Egy kivételes egyéniség kivételes munkásságának megtárgyalására hozom létre ezt a topikot. Legyen az bármelyik cégének bármilyen terméke, múltjának és jövőképének kritizálása, illetve azzal való szimpatizálás. Beszéljenek a tények helyettem!
Ja bocs, erről lemaradtam. Gondolom amikor az a Level 5 aktív, jogilag a Tesla felel mindenért, amit a jármű csinál, pont úgy ahogy a Mercedes amikor az ő Level 3-as rendszerük aktív.
Látszik, fogalmad sincs a témáról, a Spacex spórol az USA adófizetőknek nem keveset, viszont a politika bukik rajtuk, mert nincs zsíros lobbi az irányukból.A Marsra önerőből mennek majd, már ma is megvan a fedezete, és ez csak több lesz az idő múlásával, a politika legfeljebb majd azért fog némi támogatást adni, hogy a dicsőségből részesüljenek, de nem biztos, hogy lesz rá igény, a Spacex-nél.
Az majd a Teslának, és az ide települő kínai autógyáraknak fog bedolgozni, meg az életben maradó európaiaknak, akik nem lesznek sokan. Talán a prémium szegmens túlélheti, de lehet, hogy lesz egy kínai tulajdonosuk.
Az állam hátráltatja őket, sok az irigye és ellenlábasa az USA-ban, mert egy csomó politika finanszírozó céget fognak becsődöltetni, vagy ellehetetleníteni, a médiában reklámozókról nem is beszélve, ezért van rossz hírük a médiában, mert a média félti a bevételeit.
Elárulok egy titkot, minden véges mennyiségben van a bolygón, az olaj is, de lesz aki más bolygókat is képes lesz bevonni a termelési láncba, és lesz aki nem.
A lítium véges mennyiségbe van a bolygónkon. Dél Amerikába van a legtöbb, de a lakósók lázadoznak, mert tönkrevágja a környezetet a bányászata és a kivonása a kőzetekből. Talán 750% drágult 10 év alatt.
Az akku gyártás alternatív technológiája nem akar megérkezni.
Szerinted egyeltalán meg akarják előzni őket?
Belenéztem az 2020-2022-as hibrid hajtások (e-CVT) műszaki részleteibe. Ki gyártja őket? A ZF és az Aisin. Meg vagyok győződve, hogy közösen fejlesztik ezeket a hajtásrendszereket. A ZF egy német cég.
Mérnöki szempontból érdekes megoldások, egy nehéz és nagy autóba, elég egy kisebb nyomatékú belsőégésű, egy egyszerű tárcsás tengelykapcsolóval, a lineáris nyomatékváltoztatást egy kisebb villanymotor szögsebességének a változtatása intézi el, a plusz nyomatékot a kimenő tengelyen egy erősebb motor (minkét motor tud generátor üzemmódba is működni). Hátramenethez, megfordítják a kisebb motor forgási irányát, zseniális.
A lényeg az, hogy mindig rendelkezésre álljon valamennyi áram.
A párhuzamos elrendezése a két villanymotornak és a bolygóműveknek (amiket mágneses tengelykapcsolók nélkül szerelnek be), egy kompakt és kis súlyú nyomatékváltót eredményez. Létezik több nyomatékosztályú- kisebb és nagyobb autónak, a mechanikai alkatrészek majdnem egyformák, csak a villanymotorok tekercselését változtatják, így ugyanakkora átmérőjű, de magasabb motorokat használnak, ami egy kicsit megnöveli a ház hosszát.
A 2.5 literes, 4 hengeres Atkinson ciklusos szívó benzines hibridek, a 4x4-es Lexus és RAV4-es SUV-ok (ebből van koreai, Ford, VW, Peugeot, stb, is, egy része csak az amerikai piacon forgalmazott), jól is mennek. Ez egy elég fontos piaci szempont.