De ha megtorlasokhoz asszisztalt/nem akadalyozta meg, akkor a sortuzre parancsot ado, fegyvertelen civileket megoletok oldalan all.
Nem kellene a történelmi környezetből ennyire kiragadni még Biszku tevékenységét sem!
Mi van, ha valaki MA a fennálló államrend ellen szervezkedik? Vagy MA csoportosan, felfegyverkezve az államrend ellen támad? Ma is leültetik!
Igen, elítélendő, hogy akkor ki lehetett végezni ilyen okból embereket, de ki lehetett a fehér terror idején is, vagy 1848 után.
A halálbüntetés bevett szokás volt nálunk is - hatalomtól függetlenül - egészen 1990-ig. ( ha jól emlékszem)
Lehet utálni, de tudomásul kell venni, hogy nálunk akkor szocialista berendezkedés volt és nyilván soha nem lett volna vezető beosztásban az, aki elutasítja azt a rendszert. Ha pedig elvállalta a vezető beosztást, akkor alávetette magát azoknak a szabályoknak amelyek akkor voltak.
Idiotizmus most, a mai szemmel, a mai tudással megítélni 50 évvel ezelőtti tevékenységet, ami ráadásul nem is hétköznapi menetben történt.
Az idő múlik, a történelem során az emberi felfogás változik.
2063-ban valaki hatalomrakerül, akinek az apját mondjuk tegnap hajléktalansága miatt bevitték a rendőrségre és jól megverték. Hatalmon elkezdi kapargatni a hajléáktalanokról szóló törvényt, a történászek megállapítják, hogy az bizony 74 ezer embert érintett és előveszik a mai politikusokat emberiesség elleni bűncselekmények elkövetéséért.
Mert 50 év múlva már az akkori humanitárius felfogás szerint olyan törvények lesznek, hogy senki nem élhet az utcán, mindenkinek lakást kell biztosítani.
Ilyen baromságot nem keresnek. Ő maga beszél a filmben a ptessziókról - súlyosbítást erre és erre, vagy hogy a prolik fizikai megsemmísitése az elsődleges - ideolófgiai okok miatt. Pozsgay is ilyen a KB-ben kiosztott ítéletekről beszél.
Friss hír, hogy az ügyészség folytatja a nyomozást, a már vádirattá összeállt sortüzek, a kommunizmus bűneinek tagadása és illegális fegyvertartás után rátérnek a kivégzésekre, egyéb meghurcolásokra, vagyis presszió gyakorlására ügyészekre, bírákra.
Láttam a filmet, igaz nem mostanában. Nem emlékszem pontosan, hogy a filmben mondta vagy a közbeszédben, hogy a XIII. kerületi pártbizottságban, meg a gyárakban is veszélyben voltak, ezért kellett közbelépni.
Én a dokfilmet néztem, ahol Biszku beszél a sortüzekről. Összemosódiott, hogy márciusban nevezték ki belügyérnek, novembertől azon időpontig a pufajkásokat irányító operatív kormánybizottságot koordinálta.
Érteni vélem. Csak egy olvtárs vetette fel, hogy később lett belügyminiszer. Erre válaszoltam, hogy minisztersége előtt is része lehetett a megtorlás szervezésében.
A vádirat szerint az 1956-os forradalom, majd szabadságharc leverését követően Biszku Béla az 1956. november elején megalakult Magyar Szocialista Munkáspárt (MSZMP) központi, irányító és döntéshozó testülete, az Ideiglenes Intéző Bizottság tagja volt, amely létrehozta az úgynevezett karhatalmat. Az Ideiglenes Intéző Bizottság közvetlenül irányította a karhatalom vezető testületét, a Katonai Tanácsot, részére feladatokat határozott meg és célokat tűzött ki, melyet a karhatalmi erők végrehajtottak.
Azé' belügyminisztersége előtt is részt vehetett fegyveres megtorlásban:
"A forradalom első napjaiban a XIII. kerületi pártbizottság tagjaiból, párttagokból és munkásokból fegyveres csapatokat szervezett a felkelők ellen.[3] Ezért a forradalom után megkapta az akkori rendszer egyik legmagasabb kitüntetését, a Munkás-paraszt Hatalomért emlékérmet."