SEARCH : kutat, keres ----------- KERES a pontos szavunk ami végül ilyenre változott, a kezdőhangot ha visszacseréljük K-ra , már egészen jól látszódik. Persze az előzmény még "latin" , az ősfrancia még CERCH
is használt, ami még a KERES szónak a kevésbé manipulált hangalakja.
BEAUTEOUS : szépséges, gyönyörű ----------- A magyar toldalékolás okán választottam ezt a szép hosszú hangalakot, hadd gyönyörködjünk csak benne.)) Ugyanis ez a BÁJÍTÓ(S) szavunk pontosan .
a BEAUTY meg a BÁJÍT(ó) A latinnál már volt szó róla, mert a BELLUS szóra vezetik vissza. Csak hát az meg a BÁJOS szavunk, mutogathatnak visszafelé, akkor is magyar ragozás jön elénk.))
Ja és más helyeken is létezik, Borneó szigetén a világ másik részén "iban" nyelven is BAJIK a szó. Vagy Mongóliában BAJDAL ez.
MOUSE : egér, kötélen csomó ------------ MÁSZÓ mindkettő. Világszerte létező . Vannak MYSKA illetve MYSZKA formák is, ezek már a MÁSZKÁL verzióra hajaznak jobban. Japán MAUSU használ.
DOME : kupola, dóm , boltozat , igeként: domborít --------------- Azaz az IDOM lehet a szavunk. Latin DOMO : meggyőz, szelídít A latin DOMITO : szelídítő Ezek szintén az IDOM és a már magyar nyelven jól láthatóan képzett/ragozott IDOMÍTÓ ----DOMITO változtatták el...
Igen, az EMLŐ--EMELŐ szoros kapcsolat helytálló lehet.
Az OMOL és az ÖMÖL szavak is testvéri viszonyban annak. Omolni szilárd halmazállapotú dolgok tudnak, ömleni meg jobbára folyékony és gázneműek. Ezen kívül érdemi különbség nincs is köztük.
Viszont a DOMB és DOMBORODÁS fogalma szerintem nem összetartozó se a rombolással és a dobással sem. Nyilván akár összekapcsolhatnánk úgy hogy az összedobott dolgok képezhetnek dombot , de ez csak egy kicsi szelete volna a fogalmaknak, azok teljes spektrumának amelyek ezek valójában lefednek és jelentenek. Egy kiragadott kis részlete volna csak az egésznek.
DOB(B) egy hangutánzó ősi szóelem melyből a dobáson felül : DOBOG, DOBBAN, DOBOL, DOBOZ, DÜB-ÖRÖG, DOBOGÓ, és jellemzően ilyesféle hasonló hangjelenséget ábrázoló "jelentése" van, a tevékenységek itt nem szükségszerűen ROMBOLÓ jellegűek, sőt a zenélés meg a szívdobbanás inkább építő jellegű hangjelenségek.
DOMB ---DOMBOR---DOMBORÚ---DOMBORUL---DOMBORULAT---DOMBORODÁS : ezek a síkból többé-kevésbé kiemelkedő valamiféle térbeli, sokszor kerekded formálódást jelenítenek meg. És több mint gyanítom hogy erősen köze lehet a DOMB szónak az I-DOM szóhoz. Ugye például a csajok IDOMAI DOMborúak, testhezálló cuccaik arra IDOMulnak. CZ-F azt mondja ne keverjük ezt az "alakisággal" Helytelenül, nagyon is ennek a szinonimája és az idomnak ehhez van köze, nem az illendőséghez. Ami idomul az alakot vesz fel. Még átvitten is, hiszen az idomít szó is erről szól hogy alakra formálunk viselkedésben.
Eddig jó is volna ez, csak adja magát akkor a kérdés hogy miért van a DOMB szó végén B hang. Talán azért mert ez már rövidült. Ahogyan GOMBA és GOMB is létezik a gömbölyűség fogalmából. IDOMBA rakni mondjuk zúzott kavicsot már jó régen is írták így és ez annak rendezett kupacba helyezése ami pont egyfajta DOMBot alkot majd meg nekünk.
A témához tartozik még a DÓM szavunk is, aminek ugye jellemzően kupolája van I-DOMja van neki, azaz dombos teteje. És nemsokára a következő "angolban a magyar" rovatban az "angol" DOME szóra is kitérek...
CzF.: "Egyébiránt akár a szopást jelentő em, akár a magasra vonatkozó em gyökből elemezzük, analogia szerént úgy is fejlődhetett ki, mint: a csom, gom, dom, gém, ém gyökökből lett: csomó csombor, gomb gombor, domb dombor, gém gémběr, émb émběr = éber; így Imre a székelyeknél: Embre; tehát: emő, emv, emb és ér képzővel emběr, (szopó vagy emelt alkatú)."
Szerintem nyilvánvalóan az utóbbi. Logikátlannan lenne az embert szopónak nevevni, amikor az állatok is szoptak. Másrészt, az emik gyakorlatilag jelent csak szopót, etimológialiag annyit jelent, hogy mellből eszik. eme = emlő, azért emlő, mert emelkedő.
figyeljük meg az emlő és a mell szavaink kapcsolatát. A "emellődésből" érthető meg mindegyik.
az éb-er és az emb-er- emelkedés fogalmával függ össze. Aki éber, az fent van, nem alszik el. Az EMber pedig az, akit tisztelettel, EMElkedve, EMlítünk, elmelő gesztussal mutatjuk be, hívunk magunkhoz, nevezzük nevén, mert ugyanolyan, mint EM-magunk.
émely - éber - ember vö.: gumó - guba - gömböly
Az m hang képzete tehát, egy magunkra voantkozó, mutató, emelkedő "gömbölyödő" mozdulat. A birtokviszony mozdulata.
ezért lehet az is, hogy bár ellentétes értelmű az - émelyeg, évődik, emésztődik az éber szavunkkal, de az első estben bizonytalanná teszi a mozulatot a képzés eredménye, az évődik és emésztődik pedig az önmagát megevő, megemésztő, felfaló - jelenésű, tehát ugyanennek a logikának egy továbbvitt jelentésével van dolgunk.
evék - evező, intő (emtő) mozdulat
"Ës az gyimilcsben hȧlálut evék." Halotti beszéd
eszik: 12. sz. vége/emdul(HB.); 12. sz. vége/eneẏc [▽]; evec1372 u./egyewnk, eʒtek, ewnek
int:
CzF.: "A régi magyar nyelvemlékekben: imt. Imte azért ennek Simon Péter. És intének ő társoknak. (Tatrosi codex). S épen ezek mutatják főkép azim-től származást."
Amúgy szívesen olvasnám, hogyan alkotott a - még összefüggően beszélni sem tudó ember - egyik gyökből másikat. Hogyan kell elképzelni ezt a technikai folyamatot?
Írd le légy szíves, Te hogyan gondolod.
---
Nagyjából leírtam, de nem egyik gyökből alkotott másikat, hanem pusztán az elmutogatott gesztusokat hanggal kísérte. Maguk a hangok is képjeleket, vagy mozdulatokat, irányokat, forgásokat jelölnek.
Mikor magára mutatott, azt magas hangredű e-é - vel tette, amikor nem magára, akkor mély hangredűvel. Amikor valakire, vagy vagy valamire, mutattott akkor "a" hanggal jelölte, amikor helyre mutatott, akkor a közelire magas hangrendű "i"-t, amikor távoli helyre, akkor mély hangrendű "o"-t, használt.
Igazából minden még mindig belénk van kódolva, gesztus szinten is. Aki gesztikulál, nagyjábol ugyanilyen mozdulatokat használ.
A birtokviszony m hangja például a magunk felé intéssel egyenlő (felénk hajló, gömbölyödő mozgás).
Leírtam vázlatosan, az em = ém = én / emel - ember szónál, hogy gondolom, vagy vevő vagy rá, vagy nem.
"Jav: Kifejezetten érdekes a dombor és a tombol (dob igéből) kapcsolata a rombol szóval."
Egyiknek sincs semmi köze a dob igéhez. Más igékhez sem! Legalábbis nem a keletkezését illetően
A gyököket nem úgy alkottuk, hogy egyiket a másikból... Ez csak a toldalékolás időszakában vált lehetségessé, mikor egy gyök jelentését más gyökökkel (toldalékkal) konkretizáltuk.
Valójában a háromhangú gyököket is így alkottuk, az egyik hang a másik hang jelentését pontosítja, szűkíti egy kisebb értelmezési tartományra.
Amúgy szívesen olvasnám, hogyan alkotott a - még összefüggően beszélni sem tudó ember - egyik gyökből másikat. Hogyan kell elképzelni ezt a technikai folyamatot?
"ÚESz: határ: Belső keletkezésű, valószínűleg származékszó. | ⌂ Az alapszó a →hat¹ ’benyomul; előremegy’ lehetett. A végződés -ár névszóképző; vö. →búvár. A magyarázat nehézsége, hogy az -ár névszóképzővel alkotott szavak a cselekvőt jelölő főnevek, s a cselekvés eredményét igen ritkán jelölik; de vö. (a képző palatális változatával): füzér ’felfűzött tárgyak, díszek sora’ (→fűz¹), →tölcsér. "
Ékes példája annak, ha valaki nem veszi figyelembe vagy nem ismeri, nem vesz tudomást a hangok jelentéséről. Akkor csak tapogatódzik a sötétben, mint vak a p...nán.
De legalább azt felismerte, hogy ezek a szavak CSELEKVÉST jelölnek. (De azt nem tudja megmondani, hogy miért?) Márpedig ami cselekvést jelöl az igének minősül. Más lapra tartozik, hogy idővel e szavak jelentésének hangsúlya a cselekvés helyett a cselekvő alanyra tevődött át.
Ma is vannak olyan szavaink, amik ide is, oda is besorolhatók. Vár, ér, kel, tűz, fűz, nyúl, fog, stb. Láthatóan mind ige volt eredendően, mivel cselekvésre utaló mássalhangzó az utolsó hang. Persze, lehetne a hang jelentése alapján valamilyen tárgy is, hiszen a hangutánzással úgy a tárgyat, mint a hangot létrehozó mozgást is jelölték egyszerre. Különbséget vagy testbeszéddel, vagy hang kiejtésének erősségével, hanglejtéssel oldották meg, ami mára már a mi nyelvünkben feledésbe merült. Keleti nyelvekben még gyakori, hogy ugyanazon szó/szótag jelentése a kiejtés tónusától változik.
"A kínaiban például a ma szótag egyenletesen magas hanglejtéssel ejtve ’anyá’-t (妈/媽) jelent (pinjin átírással: mā), emelkedő hanglejtéssel ejtve (má) ’kender’-t （麻）, eső-emelkedő hanglejtéssel (mǎ) ’ló’ (马/馬) a jelentése, hirtelen eső hanglejtéssel (mà) pedig annyit jelent: ’szid’ (骂/罵). Létezik egy tónus nélküli kiejtése is, amely a mondat végén a kérdést jelöli: ma (吗/嗎)" https://hu.wikipedia.org/wiki/T%C3%B3nus_(nyelv%C3%A9szet)
"Van egy "ár" végződés, amely az "or/ör/er/ér" vegződéssel hasonlóan képez főnevet."
Elődeink nem foglalkoztak sem szófajokkal, sem semmilyen nyelvtani rendszerezéssel, nem érdekelte őket semmilyen képző, rag, meg egyéb, egyedül az volt a céljuk, hogy minél jobban megértessék társaikkal saját gondolataikat. Ezért a meglévő gyökökhöz olyan másik gyököt (leginkább egy-kéthangú ősgyököt) ragasztottak, amivel a legjobban pontosítani/konkretizálni tudták az adott gyök (szó) jelentését. Az így hozzárakott ősgyökök használata rendszeressé vált, hiszen elérték vele céljukat, s ma már a legtöbbjüket toldalékként kezeljük.
"Ezt csak te találtad ki a szóbokrok nem így keletkeznek a magyarban, hanem képzőkkel."
Csak részben igaz, azaz képzőkkel IS keletkeznek szóbokrok, azonban alapvetően a különböző gyökökben előforduló azonos hang(ok) és azok jelentése(!!!) hozza létre a szóbokrokat, miután a hangok jelentése egy fogalomkörön belül azonos. Minél több hang azonos, annál közelebbi a rokonság. Pl. a kör és ker gyök között elég szoros a kapcsolat, míg a túr és a kör gyök rokonsága elég távoli, miután csak az R hangjuk közös.
Képzőkkel tovább terebélyesedik egy adott, vagy rokon gyökök által alkotott szóbokor.
Az előbbi példánál maradva: KÖRte, KÖRző, KÖRet, KÖRít(és) KÖRül, KÖRé, KÖRbe, KÖRöm, KÖRlet, KÖRzet, KÖRnyezet, KÖRnyék,
""Ezek a szópárok azt sugallják, hogy a párhuzamok nem pontosan azonos jelentésűek, ezért vélhetően a névanyagban szereplő szavaknak is eltérő jelentése lehetett korábban és nem csupán magánhangzó váltásról tanúskodnak.""
"A hangkapcsolatok a hangok jelentésének szükségszerű következményei, mivel pl. a K hang minden olyan szóban (gyökben, vagy toldalékban) elő kell, hogy forduljon, ahol a K hang jelentése fontos szerepet kap. Ugyan ez a helyzet a B hanggal és az összes többivel is."
Carnantum példái arra mutatnak rá, hogy nem csak ott lehet pl. K ahol megkülönböztetett a szerepe, hanem ott is, ahol nincs jelentősége a hangcserének.
"Carnuntum igen jó példákat hoz arra, hogy a magyarban mekkora jelentősége van a hangcsoportoknak."
Nem erre hozott példákat, hanem arra, milyen változatos módon alakultak ki a gyökök. A hangkapcsolatok a hangok jelentésének szükségszerű következményei, mivel pl. a K hang minden olyan szóban (gyökben, vagy toldalékban) elő kell, hogy forduljon, ahol a K hang jelentése fontos szerepet kap. Ugyan ez a helyzet a B hanggal és az összes többivel is.
"Egy nyelven belül fölcserélhetők az egy hangcsoporton belüli hangok gond nélkül."
Ez a megállapítás nem általánosítható, mert:
- Olyan hangok cserélhetők föl, melyek képzése közel azonos
- Ahol a hangok jelentése közt van átfedés.
- Csak ott cserélhető föl, ahol nem okoz drasztikus jelentésbeli változást.
Nem cserélhető föl a bor-por-pór, a bók-pók-pök-pék, a bír-pír, a bár-pár-vár, stb. szavakban
"Tehát nem igaz az, hogy a gyök az csak ezt vagy azt jelentheti. Egyáltalán nem így van."
A gyökök (hangösszetételek) szükségszerűen azért jöttek létre, hogy a hangok tágabb értelmezésű jelentéskörét leszűkítsék, hogy pontosabbá tegyék az etimon addigi többféle jelentését, megkönnyítve ezzel a gondolat pontosabb közlését.
Ez persze nem zárja ki a többjelentésű gyökök előfordulását, de számuk rendkívül csekély.
"Ami azonos hangcsoportban van, az jelentésmódosulás nélkül ugyan azt jelenti egy adott szón belül!"
Akkor most melyik megállapításod vegyem igaznak? Az előbbit, vagy ezt?
Egy gyöknek nevezzük azt a - többnyire három elemből álló - hangsort, melyből felépül. A gyököknek - a magyar nyelvben - a néhány kivételtől eltekintve egyetlen jelentése van.
Ezen az fentebb felsorolt feltételek mellet megvalósuló hangváltozások sem változtatnak. Már azért sem, mert lehetséges, hogy valóban két különböző rokon jelentésű gyökről van szó, melyek a jelentésbeli hasonlóság okán "olvadtak" össze.
Ezt a cikk írója is felveti:
"Ezek a szópárok azt sugallják, hogy a párhuzamok nem pontosan azonos jelentésűek, ezért vélhetően a névanyagban szereplő szavaknak is eltérő jelentése lehetett korábban és nem csupán magánhangzó váltásról tanúskodnak."
"Nem térünk ki a leggyakoribb és legismertebb “i” képzőre és az -ár helyett szereplő -lár-ra sem, mivel ez nyelvidegen a magyarban, sajátos kun-besenyő változatról van szó."
A germán nyelvben százával található az -er, (és változatai), valamint a -ler (és változatai) toldalék. Pedig ott nem is laktak kunok/besenyők... Ehhez képest nálunk aránylag ritkán fordul elő.
Azzal egyetértek, hogy a -lár toldalék kissé idegennek hat, azonban látható, hogy valójában ez az -ár toldalék összetett, vagy inkább halmozott változata.
Ugyanis az (o)L hang is már cselekvést jelentő toldalék: csap-ol, bog-ol (bogoz), fog-ol... Ehhez ragasztott még egy ugyancsak cselekvésre utaló képző, az -er, ami együtt alkotja a -lár végződést. Az egy más kérdés, melyik változat használata mely területen vált gyakorlattá. Minden esetre látható, hogy a toldalékok rendre a hangok egykori jelentése alapján kerültek a gyökök végére még azokban a nyelvekben is, melyek nem agglutinálók (nem toldalékolók) Lásd a flektáló indoeurópai nyelveket, telis-tele vannak toldalékokkal.
"...guba-gubó, kutya-kutyó, stb. Ezek a szópárok azt sugallják, hogy a párhuzamok nem pontosan azonos jelentésűek, ezért vélhetően a névanyagban szereplő szavaknak is eltérő jelentése lehetett korábban és nem csupán magánhangzó váltásról tanúskodnak."
Ezzel egyet kell, hogy értsek, hiszen más hangnak más a jelentése, és, ha egy szóban - akár elején-közepén-végén - van az adott hang, a saját jelentését fogja a szó értelmébe belevinni. Pontosan úgy, mint az összetett szavak esetében: Vasbeton-talpfa...
"A magyar nyelv egyik zsenialitása éppen abban áll, hogy a magánhangzók cseréjével más értelmet tud adni a szavaknak"
Ez minden nyelvre igaz... Pl: food=étel, feet=lábfejek, feat=tett, fat=zsír fit= roham, görcs
Teljesen természetes, ha egy szó hangja megváltozik, megváltozik a jelentése is... Ezért vannak a hangok... (a hangok jelentései együttesen adják a szó értelmét)
[bab, baba...] "...ebből nyilvánvaló, hogy ezt a szavunkat sem lehet szláv eredetűnek tekinteni, hanem egy sok nyelvben meglévő ősi szónak."
Pontosan... Nagy valószínűséggel mindenütt a B hanggal utánozták a bugyogó víz hangját, ami a buborék, burok, és még sok más hasonló szóban fordul elő. a báb is egy buborék, ami körülveszi a benne lévőt. A gyökök sokszor az eredeti jelentés átvitt értelmű alkalmazásai, az eredeti jelenség valamilyen jellemző tulajdonságát véve alapul. Ugye, a buborék is egy vékony, gömbszerű képlet, ami levegőt foglal magába, egy burok, búra, ennek alakja, köszön vissza buci, bőr, bendő, (mert ez is egy burok) stb. szavainkban.
"Boda-Poda, Bócsa-Pócsa,..."
A két hang (B és P) képzése meglehetősen hasonló, idegen szavak esetében nagyon oda kell figyelni, melyiket is halljuk. (saját nyelvünkben a szövegkörnyezet segít a beazonosításban)
Annak ellenére, hogy a két hangnak nagyon különböző a jelentése (a P a pattogás, pillanatnyi tompa ütés hangja) az áthallás közöttük kétségtelen, így - ha nincs jelentésbeli módosító hatása - "büntetlenül" felcserélhetők egymással.
"A kecs szó előzményét” ke” tőben kell keresni. A szótő jelentése valószínűleg kő /"
Egyértelmű, de ennél többről van szó: Mivel a K hang a 'kemény', 'kicsi', 'sok' jelentést hordozza, így a kő szó elég jó megfelelője a ke- etimonnak, de az E hang némiképp megváltoztatja a gyök jelentését. Ami kicsi, az rendszerint kemény, és sok is van belőle. (mindhárom szóban ott a K hang...)
Ja, és a az sem véletlen, hogy toldalékként a hang egyik eredeti jelentése köszön vissza: a többes szám jele!
Akár hogyan is közelítünk a problémakörhöz (nevek, gyökök jelentése) egyre világosabbá válik, hogy a hangok jelentésének ismerete nélkül sehova sem lehet jutni, mert egy szinten minden - a hangok jelentését nélkülöző - megoldás zsákutcába torkollik. Pedig már a C-F is foglalkozott a hangok jelentésével, de valahogy ez a téma a mai hivatalos nyelvészet számára tabu...
Ember szavunk kapcsán meghatározó, hogy megértsük az emel és omol, ömöl (romol) ellentétpárok jelentését.
Az ősember mozdulatsorokat helyettesíthetett hangokkal.Ezeknek a mozdulatoknak a szóképei lehetnek bizonyos szavak. Pl. az ember
Emlő = emelkedő, azat tenyérrel felfele magunk felé gömb irányba hajló, EMELŐ mozgás, hasonló az Ím(e) gesztusához.
Dombor(odik) = tenyérrel lefelé oMló, "DOBást imitáló" gömb felületen hajlító mozgás
Kifejezetten érdekes a dombor és a tomol (dob igéből) kapcsolata a rombol szóval.
EMBER(kedik) = pont ellentétes a "dombor" mozgással - lehet ismétlődő provokáló virtusos, heccelő gesztus, aluról emelkedő tenyérrel, vagy lassú méltóságteljes - így az egy rangra emelés, a tisztelet gesztusa.
Tehát az emel, evez, int szavunk származéka az ember. Ha valakire utalunk, azt mondjuk, hogy evvel, vagy emezzel, ezzel.
Az emel szavun az én szavunkhoz kapcsolódik. Magunkhoz EMeljük a kezünket.
Így lett az m - a birtoklás jelzője.
Ha eszünk, EVező mozgás végzünk magunk felé.
Ember, annyit tesz, mint EM-vELnek lenni. ÉNnek lenni.
Az L a szó végén gyakorítóképző is lehetett számos esetben, pl. haazt mondták, embereld meg magad, v. emberkedik. Viszont nem hangzik jól minden szóképzésben az l gyakorítóképző, ezért ez r gyakorító hanggá változott.
Lasd dombor, tombol
A latin invitál, gyakirlatilag egy ősmagyar EM-VITÁL szó.
Ebből lett az inverz és az imitál szó is.
FOOT : láb, talp, gyaloglás főleg de foot race az futóverseny. -------------- Egyértelmű hogy a FUT igénkből van ez az egész. Régi angol FOT, FÓTE, FÓT is volt. Német FUSS . A "POD" már nem idevaló, ezt tegyük is félre , inkább nézzünk még körül máshol :
Holland VOET Ferőer FÓTUR Norvég FOT Skót FIT Svéd FOT Fríz FOET
ENTRY : bejegyzés, belépés, beléptetés, behatolás ---------- Ragozott BENTRE a pontos szavunk lehagyott kezdőhanggal. A régi angol még ez ENTRE mondta ki. Csak a B hiányzik a szó elejéről. Ennyit a "latin" mesékről, nem mintha az INTRO nem éppen ugyanez volna.
BETWEEN : közben, közbenső helyen, között, közé ----------- BENT- VAN ! Ez itt a lényeg. BETWENE is volt még ez. Araboknál BÉN , a "latin" nyelveknél itt is előkerül a (B)ENTRE forma. A héber BEIN meg a BENN szavunk.)) Perzsa BEYN mögött is a BENN van, a közBEN fogalmának természetes velejárója a bensőség.
CINEMA : mozi, film, filmszínház --------- SZÍNMŰ ! Az antik görög meg a német is K-ra írta, de ez SZ kezdés. Világszerte megvan a szó hasonmása, már rég a filmezés előttről, bármilyen eljátszott előadás már egy színmű(sor) , a későbbi film is voltaképpen az. Már a hindi, szanszkrit, perzsa és tamil nyelvekben is benne...
Többféle célú "ár" képzőnk lehet. Egy része mintha igékhez kötődne, azaz mintha abból lenne létre hozva tudatos szóképzéssel. Van egy olyan része is ezen képzőnek ami szerintem tudatosan az ÁR/ÉR-ték szavakat viszi bele a szóba mint értelem, ezt különösen a foglalkozást űzőknél figyelhetjük meg.
Ilyenkor az ÁR vég mintha ténylegesen az az ÁR volna, az ami ÉR valamit, értéket képvisel. A latin szavak vizsgálatánál tűnt fel hogy nagyon sokszor a befejezés --ARIUS ami egyenértékű a magyar már nyelvünkön képzett és ragozott ÁRUS szóval.
Hiszen a foglalkozást űző is ÁRUS , a szolgáltatását/hozzáértését és ezzel összefüggő termékeit árulja !
KALM-ÁR is árus, CSISZ-ÁR is az, és ő CSISZOL is. KULCS-ÁR : kulcsok ügyelője illetve lakatos. KULCSOL és KULCS-ÁRUS is ő. TAN-ÁR meg a TANT ÁRulja. KÁD-ÁR a kádakat. HORD-ÁR a hordozás árát kéri meg. BOD(o)N-ÁR a BÖDÖN ÁRa az melyre számít a készítéskor. És van még egy halom ilyen.
És még van egy nagyon fontos ez ügyben : Nem minden szó ilyen képzővel van ellátva, ami annak látszik !
Némely szóban nem önálló entitás az ÁR vég (er,or stb...)
Például a TÜKÖR szóban a vége az bizonyosan KÖR. Vagy a SÓVÁR szó második fele az a VÁR, azaz a várakozást fejezi ki. Azaz a szóvég még nem garancia rá hogy azzal állunk szemben aminek ez első blikkre látszik. Ezért jó minden egyes szót egyénenként vizsgálnunk, mert könnyen lehet hogy nem ott bontandó fel a szó, mintsem az első ránézésre tűnhet.
A HENGER második fele is inkább a GER a GURulást kifejező gyökszó lehet észszerűen. Vagy egy BOKOR végén is inkább a KÖR van.
HATÁR a HATOL ige tudatos képzete lehet, addig lehet hatolni .))
A TÖLCSÉR meg nem kizárt hogy a sok TÖLTSÉL felszólítás eredménye.)) A CS nyilván a TS hangpár hasonulása lehet...
Az -ár végződés (és változatai) azt jelenti, hogy valaki/valami a gyök jelentésével kapcsolatos cselekvést végez.
------
Nem csak azt:
ÚESz: határ: Belső keletkezésű, valószínűleg származékszó. | ⌂ Az alapszó a →hat¹ ’benyomul; előremegy’ lehetett. A végződés -ár névszóképző; vö. →búvár. A magyarázat nehézsége, hogy az -ár névszóképzővel alkotott szavak a cselekvőt jelölő főnevek, s a cselekvés eredményét igen ritkán jelölik; de vö. (a képző palatális változatával): füzér ’felfűzött tárgyak, díszek sora’ (→fűz¹), →tölcsér.
Elavult vagy elvont gyökökből, mint: mad-ár, bog-ár, ag-ár, kos-ár, gyap-ár, sud-ár, sugár, lajh-ár, szik-ár, hin-ár, gun-ár, sop-ár, sov-ár, pozs-ár, száty-ár, led-ér, eg-ér, gyök-ér, süg-ér, feh-ér, köv-ér, feny-ér, vez-ér, stb. Némelyekben ezek közől ékvesztő, vagyis eredetileg rövid ar er, mint: mad-ar-ak, bog-ar-ak, ag-ar-ak, kos-ar-ak, sud-ar-ak, eg-er-et, gyök-er-et, stb. 3
Van egy "ár" végződés, amely az "or/ör/er/ér" vegződéssel hasonlóan képez főnevet.
pl. határ, agyar, ... füzér, hunyor,
nem hangugratók: komor, csömör, gömör, tömör, továbbá a tulajdonnevek, p. Czobor, Fodor, Odor, Csupor, Csutor, Czuczor, stb.
"A magyar nyelv főnévből sokféle módon képez melléknevet, ezek a képzések párhuzamosan azonos jelentéssel élnek nyelvünkben,"
A felsorolt szópárok jelentései nem azonosak, noha első hallásra annak tűnnek.
Az -os, -ár végződés (mint hang és mint ősgyök) jelentése eltérő, hiszen nem azonos alakúak, ami nem a véletlen műve...
Az -os toldalék (és változatai: -as, -ás, -es, -és, -is, -ös, -ős...) azt jelenti, hogy a gyök meghatározza valamilyen dolog tulajdonságát:
Pl: por-os. - Azaz, valamilyen dolog porral van belepve.
Zsír- os. - Azaz, valamilyen dolog felületén, vagy benne jelentős mennyiségű zsír található.
Rücskös » röcsök-ös. - Azaz valamilyen dolog felülete erősen egyenetlen, kitüremkedésekkel teli.
Tehát itt valamilyen tulajdonságról van szó.
Az S hang jelentése a süvít, súrol, sír, sikál szavakból jól kiérződik, valamilyen s-szerű, folyamatos természetes hangnak az utánzása. Toldalékként is ugyan ezt a jelentést adja szónak: valamilyen kvázi homogén folyamatosságot. Ezért ami poros, vizes, zsíros, az jellemzően mindenütt por- víz- zsírfedte, vagy azzal átitatott.
Az -ár végződés (és változatai) azt jelenti, hogy valaki/valami a gyök jelentésével kapcsolatos cselekvést végez.
Hord-ár. - Azaz valaki valamit hoz-visz.(hord)
Bank-ár. - Azaz banki ügyletekkel foglalkozik.
Tan-ár. - Azaz tanítással foglalkozik
Csill-ár. - Az a feladata, hogy csillogjon (és világítson).
Kulcsár. - Azaz kulcsokat kezelő személy.
Itt pedig cselekvésről van szó akkor is, ha ezek a szavak ma már valójában főnevek.
Az R hang szintén hosszan tartó, de ciklikus jelenség hangját hordozza (utánozza), lásd berreg, rohan, ropog...
Ez a hang a cselekvés gyakoriságára utal, az alany rendszeresen (kvázi folyamatosan) ugyan azt csinálja.
Ez a toldalék nem (csak) magyar nyelvi sajátosság, a
germán fishe-er, latin piscat-or, albán peshkat-ar, bolgár, bosnyák, cseh rib-ar , francia pêch-eur (kiejtve pis-ör) izlandi sjómað-ur, tadzsik mohig-ir egyaránt 'halász' jelentésű szavak, s mindegyik azonos R hangú toldalékkal képzettek. Nem átvételről van szó, mert a mindenütt 'hal' jelentésű gyök több nyelvben is teljesen más hangsorból áll. Csakis a toldalék azonos, ami arra utal, hogy igen ősi, még abból a korból származik, mikor az R hang önálló jelentéssel bírt, s toldalékként kezdték alkalmazni méghozzá mindenütt ugyan azzal a jelentéssel.
És hangsúlyoznám továbbra is hogy BALKÁN(Y) alakból VALKÁNY féle és ehhez hasonló kései nyelvtorzítások már nem a magyar nyelv őstörténetét mutatják, hiszen már réges-régen ezer években mérhető távlatokban ragozva és toldalékolva beszélhettünk mikor egy-egy ilyen változtatás megtörtént egy idegen nyelv által mondjuk.
Azaz már ekkor rég kialakult szógyökereink voltak, és ezt egy teszem azt latin nem fogja azzal már ezt sehogyan sem felülírni, merthogy ő máshogy méltóztatja a kezdőhangunkat írni mint az valójában létezik.
Azaz különbséget kell tennünk aközött hogy mi az amit esetleg a nyelvünkben változott meg, és az idegen (gyakran oktalan) átírások közt.
A BAL-KÁN(Y) is olyan hogy ha olyan térképen nézzük a hegységet, ahol a körvonalai jól láthatóan jelölve van, akkor azt figyelhetjük meg hogy :
Úgy jó háromnegyed távig vízszintesen vonul keletről nyugatra. Aztán vesz egy BAL-KANY-art felfelé. Igen és határozottan kijelenthetjük hogy ez : véletlen.)) A sok ezredik megint.)) Szóval a nyelvünk tökéletesen értelmezi a hegységet.
Még valami, ez a BALOTA SZÁLLÁS az nem PALOTA, semmi közük ezeknek egymáshoz.)) BALTA itt a szavunk, a baltás ember és bandájának szálláshelye lett ez...
EMBER(kedik) = pont ellentétes a "dombor" mozgással - lehet ismétlődő provokáló virtusos, heccelő gesztus, aluról emelkedő tenyérrel, vagy lassú méltóságteljes - így az egy rangra emelés gesztusa.
----
Ember= Invitáló, meghívó gesztust fejez ki. Magamhoz hívlak, mert az vagy, ami én. EMv - vagyunk MI-nd ketten.
Méghogy jövevény.
INVITÁL = Em-v - itál - Azaz em-t- eget = INT - EGET ( evez szavunk m nélküli rokonszava az int-nek.
ÚESz: Int: Belső keletkezésű, valószínűleg egy uráli eredetű tőből való származékszó. | ⌂ A tőhöz vö. →indít. A végződés -t műveltető képző. A szó belseji mássalhangzó a tőben eredetileg m lehetett: az mt > nt
ÚESz: Latin jövevényszó. | ≡ A lat. invitare’(udvariasan) felkér; meghív’[ismeretlen eredetű] átvétele. ≋ Megfelelői: ném. invitieren; fr. inviter; stb.: ’meghív’. ⌂ A 2. jelentése az általánosan ismert. ∼ Idetartozik: invitáció ’meghívás, meghívó, felszólítás
EMBER(kedik) = pont ellentétes a "dombor" mozgással - lehet ismétlődő provokáló virtusos, heccelő gesztus, aluról emelkedő tenyérrel, vagy lassú méltóságteljes - így az egy rangra emelés gesztusa.
"...akkor azt állítod, hogy csak egy nyelv létezett az egész világon "
Nem ide szólt, de válaszolnék erre a részre.
Hát pont ez a lényege a "magyar mint ősnyelv" megközelítésnek, amelyet mára már oly sokan preferálnak.
Már közel 250 éve az 1700-as években is volt ennek az irányvonalnak hangadója. De gondolom egy sok éve V. CS. követő csak hallott már az "Egy nyelv volt valaha" című állásfoglalásról.)) Én nem szoktam az embertől idézni, mert az ősgyökelméletét meg a szópárosításait azt a dolgok teljes káoszszerű összekeverésének tartom, ugyanakkor azért respect viszont hogy az ősnyelv megközelítésig eljutott és ezt felismerte.
Ahogyan már elég sokan, említhetném Kiss Dénest is, vagy akár jóval régebbre is visszamehetünk mert egy bizonyos Keresztesi József is már ugyanerről beszél és a saját megfogalmazásában "bárkai nyelv" miként említi nyelvünket és mindezt még az 1700-as években leírva példákkal.
Magyar nyelvben biztosan nem váltóhang a B-V , még akkor sem ha épp van BATTA meg VATTA . Az idegen átírások nem etalon számomra ! Nyelvünkben túlnyomórészt nem cserélhetőek.
Olyan szópárokkal ezt könnyedén lehet igazolni, ahol ugyanaz a hangalak értelmes szót képvisel mindkét hanggal egyaránt. Még csak többnyire rokonság sem érezhető itt ezeknél :
VÍZ -BÍZ -------- más teljesen. VAL/VEL (toldalék) és BAL BEL ----- közük sincs egymáshoz
BÉKA és VÉKA VÉR és BÉR VEGYES--BEGYES VAJJAL--BAJJAL VÁJ--BÁJ VÁR---BÁR
VAN és BAN VARJÚ--BORJÚ VÁGY--BÁGY(ad) VÁLLA--BÁLA (egyszerűen más a gyökszavunk !)
VELE---BELE VÉGET (vet) és BÉGET úgy VÉL és BÉL (hangyányi különbség )) )
VÉNA---BÉNA VIDÉKEN üdül valaki , vagy BIDÉKEN teszi meg . Nem mindegy.)) VESZÉLY---BESZÉLJ
BIHAR megye nem VIHAR megye.)) VONTATÁS ---BONTATÁS VŐ és BŐ VÖRÖS---BŐRÖS
Nézzük ha nem kezdőhangok a párok :
LÁBA---LÁVA KÁBA--KÁVA HÍVÁS---HIBÁS és egy halom szó már toldalékolva amikor az egyik VA/VE/VÁ/VÉ míg a másik BA/BE/BÁ/BÉ , de ezek külön gyökerű szóelemek az első a VÁL(ni) témaköre, míg a második meg BEN-tre mutató szóelem. Szóval ez az átváltós dolog nem működik nálunk, az idegen esetleges későbbi átírás meg nem lehet mérce az ősiség szempontjából.
A "VATA" az eredeti alakja a borsodi településnek, jóval később volt egy BATA említése is, ami már egy valószínűsíthető idegen átírás volt (talán a törökök miatt) és ideiglenes, mert ma is VATTA a település pontos neve.
Viszont nem csak VATA személyünk volt hanem BÁTÉ is és abból is lettek településnevek. Például SzázhalomBATTA nevének már semmi köze sincs a VATA törzsfőhöz, ez már egy másik "figura" aki BÁTÉ és földbirtokos, nevéből település is lett, és ez a BÁTÉ lett itt BATTA végül a mai város nevében...
