Ez remek ötlet, s ha van érdeklődés rá, akkor én is tevőlegesen támogatom. Úgy értem a tevőlegességet, hogy egy Oberheim OB5 és egy Hamichord klónt a megfelelő tartozékokkal, erősítéssel és hangdobozokkal szívesen odaviszek az esemény színhelyére, de ha nekem valamilyen ok miatt az időpont nem stimmelne, a hangszereket és a hozzávalókat akkor is örömmel kölcsönadnám. Esetleg egy HL 722 leslie-t is fel tudnák ajánlani erre az eseményre, mivel a klónok nagy része ezen keresztül is megszólaltatható (11 pólusú kábel).
Ebben a dologban én nem a versengést látom, hanem egy valódi összehasonlíthathatóság lehetőségét (talán egy igazit is volna értelme odavarázsolni). Ha pl. egy-egy rövid nótát egy művész kollégánk mindegyik klónon megszólaltatna, baromira kijönnének az esetleges különbségek. (majdnem ideírtam néhány kíváló fórumozó művész nevét - akik bármelyik hangszerből ki tudják csiholni azt amit az a hangszer tud/megenged - de nem szeretnék senkit sem megbántani azzal, hogy hiányos ismereteim miatt esetleg valakit kihagynék) Mindenesetre egy ilyen szeánszt nem kis meló megszervezni, de én úgy érzem, hogy valamilyen keretet/programot a hozzáértő kollégáinknak előre meg kellene fogalmazniuk, amely mentén a bemutató profi módon lefolytatható. üdv.:
Na, úgy látszik megint sikerült magam félre értetni. :) Már csak a korkülönbségre tudok gondolni, hogy amit én nem 100% komolyságnak vélek, az a tapasztaltabbak szemében harci fegyver... Mindegy, én sosem kívántam csatabárdot kirégészkedni.
A tény attól még tény marad azonban, hogy pár hete én vetettem fel egy "együtt több klón" meccset az eredeti etalon hangszerrel karöltve, mire le lettem intve! Erre sajnos nem tudok gombot varrni bárhogy nézem...! :) Peace please!
Hehe, egyetértek. Ha hallanád egyébként amikor Joplint énekel, és épp formában van, lehidalnál. Nem gyenge a csaj. Remélhetőleg, hamarosan elkészül a J. Joplin: Try c. számának feldolgozása. Abban lehet majd hallani a tutit.
Szerintem tone wheel szaktárssal kellene egyeztetni. Neki van alkalmas helységei egy ilyen szeánszra. Talán még a hammondja is ott lenne. Én részemről szívesen elviszem a hangfalamat.
B.A.Z. megyében nem tudom hogy " müködik" e paradigma kifejezés, vagyis egy terület /zene, hangszer/ általánosan elfogadott nézetei (fogalmai, szakkifejezései) egy adott korszakban, időpontban. A paradigma jelentősége abban áll, hogy az ember néha , konfliktusba kerül meglévő véleménye, beállítottsága, hiedelemei, gondolatai, ismeretei stb. ellentmondásossága miatt és szerint, amelyet sokszor ezek átfogó (paradigma méretű) megváltoztatásával tud csak feloldani (paradigmaváltás). A tudományok fejlődése szükségszerűen paradigmaváltásokkal jár, míg egy adott időpontban egymást nem kizáró, több paradigma is lehet érvényben ugyanazon a területen, mint például a hangszerek, a zene , ámitástechnika stb.
Más, nem tudom mennyi embert lehetne "mozgositani" egy klón bemutatóra,
mert ha kb lehetne tudni, akkor müvelödési házat /mert hát erre vannak/ biztos lehetne szerezni...
Hmmm! Klónok háborúja újfenn??? :) A múltkor már azt mondtad, felesleges erőfeszítés, "minden ki van próbálva"! ????????? :))))))))
"Egy videónak nincs sok értelme önmagában" Miért? A Hamichordos demónak is volt, amint tudjuk?!
A klónoknál szinte sértő :) hogy a B-3-amat meg sem említed. :)))) (ki tudja addigra meg lenne-e még, remélem elviszik izzibe!) :)
Egyébként erre a szeánszra sokkal szervezettebb és profibb szervezés + technika stb kellene, mert a pár évvel ezelőtti röpke összejövetel, csak röpke ötlet volt, de mindenesetre ott is kiderült, füllel halható különbségeket senki sem tapasztalt... (vagy csak udvariasságból?) :)))
Videóval nem szolgálhatok, de hobbizenekarunk az "EMBERDZSEMM" három száma hallható. A KeyB vonalkimenetről műlezlivel szól, korrekció nélkül.
Nem sok hallatszik belőle, mert kevés tehetséggel, de nagy lelkesedéssel udvariasan a háttérben nyomkodok pár hármashangzatot, de azért hallgassátok jókedvvel. (élőben idönként Miskolcon tűnünk fel a Gryzzli Pub - ban)
Tényleg egyre több helyen neleht találkozni az ilyen cuccokkal, nálunk a hangszerboltban is vannak ilyen phil jones basszerôsítôk, és meglepôen jól szólnak.
irtó mélyre lemennek, és nagyon dinamikusak, kis hangerônél is.
Sok basszus. Ham-Peet ismertetett olyan új cuccokról amit teleraktak 8"-os mélyekkel.
Valahol olvastam egy ilyen cikket énis. Sok dudás egy csárdában volt a címe. Tükrözte is a cím a szerző gondolatait ezzel kapcsolatban:-)
Egyébként csak hozzátenném, hogy inkább egy nagy, mint két kicsi. Ez az élet más területén is igaz:-) mivel két teljesen egyforma mechanikájú, mágnesű, induktivitású, és tekercsű hangszórót még nem sikerült előállítani. A dobozban levő levegő nyomáskülönbségekről már említést sem teszek. Ezért a sok hangszóró mindegyike másképp szeretne szólni, de mivel össze vannak kötve, csak rángatják egymást össze-vissza. Ez fizika! Nem én találtam ki. De van itt a fórumban nálam villamosságban sokkal nagyob koponyák ezt ők is alátámaszhatják.
De mindenki tegyen belátása szerint...... csak szóltam.
Ajánlom a Joey D! új cédét. Az Diversivel készült. És nagyon jól szól az egész anyag.
Mindent leírtam. Ha akarod, megtalálod benne a választ. Egy videónak nincs sok értelme önmagában.
Annak igen, ha a klónokat egyszer összehoznánk. Soxor volt szó róla. Lenne egy bemutató-összehasonlító műsor, utána egyéni kipróbálások. Tavaszra meg lehetne oldani egy szombati napra. Szervezés, közreműködés, áldozatvállalás és érdeklődés kérdése.
Tudok: VK8, KeyB, C1, Hami, Key-B, VK7, CX3, NE, DB3-5, XK3, V5+, tehtube's :-) Több mint elég.
Nem jó olyan messzire tenni. Több a basszus, viszont kevésbé közvetlen, dinamikus. Nem lehet a zenélés során a hanxerrel annyira együttélni. Ez nem hifihallgatás.
Sok basszus. Ham-Peet ismertetett olyan új cuccokról amit teleraktak 8"-os mélyekkel. Dinamikusabb, fürgébb és nagyobb a sugárzófelület. Két 10-es is több mint egy 12-es.
Pedig odaírtam mindent:-) Nem feltétlenül fogja élvezni egy két négyzetméteres színpadon a zenész a hangszere basszusait. Azt a közönség fogja a terem végében!:-) Otthon, meg ha van lehetőség, ilyen messzire kell tenni a ládát. Egyébként meg az a tapasztalatom, hogy nem a direkt hullámfrontok adják a mélységérzetet, hanem a visszaverődők. De nem akarok meggyőzni senkit sem!
Az említett KBR-M et meg gondolom az elégtelen hangja miatt hagyták abba. De erre nem esküszöm meg.
:) Ezt a módszert direkt nem mertem mondani nehogy hülyének nézzen meg vki, :) de vagy 1 éve jöttem rá én is! :) A legegyszerűbb megoldás, a másolási macerát leszámítva. Én mondjuk 10 éve az Opera böngészőt használom és az ebben is világszám mint minden másban! :)
Amúgy látom nem sok kedved van válaszolni, de videót nem csináltál róla? Az ui érdekesebb volna saját szemszögből mint a youtubeos gáz minőségű feltételek keyB-ről.
Ja! Nemrég olvastam, hogy a youtube egyben letölthetővé is akarja tenni a tartalmait, de nem feltétlen jelenti azt hogy ez automatikusan a régi cuccokra is vonatkozna, aminek nem tudom milyen technikai akadálya volna. Mindenesetre ki lehet találni mi az amit elsőre elérhetővé tesznek így! ... Igen, az amerikai elnökválasztási ceremóniák. :)
Motion Sound. Inőnként nem árt meghúzni a csavarokat egyéb zörejek elkerülése érdekében.
Youtube leszedés:
Kár leszedő programokkal vacakolni. Most sem igazán akart működni. Van egy sokkal egyszerűbb megoldás:
Miután a piros csík halványan végigért, a file benne van a Temporary Internet files könyvtárban, méghozzá akkor legfelül. (Ki is hoztam azt a könyvtárat az asztalra)
Egyszerűen csak ki kell onnan másolni egy általunk használt könyvtárba.
A mókás, hogy mp4-nek mutatja. Lejátszottam, a hangja megvolt, de a kép nem. átneveztem a kiterjesztést flv-vé, megjött a kép is. És szerintem mivel legtöbbünk pc-n nézi a videókat, kár átkonvertálni ami mindig ront a minőségen.
A tapasztalat mást mutat. Sok nagyobbnak kevesebb a mélye. Ráadásul a KBR-M-et ami monó, de 12"-os méllyel, abbahagyták. Sok egyéb szempont is van. 4-5 m?! Vicc. Gyakran az egész színpad nincs a klubban annyi. Ideje lenne koncertekre eljárni.
A KBR-3D -hez csak annyit szeretnék hozzátenni, -amellett, hogy nagyon jó kis hangfal!- hogy a "kis" méret miatt, kis mélysugárzókat építettek bele. Ezektől sajnos nem várható el a gerinc masszírozás. A terem (szoba) akusztikája is nagyon fontos! Centiméter eltérések is komoly változásokat idéznek elő mélyhang érzet kialakulásában. 4-5méter távolság szükségeltetik a hangfal, és a hallgató között. Szerintem a mélyhangok lesugárzásához, 12"-os hangszóróknál kezdődik a méret. Az alatt csak szemfény(fül)vesztéssel lehet valami mélyhang érzetet kelteni a hallgatóban. Ettől függetlenül gratulálok a szerzeményedhez.
Folytatom onnan, hogy megérkezett. Gondosan csomagolva igényes és nehéz kemény tokban szállították. Az összsúly pont annyi, ami egy személynek már sok.
KBR 3D-vel használom, így elfogadható torzítást tudok állítani, a sajátja nem tetszik.
Több klónom volt : XK2, NORD, VK7, eddig ez a ledjobb, de hiányzik belőle a gerincmaszírozó brummogós mély. Már próbáltam EQ-val, javított rajta, de nem az igazi.
El kell mondanom, hogy volt egy zavaró hibája, amit Zsolt már nem hallott, sikerült ugyanis megoldani. A kapcsolóüzemű táp zaja erősen hallatszott. DI-box beiktatásával teljesen megszünt.
Összehasonlítottam a B4 II-vel. Nyílván szubjektív, a KeyB lezlije, kórusa jobb, a perkája és torzítója gyengébb valamint kicsit véknyabb.
Szerintem soha nem közelítheti egyik sem az igazit.
Ha jól értem idáig ez a legjobb klón? Vagyis a hamichordot is lekörözi?
Amúgy a fönti oktávnál később megszólalás mennyire zavaró? Tulajdonképp sampling alapon működik vagy fizikai modellezéssel?
Egy teszt videó azért meg jó lenne róla! :) Amúgy köszönjük az ismertetőt, újabb dolgok ismeretével lettünk gazdagabbak! Személy szerint ha egy tízes skálán kéne rangsorolni, hány pontot adnál rá?
A bal kockagombot lenyomva tartva a legfelső oktáv lenyomásával különböző hangmintakészletek hívhatók elő. Egy ilyen aktus 10mp várakozás.
Amit típusra írtak annak nincs értelme, inkább évjárat és a véletlen belebotlás adja a különbségeket mert gyakorlatilag egyforma hanxerek mint jól tudjuk. Természetesen a vibrátók karaktere is változik némiképp.
F: Rt3 Egy általános, kiegyenlített hangkép.
G: Rt100-nak hívják, de ilyen nincs. Mondjuk D152 inkább. Ez nagyon éles, agresszív elég kevés méllyel.
A: A100 (mi más?) Általános, kissé karcosabb, vastag, jellegzetes hangzás, szerintem a legjobb.
B: B3 (mi más?) Kissé fakóbb vastag hangzás enyhébb vibrátóval.
C: passz, lehet hogy C3, tökmindegy, a B3-nál is kissé sápadtabb.
Az első kettőt már vöüröskondisnak vélem, a középsőt egy viaszosnak, míg az utolsó kettőt a nagy shift line-os első szériának. Kíváncsi lennék a valóságra.
A hangzása igen jó. Felvételen, vagy viszonyítási alap nélkül szinte tökéletes.
A hangkerekek hangról hangra eltérően berregnek, eltérő karakterrel, hallhatóan hangonként rögzítették azokat, mert mindegyik megegyezik az igazim hangjainak karaktereivel.
Egy igazi B3 mellett a hibákra koncentrálva azért találni. Mindössze 4 fő igazítanivalót találtam ahhoz hogy mint B3 emulációt kíválónak nevezhessek. (a többi klónnál sokkal több kritikám van)
1: A c3 vibrátó jó. Kifényesedik, szépen sír, de: már túlságosan hangosodik és a mélyet főleg túl kiemeli mind az öt mintakészletnél, de eltérő mértékben. Kevésbé kéne hangosítani és némileg a mélyet visszavenni hogy ott se moduláljon annyira. Gondolom ez nem lehet nagy ügy a programozónak. Ezáltal a normál vinrátó is jobb lenne.
2: Az alsó két oktáv kissé vékony. Szerintem EQ-val egyszerű lenne a korrekciója akár a hangkártyánál. Lehet hogy Joey Diversije másképp szól? A tengerentúlon más előfokkal szerelik.
3: A lezlieffekt szimulációja az egyik legjobb de: ez is kissé erős, kevesebb moduláció elég lenne, ill a dobrotor olyan lomha gyorsból lelassulva mintha egymotoros lezlit elektronikával kétsebességesítettek volna.
4: a legfelső oktávnál kissé lassú a mexólalása. Orgona és click esetében egyaránt. Lehet hogy a magasabb frekit több idő kiszámolni? :-) Hogy ezzel mit lehet kezdeni? Egyébként ez a többi klónnál is valahogy így van.
Egymanuálos módban a két 9-es készlet mint a B3-nál a két baloldali. Kétmanuálos, vagy osztott módban meg bal-fölső, jobb-alsó + láb középen. Először furcsa, de logikus, ügyes. A lábbasszus hozzátehető a balkézhez, ill a baloldal oktávval emelhető harmóniakíséret esetén. Ügyes.
Végezetül, jó hangszer. Így is veri a klónokat. Lehetne könnyebb, kisebb, talán olcsóbb, de valahol mindegyik kompromisszum. Ha egyszer engem kérdeznének!... :-)
Remélem részletesen sikerült érzékeltetni amit hallani kéne.