Össze-vissza főztem magam , hogy legyen főtt kaja a jövő héten is .... legalább hét közepéig .
Gulyás leves , tejberizs (sok mazsolával) , kelkáposzta főzelék (csak kolbászt kell majd hozzá sütni) , lecsó (főtt krumpli lesz majd mellé) . El is telt a fél nap velük , mire szépen ki is adagoltam őket . Éhen már nem halok egy darabig .
Vagy az edénnyel együtt is beáshatod, akkor tavasszal ki tudod emelni így, ahogy van. Nekem egy sziklakert tetején van, fagyzugos faluban, és a földben tuti nem fagy el. Az edényben nem esküszöm meg. A kővályú porózus, abból el tud menni a víz, mert igazából az lenne a baj, ha megázna, és megfagyna a vizes földje a cserépben.
Az edény miatt fagymentes helyre kell tenni, máskülönben a sempervivum a sziklakertben simán áttelelne kinn is, bár ott is lehet szalmatakarással védeni.
a csigákat beviszem télire, a kövirószáknak elvileg túl kell élniük, ha nem, akkor majd jövő tavasszal szerzeményezek megint (van egy hely, ahol egész évben kint vannak, onnan hoztam, azért gondolom, hogy túlélik)
Már-már meginogtam, hogy hova tegyem pamacska cuki csiguszait, először magamhoz akartam, de állítólag a HUSZ-ból tilos kilinkelni, Anyóca meg biztos nem bánja, ugye?
Már csak 31 fok van ... éjjjenéjjenéjjen' ! Viszont s szél olyan erős , hogy 5 kg.-os macskaalommal támogattam ki az összes nyílászárót , hogy egyben maradjanak az ajtó/ablak üvegek . Szívem szerint már mennék aludni , de muszáj itt virítanom , hogy kicsit lehűljön a lakás .