Vitaindítónak vázolom Pál apostol lényegesebb eltéréseit Jézus tanításaihoz viszonyítva.
1. Hit általi önigazulás az igazság megismerése helyett
2. Test és lélek ellenségeskedése a sötétség leleplezése helyett
3. Krisztus váltsághalála vagy Isten megbocsátása
4. A törvény betöltése vagy Jézus tanítása
5. Egyházi elöljárók vezetése vagy Isten Lelkének vezetése
6. Kárhozattól való félelem vagy az Isten szeretete
Részletesebb magyarázatot találtok az alábbi linken:
http://jezusvagypal.andreanum.hu/
"Nem egyértelmű, hogy mi vezet el oda? A kísértés. Ez vezet el oda, hogy bűnössé - tehát nem a bűnné - váljon az ember."
És mi a kísértés? Nem kell ezt úgy túldimenzionálni, mert nincs ebben semmi különös. Egyszerűen VÁGY a dolgok után. Semmi egyéb. Megkívánunk valamit, mert az nekünk jó, vagy tetszik, kielégíti szükségletünket, igényünket. Semmi másról nem szól, teljesen fölösleges mindenféle badarságot mellé/mögé/bele-magyarázni.
Az meg konszenzus kérdése, hogy mely igényeket tekinti a közösség bűnösnek, azaz nem tolerálja azok kielégítését, mert a közösségre nézve károsnak ítéli meg. Más szóval a tételes bűnök meghatározása/felsorolása a közösség kompetenciája. Semmi köze sem Istenhez, sem Sátánhoz, sem senki máshoz, csupán megegyezés/kialakult szokás kérdése, hogy mit tekint az adott közösség bűnnek. Persze a vallás ezeket szépen csokorba szedi és a tiltását isteni parancsként deklarálja, hogy a hívőket az isteni retorzió lelki nyomása által a felállított (kialakult) játékszabályok betartására ösztönözze.
"Az előzmények és a körülmények olyanok, amilyenek. A lényeg az, és ott fordul meg az egész, hogy ellen tudunk-e állni a kísértésnek..."
Nem a kísértésnek kell ellenállni, hiszen ez a mi saját vágyainkat jelenti, hanem mérlegelni kell azok "jogosságát" szükségszerűségét. Ti. itt dől el, hogy valami bűnként kezelendő, vagy sem.
Szokás mondani: Tégy belátásod szerint... Miért nem a kilátásod szerint? Érdemes ezen elgondolkodni... Meg azon is, melyik mit jelent...
Ha számodra, hamis és egyelőre igazolatlan állítás, akkor bizonyítsd be magadnak, hogy nem az. Járj utána, Ne a könyvekből tájékozódj! Más megoldás nincs, mert úgy látszik attól, hogy ezt mi megmondtuk neked, nem lett számodra ez evidencia. Annyit még csak hozzá... ha nincs benned bizalom a Legmagasabb felé, ami az egó helytelen viszonyulása a transzcendenciához, akkor el se kezdd az utánajárást, mert azzak csak az egót duzzasztanád, lopótök méretűre.
mi arról a véleményed, hogy a közel keleten is működhetett valamiféle olyan mester-tanítványi láncolat, mint akár pl indiában?
Értem ez alatt:
Illés -->> János
Elizeus -->> Jézus
négyesét. Ugyanis ez tisztán felfedezhető a Bibliában, s ezen négyes bizonyos cselekedetei telejsen összeegyeztethetőek a keleti jógik mester-tanítvány párosával!
S mint látjuk keleten is egy egy nagy jógi mekkora tiszteletnek örvend, sőt a falusi népek isten földi megtestesülését látják bennük, lehet a fenti négyes is ilyen értelemben szent ember? S mint ilyen, a jógik képességeivel akár gyógyíthattak is ezt azt, mit később az emberi képzelőerő felnagyíthatott, de érdekes, hogy mindenhol előfordultak nagy gyógyítók...
Egyedül Pálról nem olvasok/feltételezhetek ilyent, mert ilyen nincs a történetében!!
"Az egész női kérdésből sokkal többet értek nálad,"
Kötve hiszem... Ékes bizonyítéka a vallásgyakorlatos hozzáállásod, ami eleve determinálja ebbéli ismereteidet. (Ti. a vallás meghatározza a női-férfi aspektus arányát, azok érvényesülését, egyszóval egyensúlyi helyzetüket.)
"majd ha valaminek utána kéne néznem, megteszem. Nem kell utána néznem semminek, mert nekem a vallásgyakorlaton keresztül derült ki, hogy a nők alapvető helyzete az evolúcióban is, meg a teremtésben is hol van."
A vallásgyakorlat - mint fentebb említettem - eleve nem adhat reális képet erről a kérdéskörről, mert erősen patriarchális beállítottságú, ergo hamis képet fogsz kapni a gyakorlat közben.
Tehát bátran nézz utána...
Emlékeztetőül:
Brahma az univerzum teremtője, felesége Szaraszvati a bölcsesség, a tudás, a művészetek, a zene, az irodalom, a beszéd, a tanítás istennője.
Fatális tévedésben vagy, én a témára vagyok rákattanva, mert évezredek óta problémát jelent és az egyensúly felbomlása a világ romlását idézi elő.
Zóhár:
"a férfi-princípium önmagában csak fél test... s ugyanígy a női; ha összekapcsolódnak, akkor lesznek csak egyetleneggyé. S ha eggyé lesznek, örvendeznek mind a világok, mert a tökéletes test által mindenre áldás száll. Ez a titok foglaltatik ebben a mondatban: „Ezért megáldá az Úr a sabbat-napot, és megszentelé azt” (2 Móz. 20,11) - ugyanis e nap csak a tökéletes test által az, ami. A Matróna egyesült a Királlyal, egy testté lettek, és az ebből támadó áldások uralják ezt a napot; így azt a testet, amely nem tartalmazza a férfi- és női princípiumot, fél testnek nevezik. És nem szállhat áldás hibás, hiányos dologra, hanem csak tökéletes helyet illet az áldás, nem „fél” helyet, mert fél dolgok nem maradnak meg az öröklétben, és nem szállhat rájuk áldás sohasem."
No, ezt szépen leírja a Zóhár, csak az a baj, hogy ebből egy betű sem valósult meg, ellenkezőleg:
2Kir 23:14. "És összetörte az oszlopokat és kivágatta az Aserákat, és azok helyeit embercsontokkal töltötte meg."
Eredmény:
Jer 44:17-18. "Hanem csak azt cselekeszszük, a mit mi a mi szánkkal fogadtunk, hogy füstölő áldozatot viszünk az ég királynéjának, és néki italáldozattal áldozunk, miképen cselekedtünk mi és a mi atyáink és a mi királyaink és a mi fejedelmeink Júda városaiban és Jeruzsálemnek utczáin, mert akkor beteltünk kenyérrel, és jó dolgunk volt, és semmi rosszat nem láttunk.
De a mióta nem áldozunk többé az ég királynéjának füstöléssel, és nem viszünk néki italáldozatot: mindenben szűkölködünk, és fegyver és éhség miatt emésztetünk."
Erich Neuman (Pszichológus, Jung tanítványa)
“Azonos jelentőséggel bír ez a női problematika a kultúrpszichológusok előtt, akik felismerték, hogy a mai ember veszélyeztetettsége, egy bizonyos részben, az egyoldalú patriarchális férfi lélek öntudat kialakulásában rejlik. A matriarchális psziche hiànyàban egyensúlyàt veszítette.”
Müller Péter:
„A férfiuralommal nem az a baj, hogy rosszul bánik a nőkkel, hanem az, hogy tönkreteszi az egész földi életet. Megrontja, és végül el is pusztítja.”
"Mert a cél ismer minket és megtalál... nem feltétlenül a mi érdemünk ez, sőt!"
Egyetlen út során sem a cél keresi az utazót. Nem a nyúl viszi a vadászpuskát és nem a befőtt teszi el a nagymamát.
Hogy miként jutsz a célba, az bizony a te, te magad érdeme. Az is, miként tévedsz néha el.
"Közösen határozzuk meg (...) "
Azt, a muzsika a te fülednek kedves vagy sem, kizárólag te magad határozod meg. A gond akkor van, amikor mások mondják meg neked, mi a jó és mi a rossz.
A dolgok, a történések önmagukban neutrálisak. Jelentéssel egyedül te magad ruházod fel őket.
Az a jó amit annak mondasz. ÉS fordítva.
"Az egyéni célok önzést és kicsinyességet eredményeznek."
Nem feltétlenül. Főleg nem, ha te magad vagy a szeretet.
"És egyébként is : én csak egy másod- vagy segéd- hegedűs vagyok ebben az orchestrában."
Még a karmester is te magad vagy. Életed főszereplője, rendezője is. Mindenki más statiszta - még Jézus vagy Buddha is.
Hiszen te vagy a világ világossága.
A vallások megpróbálják léted nagyszerűségét lekicsinyíteni, a szereped elnyomni, jelentéktelenné tenni. Ám a valóságban te, Te magad vagy minden, az út, az igazság és az Élet.
A világ belőled fakad, nem te a világból.( hiszen a te országod nem ebből a világból való ) Életed a róla szóló gondolataid eredménye. Semmi sem történik veled véletlenül- valamilyen szinten te magad vagy mindennek az előidézője.
A tudatosság annyit jelent, hogy továbbá nem sodródsz vakon az eseményekkel, és nem hiszed el vakon, amit mások a füledbe sutyorognak. Amikor már a tudatod határozza meg a léted és nem fordítva, akkor megéled azt, hogy milyen végtelen módon rendeltetett az egész univerzum a szolgálatodra.
Akkor már a te magad leszel a jó pásztor és zöldellő rétekre vándorolsz és bővizű folyókhoz. Terített asztalhoz ülsz a világ dicsőségére. Tudni fogsz és nem vakon hinni: és tudásod alapján utat mutatsz a segélyt kérőknek. ( mi módon is mutathatnál utat annak, aki nem a szakadékban akarja végezni, hanem a terített asztalt keresi, ha te magad nem ismered a járást, csak hiedelmeid vannak róla? )
- hogy aztán némelyik a terített asztal helyett a szakadékba kóborol? Hát, az is egy út, mondhatni, elvétette az utat. Te bizonyosan nem büntetted azzal, hogy szakadékba lökted. A koppanás az alján pedig nem büntetés: következmény.
Vannak élőlények, akiknek sok ilyen koppanás kell, hogy aztán leüljön a teríttet asztalhoz és olajjal kend meg a homlokuk. Ilyen az Élet......:)))
Vannak, akik ezt IStennek, mások nirvánának, sokan pedig másnak nevezik.....a lényeg az, hogy a ez a valami olyan hatalmas ( végtelen ), hogy képtelenség nem célba érni.
Mert a cél ismer minket és megtalál... nem feltétlenül a mi érdemünk ez, sőt!
A hagyomány szerint Jézusnak ehhez csak egyetlen életre volt szüksége.....mások létélmények egész sorát gyűjtik be.
Egyetlen élet sok mindenre elég lehet, ha az ember törekszik a megismerésre.
A végtelenhez képest 1000 vagy 400000 év.......semmi. Ám kiváló lehetőség önmagunk megtapasztalására. Élmények gyűjtésére.
Hiszen van ideje a gyásznak, bánatnak, örömnek, vigalomnak, árulásnak és nagylelkűségnek.....kérdés csak az, hogy merre, milyen útra fordulsz.
Semmi. De, ebben a "semmiben" egy egész végtelen benne van ám. Amikor a semmi már "valami", onnantól kezdve: véges. Önmagunk megtapasztalása sem egyéb, mint a végtelen véges állapotba történő elmerülése.
A lét szimfóniája végtelen hangjegyből és dallamból áll......hogy milyen lesz a muzsika?
Azt bizony te határozod meg...
Közösen határozzuk meg (...) Az egyéni célok önzést és kicsinyességet eredményeznek. És egyébként is : én csak egy másod- vagy segéd- hegedűs vagyok ebben az orchestrában.