Sziasztok! Nagy örömöt szerezne az, aki segítene tudna. A nyolcvanas években láttam a filmet, ami egy kis vidéki városban játszódik. Röviden a történet: a balett-tánctanárnő készíti fel a helyi ifi kosaras fiúkat a bajnokságra. Egy egyszerű, nem nagy nevű színészekkel, talán nem is amerikai film volt.
Nagyon köszi előre is a segítséget, ha valakinek beugrik a címe.
Két gyerkkoromban látott filmet keresek, légyszives segítsetek legalább a címek
megtalálásában!
Az első tartalma: Egy nemzetközi egyezmény által létrjött nemzetközi luxusüdülőben
(kémek, politikusok,szélhámosok) két ellenség találkozik. Semmit nem tehet a bosszúra vágyó fél, amíg a pihenő területén belül vannak. Figyelniek kell, hogy a másik elhagyja a pihenő területét, hogy utána eredhessen, és megölhesse...
A második tartalma: Egy öreg szenilis vén inas és a szintén vén, szenilis grófnő épp a grófnő születésnapját ünneplik. Az inas a hosszu, megterjtett asztalnál minden terjtékhez odaáll, és az illető nevében (aki azelőtt ott ült, mig meg nem halt) felköszönti a grófnőt. Időnként, amint bejön a terembe megbotlik a földre terített medvebőr fejében.
Sziasztok, egy kicsit el fogytam, pedig keresni azt tudok, de mégse jön most össze. Agyhalál vagy miaszösz.
Szóval keresek egy (szerintem) német filmet, ami a második világháború idején játszódik Kinában. Nem, nem a 2010-es Sanhaj. Lehet a város azonban Sanghaj, nem tudom, Peking nem. Van egy német diplomata, vagy inkább kereskedelmi tanácsos(?) aki kinaiakat, nöket ment a Japánok elöl, mellesleg morfinista és a felesége valahol fogságban(?) van, film végén újra találkoznak. Korrekt film, de az istennek sem tudom levadászni.
Ja a nácik még a háború alatt visszarendeli a birodalomba.
Sziasztok,régi Hofit keresek.Annak idején a Debreceni színházas idejéből,kollégák előtt adta elő a Pygmalion storyt.Sehol sem találom.Ha csak a hang lenne meg valahonnan,az is jó.
Sziasztok. Keresek egy filmet, amit elég régen láttam már és nem tudom, hogy mi a cime. Van egy nagyon menő, iskolás csaj és az iskolán keresztül segitenek fogyatékos fiatalokon. És a csaj bele fog szeretni abba a fogyatékos srácba, akivel ő foglalkozik. Ha esetleg ismerős valakinek megköszönném sz információt:)
A sok ördögös film közül keresem azt, amelyiknek a végén úgy sikerül sarokba szorítani a gonoszt, hogy a főhős fölajánlja saját magát az ördögnek a megmentendő személy helyett és ezáltal bűnbocsánatot nyer és az ördög terve kútba esik. Nem tudom, melyik filam az, mert azt hittem, az ördög ügyvédje az, de annak teljesen más a vége :-)))
Van egy hasonló magyar film is. Igaz, ez fiktív sztori.
Robog az úthenger!
Nyírmad(ocsd)án nincs szilár burkolatú út, de az útépítők csak nem érnek oda, elég dolguk van a városokban. Jó, a falusiak maguk megcsinálnák, de akkor kellene egy úthenger is. Tehát venni kéne egyet.
Csakhogy ez az ország másik felén van. A vasútnak meg nem tud üres vagont biztosítani, mert akkora a forgalma. Így Józsi a saját kerekén kénytelenek hazahozni azt valahonnan Zalából. A távolság itt is kb. ekkora lesz, mint az amcsi filmben.
A magyar film a régebbi, akkor rólunk koppintották? :)))
Keresek egy filmet már nagyon nagyon régen, de nem találom sehol mi lehet a címe. :( Még kis koromban láttam utoljára. Valahova a 80-90-es évekre teszem a készítését.
A történet:
Van egy (vagy két) srác, akit a szülei büntetésből az egyedül élő nagyanyjához küldenek (a nagypapa eltűnt már jó ideje) a nyárra hogy besegítsen neki a ház körüli teendőkbe, mivel leégett az iskolája, és őt gyanusítja mindenki a gyújtogatással. Hiába bizonygatja hogy nem ő volt, senki nem hisz neki. A nagymamánál füvet nyír, kerítést fest, amikor is a garázsban egy időgépre lel, amit a nagyapja épített. Vissza megy az időben, megtalálja a nagyapját, aki a múltban rekedt(?), és ha jól emlékszem valami aranybányában dolgozik. Elmennek az iskolatűzhöz is az időgéppel, és lefilmezik az igazi elkövetőket, majd mikor visszatérnek a jelenbe, nagy az öröm hogy nem ő a tettes, a nagypapa előkerült, és a film legvégén a nagypapa még egy rakás arannyal is meglepi őket egy kis komód rejtett fiókjában.
Nagy vonalakban ennyire emlékszem belőle, lehet hogy pontatlan itt-ott, kb 15-20 éve láttam utoljára, lehettem vagy 5-10 éves. Légyszi segítsetek!!!! :D Előre is nagyon köszönöm!
Keresnék egy filmet, ami arról szól, hogy az USA-ban egy idős úr egy fűnyíró traktorral "szeli át amerikát", vontat egy kis apró lakókocsit. Teszi ezt azért, hogy a régen látott testvérét lássa, akivel nagyon régen összeveszett. Nagyon jó film, de nem tudom a címét. Előre is köszi a segítséget!!!
Sziasztok! Egy filmet keresek (meglepő módon.. :) ami középsulisokról szól, amiben az igazgatónő ellen fellázadnak valami miatt. Romantikus és vígjáték azt hiszem..
Sziasztok, keresnék egy filmsorozatot amibe arról van szó hogy van egy gyermek aki a könyvtárból kap a könyvtárostól egy varázslatos könyvet és el kezdi olvasni, majd belekerül a könyvbe ahol egy Sárkányok uralta Birodalom van, ahol van egy nagy fehér palota, meg a sötétség, ez a két rend uralkodik a varázslatos helyen, a film hősei egy saját készítésű sárkányrepülővel utaznak. Azt hiszem hogy a Duna tvén ment ez a sorozat régebb. Előre is köszi a segítségeteket.
Sziasztok! egy olyan filmet keresek, ami pár éves és egy fiúról szól, aki belenéz egy távcsőbe és valahogy manóvá változik. ott elmegy valamilyen manóvilágba ahol megismerkedik egy manólánnyal aztán van benne valami gonosz is és a végén találkozik a nagypapájával és legyőzik a nagy gonosz fekete manót. Előre is köszönöm a válaszokat. :)
Egy sorozatot vagy filmet keresek. Egy rendőr jön vissza a jövőből, a kompjutere egy hitelkártya, ami női hangon beszél, és a bűnözőket kell elfognia, akik a jövőből mentek vissza
Egy olyan filmet keresek, ami ha jól emlékszem egy hosszabb filmekből álló sorozat (kb. 3). Az egyik rész egy egyetemen játszódik, a régebbi időkben, ahol furcsa dolgok történnek, mint például hirtelen rengeteg üres konzerv ömlik ki egy szobából, vagy amikor kicsapódik az ajtó és eltűnik az írásvetítő. Végül kiderül, hogy az egyik professzor feltalált egy szérumot, ami felgyorsítja az embert annyira, mintha megállna az idő. Az egyik jelenetben a főhős miután megitta a szérumot az egyetem parkjában eldob egy baseball labdát és az kigyullad, majd megáll a levegőben s amikor visszanyeri eredeti gyorsaságát az ember, a labda lyukat ütött a toronyórába. A film legvégén egy raktárba találjuk magunkat a jelenbe és a megöregedett főhős visszateszi a labdát egy ládába. A láda pedig tele van furcsa történettel rendelkező tárggyal. Előre is köszönöm.
Egy olyan magyar tudományos műsor sorozatnak a címét keresem, amit kb. a 1982 körül futott a magyar 1-en, azt hiszem hétvégén, délelőtt adtak és stúdióban egy férfi és egy nő vezette, különböző kísérleteket végeztek, olyanokat amiket bárki otthon is el tud végezni, pl.: cukorégetés.
Azt hiszem feket-fehér volt, de persze nem biztos, lehet, hogy csak a mi tv-k volt az! :)
keresek 1 filmet.! Film lényege: Van 1 család, azt hiszem 1 apa, anya, báty és a húga. A kislány eltűnik és a bátyja nem hagyja annyiban a dolgot és keresni kezdni. Nyomozni kezd az ügyben, ha már a rendőrség nem teszi és 1 DVD alapján rájön, hogy a fagyiskocsis ember vitte el a lányt...