Értelek. A infrafilmnél én is attól tartok amit Japipapi írt, hogy nehéz lesz a tisztán tartása. Rongyos megoldással próbálkoztam már a sima tálcán is de pillantok alatt összehúzzák maguk alatt....és az infrafilm esetében ez azt eredményezné, hogy arra pancsolnának rá illetve azt kuláznák össze.
Viszont eszembe jutott 1olyan megoldás, hogy mi lenne ha az infrafilmre pvc paldót terítenék. Az tapad azért nem tudják összehúzni és könnyű takarítani. Kérdés, hogy az infra át tudná-e melegíteni rendesen?
- sajnos képet nem tudok prezentálni, de képzeld el: az elválasztó fix, úgy, hogy az alsó sík nyitott, át lehet járni a két traktusból. A subler egy egyszerű dekorit lemez, vezető sínbe. Így zárható, vagy kívánt magasságra beállítani, a jószágok magasságának megfelelően. Szóval, ez egy csúszó ajtó tulajdonképpen.
-A szellőzés gravitációs. A fűtött rész fedett. A "csatangoló", kajálda, itató (ez a 2 m-es rész) is fedett, de a tető több darabból áll, szükség szerint elcsúsztatható, a légcsere természetes módon történik, nem kell semmiféle ventiláció. Én nem nagyon kultiválom a fűtő filmet, mert hogy hatásos legyen alulra tenném, rá az almot. Viszont a filmet valahogy meg kell védeni, is a locsogó víz, gané, gané lé hamar haza vágná, a rátapadt kulát körülményes lenne levakarni. Az infra izzó könnyebben takarítható, hamarabb fűt. Ennek a ládának padozata szintén ajtó, de le lapoztam járólappal és arra terítem az almot. Könnyű a takarítás. Ha, fűtőfilmet szeretnél használni, szerintem érdemes lenne lelapozni, de feltétlenül minimum valamilyen műgyantával ragasztani, hogy semmiképpen ne kerüljön víz rá.
Nem tudom az árakat, (neked is barátod a google) az én infráim már több, mint húsz évesek 100 W-tól az 500 W-ig, akkor nem volt eget verő az áruk.
- igen, az ajtó lapok csak "simán" össze vannak csavarozva. Nincs semmi szigetelés, hisz az ajtólapok szerkezete miatt nincs nagy szükség plusz szigetelésre. A két farost lemez között papír rács van, a a zárt levegő "szigetelése" nálam elegendő.
-igen a fürjeket, de pár napig az egyéb szárnyast a nikecell ládában nevelem. Kivágtam a tetejéből, falcot kialakítva egy ablakot, abba tettem a furkált plexit. Semmi extra, nekem 5 mm-es lapom van. Tök mindegy milyen vastagságú vagy akár milyen színű (házilag is leget plexit színezni anilin festékkel, de most a technológiát nem írom le) A furatokat osztófej kivezetés védelmét szolgáló (még kábel TV-s koromból) műanyag kupakkal zárom. Ebben van ventiláció az kerámia ellenállásos fűtés miatt. Kis fordulatú, hogy vihatr ne kavarjon, csak terítse a meleget.
Nekem azért kell hőfokszabályozás a nevelőkbe mert télen nyáron keltetem a fürjeket és a külső hőmérséklettől függ hogy mennyi fűtés kell az egyenletes belső hőmérséklethez. ...nem is a meleg előállítása és a megtartása a kihívás hanem a jól szigetelt dobozban/ládában a pára elvezetése...
igen tapasztalatom szerint a napos fürjek ebben minimum 1 hétig fáznának mert a 38 celsius imádják egy hétig is néha....de meghálálják a nagy meleget...;)
az Infrafilm kb 1700 Ft/méter, a nagy előnye hogy átalg 37 Celsius a felületi hőmérséklete így nem gyullad meg tőle semmi.
A Pc ventilátor nagyon jó. Én is azt használok. Manuális fordulatszám szabályzóval állítom hogy éppen a szükséges szellőzés legyen nekik.
A képen mellékelt nevelőd jól néz ki, de amikor naposok én körberaknám hullámpapírral úgy bent marad a hő de a pára kijön. Majd esetleg később le lehet szedni az ideiglenes borítás.
Esetleg pár képet tudnál feltenni? Főleg a nyit/zár részről és az elektronikai részéről.
Mit értesz buherált szobatermosztáton?
A szellőzést hogyan oldod meg? Lukakkal a doboz oldalán? Esetleg egy PC venti? Vagy ezzel már bonyolítom? (Sajnos hajlamos vagyok, úgyhogy nyugodtan szóljatok rám!)
Nálad az ajtólapok csak simán össze vannak fogatva? Semmi szigetelés vagy valami?!
Ez a fűtőfilm amit efraim77 fórumtárs javasolt drágább mint a 150W-os infra lámpa? Csak infrám sincs itthon jelenleg úgyhogy azt is venni kéne.
Tehát a fürjeknek másféle van.
Szeretnék majd fürjeket kelteni én is (csak még nem jutottam el addig és amíg az inkubátor kérdést meg nem oldom nem is foglalkozom vele mert ha jól tudom a fürj még inkább kényes kicsinek).
A plexi betekintő ablakot a nikecellbe építetted bele? Ez egyébként sima plexi vagy valami spéci cucc? Igen, burkolni biztos kell mert szétcsípkedik.... :)
OSB lapokból csináltam 5cm magas tálcákat és azon vannak a csibék. Körben pedig rács van az állványon. Teszek be 1képet inkább, úgy 1xűbb szerintem.
A képhez képest azóta annyi változás van, hogy nem csibeháló van rajta, hanem sűrűbb szövésű drótszerűség.
Tehát ez teljesen "nyitott" ebben nem fűtök....a szobában van 30-32fok....a csibékkel, kacsákkal, libákkal nincs gondom, de most a pulykáknál magas volt az elhullási arány nagyon.
Amikor kijöttek a gépből 2napig papír dobozban voltak letakarva nem is volt gond, de ahogy bekerültek az állványba megkezdődött az elhullás. Ezért gondom, hogy a hőmérséklettel van gond.
Ne bonyolítsd nagyon. Egyszerűen kell egy láda, (én ajtólapokból csináltam) lehetőleg két traktust, az elválasztásnál alul tegyél egy sublert (nyit/zár). A kisebbikbe függesz fel egy 150 W infrát és kicsit megbuherált egyszerű szoba termosztátot. Tegyél mellé egy kis fogyasztású (pl.: 3 W-os 36 led-es E27 foglalat, ebayon van olcsón és rengeteg) világítást, a nagyobb térbe is egyet. Ha akarod köss be egy időkapcsolót, hogy azért pihenni is tudjanak a jószágok.
Nekem így működik évek óta. Méreteim: alapterület: 50x300 cm. Magassága: 60 cm. A fűtött terület 100 cm. Ebben nevelem előnevelt korukig, majd mennek a szabadba. Természetesen a hő mennyiséget folyamatosan csökkentem.
Fürjeket egy általam kreált nikecel ládában nevelem, hőszabályozás tizedes, a fűtés kerámia ellenállásos megoldás pc ventilátorral és természetesen világítás. Méretei: alapterület 50x100 cm, magassága 40 cm. Tetején plexi betekintő ablak sok 10 mm lyukkal, melyet szükség szerint dugózom.
A még fontos, valamilyen vízhatlan agyaggal ki kell bélelni. mert a nikecel is kicsit nedv szívó egyrészt, másrészt hamar szétcsipkednék a pici jószágok. Én dekorit lemezzel burkoltam belül, kívül pedig dryvit.
szerintem ha teljesen nyitott akkor kevés nekik a meleg, hisz első napokban 38 celsius is kell a naposoknak (pulykákhoz még nem értek de szerintem azoknak is)
Én egy teljes zárt láda szerűségben gondolkodnék a helyedben, mert a meleg maximális benntartása és a pára eltávolítása kiengedése a cél.
A baromfifélék (legalábbis a fürjek biztos) leginkább a lábuk felől fáznak fel, ráadásul ha alulról fűtesz rendkívül jó a felfelé szálló meleg miatt a hő eloszlása.
Nem tudom neked milyen a nevelőd, de az enyém 1állvány szerűség és körben rácsos, tehát nyitott. Ha csak alulra tennék infra filmet a lábuk alatt meleg lenne de a hő el is ugrana.....vagy ennyi elég, hogy csak a lábuk alatt meleg van?
Én úgy csináltam hogy a nevelő aljába rácsot raktam egy kereten. Ez alatt kb 15 cm légrés van oda teszek egy infra filmet. Ezt az itt említett olcsó kínai szabályzóval szabályzom. Természetesen a rácsra rongyot rakok.
O.K köszi! Közben megnéztem, kapásból nem is látok olyan 12V-os kínai szabályzót, ami tudna 180 fokot... Azért itt kérdeztem, mert itt már annyi minden volt a hőfokszabályzásról. Még decemberben elolvastam az összes hozzászólást az éteres membrántól kezdve.. (több nap!) :)
1kis segítséget szeretnék kérni. Idén először keltek pulykákat és pár napos korukban igen sokan elhullanak, nyilván azért mert nincs elég meleg nekik, pedig bőven 30fok fölött van a szobában.
Szeretnék építeni 1inkubátort ami a keltetőből be lehetne őket tenni.
Az ötletem a következő lenne. Fa deszkákból építenék egy 60x60cm-s ládát ami 30cm magas lenne, belülre tennék 3-4cm vastag hungarocell-t aztán valami furnér lap szerűséget. A tetejét üregkamrás pc lemezből oldanám meg, hogy legyen elég fény.
Viszont nem tudom fűtésre ill. fűtés szabályozásra mit használjak?
Vagy az ötletem eleve használhatatlan? Esetleg meg lehet ezt oldani olcsóbban is?
Nincs benne semmiféle hőérzékelő, vagy hőkapcsoló. Az eszközre kapcsolt feszültség és az eszközre( egy adott hőmérsékleten) jellemző ellenállás alapján áll be egy egyensúlyi állapot, de csak akkor, ha az eszközön keletkező (hő)teljesítmény megegyezik az elszállított hőmennyiséggel. Ez a teljesítmény a P= U2/R képlet alapján számítható. Ahol az "U" a kapocsfeszültség, az "R" pedig az eszköznek az egyensúly beálltakor mutatott ellenállása.
- Érdekességképpen jegyzem meg, a wolframszálas izzók is hasonló módon állnak be egyfajta "munkapontba".
Hidegen aránylag kicsi az ellenállásuk, ami a hőmérséklet emelkedésével rohamosan növekszik.
(Az izzó ellenállása is pozitív hőmérsékleti együtthatóval rendelkezik. PTC jellegű)
Elérve egy adott hőfokot, (- jó esetben, ha a paramétereit jól méretezték - ) beáll egy egyensúly. Ez a hőfok határozza meg az izzó színhőmérsékletét, a pillanatnyi ellenállása és a kapocsfeszültsége pedig a felvett teljesítményét. - Ha 180 fokos levegő kell és ennek az értéknek nem kell túl pontosnak lennie, valamint elég az 50 W teljesítmény, akkor jó lehet a céljaidra.
Bocs, nem igazán keltetőbe lenne, de gondoltam, hogy Ti legalább értetek hozzá.
Nekem a viszonylag fix, önszabályzott 180 C miatt lenne jó egy eszközbe. Nem kellene fűtőegység plusz hőszabályzó. Bár lehet, az olcsóbb lenne. Mindenesetre bizonytalan vagyok, hogy ez egy hővédelem, ami 180 fok fölött lekapcsolja a 12V max 50W-os áramkört, vagy önmaga termel hőt ...
- Fog fűteni, csak nem mindegy, milyen áron! Erre a feladatra léteznek ettől olcsóbb megoldások is.
Egy példa: 8 db. párhuzamosan kapcsolt 18 Ω 10 W terhelhetőségű ellenállásra 12 voltot rákapcsolva kb. 64 W teljesítménnyel fog fűteni. Ilyenkor 1-1 ellenállást 8 W terheli. Tehát biztonságosan alatta marad a 10 W terhelhetőségének. Ezt még fokozzuk is a ventilátoros kényszerhűtéssel. (A 10 W a szabad levegőn, kényszerhűtés nélküli megengedett legnagyobb terhelési érték.) A 8 ellenállás ára 600 Ft. körül mozog és hazai üzletekben is beszerezhető. - A PTC kifejezés azt jelenti, az eszköz ellenállása a hőmérséklet emelkedésekor pozitív irányban változik. (A PTC az angol Positive Temperature Coefficient kifejezés rövidítése.)
Magyarán: a hőmérséklet növekedésének arányában az ellenállása is növekedni fog.
Ha nő az ellenállás, csökken az áramforrásból felvett teljesítmény, ezáltal az ellenálláson keletkező hőmennyiség.
Ez azzal jár, hogy egy bizonyos hőmérsékleten beáll egyfajta egyensúlyi állapot. Esetünkben kb. 180 oC környékén, kb. 50 W lesz az eszköz fűtőteljesítménye. De ez nem egy precízen pontos érték.
Ha a leadott teljesítmény ettől eltér, - mert pl. letakarással csökkented, vagy ventilátorral fokozod azt -, ez az egyensúly felbomlik. Hidegebb fűtőtest esetén kevesebb lesz, melegebb fűtőtestnél nagyobb lesz az eszköz ellenállása. Emiatt - egy bizonyos határokon belül - a kütyü a hőmérsékletét önmaga szabályozza. Mivel a keltetőknél nem 180 fokos levegő kell, ez a funkció nekünk fölösleges luxus. Ha mondjuk egyenletes is a fűtőboxban a levegő hőfoka, a keltetőtér hőmérsékletéhez kellene igazítani a fűtőteljesítményt. Ebben az esetben az áramoltatott levegő mennyiségével lehetne szabályozni a keltetőtér hőmérsékletét. Ez pedig szerintem nem lenne túl szerencsés megoldás ennél a feladatnál.
Nem alkalmas keltető fűtésére, hisz magad is olvashatod, https://hu.wikipedia.org/wiki/Termisztor , nem fűtésre, hanem pont ellenkezőleg, hővédelemre alkalmazzák.
A fűtésre, a más sokszor (kérlek olvass vissza) lezongorázott kerámia ellenállás alkalmazható, ízlés szerint, persze megfelelő paraméterekkel.
Ha veszek egy ilyen PTC ellenállást és 12V-ra kötöm, akkor az 180 fok celsiust fog előállítani az alu borításon? Sajnos nem értek hozzá, de nehogy hővédelem legyen fűtőegység helyett
Köszi a tanácsot én is kézzel forgatok megforgatom a tojásokat ellenőrzök mindent letelik ugy 15 perc idő szerintem kell ennyi mert nehezen hűlnek mivel 30 fok volt ma is a helyiségben ahol a gép van a párával nincs gond tudok akár 85%-ot is csinálni ma már meglámpáztam párat gyönyörüen fejlődnek :)))))))))