő rokonságának mintegy a fele volt jelen.
Az élők kikérdezése után (több hónapig tartott és utaztunk néhány száz km-t) volt 15-20 oldal teleírt papírunk és néhány dokumentum fénymásolata.
Az utána következő 2-3 év során a MOL -ban (Magyar Országos Levéltár) végignéztünk kb. 250 ezer mikrofilm képkockát, utaztunk az országban újabb néhány száz kilométert, végig bogarásztunk két tucat temetőt, leveleztünk éveken keresztül a radixindex családtörténet kutató levelező listáján 2-300 sorstársunkkal. Ami a családfákat, ösfákat illeti, nagyjából addig jutottunk, amennyi a honlapról kiolvasható és ezután megnyugodva abbahagytuk. :)
A gyerekeink, unokánk kíváncsiságát - a nyomtatott anyagokkal és az albumokkal, amiket kézhez kaptak, - kellőképpen felkeltettük és valójában ez volt a cél.
Mire idejük és módjuk lesz folytatni, valószínüleg már a szobából sem kell kimozdulni hozzá.
Azt biztos tudod, hol és mikor születtek a nagyszülők
Nem. A négyből csak egyről tudom, hogy mikor, nála a helyszínt is hamar előkotornám, de a többiről semmi. Épp a múlt héten említettem valahol, hogy az apai nagyapámnak még a nevét sem tudom. (Ami azt illeti, az apai nagyanyám lánykori nevét is meg kéne kérdeznem anyámtól, hátha tudja - mi mindig csak a második férje vezetéknevén említettük otthon.)
Ha gondolod, szívesen összehozlak profival, ahogy ismerem, boldogan ad néhány orientáló tanácsot.
Köszönöm, de még nem érzek magamban elég indíttatást, hogy belevágjak. Tudom, tudom, igazatok van - majd egyszer egy találkozón elmesélem, hogy miért.
Ez a kazal még nekem is megvan, pedig a rengeteg költözés, pincebeázás és egyebek, eléggé megtépázta a dolgainkat. Nem igazán érdekel, nincsenek leszármazottaim, nekem meg minek.
Nekem is eszembe jutott már többször, hogy lépni kéne valamit, mielőtt minden adat a sírba vész... De valahogy... Mindig volt fontosabb tennivaló... :(
Akkor marad az anyakönyv. Azt biztos tudod, hol és mikor születtek a nagyszülők, ezen el lehet indulni. De marha nehéz feladat nem szakmabelinek. Ha gondolod, szívesen összehozlak profival, ahogy ismerem, boldogan ad néhány orientáló tanácsot.
Csatlakozom. Nálunk lényegében minden ágon megvannak ezek a papírok valahol a családban: a felmenők arra edződtek, hogy nem kidobni. Egy szegrőlvégről-bácsikám pl. jó régen ideadta az ő kazlukat, és a következő szülinapjára összeállítottam a legszimplább családfát - semmi más, csak ami a papírokból kiderült. Nem várt öröm fogadta az eredményt, mert kiderült, csak őrizték, de sosem jutott eszükbe belebogarászni.
De jó! Két éve, amikor apukám bátyja 80 éves lett, családilag mi is belefogtunk egy jó nagy vállalkozásba, de ismervén a saját korlátainkat, szakembereket kértünk fel. Irtó vicces volt, hogy az ebből élő kárpátaljai lelkész (az egyik ág Máramarosszigetről származott) - hiába magyaráztuk el neki a feladatot - mindenáron valami nemességet akart nekünk találni, ami nem volt nehéz, mert pár évszázadon át azon a tájon minden második embert úgy hívtak, mint minket, szóval csak rá kellett böknie az anyakönyvekben egy jónak tűnő névre, és már meg is volt a kutyabőr. Ennél is nagyobb baj, hogy jelenkori rokonokat is akart nekünk találni a legmagasabb politikai körökben: na, ezt már kikértük magunknak. :-)
A másik oldalon viszont egy tündéri fiatal levéltáros segített, aki tizenhetedíziglen kutatta fel nekünk a remek sváb fölmenőket. Lényegében fetrengtünk a röhögéstől, amikor párhetente diadaljelentést küldött, hogy mi mindent fedezett föl a Weiser, Pisch és Krausz ősökről. Ennyi a Kárpát-medencéről és a törzsökös magyarságról. :-))
