Fémből készült autó és motormodellek számára nyitott topik, legyen az bármilyen gyártó és méretarány, vagy versenysorozat, és minden más szóba jöhet ami az autó vagy motorversenyzéshez kapcsolódik.
Nekem van Ati :) kb 4 ezer Magyar forintra jött ki. Loeb 2006 Monte-s gépe. Szerintem nagyon el van találva. Sunstar gyártmány és 10-szer különb mint a mostani új kiadású, csiri-csáré dobozos cuccaik. Valamennyire egy különc kis gép is ez, a Kronos istálótól.
Ha jól emlékszem többek között Bruno Thirynek is ők csinálták a 206 WRC-t, amivel ha jól emlékszem EB-t nyert, ezzel a Xsarával pedig a Citroen Sport a Kronos istálót bízta meg hogy futtassa ezt a gépet többek között Manfred Stohl-al is, illetve Dani Sordoval, aki junior bajnok is lett, talán 2005-ben ??? Mcrae is egy szusszanásnyi időre ezekben a színekben versenyzett.
Ha jól tudom akkor Meeke és Vouilloz is a Kronos színeiben versenyzett ahol IRC-ben győztek is.
Lehet valamit rosszul írtam, de majd Ati akkor úgyis kijavít :)
A másik kép illusztráció, nem a versenyről való képet mellékeltem, ott a Sunstar féle dekorral is volt látható.
Sajnos csalódtam benne,mert a könyv 99%-ban a Forma-1 -re épül.
A rally 1 darab Audi 80-as,4 db MK2-es és egy SAAB fotóval ki is van végezve 5-6 oldalon (a 414-ből),és némi szabályzattal.
Az F1 viszont kivesézve,rengeteg pilóta élete( ide sem fért be egy rally pilóta sem),pályafutása,rengeteg fotó,technikai fejlődés,pályák rajzai stb,stb.....
Szóval inkább lehetne a könyv címe F1 autóversenyzők,F1 versenyautók.
De bátran ajánlom ha nincs meg,nektek tutira bejönne Miki és blink,a vaterán is van rengeteg fillérekért.
Hill-ről jut eszembe ez az 1/43-as Brumm márkájú BRM P57-es szett, ( 1962 Holland GP, Zandvoort ) de ez is csak "majdnem" meglett. Egy elmeháborodott zsidógyerek árulta, nem is tudtam megegyezni vele. 8 ezertől olcsóbban nem akarta ideadni, azt tudni kell hogy ennek a normál ára olyan 4 rongy körüli. Szerintem leesett a sábeszdekli a fejéről amikor benyögtem neki hogy max 3500-4 ezret adok érte. Ahogy tudom még mindig megvan neki. :-) Pedig vagy 3 napig nem aludtam emiatt a kis szett miatt.
Jaja. :-) Véghezvitte a mesterhármast. Mekkora karakter volt, én is nagyon komázom. Ő még az igazi "Gentleman Racer"-t testesítette meg. Nekem a nevéről mindig a kis V8-as BRM ugrik be, amivel 62'-ben VB-t nyert, meg a Lotus 49-esek. Volt valami ilyesmi mondása hogy "számomra a pálya a festővászon, az autó pedig az ecsetem".
Jó fiatalon halt meg ő is, és ráadásul nem is versenybalesetben hanem lezuhant a repülőgépe.
Erről mindig az jut eszembe, hogy az egyetlen versenyző aki Le Mans 24H-t, Indy 500-at, Monaco GP-t és F1-es VB-t is nyert az nem más mint Graham Hill.
24 éves korában szerezte meg polgári jogosítványát...
Gyerekek, június 11-12, Le Mans 2011!!! 2 napi hideg élelemmel leülök a TV elé, nem engedek be senkit a lakásba. Még a felettem lakó albérlő főiskolás csajokat sem. :-) Pedig azt máskor beengedném mind a 3-at! :-)
Tudom hogy elég gáz ez így, de megint a 2 nagy gyár ( Audi - Peugeot ) közdelméről fog szólni az LM, remélem Peugeot győzelem lesz. Tavaly nagyon nagy égés volt szó szerint, azonban addíg amíg mentek, volt olyan hogy körönként 3-4 seccel voltak gyorsabbak az Audinál. Ha ezt az idén is tudják, és ehhez még megbízhatóság is párosul, akkor szerintem összejön nekik. Audinál a szokásos nagy nevek, ( Rockenfeller, Bernhard, McNish, Capello, Kritensen stb.. ) Peugeot-nál is, ( Minassian,( tavalyi pole ) Duval, Wurz, Gené, Bourdais, Panis, Lapierre stb.. ) meg vannak még ismertebb nevek:pl. Tiago Monteiro, ( LMP1 Pescarolo Judd ) Vanina Ickx, ( LMP1 Lola Aston-Martin ) Christian Klien, ( LMP1 Aston-Martin AMR ) Alexander Premat, ( LMP2 Oreca-Nissan ) Giancarlo Fisichella, Gianmaria Bruni, ( GT2 Ferrari 458 ) Augusto Farfus, Dirk Müller, Jörg Müller, Andy Prialux, ( GT2 BMW M3 ) Anthony Beltoise, ( az egykori F1-es versenyző, Jean-Pierre Beltoise fia, GT2-es Ferrari 458-al ) Jan Magnussen, Michael Waltrip, stb........
Ki tudja mi lesz..... Én még arra is nagyon kíváncsi vagyok hogy ennek a motormizériának mi lesz a vége. A Ferrari most V6-ost akar. :-) Turbós V6-ban én is kiegyeznék lehet. :-) Bár' hangra az sem lesz olyan mint egy V10 vagy V8 volt. Ettől fosik Bernie bácsi is, és végül is joggal.
Kubicára kíváncsi leszek. Úgy kellett visszaműteni a karját, szóval szinte 1000%-ra vehetjük hogy sose lesz olyan mint volt, akármit mondanak az okosok.
Érdekes neveket írtál. :-) Panis..... Az is Monaco-ban győzött egyszer, de ha jól emlékszem összesen valami 5 autó fejezte be a versenyt. :-) Trulli is Monaco, Alesi talán Kanada ( ? ), Kubica is.
Hát igen. Szomorú hogy nem látják a fától az erdőt a Renaultnál.
Kubica....mindig is túl vállalósnak éreztem és ez a két nagy baleseténél be is bizonyosodott. Soha nem lesz olyan mint volt.
Ezt mindenki tudja, de vergődnek még aztán majd ha ő éri el ezeket az eredményeket mint Heidfeld akkor meg majd mennek a nagy hozsannák:
Kubica a Superman, Kubica a haláltorkából tért vissza az F1 elitjébe... stb stb
Heidfeld meg lehet soha nem fog versenyt nyerni... Pedig hát.... Herbert, Alesi, Panis, Fisichella, Trulli, Kovalainen, Kubica ha nekik lehetett...de ezt már mondtam egyszer...
Ez érdekes dolog, én sem igazán értem mi a bajuk Heidfeld-el. Az is a baj hogy a Lotus-Renault-ot most az ág is húzza, hirtelen pénzügyi gondjaik is támadtak stb.... Egyébként olyat olvastam hogy a szezon utolsó versenyeire már Kubica visszatér............ De ez még nem 100%.
Itt lett volna most Kubica Monacoban, akkor borítékolható lett volna minimum a 3-ik hely.
Nem azért nem akartam írni mert nem reagáltatok volna!!! Hanem mert nem változtat semmin és azt is tudom, hogy a legtöbb dologban egyetértünk és nem akarlak ezzel zaklatni titeket.
De amúgy most hogy így felbíztattál, majd megírok mindent.
Ati, Blink. Ugye ezt a "nem írok F1-ről, rally-ról" dolgot most nem mondjátok komolyan?? Mert ezt most nem igazán értem. Én mindig reagáltam nektek mindenre, nézzetek vissza akár. Én is írhattam volna pl. hogy a motoros hsz-eimre senki nem reagál, nem baj. Beírtam ide, itt a helye a témának és kész. Ugyanígy a rally-nak, F1-nek, meg mindennek. Szóval ne csináljátok már basszátok meg mert agyvérzést kapok....... Én nem akarok vitatkozni senkivel, főleg nem veletek. Itt nincs megszabva mit írhattok, meg mit nem, felőlem egy nagy 70'-es évekbeli NDK-s szőrös pinát is berakhattok. Szóval maradjunk annyiban hogy írjatok csak amiről jól esik.
Zoli bá', engedelmeddel még kiegészíteném egy kérdéssel a sort! :-) Kőkemény szakmai kérdés. :-)
Hol hajt az Alfa Romeo 155?
1. Elől
2. Hátul
3. Középen
4. Sehol
5. Irány a Google
1. Fontos-e neked a fémtárgy értéke és ez határozza meg mit is vásárolsz ?
Igen, a lényeg az hogy minnél drágább legyen, meg színesebb, és lehetőleg még a gyártósorról vedd meg, mert szakértő kollektor vagy. Zsákoljál be 10-et belőle, idehaza áruld zsidó áron, 38 és 96 ezer közé lődd be az árat. Eközben pedig dupla vonallal áthúzott S betűk forognak a szememben.
2. Szoktad-e kesztyű nélkül fogdosni a die cast prémium autóidat ?
MICSODA????? Ez határozott nem!! Még az asszonyt sem fogdosom csupasz kézzel! A modelljeimet mindig sütőkesztyűben fogdosom, de a legjobb a kék Sparco kesztyű,mert a kinti fórumokon is úgy csinálják a császár kollektorok. És ezért majmolni kell őket.
3. Érzel-e kielégülést a modell érkezése után ?
Nem, nem igazán, sose éreztem. Ha a VH-ból jött a modell, akkor először is eltávolítom róla a pászkamorzsákat. "Már megint jött 3 ilyen drága szar, ezeket mikor rendeltem"??? Általában ezt mondom, azután pedig bebaszom a sarokba.
4. Tudsz-e valamit ezekről a gépekről vagy porfogó helyett tartod ?
Józan vagy? :-) Általában 1 heti google után már megtudom mi a faszt vettem, hol hajt, meg mindenféle betű van hátra írva, STi, GTI, 1600S, meg ilyesmi, nem tudom mi ez de kúrva jól hangzik!! Meg Dölakróá, Sóberg, Tomi Maki, meg Rőrt megnézem kik ezek?? Utána pedig megvitatom baráti körrel, hol a picsába hajtanak, de most tényleg.......!!!
5. Van-e még hely a szekrényetek tetején hogy a frissen érkező havi 48. modellt felbasszátok rá ?
Már nincsen, de csinálok. Legfeljebb 10-20 darabot eladok a francba tripla áron, az se baj ha nem viszik el, elvégre nem akarom minden áron eladni...... :-)))
6. Mi a fasz okoz ebben boldogságot ?
Az, hogy szakértő kollektor vagyok, a netes börzék császára, meg a bőőőrzéken is állhatok a 40 ezres modelljeim mellett mint fasz a lakodalomban. Jaj, csak meg ne kérdezzék mit is árulok pontosan.......
7. Tartasz-e nyilvántartást a beszerzési áraikról ?
Még kérdezed?? :-)) De ha eladásra veszem akkor hozzábaszok +20 ezret, nem kispályázok!
8. Szeretsz-e sokat keresni fórumos barátaidon ?
Barátok?? :-)) Ilyen csak addig van amíg üzletre nem kerül sor! Utána már nincs barátság.
9. Élvezed-e mikor barátaid elől vaterán megvásárolod a számodra egyáltalán nem fontos modelleket ?
Ez a kedvencem! Pl. Sz.Z-től olcsóbban megvenni modelleket,( nehogy már valami egyszeri parasztgyerek ennyiért hozzájusson..... ) aztán zsidó felárral megy fel a vaterára!! Ha egy ilyet el tudok adni, akkor általában háton fetrengősen, hörgősen, rángatózva elélvezek.
10. Láttál-e már életben rally autót :))) ???
Várjál már baszki, egyszer mintha láttam volna ilyesmit................
11. Prémium kérdés ! Szereted-e a pinát :) ???
Ilyen arcátlan kérdésre egy sznob kollektor nem válaszol. Én személy szerint nagyon gyűlölöm. És ő is engem. Nem szereti a Sparco kesztyűt.
( gondolom tisztában vagytok a válaszaim komolyságával, de SAJNOS ilyen dolgok léteznek ahogy Ati is írta )
megfogadtam, hogy nem írok a jelen F1-éről, de már megint kinyílt a bicska....
MI A FASZT AKARNAK HEIDFELDTŐL???????????????
A Renault ugyanis kijelentette elégedetlenek a német teljesítményével. (????????????)
1. Heidfeld 6. a bajnokságban. Csak a top autók és top pilóták előzik meg (RB, McLaren, Alonso) Petrov 9-ik...
2. Az utolsó pillanatban kellett beülnie egy Kubicára tervezett autóba.
3. A Renault egy körön szar. Boullier a különösen gyenge (!!!!) szombati teljesítményt hozta fel Heidfeld rovására.
Heidfeld hibázott az idényben, ezt nem vitatom. Azt is megértem hogy Kubica tavalyi teljesítménye után jobbat vártak.
De mit akarnak a Renaultnál? Ha versenyt nyerne az lenne a jó? ...pusztán csak 5 jobb autó van nála a mezőnybe (ha Massát és Petrovot valamint a Mercedest nem veszem)
Hamilton meg Alonso Monte Carlo utáni ocsmányságairól meg ne is beszéljünk. Gyomor fordító, hogy mennyire nincs bennük tisztelet és megalázkodás, csak a másokban való hiba keresés.
Mindenkinek elment a józan esze ebben a ki***ott bajnokságban???
Tudjátok hogy én nem vagyok egyik mai F1-es versenyző rajongója sem, de most megkockáztatom hogy Vettel kivédekezte volna a befutóig Alonso-t. Ez a Monaco-i pálya tényleg olyan, hogy csak 1, talán 2 előzési pont van rajta, de azok is elég neccesek. Lehet hogy Alonso be-be próbálkozott volna, de aztán megelégedett volna a biztos második hellyel, ami még mindig jobb mint egy 0 pontos futam valami ütközés miatt. Vettel-t amúgy sem könnyű megelőzni még normál pályán sem. Az biztos hogy a "szerencse" is a kezére játszott. Én sajnáltam Petrov-ot.
Ami még kúrvára feldühített tegnap, az Hamiltonka "versenyzése", és az utána leadott nyilatkozata volt, amiben azt mondta hogy talán azért büntették meg mert fekete. :-)) Ez tipikus nigger reakció. "Azért mert fekete vagyok"............."azéé mer cigáááán vágyok"..... "azért mert kínai vagyok"...stb..... a szokásos reakciók, sokszor lehet ezt hallani. Hamilton tényleg a csita repperek IQ szintjén van, pont összeillik sercingerrel. Ennyí erővel Karthikeyan is mondhatná hogy "engem mindenki letol a palyáról lekörözéskor, biztos azért mert sötétbőrű vagyok!! Rászizmus!". :-)
Hát ez bizony jó drága szobakerékpár. :-) Ha nem tévedek ez Tom Sykes Brit Superbike Storbart CBR1000-ese. Csak az az Arrow kipurendszer ami alatta van, kiteszi egy új 1000-es CBR árának kb a negyedét. A motor összértéke mondjuk nem éri el egy gyári GP versenygép árának a felét sem, de még így is több tízmillát kóstál. Nem kispályás gép, nem kispályás gyerekkel.