A Dombóvári Kosársuli korábbi játékosa szerződést kapott az NB1 A csoportban szereplő Kaposvári KK csapatától és bekerült annak 2020/21-es felnőtt keretébe. Arni a Dombóvári Kosársuli KE saját nevelésű játékosa, aki végig járva a korosztályokat a 2018/19-es idényben NB2-es felnőtt csapatunkban is bemutatkozhatott. Az akkor még az U18-as csapatunkban is szereplő játékos jó teljesítményt nyújtott a felnőttek között, a csapattal a szezon végén ezüstérmet nyert a Nyugati csoportban. A fiatal tehetségre már ekkor felfigyeltek a kaposvári csapatnál. A szezon végén akkori edzőjét, Szőke Balázst követve a Kaposvári KK-hoz igazolt, ahol a 2019/20-as szezonban az U20-as együttesben szerepelt. A 2020/21-es felkészülés során már együtt edzhetett a felnőtt profi csapattal, ahol teljesítményével sikerült meggyőzni a Fekete Ádám vezetőedző, valamint Szőke Balázs és Gordan Filipovic másodedzők vezette stábot arról, hogy szerződést kapjon. Nagy öröm és büszkeség ez számunkra, Arni számára pedig egy nagy lehetőség. A fiatal játékos a Dombóvári Kosársuli első olyan saját nevelésű játékosa, aki az NB2-es felnőtt csapatunkban való szereplést követően NB1 A csoportos gárda tagja lett. Büszkék vagyunk rád Arni! A Kaposvári KK NB1-es keretének még egy örömteli dombóvári vonatkozása is van. Az U14-es korosztályig Dombóváron kosárlabdázó, majd ezt követően Kaposvárra távozó Fehér Benjamin szintén bekerült a profi csapat keretébe, amihez ugyancsak szívből gratulálunk! Korábbi edzőnknek és játékosainknak sikeres és sérülésmentes szezont kívánunk!
Sajnos, nem tudom elképzelni, hogy a vezetőség mit látott Riversben. Megnéztem, hogy ellenünk hogyan játszott. Hát közel sem volt kiemelkedő egyik meccsen sem. Mindegy Aiken-ben, Curry-ben, Roliban és Boriszban nagyon bízom. Meg abba is, hogy a többiek is bizonyítani akarnak a tavalyi év után.
Szerintem Sinovec sem és Rivers sem első számú opció volt. Aiken leigazolása után még azt nyilatkozta Fekete hogy 2-1 illetve 3 posztra keresünk játékost.
Rivers? Ez most komoly? Vajon ő volt az első számú opciónk? Ilyen évünk még nem volt, hogy az előző évi csapatokból 3 játékost is leigazolunk. Remélem tudjuk, hogy mit csinálunk. Hajrá Kaposvár!
Hát a tavalyi volt számomra eddig a kiábrándítóan legaljább szezon, ezért én sem tudok derűlátó lenni, pedig sosem voltam és nem is vagyok alapból pesszimista típus. Utoljára talán a Brahime Konare féle légiós csürhe csapattól akadtam ki ilyen szinten, de ennyire még akkor sem.
A tájékoztatás is nagyon kevés ezen a nyáron, és ami van, pl. a légiós posztok tervei, az sem úgy lesz végül, szintén nem segít a bizakodásban.
Én egyelőre a 12-14. helyre teszem magunkat, remélem a szezon során megcáfolnak a srácok, de sok jóra nem számítok.
Attól félek, hogy várunk/vártunk valakire, aki végül nem jön/jött össze, és most kapkodás van. Nem akarok negatív lenni, de a 3. légiós után nem vagyok túlságosan derűlátó. Remélem nem lesz igazam. Nagyon remélem. Hajrá Kaposvár!
"Előre kellett egy kicsit gondolkodnunk, hiszen azért, hogy a külföldiekkel kiegészülve biztonságban el tudjuk kezdeni a munkát, már augusztusban meg kell érkeznie az új kosárlabdázóinknak. Ahogy mindenkinek, úgy nekünk is be kell tartanunk a szabályokat, így a karantént és a két negatív tesztet is."
A karaten mennyi ido? Ket het? Ha igen, akkor mar itt kellene lenniuk, hogy szept. 1-gyel csatlakozhasanak.
Nem tudja valaki hozzánk mikor érkezik meg a három légiós illetve a negyediket mikor szeretnénk leigazolni? Szinte minden csapat együtt készül a légiósokkal együtt... Puska felébredhetnél már...
Azt gondoltam en is, hogy a masik ket legiosunk is neger amerikai lesz, esetleg ujonc, de ugy latszik a 30+ eves delszlavokra maradt le. Azert remelem is, hogy a 4. azert fiatalabb lesz.
Gondolod? Én azért erre nem vennék mérget. Azt nem értem, hogy miért nem hozunk első éves amerikai srácokat a maradék két helyre. Remek lesz a rutin megint, ha megint bűn lassúak leszünk.
Akkor, gondolom a lehetosegek (hianya) miatt valtozott a koncepcio, es a korabban mondott 2-1-es es 3-as legios helyett 2-3-as es 3-as legios szerzese a terv most.
Nem tudom, de ennyit bármelyikünk tudott volna tenni a csapatért... Kevesebb pénzből gazdálkodni, alacsony színvonalú "haver" játékosok leigazolni, majd megmutatni, hogy valamiért csak fizetünk neki, leült a padra. Hozzáteszem, hogy neki is és nekünk is nagy mázlink volt, hogy lefújták a szezont.
Igy, hogy Ivkovics hosszabbitott szövetségi kapitányként, illetve Kecskeméten az utánpótlásban lett neki feladata (??), tőlünk minden téren távozott, nem? Vagy maradt a városnál "sporttanácsadó"?