Szép volt Kira. Gröenefeldék is kippálva, nem volt egyszerű a történet. Kapshay ma is iszonyat gyengén szervált, sőt a hálónál is impotens volt, szóval Kira mintha egyeseket játszana. Na nem gáz, négybe vannak.
A játékosnak van lehetősége, ha nem ért egyet a vezetőbíró itéletével, behívni a főbírót, ezért jött be Nyírő László. begurult a Grönefeldék meccséről a labda, a bíró úgy itélte meg azután, miután Olaru hálóba ütötte a labdát, így a pont Timiéké lett. Olaru szerint a beguruló labda megzavarta. Nyírő helyben hagyta a székbírói itéletet.
Egy kis ízelítő a mai napból, akinek van türelme hozzá, olvassa el. Most tömörebben, és nem a meccsekről írnék sokat mivel azokat ma már mutatta a tv:
Dél van, kibírható meleg, enyhe szél, sokkal több ember mint hétfőn és 4 soros lelátó az 5-ös és 6-os pályára.
Rybarikova csodás játékkal kiütötte Kutuzovát, Klepac és Zoric még kínozzák egymást, sok hibával. Marosi és Lapuschenkova már melegítenek, viszont kevés a néző a centeren, mivel sokan a szintén kezdődő Kucova-Bacsinszky meccsre kíváncsiak. Marosi kb. 1 óra alatt kivégezte az oroszt közepes játékkal, jó szervákkal, és megkapta a hét első vastapsát.
Közben a visonkova-utód Chvojkova és a nyögdécselő Müller nézhető (vagy inkább hallható) meccset játszik a hatoson, Bacsinszky nem tud mit kezdeni a csodálatosan játszó szlovákkal, kint a négyesen pedig a pici Zakopalova bomba játékkal üti le a kicsit túlsúlyos Cohen-Alorot.
Sok idő után végre kezdődik Gréta meccse a centeren, a külső pályákról eltűntek a nézők, a lelátón sokkal többen vannak mint Marosi meccsén. Elkezdődött a meccs, 2-1 Grétának és az emberek még mindig csak jönnek, a lelátó egyre jobban megtelik. Az első szettet csodás játékkal nyerte Gréta, látszott a csehen hogy nem erre számított. A második szettben 5-4 -nél kiszerválhatja a meccset Gréta, viszont 0-40. A nézőktől kapott egy adag tapsot bíztatás jeléül, viszont ez inkább Benesovát bizonytalanította el, Gréta 5 pontot nyert sorozatban így megvan a nap második továbbjutója!
A Kvitova meccsre rendesen kiürült a center lelátója, szinte mindenki a szenzációs Hradecka-Johansson meccsre volt kíváncsi. Kvitova nem egy szemet gyönyörködtető játékkal verte két szettben a román Cirsteat. Közben Groenefeld és Senoglu lemossa Zoricot és a Tótot, röhejesek voltak ahogy csak nézték a Groenefeld-féle első szervákat, mellettük pedig nem kis balhé kerekedett a Henke/Olaru-Bacsinszky/Rosolska meccsen, ugyanis (sajnos nem tudom mért) Olaru teljesen kiborult, a székbírótól kezdve a securitisig mindenki ott volt a hálónál, tíz perc után folytatódott a játék. Itt mentem haza, ugyanis már nem akartam megnézni a Nagy-féle gyenge párosmeccset, és Marosi párosáról is lemaradtam, és ahogy látom kikaptak.
Hát ezt a meccset rég megkellett volna nyerni Kiráéknak, valami ritka fogalmatlan Lefevre, kb. 40 kg súlyfelességgel, Kondratieva detto nagyon gyenge kaliber. Kapshay nagyon gyenge, de látni nála tudatos elemeket a játékában, igaz szervája kb. 80-90 km/óra és nagyon letámadható.
Utánanézek hányadikak a világranglistán, de szerintem 500 körül.
Én is Pálmában reménykedtem,de a leírásodból ítélve alapvető elemek hiányoznak a játékából,ami a mai teniszben már nagyon gázos.Tényleg szüksége lenne egy jó edzőre,csakhát az edző sem szerválhat a játékos helyett.Bár ez az egyetlen megtanulható dolog a teniszben,kérdés mennyire veszi komolyan ezt a profi karriert és lesz-e olyan hozzáállása,mint pl Áginak. Eddig ez a torna magyar szempontból egy nagy égés.Remélem Ági javít a képen,meg talán Gréta.
hát ha már nem a sajnát topkijában téma a torna akkor itt még én csak annyitg tennék hozzá hogy sztem a közönség vicc... olyan mintha most járna életében először tenisz tornán és nem tudják h a magyarokat buzditani kell és lehet TAPSOLNI, főleg mikor szegény Pálma épp eljut 40-30ig és már csak egy pont kéne ahoz h felkerüljön a neve a kijelzőre, de neeeeem, 6 ember tapsol... én, a 2 haverom meg Pálma szülei kb...
Hát igen, de reménykedhetünk. Visszatérve a tegnapi meccsre nagyon sajnálom hogy Pálma nem kényszerítette döntő szettre Groenefeldet, mert nagyon szépen játszott. Viszont belőle sem lesz top100-as játékos. 150km/h körüli első szervákkal nem lehet.
Vagy nem tudom. Mert szerva előtt nem lendítette az ütőjét, hanem szinte csak felemelte (azért nem annyira mint Mathilde Johansson), vagyis biztonságira ment. Viszont így se jöttek az elsők.
"fenébe minden második labdája vonal, mit csináljak?" "paprikás krumplit kolbásszal"-ahhoz talán van tehetsége
"Nagy szart már a meccsre" hazai pályán 0:6 0:5-nél is illik kűzdeni.Azért az a vicces h. wta torna főtábláján egyáltalán pályára engedik lépni. Sajnos Ágin kívül egyáltalán nincs komoly játékosunk...és nagyon nem is lesz az elkövetkező években,hacsak nem történik valami csoda.
Kösz szépen beszámolót, így legalább el tudom képzelni hogy hogy zajlottak a dolgok. Nagyon sajnálom Pálmát, szerintem több értelme lett volna ha a kvaliban indul, amilyen nonameek voltak simán elmehetett volna a kvali döntőig, aztán esetleg főtábla... na mindegy ezen már felesleges filózni, ha pontokkal nem is, tapasztalattal legalább gazdagodott...
Pálma nagyon csinos volt a pályán, viszont amikor el ment mellettem olyan jelentéktelen volt a 165cm-jével... egy nagyon jó edző kéne neki a szerva rendezésére, nem elég a kiskori "jólvan Pálmácska" szintű edző, mivel nincsen a szervához semmi testi adottsága... pedig csodálatos telilapos, gyors, kivezetett ütései vannak
Kyrának pedig teljesen érthetőek voltak a dolgai, nekem pl. szimpatikus volt. A labdaszedőt csak azért szidta le mert 30-40 -nél ütötte volna már a második szerváját amikor átfutott a pályán.
hmm. nem értem én ezeket a lánykákat miért nem gyúrnak többet a szevára, mert amíg az nem áll össze és nem elég gyors addig nem fognak előremozdulni a 4-500. hely környékéről. Kirának meg szurkoljon akinek 2 anyja van, ha ilyen bunkó
Én kint voltam, lézengő nezők, viszont jó hangulat, vidám játékosok és izzadó munkások. Szerintem szörnyű hogy még mindig javítgatják a center környékét/hátulját de legalább örülni kéne hogy van ilyen center magyarországon, mert csodás, hangulatos pálya. Na mind1, nem tudom még ki nézte élőben a meccseket, de most írok egy kis beszámolót:
Nagy - Safarova 26 26
02
Kyra nyitott egy hatalmas vonal nyerővel, majd ütött egy csodás rövidítést (ekkor még nem tudtam, hogy több nyerője nem is lesz a meccsen...) de ez is kevés volt a jól kezdő cseh ellen
12
Ezt a gémet köszönjük szépen Safarovának, aki a nem túl acélos Kyra első szervákat is nagyon elütögette...
26
Kyra csak fut és tehetetlen, a cseh vagy vonalat üt, vagy hibázik.
26 12
Kb. itt szakadt el a cérna Kyránál amikor egy újabb olyan labdába nem ütött bele amin lábbal teljesen rajta volt, mert azt hitte kint lesz. Elkiabálta magát hogy a "fenébe minden második labdája vonal, mit csináljak?"
26 24
A cseh még mindig nem bírja visszaadni a Nagy-féle első szervákat, viszont a sajátjait magabiztosan hozza, és nagyon sok gyönyörű nyerőt üt. (és itt volt Kyrának egy kisebb balhéja az egyik labdaszedő gyerekkel)
26 26
Nagy szart már a meccsre, Safarova meccslabdánál másodikra ütött ászt. Én csak azt vontam le a meccsből, hogy Kyra nem maradhat a top200-ban, szörnyen játszott, egyszerűen nem volt meg benne az a tűz, ami kellett volna a győzelemhez.
Király - Groenefeld 06 46
04
Pálma nagyon félénken kezdett, sok a hiba pár nyerő mellett, Groenefeld viszont szórja a nyerőket, viszont egy kis taps nem sok, annyit se kap.
06
Pálma a német második szervájit sem bírja lekezelni, viszont a Király-féle elsőket gond nélkül püföli a vonalak mellé Groenefeld.
06 10
A center azért félig megtelt a meccs előtt, viszont elkezdtek hazamenni az emberek, amikor Király a semmiből hozta a szerváját, és először nyert a meccsen hosszabb labdamenetet.
06 13
Király elvesztette a szerváját, úgy látszott hogy itt a vég. Groenefeld szörnyen magabiztos, már nevedgélt is.
06 23
A német szörnyen hosszúra püfölt egy 100 km/h körüli szervát, és kezdte idegesíteni, hogy megtapsolják a hibáit. Pálma is villantott párat, viszont azért kellett a gém megnyeréséhez pár hazafi ítélet is az egyik vonalbírótól.
06 33
Groenefeld elkezdett hisztizni, ütőt dobálni, amikor már mindenki azt hitte hogy simán behúzza a meccset. Pálma bravúrosan játszott, hiába jöttek a német első szervák, nagyon szépen lekezelte őket és nyerőket ütött.
06 43
Pálma továbbra is fantasztikus, Groenefeld pedig majdnem meggyilkolt pár nézőt a tekintetével mivel páran nem hagyták abba a hibák megtapsolását. Viszont ebben a gémben is segített pár téves ítélet.
06 44
Groenefeld magabiztos, talán túlságosan is, úgy látszik tiszta fejjel jött ki adogatni.
06 46
A német bebizonyította mért klasszis, és a végén már kapott egy kis tapsot is. Pálma csodásan játszott a második szettben, csak szörnyen lassúak a szervái, mivel inkább arra ment hogy beüsse őket.
Susányi Zsófi volt most az RTLen a reggeliben! nagyon szimpatikus volt, szerény is visszafogott:) Ivanovic a példaképe, Vele és Ágival szeretne leginkább meccselni majd egyszer!:)