Általános trslgás, trsdlmi, pszihlgiai, és egyéb kérdésekről főzőcske közben. Leginkább magammal beszélgetnék, de minden barátságos nicket szívesen látok. Eredeti méret.
Pedig a változás visz előrébb, az egy helyben topogás az élet dobókockáján ugyanarra a helyzetre ugyanazt a reakciót fogja generálni: amíg nem lépsz mást a sakktáblán, addig nem jutsz egyről a kettőre.
Hát... Nem úgy adta a tanácsot, h "Ezt kell csinyányi e!", hanem rávezetett, illetve mindig megkérdezte, h adhat-e feladatot. Persze semmi nem volt kötelező... De úgy voltam vele, mintha orvosnál volnék, és azért egy dokira érdemes hallgatni. Tudom, h ma nagy divat megkérdőjelezni az orvosokat, pszichológusokat, stb, de én úgy gondolom, hh megéri figyelembevenni a javaslataikat... És van kimondottan pszichológiai tanácsadás is. :)
Nem. A pszichológus (ha jó) nagyon kézzelfogható tanácsokat is ad a meghallgatás mellett. De abban igazad van, h önmagában a beszélgetés is segít. És nagyon eccerű dolgok voltak a tanácsok. Pl. h menjek el azokra a helyekre, ahol együtt voltunk. Én magamtól a világért nem mentem volna el ezekre a helyekre, vagy nem hallgattam volna meg a közös számainkat, filmjeinket, stb... Vagy hogy írjak neki levelet... Érdekes, h akkor még hívő voltam, és a gyüliben nagyon ellenezték ezt az egészet... H halottakkal nem lehet levelezni, beszélgetni... És a pszichológus meg pont az ellenkezőjét tanácsolta, és nagyon bevált... Az akkori gazdámra is tudott mondani egy csomó trükköt, h hogyan kezeljem a faszságait...
Szerintem nem is maga a pszichológus, mint terapeuta jelenti a segítséget, hanem az a tény, hogy kibeszéled magadból. Igazából tök mindegy, kinek önti ki a szívét, csak legyen valaki, aki meghallgatja.
De kedves Anyóca, fel van dolgozva. Én kentem be magam Lamborghini Miticoval, és én akartam fájongani egy kicsit... 10 hónapja nem volt ilyen, úgyhogy ne állapítgassatok már meg marhaságokat... De aztán felőlem... A legkisebb jelentősséggel sem bír rám nézve, h leírhatom akárhányszor, h nem, nem ez tölti ki a mindennapjaimat, ti itt csócsáljátok a két- három nappal ezelőtti érzelmeimet, amik már nincsenek itt... És nyammogtok rajta, mikor én már rég elflejtettem... Nem én nyammogok rajta, hanem ti... Ti nem tudjátok feldolgozni, h én feldolgoztam... Ehh...
Sztem azt, h mit kellene tenned, egyedül te tudhatod. Ha úgy érzed, segíthet a pszichológus, akkor fordulj hozzá. Nekem nagyon bevált, amikor úgy éreztem összeroppanok. És nagyon egyszerű kis tanácsokat adott, h mit tegyek, és én végre is hajtottam őket, bár volt, amiben nem hittem, mégis működött. Mikor befejeződött a kezelés, utána ráálltam a gyurmára, és az legalább olyan jót tett. Szó szerint kiizzadja magából a sz@rt az ember...
Egy kolléganőm már vagy tíz éve vált el, de még mindig a volt férjét csócsálja. Naprakész az élete történéseiből, elemzi az aktuális kapcsolatait, nem képes túllépni rajta. Pedig egy helyes, normális csaj, de tényleg a legszebb éveit pazarolja erre az önmarcangolásra. Nagyon sok egyedülálló 30-as, 40-es kolléganőm van, és ez valahol nincs rendjén sztem.
Fel van dolgozva. Kár elemezned. A visszaesések saját döntésemen múlnak. Ha akarom, megfürdök a fájdalomban, ha akarom szétszakítom magam fizikailag, és már el is múlt. Én irányítom. Kár messzemenő következtetéseket levonnod abból a pár mondatból, amit itt lelkizek. De persze, meg van engedve neked is, h azt gondolj rólam, amit csak akarsz, de kérlek tedd hozzá mindig, h te ezt gondolod, és ne ténymegállapíts/diagnosztizálj, stb...
Igen, nagyon jó okosnak lenni a más dolgában. Megmondani, h ezt tegye, vagy azt tegye. Pláne a "Ha én lennék a helyedben..." kezdetű mondatok nagyon építőek tudnak lenni... Együttérezni vmivel melósabb, de van akinek az spontán jön...
Én megértem Vkicsakúgyot. Érzem, h esetleg magában is talán gondolja, h nem kéne, mégis egy láthatatlan erő vonzza az édes kínhoz... Ha el fogja unni, majd otthagyja a szekeret ami nem veszi föl. De én megengedem neki azt a luxust is, hha akarja, ne hagyja ott...
Teljesen mindegy amúgy, a lényeg, hogy passzoljon a másik természetéhez/elfogadóképességéhez. Két nagyon utálatos ember is jól meg tud lenni, ha el bírják egymást viselni.
Hát ez pompázatosan csudálatos. :) Asztamindenit! :) Grt! Nagyon szerencsés vagy! :) De a fickó is szerencsés, mert aranyos kis természeted van. Bár tévedtem már ilyesmiben, remélem, te nem fox csalódást okozni. :)
Hát ezért nem szerencsés neki sem keresgélni addig, amíg nincs az előző kapcsolatán túl.. Ha így találkozna a nagy lehetőséggel, ugyanúgy elrontaná/elszalasztaná.
Meg nem egyszer olyan szintű és mélységű sérülésekkel, hogy győzze valahogy feldolgozni, akár magában, akár úgy, hogy a másikat ne azon a csorba lencsém keresztül szemlélje... Nem lehet könnyű.
Még nagyanyáink korából maradt az utókorra az a mondás, hogy nem futunk olyan szekér után, ami nem akar felvenni.
Annyit toldanék hozzá saját kútfőből, hogy nem csupán az önbecsülésed miatt, hanem azért, mert a rád valóban váró és pont neked való szekeret közben meg elszalasztod.
Igen, 4 éve, itt, az egyik topikban ismertem meg. Úgy idegesítettük egymást, hogy végül összejöttünk. De előtte nekem is volt pár éven át keresgélős/egyedüllétes korszakom.. Nem volt könnyű. Felnőttként sztem amúgy is nehéz ismerkedni, az ember már tele van elvárásokkal, összehasonlítási alappal, rigolyákkal..
Van néhány videó a telefonomon rólunk. Soxor alszom el úgy, h rendre végignézem őket. Néhány hónapja azonban többször is kimarad. Olyankor lelkifurim van, h nem gondoltam rá, egyedül hagytam a hideg sírban... Nem, nem is akarom elfelejteni. Egyetlen jó dolog volt az életemben. De amúgy nem ez tölti ki a napjaimat... Szóval tök normális folyamatról van szó...
Neked van vkid, akihez ragaszkodsz, aki szeret? Akinek megengeded, h nevessen a szerencsétlenkedéseiden? :)
