Biztos igaza van Marie_Louisenek, de én inkább nem mesélek olyan mesét, amiben a mostohamama háromszor próbálja kinyírni nevelt lányát, vagy amiben gyerekeket elevenen akar megsütni valaki a kemencében, miután gondosan felhízlalta őket. :) Finnyás vagyok. Azt pedig egyik barátnőm kisfiánál tapasztalhattam meg, hogy még a -felnőtt szemmel- legártatlanabbnak tűnő mesétől is lehetnek egy gyereknek rémálmai, hát még a nem is olyan ártatlantól. (A Hófehérke egyébként nem ősi mese. Alig több mint 100 éves.)
Marie-Louise von Franz: Archetípusos minták a mesében című könyve (meg a többi meséről szóló műve is, de azok nincsenek meg, csak "mesélték" :)) érdekes nézőpontból magyarázza a meséket. Többek között arról is szól, miért fontosak az ősi mesék a gyerekeknek. Egyébként nem fél a gyerek a Hófehérke, Piroska és az ezekhez hasonló meséktől, egésze máshogy éli meg, mint a felnőtt. Természetesen mesélt, és nem bámult meséről beszélek.
Négyévesen, ez a reception class. Az ötödik születésnap utáni harmadtól (term) kötelező, de mivel nem tartják fenn a helyet a gyereknek (és oviban sem maradhat), ezért a gyerekek már szeptemberben mennek. Ötévesen első osztály.
Iskolánként változó, hogy a reception class-ban mennyit követelnek. A helyi iskolában rákérdeztem: év végére olvasson és kezdjen el írni a gyerek.
Itt is használatos a nursery school kifejezés is, de köznyelvben inkább preschool, sőt school. (Majd a következő évben "big school".)
Én nem ismertem "szzs" munkásságát, ez az első cikk ami a kezembe akadt. Egyébként a váci waldorf iskola honlapján találtam. Továbbra is egyetértek vele, nem éreztem bulvárnak és szerintem itt volt a helye. Mind1. A horrorról pedig: lehet, hogy hülye vagyok, de én speciel a Hófehérkét is horrornak érzem felnőtt fejjel, és sosem olvasom a lányomnak.
Sokat én sem, de egy ismerős kislány kétévesen felismerte az összes betűt, egy másik pedig még negyedik születésnapja előtt (tehát szigorú értelemben nem háromévesen) kezdett olvasni. Az utóbbi magától, nem tanították.
Szerintem ezek a gyerekek nagyon okosak. Az azert nem semmi, hogy valaki ugy tud olvasni, hogy nem is tanitanak. Ha a gyerek akar olvasni 4 evesen, abban en semmi bajt nem latok. (plane, ha nem nyomasra tortenik)
Azert belathatod, hogy az atlag gyerek nem fog tudni 4 eves szuletesnapja elott olvani, plane ha nem is tanitjak. Ugyhogy akkor most mirol beszelunk? Ha vert izzad a szulo, akkor sem fogja tudni atlagos vagy atlagon aluli gyereket megtanitani 3 eves korban olvasni.
Ezek a peldak a betut felismero es olvaso gyerekekrol mind olyanok, akik maguktol akartak, es minden konnyeden ment.
Az sem szokatlan, hogy otthon az anyuka a háromévesnek tanítja a betűket, vagy az ábécét
Ez lehet, hogy nem szokatlan. De ugyis annyit jegyez meg a gyerek, amennyit akar. Az en 20 evesemnek is tanitottam a betuket, mert o volt az 1. gyerek, es ott volt a betuszonyeg, es erdekelte. Aztan a 2 masik gyereket mar nem annyit tanitottuk. Sok mindenrol fogalmunk sincs, hogy honnan tanult meg a kozepso gyerek, mert soha nem tanitottuk (pl. szineket). Arra is emlekszem, hogy az ovodakezdes elott angolul akartuk tanitani a gyereket (csak egy par szot, pl. tej, stb.), de oda sem figyelt. Az apja pedig csak legyintett a vegen: "na jol van akkor, majd meg tudod az ovodaban" (otthon csak magyarul beszelunk, ezert kellett volna az angol, hogy legalabb valamit ertsen mikor az ovodat elkezdi).
Különfoglalkozások - nem tudom, nálatok hogy van, itt jellemző az a hozzáállás, hogy már kicsi kortól járnak a szülők a gyerekkel mindenfélére, mert a gyerek "unatkozik".
En ugy vagyok vele, hogy pont eleg az ovoda. Igy is keson erunk haza. Szombaton delelott meg elmegyunk a magyar ovodaba is. Amikor jo ido van, a parkba-jatszoterre megyunk. De benn is jol el tudjak foglalni magukat.
De nem tudom, hogy milyen kicsirol beszelsz. Meg ovodas kor elott? Szerintem akkor inkabb az anyuka unatkozik otthon, legalabbis mar szeretne kimozdulni.
A 3-4 éveseknek az óvodában betűket és számokat tanítanak, főleg tavasszal-nyáron, mert ezek a gyerekek szeptemberben iskolába mennek. Ugye az nem elég, hogy négyévesen kezdik tanulni az olvasást, elő kell őket készíteni. Az óvodát egyébként pre-school-nak hívják.
Angliaban hany eves korban kezdik az iskolat? Itt 5 eves korban, de ez csak a "kingergarten" (elokeszito, vagy ilyesmi). Az 1. osztaly 6 eves kortol kezdodik. Az allami iskolakban januartol decemberig betoltheted az 5. evet, de a maganiskolaknal altalaban szeptember 1. (sot, mar juliusi-agusztusi gyerekeket is inkabb a kovetkezo evre vesznek fel). Itt is preschoolnak hivjak az ovodat, vagy "nursery schoolnak". Nyaron pedig semmit sem tanulnak, mert altalaban julius-augusztusban be vannak zarva. A betuket most kezdtek el modszeresen tanulni az utolso even, de ha belegondolok, mar 2-3 eves kortol elo vannak erre keszitve. Ugyanis, a gyerekek fenykepei melle ki van irva a nevuk, es eleg hamar felismerik az o nevuket, vagy legalabb a kezdobetut.
En ezt az egeszet egyaltalan nem latom szornyunek, mert a gyerek meg nagyon fel akarja fedezni az egesz vilagot. Es az olvasas-betuk is a resze a mi vilagunknak (mint a jatszoter, allatkert, kozlekedes, stb.)
sajnos az angol példa áll... most októberben tanúja voltam, hogy az unokatesóm 5 éves lánya milyen kimerülten jön haza suliból, a kis egyenruhájában, komolyan, elszorult a szívem... én se vagyok az a visszatartós, évekigszoptatós tipus, de ez rémes látvány volt. persze, játékos az iskola, de mégis, akármilyen finoman is, de már teljesítményt vár el.
Pontosan olyan óvodák (és szülők) ellen szól, ahol kötelező foglalkozás keretében írni, olvasni tanítják a gyerekeket már 3-5 éves korban.
De hol vannak ilyen ovodak?
Például Angliában. A 3-4 éveseknek az óvodában betűket és számokat tanítanak, főleg tavasszal-nyáron, mert ezek a gyerekek szeptemberben iskolába mennek. Ugye az nem elég, hogy négyévesen kezdik tanulni az olvasást, elő kell őket készíteni. Az óvodát egyébként pre-school-nak hívják. Az sem szokatlan, hogy otthon az anyuka a háromévesnek tanítja a betűket, vagy az ábécét, és gyakorolják az írást, mert úgy érzik, hogy ezzel segítenek a gyereknek. Nehogy lemaradjon szegény.
En meg nem lattam olyan gyereket, aki 2 eves koraban szamol (rendesen, osszead, kivon). Olyant sem, aki 3 eves koraban olvas.
Sokat én sem, de egy ismerős kislány kétévesen felismerte az összes betűt, egy másik pedig még negyedik születésnapja előtt (tehát szigorú értelemben nem háromévesen) kezdett olvasni. Az utóbbi magától, nem tanították.
Különfoglalkozások - nem tudom, nálatok hogy van, itt jellemző az a hozzáállás, hogy már kicsi kortól járnak a szülők a gyerekkel mindenfélére, mert a gyerek "unatkozik". Aztán ha folytatódik iskoláskorban is, akkor előáll az a helyzet, hogy a gyereknek még játszani sincs ideje, energiája.
Az a fura, hgoy minden temaban egyetertek veled, kiveve a waldorfot.
Ezt pontosan ugy latom, mint te: ez a szerzo nagyon a bulvarral van beallva. Eleg szegyen, hogy aki egyetemen tanit, ilyent produkal.
A masik temaban is egyetertek: az 1 keresos csalad modell nem mukodik, nemcsak a penz miatt, hanem annyi ev tanulas utan a nok nem fognak otthon maradni, ill. nem fogjak jol erezni magukat otthon (a ferfiak pedig meg kevesbe).
Pontosan olyan óvodák (és szülők) ellen szól, ahol kötelező foglalkozás keretében írni, olvasni tanítják a gyerekeket már 3-5 éves korban.
De hol vannak ilyen ovodak? A szerzo olvasott valahol valamit, es ebbol messzemeno kovetkezteteseket von le. A mi ovodankban nem tanitanak olvasni, csak a betuket. (de ez is csak 4-5 eves korban, nem 3.) De ezt sem kotelezo. Mindenki annyit csinal, amennyit akar, amennyihez tehetsege van. Irni csak a sajat nevuket tanuljak, de az en gyerekem mar az osztalytarsai nevet is leirja, nem azert, mert mondom, hanem azert, mert kerdezi, hogy hogy kell leirni. Es egy ido utan megjegyzi. Multkor jo ido volt, es mondtuk, hgoy megyunk ki a parkba, aminek nagyon orultek. Erre azt mondja az 5 eves lanyom, hogy akkor irjuk le, hogy "megyunk a parkba", mielott feloltozik.
Olvasni nem tanitjak oket, csak a konyv, olvasas szeretetere. Az ovono is sokat olvas nekik, es azt ajanljak, hogy otthon is olvassunk naponta 15-30 percet. (de az orvosi rendelokben is ez van nagy betukkel kiirva)
Ezen kivul pedig nagyon gazdag programban van reszuk. Szerintem az "art" foglalkozas nagyon magas szintu, es minden nap csinalnak valamit. Pl. most az emberi testet tanuljak (a belso reszeket is), es az "art" foglalkozason azt csinaljak, hgoy papirbol kivagjak az emberi testet, es felragasztjak a kulonbozo szerveket. A tema vegen pedig elmennek a Science muzeumba, ahol a gyerekeknek van valami program az emberi testrol (de voltak mar osszel a farmon is, es oregek otthonaba enekelni nekik).
Most pedig az a feladat, hogy otthon talaljunk ki valami "art projectet" a 100. napra, ami 100 darabbol keszul el.
************************************************
A szerzonek abszolut nincs fogalma az egeszrol. Es nem altalanos, amit ir.
En meg nem lattam olyan gyereket, aki 2 eves koraban szamol (rendesen, osszead, kivon). Olyant sem, aki 3 eves koraban olvas. Amugy, ez atlagos gyerekekkel nem megvalosithato, hiaba akarna is a szulo. Aki meg zseni, annak meg lehet, hgoy jo is. De ez ugy sem a szuloi akarattol fugg, hanem a tehetsegtol. Az en legnagyobb gyerekem mar 2 eves koraban kivulrol fujta az egyik mondokaskonyvbol a 4 soros mondokakat, a 2 kisebb fiamat meg arra sem lehet ravenni, hogy leuljon 2 percig,
mig olvasok nekik.
Ovodas koru "burn out" gyerekeket sem lattam.
Az sem igaz, hogy a kulonbozo foglalkozasok, kulonorak miatt a gyerekeknek kudarcelmenyuk van, stb. Az ovodas koru gyerek nem ugy eli meg, hogy ezt neki meg kell csinalni, es ha nem csinalja meg, akkor o egy szerencsetlen. Egyebkent, a kulonorak pont nem az akademiai tanulasrol szol (olvasas, matek, stb.), hanem uszas, karate, balett, muveszet, stb. Az sem hiszem el, hogy a szulo nem veszi eszre, ha a gyerekenek rossz a mozgasa, hanem akkor is a tanitast nyomja.
Egyebkent, az amerikaiakra (felnottek es gyerekek) egyarant a tulzott onbizalom jellemzo, nem az, amirol a cikk ir (kudarcelmeny, stb.) Van aki 2-ig nem tud szamolni (felnott), de azt hiszi, hgoy szofter fejleszto mernok lesz, es sokan azt hiszik, hogy vilaghiru szineszek lesznek, mert az iskolaban 10 evig dramat tanultak.
Az egesz amerikai iskolarendszer arra van beallva, hogy az mindig nagyszeru, amit a gyerek csinal. Nemhogy sikertelenseget elnenek meg, hanem inkabb azt hiszik, hogy mini-Picassok, mini-Einsteinek, mini-Mozartok, stb.
ismerem szzs "munkásságát", ha rákeresel, te is fogod látni, hogy ő aztán mindenhez ért ("egy kicsit"), mindenről ír valami kis szineset, ez az ún. infotainment műfaj, amit ő művel, más néven bulvártudomány egy kis vulgárpszichologizálással keverve. súlyosan agyromboló :-)
a szomszédod esete valóban szomorú. de azért a jp inkább paródia, semmiképp sem horrorfilm. persze ettől még sose szabadna gyereknek megnézni.
Ne sértőggyé meg má, egyetértettünk a cikkel (többé-kevésbé), csak kritikai véleménynek adtunk hangot.
A horrorfilmes duma kicsit azért sok, akkor is. A Jurasics Park egyáltalán nem való gyereknek (sőt), de nem is horrorfilm, úgyhogy ez a "horror"a drámai hatás fokozását szolgáló barokkos túlzás. A horrorfilm a Kampókéz, meg a Rémálom sorozat, meg az Élőhalottak támadása, stb. Arról nem beszélve, hogy az én gyerekem sajnos állami ovista volt, de a legkeményebb horror, amit néztek a "kollégái", a Szörny Rt. volt meg a Shrek, az pedig azért nem az a kategória (még ha óvodásnak nem is való igazán egyik sem)
Hozzá tartozott, amúgy, csak kicsit olyan izé, bulvár jellegű.
Nekem nyújtott újat a cikk, biztos én alulművelt vagyok, azért. Pontosan olyan óvodák (és szülők) ellen szól, ahol kötelező foglalkozás keretében írni, olvasni tanítják a gyerekeket már 3-5 éves korban.
az óvónők hány százaléka számol be ilyenről??? horrorfilmet?? talán a drámai hatás kedvéért kissé tágan értelmezte a fogalmakat: vagy a "gyerek" vagy a "horrorfilm" fogalmát.
A szomszédom pár napja mesélte viccesen, hogy a 4.5 éves gyereke végignézte a Jurassic Park 3-at. Tudod, ahol gigaméretű dínók zabálják és tépik szét az embereket, folyik a vér, hullanak a testrészek, stb. És ez nem egyedülálló jelenség.
Megabocs, hogy beidéztem ilyen silány, és semmire sem jó cikket, úgy éreztem hozzátartozik véleményként ahhoz a vitához, amit a gyerekek korai képzéséről folytattunk nem régen. De töbet nem fordul elő, becsszóra.
Ez a mondat vicces. Még azt sem tudom elképzelni hogy küföldi forrásból táplálkozik (mint a cikk többi része nyilvánvalóan), bár lehet, hogy valami külhoni bulvárlap mondata. Mindenesetre nálunk, így biztosan nem igaz. Megaztán nagyon hülye szülő az, aki szerint a horrorfilm az élet. Akkor inkább olasz társadalmi drámákat, meg orosz szociofilmeket kellene mutogasson a szegény porontynak, vagy valami ilyesmit (ez is horror kategória egy bizonyos szempontból persze).
Nyilván igaz a többi, de az pl. információ ugrásszerű növekedésével nem tudunk semmit kezdeni: a pozitívum magával hozta a negatívumot is, mindkettőt meg kell tanulni kezelni.
Az utolsó mondat pedig pontosan az, amit nem vagyok hajlandó elfogadni, és ez az, amit simán el lehet kerülni: nem kell a fastfood média fogyasztójává válni. A toluló média nem elkerülhető, de kezelhető, önszántunkból meg nem kell benne részt venni és akkor, ha a megnövekedett információmennyiséget, az új információhordozókat megfelelően tudjuk kezelni, használni, lehet a tudás új aranykora.
nem tudom hol jelent meg, de sz. zs. általában népszerű közhelyeket gyűjt egybe, majd minden következtetés és értelmes konklúzió nélkül egyszercsak lezárja cikkeit. _sose_ jelöl meg forrást.
amúgy persze mindez igaz, de mi újat tudtunk meg a cikkből? sztem semmit.
ezt a mondatot meg kifejezetten légbőlkapottnak tartom:
"Hazai óvónői tapasztalat, hogy a szülők kifejezetten, mi több: bevallottan támogatják gyermekük műsorválasztásában a horrorfilmeket, a „hadd lássa, milyen az élet” jelszavával."
az óvónők hány százaléka számol be ilyenről??? horrorfilmet?? talán a drámai hatás kedvéért kissé tágan értelmezte a fogalmakat: vagy a "gyerek" vagy a "horrorfilm" fogalmát.
Beidézek egy cikket, lehet hogy kicsit hosszú, de érdemes elolvasni.
Szvetelszky Zsuzsanna: Túlterhelt ötévesek
A kétévesek számolnak, a háromévesek olvasnak, a szülők pedig büszkék. A kisgyermekkori túlképzés „áldozatai” egyszerre elkényeztetettek és elhanyagoltak, de mindenképp túlhajtottak.
Egy hároméves gyermek agya kétszer olyan aktív, mint egy felnőtté: sok szülő ezt úgy értelmezi, mint felhívást a keringőre: akkor hát rajta, húzzunk bele. Németországban a tehetségmérő intézetek ötéves kortól papírt adnak arról (háromszázötven euróért), milyen területeken és mennyire kimagasló a gyermek – a „bizonyítvány” az úgynevezett tehetségprofil leírását tartalmazza. A családi és intézményi, évről évre egyre magasabb elvárások a téves benyomásból fakadnak, hogy nem lehet elég korán kezdeni a – no nem a tanulást, hanem szó szerint a képzést. Jó pap holtig tanul, a jó szakembert viszont már a bölcsőben elkezdik tájékoztatni. A kétévesek számolnak, a háromévesek olvasnak, a szülők pedig büszkék. A kisgyermekkori túlképzés „áldozatai” egyszerre elkényeztetettek és elhanyagoltak, de mindenképp túlhajtottak. Szüleik meg akarnak adni nekik mindent, amiről a kor divatja elhiteti, hogy alapjuttatás, s mivel ez jóval több a kisgyerek teherbírásánál, ezért nem veszik a fáradságot, hogy belegondoljanak: esetleg másra lenne szükségük a kicsiknek. Hogy retardált a mozgásuk, hogy életkori igényeik minimális szinten sincsenek figyelembe véve? Ugyan. A hajsza közben a szülők nem számolnak azzal (a saját életükben már évtizedek óta megjelenő tapasztalattal), hogy sok ismeret, amit ahelyett vés a fejébe a kicsi, hogy virágot szedne a domboldalon, biciklizne, vagy uszodába menne, gyorsan elavul. Nézzünk néhány, a bébiképzés elterjedése miatt fellépő korai, túlterheltségre utaló tünetet. A gyerek, aki csak egy éve van az óvodában, előre utálja az iskolát – érthető, hiszen már az óvodában kötelességek tucatjaival hálózzák be őket. Nem csoda: számos óvodában igen aktív, heti húsz-harminc órás „munkahét” várja őket, de ma már sok óvodáskorúnak van magántanára is. Beszédes tünet az is, hogy mit szeretnek a korai képzésben részesülő amerikai gyerekek leginkább az oviban: a szünetet! (Megdöbbentő, hogy már itt van szünet.) Ugyancsak elszomorító, hogy a legkisebbek körében elszaporodtak a „nem érdekel” és az „unatkozom” mondatok – a közönyösséget, a fásultságot megelőző állapotjelzők. A túlterheltség és a korai teljesítménykényszer számlájára írható az is, hogy sok gyerek nehezen viseli el a kudarcokat, konfliktushelyzetben szélsőségesen reagál. A kicsiknél az információáradat folyamatos ömlesztése hamar telítettséghez, kifáradáshoz vezet. A jelenség – az emocionális, képi és verbális megterhelések, stresszek nyomán fellépő fizikai és mentális kimerülés állapota – több szakemberben félelmet kelt: egy német cikk egyenesen „burn out”-os, kiégett óvodásokról beszél (a kiégettség a reménytelenség és inkompetencia érzésével, célok és ideálok elvesztésével jár, amelyet a saját személyre, munkára, másokra vonatkozó negatív attitűdök jellemeznek), de ez remélhetőleg egyelőre túlzás. Habár, ahogy Gerald Hüther, a göttingeni egyetem agykutatója megfogalmazta: a bébiképzés hisztériája a gyerekek motivációját és önbizalmát is csökkenti. Jóllehet bizonyos értelemben a kicsik is megélik a burning out klasszikus patthelyzetét: ez abból fakad, hogy túl sok a dolguk, és egyszerre többfélét akarnak csinálni. Egy darabig megy is, ám végül oda vezet, hogy több dolog félbemarad, s emiatt már az óvodás elégedetlen lehet önmagával: szegényke úgy érzi, képesnek kellene lennie a (fontos) feladatok megoldására. Ám teljesítőképessége természetesen véges, s ha túl gyakran kerül szembe a ténnyel, hogy nem tudja elvégezni tennivalóit, állandósulhat a feszült állapot. Ennek egyik eredménye, ha a bizonyítási kényszerbe kerülő gyerekeknek csökken az önértékelésük – a szülők, az iskola és a média által sugallt teljesítménykényszer miatt. A szülőkben azzal is könnyű lelkiismeret-furdalást kelteni, hogy mennyit ártanak gyermeküknek, ha idejében nem szoktatják számítógéphez. Körülbelül attól a perctől, hogy ülni tud, nem fűbe, játszótéri hintába, hanem számítógép, tévé elé kell ültetni – sugallja a haladó szellemű szülőknek a kortárs média, s bébi-tévéműsorok, bébi-honlapok tömkelege szolgálja ki a mesterségesen gerjesztett igényt. Minden harmadik 0–2 éves amerikai gyermeket ellátnak a szülei szellemi fejlődéséhez szükségesnek vélt videokazettákkal. Sőt, a genetikai hagyaték teljesítményének növelése érdekében egyes szülők már az anyaméhben növekvő utód számára is tudományos alapon választják ki, mikor milyen zenét hallgasson a mama, és milyen hangerővel. Mintha el lenne csúsztatva a lépték: a magzatot csecsemőnek nézzük, a csecsemőt kisgyereknek, a kisgyereket kisiskolásnak – sürgetünk, gyorsítunk a fogantatástól kezdve. Érthető: már az óvodásokból is lehet perfekcionistákat nevelni. Igaz, ők később nehezen emésztik meg a bizonytalanságot, vagy csoportban játszva, tanulva rosszul dolgozzák fel a mások miatt bekövetkezett hibákat. A „feltuningolt gyerek” hamar leereszt: ha idő előtt, készen tálaljuk számára az ismeretélményt, amelyet később elemi rácsodálkozással és önállóan dolgozhatna fel, akkor siker és öröm híján monoton munkavégzés lesz számára a tudás megszerzése. Gazdag szakirodalom szól a „csodagyerekek” tragédiáiról, hogy a családilag minizseniknek kinevezett apróságoknak később mennyi pszichés gondja támad. Hiába: már a két-háromévesek idegennyelvű dalocskákat tanulnak az óvodában, már az egyévesek számára készülnek tematikus oktatóvideók, melyek szép számban fogynak, hatalmas forgalmat biztosítva felületes és felelőtlen előállítóiknak, forgalmazóiknak. Tavaly Európában közel kilencvenmillió eurónyi bevétel származott ebből a forrásból. A középkori családban, ahol gyakran nemcsak több generáció élt együtt, hanem a széles értelemben vett pereputty is (rokonok, inasok, cselédek, vándorok stb.), amikor hat-nyolc gyerekből sokat elvitt a csecsemőhalandóság, más volt a gyerekek szerepe, mint ma. Ellátásuk, felnevelésük kevesebb pénzbe, időbe, energiába került, sőt maga a téma is csak a 19. században bukkant fel, amikor gyökeresen átalakult a gyermek- és anyakép. Az anyaság új keletű mítosza a gyermeket az élet értelmeként nevezte meg – mára sajátos értelemben vett versenyszereplők lettek. Hazai óvónői tapasztalat, hogy a szülők kifejezetten, mi több: bevallottan támogatják gyermekük műsorválasztásában a horrorfilmeket, a „hadd lássa, milyen az élet” jelszavával. Az óvónőknek az is szembetűnik, hogy a családok számottevő hányadában nem létező fogalom a vasárnapi ebéd. A gyerekek kevesebb levest és főzeléket esznek, annál több gyorséttermi menü jut hétvégére is. Ennek a szertartásnak az elsorvadása a természetes családi kapcsolatok ápolása helyett a pótlék jellegű médiakötődések növeléséhez vezet. Médiakötődést ápolhat a könyv is: sok családban apad az irodalmilag értékes mesekönyvek száma, ehelyett az éppen kasszasikernek számító amerikai rajzfilm magyartalan, gyorsfordított, az eredeti mesének értelmezhetetlenül eltorzított képeskönyv-változatát vásárolják meg – mely aztán háromdimenziós alakzatokban megjelenik a gyorséttermi menükhöz tálalt állatfigurák formájában. A bevésés tökéletes, az óvodás nem tud hova menekülni. És ezzel elérkeztünk a lényeghez: a média mindenhatósága, kollektív tudatfölöttivé válása magyarázza az óvodások túlterheltségét. A folyamat ráadásul napjainkra öngerjesztő lett, hiszen a hírneurózisban szenvedő embereket még több, még elrettentőbb hírrel próbálják meg fölrázni a csatornák, még gyorsabb, még színesebb képsorokkal, még hangosabban. Fogalmunk sincs, mit teszünk azzal a generációval, akit élete meghatározó első három évében kezdünk nyomasztani ezzel a lassan a felnőttek számára is emészthetetlen mennyiséggel, melyben a minőségnek már híre-hamva sincs. Az információs hajsza, a születéstől indított pörgés, az értelmetlen verseny: a romantika és az újkor fogalmai szerint értelmezhető gyermekkor vége. Nem a tudás új aranykora, hanem a fast food média diadala. A szerző kommunikációs szakértő, az ELTE BTK Informatikai Intézetének oktatója.
Bocs, hogy beleszólok egy beszélgetésbe, de megint alkalom nyílik jobban "beleszagolni a waldorfba". Idézem, kiegészítem:
Váci Waldorf Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény nyílt napot tart.
NYITVA VAN A WALDORF-KAPU! Bemutatók pedagógusoknak, érdeklődőknek
2007. február 3-án, szombaton 8,45-től 14,30-ig Vác, Galcsek u. 12. (A vonatállomástól jövet az első utca balra)
Célunk, hogy a nyílt nap programjai során az érdeklődőknek betekintést adjunk iskolai életünkbe. A bemutató órák során megtapasztalhatók és átélhetők a Waldorf pedagógia módszertanából adódó sajátosságok, az egyes órákat követő kötetlen beszélgetéseken pedig lehetőség nyílik tapasztalatcserére. A szünetben a diákjaink munkájából összeállított kiállítást (füzetvezetés, taneszközök, kézimunkák, művészeti alkotások) valamint az osztálytermeket is megtekinthetik vendégeink. A program alatt gyermekfelügyeletről gondoskodunk.
Konkrétan, a választható órák: - Betűtanítás az 1. évfolyamon - Formarajz a 3. évfolyamon - Fizika a 6. évfolyamon - Euritmia - Ritmikus rész az 1. évfolyamon - Formarajz - Orosz nyelvóra - Festés
Vác tavaly óta közelebb van: 25 perces vonat jár oda a nyugatiból, óra 55-kor startol. Képek a tavalyi szülői órák hangulatából itt: http://www.zpok.hu/waldorf/nyiltorak/index.htm
Hú,érdemes volt átnézni a nőklapjás topikba. Találtam egy nagyon jó idézetet egy nagyon jó hozzászólásban.
"Mindenek felett játszódjon és nőjön a gyermek, a szüntelen való tanítás elnyomja a növés erejét, s az eszet mint az országút olyan meddővé teszi. " Ezt Bolyai Farkas írta, aki maga sem volt éppen buta ember, de a fia még őt is túlszárnyalta. Ami az örökölt jó géneken kívül talán annak is köszönhető, hogy hála édesapjának, nem esett áldozatul a ma oly divatos, és káros, korai fejlesztésnek. :-))
Állítólag 1 % az a kritikus tömeg, ahol a változás el kezd hatogatni, és 10 % ahol biztosan végmebemegy. Az 1 %-ot én már érzem, mert azt már elértük, de a 10-től még nagyon messze vagyunk.
Hát, szerintem a Waldorf iskola a felnőtteknek, a szülőknek is nyújt valamilyen féle továbbvezető szálat azok felé a dolgok felé, amiknek van értelmük ebben az életben.
Ezt tanúsíthatom. Én eddig csak kaptam a waldorftól, és ezt személyesen értem, nem a gyerkőcön keresztül. Visszahozott olyan dolgokat az életembe, amiket már elveszettnek hittem, és amik kifejezetten növelték az életminőségemet. Ezért nem tudok elég hálás lenni nekik.
Ezt én is így gondolom. Sajnos az anyagi világszemlélet uralkodik erősen. Ez át fog fordulni, de nem tudni mikor, viszont valamit próbálni jobbá tenni csak ezen belül vagyunk jelenleg képesek.
Most látom csak, milyen szerencsés anyukám van. Illetve, ezt a dolgot a tüzekhez lehet hasonlítani. Attól függ, hogy mi ég egy emberben egy adott élethelyzetben, mi ad világosságot. Szalma vagy fa. Nem jó, ha szalmát égetünk. Vannak továbbvivő tüzek. A kiégés megfejtését szerintem erről az oldalról lehet elkezdeni valahogy megközelíteni.
hát, őszintén, én - bár nagy idealista vagyok - de nem tartom túl okosnak az egész világ rendje ellen való cselekvést, mert abból úgyis csak a szenvedés lesz. inkább az adott körülményeken belül igyekeznék alkalmazkodni, hogy mindenki voldog legyen.
az ismerősöm, ha nem tartotta volna otthon, maga mellett minden gyerekét az iskoláig, többet is adhatott volna nekik és maga is boldogulhatott volna. így ma egy elhasznált, kiégett, kellemetlen nő, aki "feláldozta az egész fiatalságát a gyerekeiért". ő akarta így, de most kimondatlanul is őket kárhoztatja. tudod, az az idill, amit kifelé mutatnak sokszor ezek a családok, sokszor végtelen fáradtságot és fásultságot rejt. és most megy vissza, egy munkahelyre, ahova utál bejárni, hiszen már elszokott attól, hogy normálisan felöltözzön és emberekkel kommunikáljon.
A mi helyzetünk tökéletesen más, ennek következtében igen, mert akárhány évesen is lesz olyan elfoglaltsága, ami kitölti az életét, de ez sajnos a mai világban csak a művészekről mondható el (ennek ellenére ő is dolgozik, nem engedhetjük meg magunknak a bizonytalan jövedelmet).
Az ismerősöd esete tökéletes bizonyíték a társadalmi rendszer hibájára, de enek megváltoztatására a mi életünkben nem nagyon van esély-
