Ezek után vissza is vonulok a kosárlabdázástól és az indexezéstől!:-))
Nagyszerű volt az utam! Amelyik kocsiban ültem, ott rajtam kívül még voltak ketten, jó kis félhomály volt meg kibaszottul fütöttek, az út végére már azt hittem, hogy leég a derekam! A hangulatomat meg tudod, hogy milyen volt!
Szívesen a közvetítést, de Zegről majd te közvetítesz nekem!
Wiatre ottvolt civilben és lehet hogy csak a meccs előtt dőlt el, hogy ő vagy Kiss Kornél játszik, mert ő is teljes felszereléssel érkezett. Sőt még a meze is megvan neki, mert a litván gyerek 17-esben játszott és nem 4-esben. Tehát semmi konkrétumot nem tudok mondani a tegnap látottak alapján vele kapcsolatban.
Szerintem is a következő 3 meccset kell hozni és azokon dől el, hogy mire vagyunk hivatottak, de azért a tegnapi játék ennek ellenére elfogadhatatlan! Végre már be kéne fejezni a csapatépítést és nem minden meccsre más csapattal felállni! Egy centert mindenképpen hozni kell, mert ez a Trepák-Tömös páros együtt nem ér egyet. Az MNK-ban olvasd el a beszámolómat, az tükrözi a tegnapi meccset. Még Sporttárs is megdícsért érte.
Persze, de mondjuk -28hoz képest (ha jól tudom volt ilyen állás a 3. negyedben) még mindig jó, hogy "csak" -23 lett, és nem -35 vagy -40. Szóval minden csak nézőpont kérdése... :-)
(én jobban szeretnék inkább 4-2 mutatóval utazni Paksra. :-) )
Így van, természetesen nem Fehérváron kell nekünk győzni. De nem is magával a vereséggel van a gond, hanem annak súlyosságával... megint kaptunk egy méretes, sőt megalázó zakót... A következő három meccset mindenképp hozni kellene (nem is tudom mi lesz, ha megint kikapunk Dombóváron...), mert ráadásul utána irtózatosan nehéz meccsek jönnek (ASE - i, Olaj - i, Univer - o, Debrecen - i) ............... és, hát ha nem 3-2vel vágunk neki ezeknek a meccseknek, akkor súlyos gondban lehetünk!
Sajnos nem láttam a meccset, viszont végig izgultam a rádiós- és az sms közvetítéseket is (köszi Simi, _Bazsy_ !). Az a véleményem, hogy nekünk most nem az Alba otthonában kell tudni győzni, ott ráérünk majd a rájátszásban is. :-) Sokkal inkább kell hoznunk a következő 3 meccset (Sopron o, Dombóvár i, Zeg. o), ezek lesznek nagyon fontosak nekünk.
Remélem jó lesz az új srác is (Wiatre már el is lett küldve, vagy csak a betegsége miatt nem játszott?), és egy valamirevaló centerrel szvsz még a 4közé is odajuthatunk (emlékezzetek, tavaly is milyen kevésen múlt...)!
Ha jót akarsz magadnak, akkor ne nézd meg a meccset a Kapos TV-ben. Ha nagyon kiváncsi vagy rá, akkor meg valami gyógyszert vegyél kézhez, mert anélkül nehéz végig nézni!
Ezek szerint akkor vésztartaléknak még meg van tartva a másik irányítójelölt, hogyha ez a litván gyerek netán nem felelne meg (remélem nem lesz ilyen), akkor legyen egy biztos jelölt a posztra?
Elárulná, de még nem mindegy... A további kérdéseidre én is keresem a választ. A centeren is dolgoznak, de nem könnyű a helyzet, mert van egy plafon sajna
Akkor akire az infók vonatkoztak azt nem tudták megszerezni vagy egyszerűen csak rábukkantak erre a srácra és rájöttek, hogy jobb, mint a másik? Eláruljátok, hogy ki volt a másik irányítójelölt? Most már úgyis mindegy!
Egy ilyen kaliberű játékos hogy kerül Magyarországra? Mert ismerve az anyagi helyzetünket nem kerülhet sokba, tehát pénzt nem keres sokat. Akkor netán valami sérülés vagy egyéb dolog hátráltatta, hogy nem kelt el a jobb csapatok között?
Találtam egy cikket, ami 1998-ban iródott, és azt boncolgatja, kik lesznek a litván kosárlabda új zászlóvivői Sarunas Marciulionis és Arvydas Sabonis után. A cikk irója szerint ők lehetnek azok: Alyvidas Tenys, Sarunas Jasikevicius, Rimantas Kaukenas, Antanas Vilcinskas (igen, igen...), Marculas Kovaliukas, KESTUTIS MARCIULIONIS, Marius Janulis ls Gintautas Vileika. Hát annak már feltétlen örülhetünk, ha emberünk kábé félúton van Skorpió és Jasikevicius között játéktudásban....
A cikk születésekor hősünk 22 éves, és a Delaware egyetemen pattogtat, és a szakemberek jobbnak tartják Saras-nál! Már U-18 Európa bajnok, a torna MVP-jeként, aztán U-22 Európa bajnok, 98-ra junior- és felnőttválogatott! A válogatottban irányitó, a Delaware-on dobóhátvéd. Nagyon gyors, labdaügyes, jól passzol, kiváló hárompontos-dobó. Vele a Delaware konferenciagyőztes 5 év után.
Nem tűnik rossznak a srác, egész jó csapatokban játszott, leszámitva azt a tok névtelen litván csapatot, ahol legjobb átlagait hozta:) Most jól ellentmondtam magamnak. Az az igazság, hogy engem inkább az izgatott fel (nem úgy!), hogy a csávó válogatott volt, és ott sem bőgött le...1999 EB átlag 11 perc alatt 5,7 pont és 2,7 assziszt (ez szerintem tök jó ennyi idő alatt!), 2000 Olimpia átlag 5 perc 2 pont és 0,3 assziszt (ez már soványabb, de én bárkit szivesen látok Kaposváron játszani, aki játszott abban a csapatban. Az Euroligában sem játszott rosszul, sem a Zalgirisban, sem a Lietuvosban. Mondjuk ez igy tök jónak tűnik, egy ilyen játékos elvileg szerintem egy magyar bajnokságban tuti jó kell, hogy legyen, úgyhogy biztos sérült vagy valami, ha hozzánk jött...
Kestutis Marciulionis 04-11-2005 Date of Birth 24-03-76 (dd-mm-yy) Place of Birth Kaunas Positions 1/2 Height (cm) 188 ( = 6- 2 ft ) Weight (kg) 88 ( = 193 lbs ) Country of Birth Lithuania Nationality LIT University Delaware 2000
Strong, talented and experienced point guard who can also play SG position. Lefthander who controls the team in all aspects of the game. Very dangerous coming of a screen in pick'n'roll situations. Allaround player who gets his teamates involved and can also score himself. A true and proven leader and winner. 2 times European Junior Champion. Won Olimpic Bronze medal in Sydney in 2000 with Lithuanian NT. Won 2 Lithuanian championships with Zalgiris and Lietuvos Rytas. Good person on and off the court.
Season Team League G mpg ppg rpg ast st to bs FG% FT% 3P% 05/06 Kaposvár HUN 1 04/05 WLOCLAWEK POL 1 22 13 5,4 1,2 1,5 0,7 1,1 0,0 52,9 76,3 21,4 03/04 Atletas Kaunas LIT 1 6 30 14,8 2,7 4,0 1,0 2,3 0,0 31,8 61,9 38,1 03/04 Bydgoszcz POL 1 18 25 12,2 1,6 2,8 0,8 2,4 0,2 50,5 67,9 27,1 02/03 Wroclaw POL 1 33 14 5,9 1,1 1,7 0,4 1,0 0,1 62,5 75,6 43,5 01/02 Zalgiris Kaunas LIT 1 6 18 7,3 3,0 3,5 0,5 2,0 0,0 47,1 68,4 35,7 01/02 Lietuvos Rytas Vilnius LIT 1 32 19 7,6 2,3 2,8 0,9 1,8 0,1 56,3 83,0 40,0
Height: 188cm / 6'2'' Position: Guard Born: 1976 Team: Anwil, POL (2004-05) Nationality: LTU Agency: Court Side College: Delaware (CAAC)
Career / Comments: Born: March 24, 1976
Career: Kaunas 1996-1997: Delaware (NCAA) 1997-1998: Delaware (NCAA): 9.7ppg 1998-1999: Delaware (NCAA): 12ppg, 2.2rpg, 2apg 1999-2000: Delaware (NCAA): 14.3ppg, 2rpg, 2.4apg 2000 -signed 3-years contract with Zalgiris Kaunas 2000-2001: Zalgiris Kaunas (1T): 11.3ppg, 1.9rpg, 3.6apg; Euroleague: 11.7ppg, 1.8rpg, 2.6apg; NEBL: 11.2ppg, 2.5rpg, Assists-5(3.9), 1spg 2001-2002: Zalgiris Kaunas: waived in Nov.'01, then joined Lietuvos rytas Vilnius (1T): Saporta Cup: 9 games: 6.7ppg, 1.6rpg, 2.3apg; NEBL stats: 8 games: 7.5ppg, 1.9rpg, 2.1apg 2002-2003: In Oct.'02 was signed by Idea-Slask Wroclaw (POL-PLK) for 1-month contract, then re-signed for the rest of season: Euroleague: 11games: 4.5ppg, 8reb, 1.1apg; Polish PLK League: 33 games: 5,91ppg, 1,12rpg, 1,67apg 2003-2004: In Oct.'03 signed at Eisbaeren Bremerhaven (GER-2.Bundesliga): 1 game: 4.0ppg, 3.0apg, next month moved to Topo-centras Atletas Kaunas (LKL): 6 games: 14.8ppg, 2.7rpg, 4.0apg, in Dec.'03 was tested by Ostromecko Astoria Bydgoszcz (POL-EBL): 18 games: 12.2ppg, 1.6rpg, 2.8apg 2004: Summer League in Treviso (Italy) 2004-2005: WTK Anwil Wloclawek (POL-EBL,1T): FIBA Europe League: 9 games: 6.8ppg, 1.0rpg, 1.4apg, FGP: 50%, 3Pts: 31.8%; Polish League: 22 games: 5.4ppg, 1.2rpg, 1.5apg, 2FGP: 52.2%, 3FGP: 20.0% ------------------------------------------------------------------------------- Awards/Achievements: Lithuanian U18 National Team -93 Lithuanian U22 National Team -97-98 World Championships Under22 -97 European Championships Under22 -98 Lithuanian National Team -99-01 European Championships -99 AEC 3rd Team -00 Olympic Games -00(Sydney) Lithuanian LKL All-Star Game -01 NEBL Finalist -01 Saporta Cup Quarterfinals -02 NEBL Champion -02 Polish League Semifinals -03 Polish League Regular Season Runner-Up -05 Polish League Finalist -05
Húha, ha csak a Marciulionis nevet nézzük akkor tényleg nagy durranás :-)))) Ha csupán fele annyira tud kosarazni, mint Sarunas tudott, akkor nagyon jól jártunk :-)