Keresés

Részletes keresés

HGyuri Creative Commons License 2000.07.18 0 0 1159
szegény Prof... Elképzeltem, amint ez a halom könyv majd ott fekszik az asztalán, és igyekszik majd minél több ismeretet szerezni :) És ez még csak a magyar nyelvű.. hajaj!

Ezt fejtsétek meg:
A múlt héten beugrottam az Üllői úton a Tempora szervízbe, ahogyan azt valaki innen nagyon kedvesen javasolta. A nyűgöm csak annyi, hogy minden héten kb 10 másodpercet KÉSIK a Tissot kvarc szerkezetes órám. Na mindegy, gondoltam bemegyek, megkérdezem, lehetne-e állítani rajta, hiszen azért vettem, hogy leváltsam a jó öreg "pontatlan" Casio órámat :)
Az órát feltették egy varázsasztalkára, ami azonnal megállapította, hogy...... SIET! Na neeem, mondtam, az kizárt, mert hetente kb 8-10 mp-et késik, nem vagyok szenilis, ennyit azért még megállapítok. Erre azt mondták, hogy az akkor lehet, ha valami mechanikai baja van, mert az elektronika a műszer szerint siet.
Na ezt el is lehetne fogadni, ha néhány héttel korábban a Jókai téren lévő szervízben meg nem azt mondták volna, hogy a kvarcszerkezetes órák SOHA nem képesek sietni, csakis késni, tehát így van jól. Ezt nem tudom miért mondták, de állítólag így van, és punktum.

Na most akkor kinek van igaza? késik, vagy siet? Itt én a távközlésben dolgozom, és a megfelelő órajelet közvetetten műholdról szedjük le. De van internetes, meg rádióvezérelt órajel is, amihez igazítani tudok, ezek együtt járnak, ezekhez képest késik az órám. Na nem is szőröznék ennyit, ha a Casio órám (szintén mutatós, habár nem egy gagyi műanyag kivitel) nem lenne sokkal pontosabb :)
Régen kísérleteztünk műanyag órákkal, hogy mennyire lehet őket pontosra állítani. 4-5 másodperc/hó volt a csúcs. Ezt azért nem akartam elérni, de talán abban reménykedtem, hogy egy kissé pontosabb lesz egy svájci óra, mint egy Casio. Az olyan 3-4mp-et sietett hetente.

Előzmény: TANAR (1158)
TANAR Creative Commons License 2000.07.18 0 0 1158
Tisztelt Prof
Elismerésem azzal kapcsolatban, hogy az órás szakma iránti érdeklődésed elvezetett a szakirodalom olvasásához. Annak érdekébe, hogy minél több ismerete szerezzél javaslom a következő magyar nyelvű könyvek elolvasását:

Magyarul megjelent órás könyvek, tanulmányok

Magyar óraipar. Útmutatás. Palasovszky Ödön. 1904. Krausz S. és Társa
Gyakorlati órajavítás kézikönyv I. rész. Zsebórák javítása. Fogel Gyula - Kurián Gyula. 1904
Az órák szerkezettana I. rész. Fogaskerék. Palasovszky Ödön. 1904. Krausz S. és Társa
Az óra története. Seemann Gábor. 1904. Iparosok olvasótára. 9-10 szám.
Az időmérés évtizedek tükrében. Rosta Ferenc. 1904. MERKANTIL-NYOMDA
Hengerjárat I. Schwarz Zsigmond. Kiadja a budapesti órás ipatestület. 1922
Horgonyjárat II. Schwarz Zsigmond. 1923
Órás szakrajz III. Schwarz Zsigmond. 1923
A zsebórák javítása IV. Schwarz Zsigmond. 1924
A nagyórák javítása. Schwarz Zsigmond. 1925
A komplikált zsebórák. Schwarz Zsigmond. 1928
Az óra. Rohonczi Mór. A "Technikai zsebkönyvtár" "ÉLET" irodalmi és nyomda RT. 1925
Órák szerkezettana. Babos S. - Vályi Ödön. 1929. MERKANTIL - NYOMDA
Az órák. dr. Orient Gyula. 1934. (Kolozsvár). MINERVA
Magyar órák. Pritz István. 1943. A budapesti Pázmány P. Tudományegyetem dolgozatai 80.
Az óra históriája. M. Iljin - Fazekas István. 1945. RÓZSAVÖLGYI ÉS TÁRSA KIADÁSA
Órás és Nemesfémipari Szakszótár. Bányai Zsigmond. 1948. Kiadja a budapesti Órások Ipatestülete
Az óra regénye. Horváth Árpád. 1957. Táncsics.
Anyag és áruismeret. Horváth Árpád - Terner Géza. 1960. Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó.
Órás szakmai ismeretek. Vályi Ödön. 1960. Műszaki Könyvkiadó
Régi órások művészete. Somogyi Árpád. 1961. Múzeumok központi propaganda irodája.
Óra és ajándékcikkek áruismerete. (Áruismeretei továbbképző) Írta: Kaszab László. 1963
Hogyan működik az óra. Z. Martinek-J. Rehor. dr.Lehoczky -Somogyi J. 1966. Műszaki Könyvkiadó.
Órakatalógus. 1970. BM. Tanulmányi és Kiképzési Csoportfőnökség
Muzsikáló szerkezetek. Horváth Árpád. 1967. Táncsics.
Órajavítás. Katona József - Pallai S. 1967. Műszaki könyvkiadó.
Az órás. Magyar László. 1967. Műszaki könyvkiadó.
Óraipari zsebkönyv. Magyar László. 1979. Műszaki könyvkiadó
Órás szakmai ismeretek. Vályi Ödön - Vályi Huba. (Iskolai használatra). Műszaki könyvkiadó
Órás szakrajz. Sárosi Rezső - Vályi Huba.(Iskolai használatra). 1977. Műszaki könyvkiadó
Órák és órások. Horváth Árpád. 1982. Gondolat Zsebkönyvek
Órások és óragyűjtők kis enciklopédiája. Magyar László. 1984. Műszaki könyvkiadó
Naptárrendszerek és időszámítás. Hanh István. 1983. Gondolat Zsebkönyvek
Órák. Horváth Árpád. 1988. (Kolibri könyvek). Móra
Régiségek. Jackson – Day.(8 oldal órás téma). 1990. (Novotrade)
Antikvitások kézikönyve. Miller Martin és Judith.(12 oldal órás téma). 1991. Láng.
Az óra regénye. Horváth Árpád. 1957. Táncsics.
Az óra története. Seemann Gábor. 1904. (Iparosok olvasótára)
Fémiparos mesterségek. Órás. Clement László. 1900
Időjelzés Kínában. Fluck Jolán
Japán órák. Fluck Jolán
Naptárrendszerek és időszámítás. Hanh István. 1983. Gondolat
Horváth Árpád. Muzsikáló szerkezetek. 1967. Táncsics.
Az idő (Mi micsoda). Dr.Erich Übelacker. 1990. Tessloff és Babilon Kiadó.
Régiségek képes enciklopédiája. P.Atterbury -L.Tharp. 1994 (28 oldal órás téma) PANORÁMA.
Órajavítási szakmai ismeretek. I. II. III. Vályi Huba. 1996. Váci nyomda. (Iskolai használatra)
Óraművek. Szerk.: Babucs Éva. 1997. Geopen Könyvkiadó
Az óra. Műkincs meghatározó. B.Gallizia di Vergano - Emilio Strada. OFICINA’96. 1998
Anti órák. Szerk.: Babucs Éva. 1998. Geopen Könyvkiadó
TANAR

Előzmény: te_o (1055)
jomagam Creative Commons License 2000.07.09 0 0 1157
Kedves Jómagatok,

konzultációs kérdés a szakemberekhez: van egy tizenkétpercmérő órám, amelyben eltört egy apró nemtudommi. Vajon hol tudnak Pesten a hümmögésnél többet tenni érdekében? (Ráírva gyönyörű szecessziós betűkkel ennyi van:
ST. BLAISE LIC. ZENITH

tb5 Creative Commons License 2000.07.09 0 0 1156
Hello!

Az az igazssag, hogy nem vagyok járatos az orak vilagaban, de erdekelne a velemenyetek egy tipusrol. A neten kerestem, de nem talaltam rola infot.
Az ora BWC Rhodos automatic. Sapphire crystal uveggel, es 5 atm. vizallo.
Minden infot szivesen vennek.

Koszike.

Tb5

dreyfuss Creative Commons License 2000.07.06 0 0 1155
Ruppy,

A Seamaster nekem is rettenetesen tetszik, csak hát kb. háromszorosába kerül az Oris-omnak. A következő tuti, hogy Seamaster lesz...

Előzmény: Ruppy (1153)
ErikaSzB Creative Commons License 2000.07.05 0 0 1154
Jelentem a topiclakóknak, hogy slr közreműködésével sikerült belépnem a klubba egy tökéletes 'entry model'-lel, A képen
sajnos nem látszik, hogy milyen csodaszép mattezüst színe van a tokjának és ezüsfehér a számlapnak.

Ezt írja róla a netes forgalmazója:
The Power8 chronograph watch from Roamer features Swiss quartz movement in a small 33mm stainless steel case. The silver dial shows hours and minutes on the silver dial with luminescent hands and indexes while a small window at 6 o’clock displays the date. Two sub-dials and a center hand track seconds, chronograph seconds, minutes lapsed, and a 5-hour totalizer. The dial is protected by a scratch resistant mineral crystal and is water resistant up to 100 meters. Mounted on a stainless steel bracelet.

Ruppy Creative Commons License 2000.07.05 0 0 1153
dreyfuss

Gratula. Acéltok+zafir üveg =tökkéletes. Olyan szuper érzés az amikor az emkber orája minden körülmény között jár csak jár csak jár...
Én sem sokáig szivtam a fogam amikor megvettem az O+A Seamasteremet. Tök jo egy ilyen 'társ'.

Előzmény: dreyfuss (1152)
dreyfuss Creative Commons License 2000.06.30 0 0 1152
Megvettem az első svájci automata órámat, egy ORIS BC3-at. Megtekinthető az Oris honlapján (www.oris.ch).

131000 forint volt Poén-ban, bár szerintem ennél sokkal többért is jó vétel volna.

Robosztus acél tok, vastag és széles bőrszíj (kapható fémcsattal és gumiszíjjal is), zafírüveg plusz átlátszó hátlap. Gyönyörű.

Nem chronometer minősítésű, viszont az elmúlt egy hét alatt szedett össze 5 másodperc sietést. Ezzel bőven lehetne chronometer is. A járástartaléka az ismertető szerint 40 óra.

Csak ajánlani tudom mindenkinek.

Lagonda Creative Commons License 2000.06.05 0 0 1151
Szevasz ZSOLEV!
...most találtam rá erre a fórumra, nemazért mintha annyira aktivan kerestem volna én is foglalkozok az órákkal igaz csak amatőr szinten.
És borzasztóan örülök hogy ennyi ember van kis haznákban aki érdeklődik az órák iránt.
Hisz a férfin először a cipőjét másodszor pedig a karóráját nézik meg. Kétségkívűl ez az egyetlen tárgy amit visel, hord. Véleményem szerint egy bizonyos összeg alatt egyszerű karóráról az fölött pedig már ékszerrűl beszélhetünk, ez az összeg persze mindenkinek más és más, társdalmi pozíciótol függően.
Figyelemmel kísértem cívódásodat azt hogy órát akarsz venni, véleményem szerint 100-as körül akarsz keresni és ha szerencséd (jó nagy) van akkor az áránál jóval értékesebb darabot is kifogsz.
Az hogy milyen órát szeretnél azt teljes egészében neked kell eldönteni, ha öltözéked sportos akkor olyat a konzervatív akkor pedig természetesen másfajta óra illik.
Nekem személyszerint egy bőrszíjas Doxa-t hordok, természetesen megvagyok vele elégedve.
Ez az óra a hierarchiában jóval a középosztály felett, de mindenképpena felső alatt helyezkedik el. Érdemes régi órásokat végigjárnod illetve különböző website-t látogatnod, ott biztosan találsz magadnak megfelelőt. Én minap Pesten jártam és betértem egy ilyen üzletbe, ahol egy Baume & Mercier-t láttam, amely úgygondolom bármelyik svájci órával kellőképpen felveszi a versenyt mind presztizsben mind pedig árban. Formájában, alakjában talán a Longiness classic-hez hasonlított olyan vékony és egyszerű volt...és bőven 200 alatt volt, ha esetleg nem ismernéd akkor Párzsban egy ilyen óra többszöröse... (www.baume-et-mercier.com)
Előzmény: ZSOLEV (1137)
Stone Creative Commons License 2000.06.02 0 0 1150
FORTIS saga
Kb. fel eves mukodes utan kedvenc FORTIS OCAm felmondta a szolgalatot, jelenleg is szervizben van.
Elozmenyek:
-ket het alatt leesett a dialrol a tritiumos haromszog
-a femszij festett egy darabig, neha visszater a jelenseg, izzadas hatasara
-a szerviz altal beallitott +2-3mp erteket nem tudja tartani, amde mindig ragaszkodik a 8-9mp keseshez. Eleg bizarr, de megszokhato.
-a matt femszij pillanatok alatt kifenyesedik a hasznalattol
-a szij gyorshosszabbitoja elfaradt, allandoan kinyilik, bar egyszer nem hasznaltam
-s a vegen: a mutatok megalltak, osszekuszalodva a datumvaltoval, csak a mp mutato porgott tovabbra is korbe.

A pedig kezemre visszakerult a tobbszor elhagyott, szetkarcolt uvegu, de megis hiba nelkul mukodo 10 eves Casio Chronom...
Az almok egy kicsit megkoptak...

nacso Creative Commons License 2000.06.01 0 0 1149
Bocsánat az ékezetek hiánya miatt, már rajta vagyok ...
nacso Creative Commons License 2000.06.01 0 0 1148
Tisztelt Rajongok,
Kerek elenzest, hogy picit magszakitom, az amugy is eleg csapongo gondolatmenetet sajat eletem (lagalabb topichoz kapcsolodo) momentumaval.
Tobbszor is elhangzott az a kerdes a korabbaikban, hogy miert is hagyja el valaki az agyat egy automata oratol (en pl. egy 630.22.11 fortistol)?! Kb negy honapja allok ora csere elott, szamomra az a legfontosabb szempont, hogy amikor az idot nezem meg jo erzessen toltson el, az a vacak amit a karomon latok (reszletekig pontos es igenyes kdiolgozas, szolid, de karakteres formak, erezzem, hogy valami van a karomon)
Itt jonnek elo ugye az anyagiak: Meg is neztem egy borbarat, titanium otvozet, superstrong és superkonnyu, multifunction eco drive(????) citizen orat. az eladonak nem sok fingja volt, hogy mitol eco drive, de mindegy. Az ora konnyu, kicsi es 14 eves koromban megbolondultam volna erte. most 14 1/4 evesen (poen ->ez jo, ide illik) azonban mar van nehany dolog, ami zavar es amit elvarok egy oratol: nem lehet latni a szamlapot mert tukrozodik, sulya = 0, azaz nem jelzi, hgy o igenis ott van a csuklomon, titanium otvozet (!?!?) full gagyi mua benyomást kelt ranezesre is es erintesre is, szamos aprosag (pl a perc mutato 3 ugrasa jelent egy percet) zavaro tokeletessegre torekvest eroltet ram (jarjon folyamatosan az az istenadta mutato, mint a nagyapam doxajan!!) ... .... ....
Tehat : attol a szamtalan apro pici reszlettol tokeletsek es hangsulyozom tokeletesek azok az automaata orak
hat ennyit az almaimrol, koszonom, hogy megoszthattam veletek .....
.hun Creative Commons License 2000.05.31 0 0 1147
Lehet, hogy volt említve korábban, de sajna nem vagyok képes végigolvasni a topicot. Tud valaki valami jó forrást, ahonnan régebbi, jó állapotú TAG-okat, vagy Breitling-eket lehet beszerezni (viszonylag) jutányos áron?
Nekem most egy egyszerű kis Bulova kronóm van, amit perze nagyon szeretek, de azért szeretnék majd egy komolyabb példányt is.
dreyfuss Creative Commons License 2000.05.30 0 0 1146
Én mostanában tervezem egy Oris BC3 beszerzését. Van valakinek első kézből tapasztalata? Pontosság, járástartalék?

Dreyfuss

holi Creative Commons License 2000.05.29 0 0 1145
Szia, Gyuri.

A kért link:

www.ovaras.com/bg/longines/more1.html

Sajnos a fehérszámlapost egyedül még csak egy helyen láttam, a csuklómon.
Úgyhogy ha valaki tud még ilyenről jelentkezzen!!!


HGyuri Creative Commons License 2000.05.25 0 0 1144
szevasz!
Be tudnál tenni valami linket, vagy képet róla? én nem találom ezt a típust sehol :(
Előzmény: holi (1143)
holi Creative Commons License 2000.05.25 0 0 1143
Sziasztok!

Az én kedvencem, (igaz hogy csak 1/2 éve) a Longines Double Pomme fehér számlap, ezüst mutató fekete bőrszíj.

nektek hogy teccik?

ZaLa Creative Commons License 2000.05.13 0 0 1142
Üdv. Mindenkinek!
Kérdezem a hozzáértőktől: milyen számú (nevű) kvarc szerkezet van abban az órában, amelyiknek a másodpercmutatója a 6-os számnál van, a dátumkijelzője pedig a 12 alatt két kis ablakban egymás mellett? Az ETA honlapján nincs ilyen, hacsak nem a jelszóval védett oldalakon. A Sugár áruház földszintjén van egy ilyen Candino, de az órás (érthetően) nem akarja csak ezért megbontani az órát. A szerkezet fajtáját illetően hálás lennék, mert akkor már el tudnék indulni a keresésben. A Candino honlapján sincs ez a fajta óra.
Üdv.: ZaLa
Prof Creative Commons License 2000.05.13 0 0 1141
Lesliev!

Jajaj. Vagy az Orex vagy valamelyik másik nagy hirdető későn adott le egy anyagot, ezért kb. 4-5 napot csúszott a nyomdába adás. A héten várható (15-ével kezdődő héten).

Chronometrie levelezési lista üzemel!!! Akit érdekel, érdeklődjön nálam!


Prof

Előzmény: Lesliev (1140)
Lesliev Creative Commons License 2000.05.09 0 0 1140
T. Urak !

Tud valaki bármely infót a májusi Óra Magazinról ? A múlt héten kellett volna megjelennie.

harnjehu Creative Commons License 2000.05.02 0 0 1139
Találtam egy jó kis URL-t:
http://www.fhs.ch/F100.htm
A svájci óraipar címeit tartalmazza. (The Swiss Watch Industry - Useful Addresses)
Törölt nick Creative Commons License 2000.05.01 0 0 1138
Robi

Köszönöm a válaszodat itt is és a levlistán is. Ez pont az eddig hallottak (napi 4 ill 6 mp) átlaga ...

Előzmény: szucsr (1136)
ZSOLEV Creative Commons License 2000.05.01 0 0 1137
süllyedünk...
szucsr Creative Commons License 2000.04.26 0 0 1136
JamesTKirk

"Nekem megvan az általaad említett képeskönyv, ajándékba kaptam a boltban, amikor vettem a Tissot-t. Kicsit általános, amit írnak a technikáról, de a történeti része szerintem jó.
Akartam már idézni belőle a COSC feltételek miatt, mert 0,3 mp/24órát írnak (8°C-on), ami kevesebb, mint az egytizede annak, amit utoljára írt itt valaki."

A COSC kovetelmenyek: legfeljebb ot masodperc naponkenti elteres, es az egyes homersekletek kozott legfeljebb +-0.6 masodperc elteres lehet. A meres ugyanis a kovetkezo modon tortenik: a meres nagy resze alatt 23celsiuson tartjak a szerkezeteket, de a 12. napon 8 fokra hutik, a 14. napon 38 fokra melegitik.

Ezek a kovetelmenyek valtoznak, ahogy az oraszerkezetek fejlodnek, emiatt tobbfele forrasban tobbfele szamot talal az ember. Az ISO 3159-ben van szabalyozva a mostani kovetelmeny,de nem talaltam meg a neten (valaki ugyesebb?).

forrasok:
http://www.jsh.ch/jsh_1_99/english/une2.htm
http://www.ozdoba.net/swisswatch/chronometer.html

Udv, Robi

Előzmény: Törölt nick (1094)
harnjehu Creative Commons License 2000.04.20 0 0 1135
A topic-ban sokan dícsértétek a POEN-t, tegnap délután végre eljutottam oda. Nagy élmény volt.
BREKI,
a szomszédos üzlet kirakatában elegáns böröveket láttam. Sok közülük olcsóbb volt, mint az óraszíj. Nyilván a FORTIS tud valamit, amiért ilyen órád van és eredeti szíjat vettél hozzá, ráadásul gyorsrögzítövel.
Ha valaki börszíj-párti, szerintem érdemes a fémrögzítöre áldozni. Nem a "sebessége" miatt, hanem mert a rögzítövel használt szíj sokkal késöbb megy tönkre. Persze a bört sem szabat sok éven át hordani, mert nem higiénikus.
Tehát mindenki eldöntheti, hogy neki mi az optimális.

Drága óraszíjat a cápabörön kívül krokodilbörböl is készítenek. Mindkettö sokkal többe kerül, mintha marhából hasítanák. Valószínüleg sokkal jobb is, csak a flanc miatt biztosan nem cirkuszolnának vele.

Üdv,
harnjehu

Előzmény: BREKI (1134)
BREKI Creative Commons License 2000.04.18 0 0 1134
Prof
Amikor vettem a Fortishoz a bőrszíjat érdekesképpen a POEN ban azt mondták "azért jobb ez a marhbőr szíj a cápabőrnél, mert ez nem repedezik ki" mi is az igazság? . Egyébként ezt is vízállónak mondták. Az ára alapján sav, víz, lúg és meg fel nem talált vegyszernek is ellent kell álnia :)). A gyorszár már érdekesebb téma. Én vettem hozzá egyet, de látatlanbam nem ajánlom. Én postán küldettem és igen meglepődtem, hogy ez a kis semmi vasdarab hogy kerülhet ennyibe. Mivel több mint két szíj árába kerül mindenképpen barátkozni kell vele.
Egyébként most is a bőrszíjjal hordom, bár talonban van hozzá fém is. Szerintem kényelmes és szebb. Nem tartom a kezem egész nap vizesvödörben, de nem is kerülöm a vizet. Eddig tényleg bírja. Persze ez csak 3 hónap tapasztalata.
Hi
Előzmény: Prof (1133)
Prof Creative Commons License 2000.04.17 0 0 1133
Halihó!

Zsolev!
Abszolute nem amatőrek a érdéseid. Illetve amatőrek, de azért vagyunk itt, hogy felsötétítsünk. Az óraszíjak többsége, ha valódi bőrből készült, egyrészt hajlamos anyúlásra. Ez a bőr természetes tulajdonsága, ezért ha szíjat vásárolsz, mindenképp olyat vegyél (méretben), amelyiken a kényelmes állás után még legalább egy-két lyuk van, hogy a megnyúlás után is tudd még hordani.
Ez a nyúlás nedvesség hatására komolyabb lehet a hagyományos szíjaknál: sertés, borjú, marha stb.
A speciális vízálló szíjak, például a cápabőr hosszas hordás után is gyakorlatilag megtartja eredeti formáját és állagát, nem árt neki a víz (egyáltalán), csupán arra kell figyelni, hogy klóros fürdés után rendesen le kell mosni rendes vízzel. Elméletileg a sertésbőrrel ellentétben igazán kiszáradni sem tud (megkeményedni, kirepedezni stb.).
Ha cápabőr szíjat veszel, akkor gyorszárasat vegyél (bár a hagyományos szíjhoz is praktikusabb az). Így némi plusz költséggel (amely a Fortis esetében azért elég tetemes, közel 30 ezer forint) egyrészt kíméled a szíjat (nem kell minden alkalommal áthúzni a csaton), másrészt hosszabb lesz a szíj élettartama.

Elméletileg létezik, hogy egy azonos tokozású és mutatószerkezetű órába más szerkezetet raknak piactól vagy egyedi igényektől függően. Tipikus ilyen a Sector, amelynek csúcsmodelljei vagy svájci automata, vagy kvarc szerkezettel szereltek.

No, ennyit mára!

Chronometrie levlista működik! Jelentkezés nálam!

Prof

ZSOLEV Creative Commons License 2000.04.17 0 0 1132
Hát itt meg mi törpént?
Törölt nick Creative Commons License 2000.04.14 0 0 1131
Nemrég láttam, hogy a Seiko is kihozott egy új (?) automata órát. A tokozás ua. mint a Kinetic Auto Relay, ami újnak számít. 51k HUF Petőfi S. utca. Nem tudom, belül mi van...
Előzmény: Ksasa (1130)
Ksasa Creative Commons License 2000.04.14 0 0 1130
Szép napszakot!

Tessék engem kitíltani, megkövezni! Vettem egy Citizen automata 21 köves WR100 naptáros órát. /16000 Huf/

5 nap alatt késett 4 mp-et! Ez elég jó ahoz képest, hogy nem Svájci a darab.

Megtekinthető a www.timecenter.hu lapon az automaták között. Típusa : NH3770-51A

Üdv. Sasa.

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!