Keresés

Részletes keresés

zsobi#4 Creative Commons License 2005.11.04 0 0 1407

Litván irányító a Kaposvári KK csapatában 

Az Albacomp ellen már pályára léphet Kestutis Marciulionis is 

Kaposvár

Újabb játékossal erősített a vasárnapi székesfehérvári mérkőzésre készülő Kaposvári KK. Az irányító posztra próbajátékra érkezett a litván Kestutis Marciulionis. 

A héten vírusos megbetegedéssel küzdött az amerikai, olasz Mike Wiatre, így nem tudta segíteni az együttes munkáját. A hét második felében sikerült megegyezni az 1976. március 24-én született, 188 cm magas Kestutis Marciulionis-szal, aki egyelőre próbajátékra érkezett Kaposvárra. Az amerikai Delawere Egyetemen végző játékos három évet töltött a Zalgiris Kaunasban, majd több klubban is megfordult. Legutóbb a lengyel WTK Anwil Wloclawek együttesében játszott. A szükséges papírokat sikerült elintézni, így akár már a vasárnap 18 órakor Székesfehérváron kezdődő Albacomp elleni mérkőzésen számíthat rá Farkas László vezetőedző.

 

 

Irja: a Kaposkosar.hu

kaposvari Creative Commons License 2005.11.04 0 0 1406
Na végre bejelentették az egyik új légióst.  Aki ki tudja mondani a nevét, nyer egy tavalyi bérletet:-)
Simi23 Creative Commons License 2005.11.04 0 0 1404

Hát az már nagy probléma, ha a játékos nem érti a taktikát! De a taktikát hogy nem lehet megérteni? Az edző képtelen értelmesen magyarázni vagy a játékosok nem elég értelmesek hozzá?( Ez tudom hogy erős kifejezés, de máshogy nem tudtam kifejezni magam.)

Annak azért örülnék, ha nem ellenünk értenék meg a taktikát! :-))

Előzmény: Törölt nick (1400)
Wagner Lopez Creative Commons License 2005.11.04 0 0 1403
Attól tartok, éppen most fog megtáltosodni a Kompót:-(
Előzmény: Törölt nick (1402)
Lecso11 Creative Commons License 2005.11.04 0 0 1401
Akár már egy győztes meccs is visszahozhatja az önbizalmát a játékosoknak. Nagyon remélem, hogy nem ellenünk jön vissza...
Fehérváron sosem könnyű játszani, szerintem az idegenbeli meccseink közül biztosan a fehérvári mérlegünk a legrosszabb (eddig 2x nyertünk összesen...), és őszintén szólva nem örülök, hogy pont most kell odautazni, mert szinte élet-halál harc lesz ez Nektek.
Előzmény: Törölt nick (1400)
Simi23 Creative Commons License 2005.11.04 0 0 1399

Szóval, akkor mindenki jöhet, mert nálunk nincsenek paraszt focidrukkerek! :-))

Amúgy meg nyerünk, mert nektek van több veszítenivalótok!

Megkérdezhetem tőled, hogy a játékosok továbbra is Kruscicot akarják edzőjüknek vagy edzőt akarnak netán buktatni?

Előzmény: Törölt nick (1392)
Lecso11 Creative Commons License 2005.11.04 0 0 1398
Nincs itt semmi ellentmondás :-)
Kizárt, hogy nyerjünk, de azért győzni fogunk :-))
Előzmény: norris21 (1397)
norris21 Creative Commons License 2005.11.04 0 0 1397
Én érzek egy kis ellentmondást az 1393. és az 1394. között... :-)

Előbbire szavazok! :-)


HAJRÁ KAPOSVÁR!
Előzmény: Lecso11 (1394)
Lecso11 Creative Commons License 2005.11.04 0 0 1396
:-)
Az még nem is nagyon zavarna, hogy csak a KaposEstet ugorja át, csak ne lenne két forduló után mondjuk 5.0-es faultátlaga... :-)
Előzmény: spider8 (1395)
spider8 Creative Commons License 2005.11.04 0 0 1395
Azt hallottam, hogy "Gráci" a Kaposi Estet már át tudja ugrani és most a Pesti Est-re gyúr :)))
Előzmény: Lecso11 (1390)
Lecso11 Creative Commons License 2005.11.04 0 0 1394
Őszintén szólva én is szinte kizártnak tartom, hogy kikapjatok... De azért reménykedek!! Kár, hogy nem tudok menni :-(((
Előzmény: Törölt nick (1392)
Lecso11 Creative Commons License 2005.11.04 0 0 1393
Én sem tudok semmit... de mit izgulsz, addig van még majdnem 2 nap :-))
Amúgy is nyerünk és kész. :P
Előzmény: norris21 (1391)
norris21 Creative Commons License 2005.11.04 0 0 1391
Semmi hír az új ászainkról?
Alba ellen lesznek már? Vagy csak később? Vagy nem is?


KA-POS-VÁR jejejeeee
Lecso11 Creative Commons License 2005.11.04 0 0 1390
Nehezen bizony :-)
Simi23 Creative Commons License 2005.11.04 0 0 1389
Nehezen viseli! :-))
Előzmény: Paquito82 (1388)
Paquito82 Creative Commons License 2005.11.03 0 0 1388
Jesszus Lecsó, a Dagi nálatok játszik?!?! És hogy viseled?? :)) Híjjja, nagyon le vagyok maradva :)))
Előzmény: Lecso11 (1387)
Lecso11 Creative Commons License 2005.11.03 0 0 1387

HAJRÁ KAPOSVÁR!

Simi23 Creative Commons License 2005.11.03 0 0 1386

Többen leszük, mint a hazai szurkolók!

Előzmény: Lecso11 (1385)
Lecso11 Creative Commons License 2005.11.03 0 0 1385
Nem hiszem, hogy izgulnod kell az egyedüllét miatt :-)
Ha a hagyományokat nézzük most is rengeteg kaposvári lesz Fehérváron!
Előzmény: Simi23 (1382)
Simi23 Creative Commons License 2005.11.03 0 0 1384
Azt hittem már azt mondod, hogy hozzád! :-))
Előzmény: Wagner Lopez (1383)
Wagner Lopez Creative Commons License 2005.11.03 0 0 1383
Ha félsz, bújj szorosan a kenguruhoz!
Előzmény: Simi23 (1382)
Simi23 Creative Commons License 2005.11.03 0 0 1382

Vasárnap mindenképpen gyertek Fehérvárra! Nehogy már egyedül legyek abba a nagy ho.. akarom mondani "szentélyben"!

Előzmény: Kioto (1381)
Kioto Creative Commons License 2005.11.03 0 0 1381
Még képlékeny a dolog, de azon vagyok, hogy összejöjjön!!!
Tudod,
"Kell a győzelem..."
:-)
Előzmény: norris21 (1380)
norris21 Creative Commons License 2005.11.03 0 0 1380
Kioto!

A vasárnap miatt én nem tudok menni, de Bazsyval azért kommunikálj! :-)


HAJRÁ KAPOSVÁR!
Reena Creative Commons License 2005.11.02 0 0 1379

:(((((((

Előzmény: Lecso11 (1377)
norris21 Creative Commons License 2005.11.02 0 0 1378
Tényleg, el is felejtettem. Jobbulást!

TT- n, ha máshová nem is, de hozzánk majd beférsz így is! Kaposváron úgyis hagyománya van a sérült játékosok igazolásának, ill. a leigazolt játékosok gyors megsérülésének... :-)

Vagy átállsz a No Basket-Drink Fan Clubba... :-)
Előzmény: Lecso11 (1376)
Lecso11 Creative Commons License 2005.11.02 0 0 1377
Bravúr a javából!

Bravúrgyőzelmet aratott a bajokság második fordulójában a Kaposvári Kk férfi kosárlabda-csapata. A Pécs ellen a második félidőben Szőke, Green és Hendlein vezérletével fordított a csapat, és miután a vendégegyüttes elveszítette két kulcsemberét, a kék-fehérek bedarálták ellenfelüket.
(2005-10-30)

Wiatre, Szőke, Green, Tömösváry, Sanders kezdőötösén gyorsan változtatott Farkas László a Pécs elleni bajnoki találkozó első negyedében: érkezett Trepák, és próbálta megállítani Ivkovics pontszerző sorozatát. A pécsieknél a szerb center mellett Dénes és Orosz is egykori kaposvári játékosként vonult pályára, mellettük Alekszics és Csirke volt kezdő. Az első negyedben főleg a vendégek akarata érvényesült, és a második negyedben sem tűnt sokkal magabiztosabbnak a hazai egylet. A masszívan védekező pécsiek már tíz pontos előnyben is voltak, a szünetre ezt sikerült a somogyiaknak ledolgozni hat pontra - 31-37 volt az állás.
A második félidő rögtön kaposvári pontokat hozott, és aki látta az első két negyedet, alig hitt a szemének. Szebbnél szebb kaposvári támadások futottak a pályán, és átvette a vezetést a KKK. Hendlein Roland szorításában Ivkovics egy sportszerűtlen hibával negyedik faltját gyűjtötte be, majd a Kiss Kornél ellen elkövetett támadóhibája után kiszállt a játékból. Ekkor már növelte előnyét a somogyi alakulat, ráadásul Kiss Kornél kiharcolta Alekszics kipontozódását is. Innentől szárnyaltak a kaposváriak, a leindítások végén Szőke, Hendlein és a sérüléséből visszatérő Ledon Green is szórta a kosarakat - a túloldalon olykor követni sem tudták a fejleményeket. Ez nem változott a negyedik negyedben sem, a végeredmény 96-83 lett a Kaposvári KK javára.
Farkas László, vezetőedző, Kaposvári KK - Nagyon jól védekeztünk a második félidőben, ez volt a nyitja a mérkőzésnek. Az első félidőben nem játszottunk jól, de a másodikban javarészt a magyarokkal a védekezéssel és a precíz munkával, lepattanókkal, sokkal gyorsabban meg tudtunk indulni a támadással. Csomó ziccert tudtunk dobni, átlendültünk a holtponton, és jobb lett a támadójátékunk a felállt védelem ellen is.
Green 25 ponttal és jó játékkal mutatkozott be kaposvári színekben a bajnokságban sérülései után.
Ledon Green, Kaposvári KK: - Az egészségem most olyan 90 %, még nem vagyok 100%-os. A saját játékom most nem nagyon érdekelt, de nagyon örülök, hogy győztünk. Kicsit kapkodtunk az első félidőben, a harmadik negyedben aztán megtaláltuk a ritmust, és fantasztikus harmadik negyedet produkáltunk.
A PVSK szerelvénye a jó bajnoki rajt után Kaposváron kisiklott.
Völgyi Péter, vezetőedző, PVSK-Pécs Expo: - Az első félidőben sajnos nagyon sok olyan lehetőséget szalasztottunk el, amiből könnyű kosarakat lehetett volna dobni, gondolok itt a gyors indításokra. A második félidőben nem találtuk a ritmust, a jobb helyzetet vártuk és feleslegesen passzoltuk tovább a labdát. Kipontozódott két kulcsjátékosunk, akiket nem sikerült pótolni, és a Kaposvár elkapta a fonalat, és innentől kezdve nem volt visszaút a számunkra.
A kaposváriak a jövő héten vasárnap a második vereségét is begyűjtő Albacomp otthonában lépnek pályára.
Lecso11 Creative Commons License 2005.11.02 0 0 1376
Én járni nem tudok, úgyhogy én 100%, hogy nem megyek... :-(
Előzmény: norris21 (1374)
norris21 Creative Commons License 2005.11.02 0 0 1375
Ja és persze köszi.
Előzmény: Simi23 (1373)
norris21 Creative Commons License 2005.11.02 0 0 1374
Beérem persze, én se szeretek csak "úgy" sms-ket küldeni, és fogyasztani a számlámat. Pláne, ha nem válaszolnak rá, igaz Lecsó? :-)

Kiotó, Bazsy, pacey, Lecsó esélyes szvsz.
Előzmény: Simi23 (1373)

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!