Szia Xplod! Azok vas-konstantán termoelemek, amik nem fényt, hanem hőt érzékelnek, és egyáltalán nem illeszkednek semmilyen az automatika áramköréhez. (Egyébként is túl hosszú a biztonsági idejük, ezért csak kis teljesítményeknél használhatók).
3-400C ra melegítve a végét kb.14-16mV feszültséget adnak le, ami benn tartja a termomágnest. Viszont jó hőmérőt lehet készíteni velük.
Még annyit, hogy paramétereket még ha tudna is az ember pontosan, erről a szivattyúról akkor sem volna értelme leírni, mert természeténél fogva ezek a szivattyú elhasználódási fokától függnek, így csak a zsír újra lenne igaz az adatlapon szereplő érték. A konkrét adatokat inkább mérni célszerűbb, vagy tapasztalati úton vizsgálni. Az mindenesetre intő jel a kopásra, ha a nyomásszabályzót maximumra hajtva a porlasztás nem növekszik, hanem éppenséggel megszűnik, ugyancsak rendellenes kopást jelzi, ha az addig jól porlasztó szivattyú rendetlenkedni kezd (nem egyenletesen, "kapkodva porlaszt és ég"), és szebben kezd porlasztani, ha kissé visszább vesszük a nyomást. Tudom, hogy szétszedted már ezt a szivattyút, láthattad, hogy síkköszörült felület: fém a fémen tömít, és a kopás az üzemidőn kívül az adott olaj minőségétől függ. Ami ezeknél a sziv.-nál az előírt üa: HTO 5/20-as (Gázolaj ugyanilyen paraméterű, csak más színű) vagyis 5C fokig szivattyúzható, és 20C kell a jó porlasztáshoz. Az 1:1 Olaj-benzin keverék kétségtelenűl megkönnyíti a gyújtást, és az égést, de a csökkent viszkozitás miatt a sziv. nagyobb kopásnak van kitéve, így a szivattyú élettartama is csökkeni fog. Ezekkel azért számolni kell, az 5/20-as értékkel különösen télen, amikor a parafin kiválhat az olajból (Petróleumot szoktak hozzá önteni, v. előmelegítik).
Üdv Xantia99! Bocs a késésért, és a cseppet sem kielégítő válaszért:(. Elég jól megfogtál, mert ez nem egy mai gyerek szivattyú, rémlik ugyan, hogy már találkoztam vele, de meglehetőssen ritka, és nem is tudok sokat mondani így róla. Ami biztos, hogy azon a felső "rézrúdon" mágnestekercs volt, de nem nevezhető klasszikusan beépített mágnesszelepűnek, ezért aztán a paramétarei, kb.a Danfoss RSA-40, RSA-60-as szivattyúnak felel meg, amik még a 25-30Kg/h-s fúvókákkal is tudnak porlasztani. Így középkategóriának számít. Inkább SUNTEC típus lehet, nem Danfoss. A nyilak nem a forgásirányt jelölik(!), hanem a kép szerinti jobb oldalon levő csatlakozókat alsó a bemenő, felső a visszatérő, ami ha jól látom le van dugózva.Elvileg lenni kéne 1 nyomásállítócsavarnak alul a nyomóoldallal szemben, szóval, a bal alján, ami éppen nem látszik (Az lenne az általános elrendezés, de eltérés elképzelhető). Valamelyik csavanak (Ha kiszednénk) az üléke kúpos, ott volt hajdanán a légtelenítőcsavar, de lehet, hogy az a bal alsó az, de a légtelenítőcsavar mindég lyukas, és kisebb átmérőjű. (Nehéz így találgatni, mert szemből nem látszanak a csatlakozások). A bal felső az szerintem szintén nyomóág, sokszor van 2 db, hogy az elhelyezéstől föggően erről is, és 90 fokban is be lehessen kötni a nyomót. Azt is biztos, hogy a szivattyú 1 fokozatú fogaskarekes,(de nem két egymással szembeforgó azonos fogaskerekű, hanem külső, és belső fogazású pár sztem.) és bár látom tettél szűrőt elé, ha levennéd a deklit, ott is kéne lennie 1 szűrőnek. A forgásirány valahol biztosan fel van jelölve, de nem univerzálisak ezek a szivattyúk, tehát, csak az egyik irányban képessek működni(Nyomni), persze forgatni lehet ellenkezőleg is, de akkor nem szív/nyom. A forgási irányt, egyébként a szivattyúház határozza meg. Jelen felhasználásban nincs jelentősége a forgásiránynak, csigaházas olajégőnél már igen. Így ennyit tudok mondani róla, fenntartva a tévedés lehetőségét, egyértelműen akkor lehet minden csatlakozást azonosítani, ha a kezedben van. Szóval tudom, hogy ettől nem lettél sokkal okosabb, de mint írtam, rendkívül ritka, és az alaposabb átvizsgálás (szétszedés) , és mérés nélkül, erről nem tudok sajnos többet mondani.
Megpróbálok berakni egy Danfoss RSA-60 sziv. képet, ahol alul egy pitos nyílnak kiképzett vonal jelzi a forgásirányt. Ha a szivattyúd tengelyátmárője 10mm-es, akkor kb ezzel egyenértékű, ha 8mm-es, akkor inkább az RSA, (RSL)-028 as szivattyúnak felel meg
Szia Xplod! Milyen gázos érzékelővel?? Mert a gázégőknél UV cellát, v. ionizációs lángőrzést alkalmaznak, és az automatika típusától függ, (Mint ahogy az olajégőknél is) hogy milyen automatika milyen lángőrrel működik! Pl. 1 Satronic gázos automatika csak a saját UV típusával működik, (UVZ-780) Brahma UV-vel nem. Ugyanígy egy Elesta FW 38 as olajégő automatika cak az Elesta fényellenállással működik, és nem műkszik pl. Danfoss automatika fényellenállásával. Egyébként egy részük a használt fényérzékelőknek olajégőnél Kadmium-szulfid fényellenállás, vagy fotodióda, ami mellé polaritásfüggő. Egyébként egyáltalán nem bonyolult.
Kikik! Jó lenne, ha leírnád az automatikád pontos típusát,és számát (pl Danfoss BHO, Satronic TMO 740, stb) pontosabb infót tudnák mondani, és megírnád, hogy minden úgy van-e bekötve, mint az olajégőnél: pl. az automatika motor jelzésére a szivattyúmotor, gyújtótrafó jelölésre a gyujtótrafó, mágnesszelep jelölésre a mágnesszelep, stb.
Egyébként a második megoldást javasolnám kezdetnek, ahol csak az induláskor "takarod" el, a fénytől és 10mp-n belül kihúzod, hogy fényt lásson.
(Amúgy sem hinném, hogy éjjel, v. sötétben próbálgatnád a cuccot!)
Aztán majd tovább lehet lépni, ha jó, és valszeg izzó sem kell majd.
szia technika köszöm a tippet mindent meg probálok hogy na aludjon ki a dolog. mert igy nem nagyon jo. az a 10 mp nem sok mindenre elég :) . de meg kisérlem amit irtál . remélem be válik a trükk :)
Hát nem éppen szerencsés, ha olajégő automatika vezérli a gázturbinát, de ha már így van, akkor a fényérzékelőt tedd be egy belülről fehér kis hengerbe egy izzóval együtt, és zárd le hogy természetes fényt ne kapjon."Átvágni" úgy lehet, hogy az ominózus 10mp.-en belül egy kapcsolóval a kis izzót be kell kapcsolni, ami megvilágítja a fotóérzékelőt, és nem fog utána leállni hibára. (nem kell oda 220-as izzó, jó egy fehér LED is 220-ról hajtva, lényeg, hogy megvilágítsa az érzékelőt).
A másik lehetőség, hogy induláskor elrejted a fényérzékelőt pl. 1 zárt hengerbe dugod (lényeg, hogy sötétbe legyen!) és indításkor, a mágnesszelep nyitása után 10 mp.-n belül kihúzod, a szabadba, ahol éri a fény. (Úgy érzékeli, mintha az olajégő begyujtott volna). Ez a variáns egyszerűbb, de este, v. sötétben nem működik.
Biztonsági szempontból tul. képp jó az olajégő automatika is, (ha működés közben kialszik a tűztérben a láng, vagy esetleg indításkor még ég a tűztérben a befolyt olaj, akkor vagy leáll, vagy el sem indul (ez utóbbi a sűrű egymás utáni indításkor fordulhat elő) de némiképp másképp kéne bekötni, de stabil gyors gyujtást igényel, de nem gyujtógyertyával, hanem elektródákkal, (1 is elég, a másik a test ) amiknél az ív lényegesen nagyobb lehet.
Egyébként pár kapcsolóval jóval egyszerűbben is megoldható a vezérlés.
mielött el készült volna ez a tüzterem , meg tapasztaltam amire fel hivtad a figyelmemet össze gyült a tüztérben az anyag , és egyszerre akart égve ki jönni, elég meleg volt a helyzet (tüzesö) . többet nem akarom tapasztalni.
szia mindent teljesen ujj lett. 8-as furoval kezdtemfuvoka környékén , 4-luk , utánna 2 sor 10 középre , leg végén 10 -4 luk. el forgatva az összes luk 30 -fokkal el forgatva a tüztérben láng forgato :) bisztosra mentem . ugy meg todtam a külsö csövet mint neked van. a szigetelési gondok miatt ( és a csavarozás miatt is) turbom igy fentre került könnyebb inditás szempontjábolb . a programot nem nagyon értem . de a turbom fordulatát meg tudom sacolni vele.
szia igen azzal a fuvokával megy amit küldtél, alap járaton van a nyomás , szépem muzsikál nincs semmi gond vele. olay nélkül nem szabad hajtatom ,( olajat adok neki , ráfolyásos de az nem nagyon jo) legalább , 1-2 báral kenni kell, hogy folyamatos legyen a kenés.
A multkor írtam hogy pár másodpercig olaj nélkül ment a masina,mert véletlenül nem kapcsoltam be a szivattyút...Meg is ette a csapágyat,remélem csak azt... Még nem szedtem szét,nem tudom pontosan mekkora a baj,de olcsó nem lesz,az biztos! Megérdemlem...
Azzal a fuvókával megy amit küldtem? Mert azzal nekem is keveset evett,de 0.5 bar nyomás volt a max.
szia alapjáraton , ha folyamatosan megy 2-litert meg eszi ugy 7-8 perc. még nyomást nem tudok mérni, a tüztér nyomásom anyira alacsony hogy nem mutat még az orám semmit. Üzem anyag nyomást meg probálom meg mérni. csak orát kell szereznem , egy té elágazást be iktatni , a nyomo ágba. de meg oldotam a fény érzékelös problémát :) . mostmár addig megy amedig le nem állitom, vagy ki fogy a nafta. most az olajzást kell meg oldanom rajta, dolgozok rajta csak nincs nagyon rá idöm.
Alapjáraton(0.5 bar) 2-3 deci,1 bar nyomáson 6-8 deci csorog le a torkán.Egy 5-ös kanna szolgál tartály gyanánt,amit félig szoktam tölteni,és ezzel max 10 percig birja, többnyire alapjáraton.Kb ennyi idő alatt melegszik fel az olaj annyira hogy már nem szabad tovább járatni.Nincs még olajhűtőm,de dolgozom rajta ahogy az időm engedi.Technika adott egy jó ötletet,és azon dolgozom.
Fogyasztásban az utánégető magasan az első,mert a két lityis kannát 20 másodperc alatt megette!!! De az élmény,amit nyújt,az mindent megér!
Neked mennyit eszik? Nyomást mérsz? Mert azt nagyon kéne mérni...
szia na végre be indult a turbinám :) . alapjáraton merem hajtatni . de mostmár önfentarto :) . Elsem lehet mondani milyen érzés mikor be indul , A nyi kudarc után , mostmár tudom milyen, az élmény ( kb: kis gyerek játékot kap, ehhez lehet hasonlitani) :)
Én azé megnézném azt a csajszit aki ebbe a gokartba bele merne ülni!!! Még én se igen...De én már öreg vagyok,engem már csak a turbinák hoznak lázba...Na jó,csak vicc volt! Ha tudtok valami jó telefonszámot esetleg...