Engem az érdekelne nagyon, hogy ezek a hajléktalanok azelőtt hol laktak? Senki nem születik hajléktalannak, illetve ma már talán sajnos ez is lehetséges.
Sajnos az alkoholistákkal szemben nagyon intoleráns vagyok. Felém a hajléktalanok ülnek a téren a padon és mellettük ott a pillepalack a kannás borral. Megmondom őszintén, hogy nagyon nem szeretem őket.
Régebben, iszonyat hóesés volt és én egyedül éltem akkor egy elég nagy házban, a többi tulajdonos csak hébe hóba jelent meg a házban. A rendszeresen ott guberáló két pasasnak felajánlottam fejenkét ezer forintot ha elkotorják a havat. Azt mondták, jó majd később visszajönnek. Természetesen nem jöttek. Mindez már több mint 10 éve történt, amikor ez szerintem nem volt rossz fizetség egy 3 lakásos ház előtti hótakarításért.
Viszont képzelhetitek mekkorát néztem, mikor 1963-ban felfedeztem Londonban, esténként az üzlethelyiségek bejárataiba bevackolódó hajléktalanokat. Ilyesmiről itthon akkor még csak nem is hallottunk.
Szépen kérlek titeket, ne egyszerűsítsük le a társdadalmi gondoskodás baromi bonyolult kérdéseit odáig, hogy végül összeveszünk rajtuk.
Isten ments, bocsánat mindenkitől, ha így érthető lett volna a mondandóm. Beszélgetünk, és ez nagyon fontos dolog, nehéz is róla indulatmentesen beszélni.
A házban, ahol lakom, él egy asszony, akinek a férje naphosszat a kocsmákat járja. Amúgy közben jószagú és köszön. Az asszony rutinszerűen ad be minden létező segélyformára kérvényeket, rendszerint meg is kapja a pénzt. Könyvet még sosem láttam a kezében, semmilyen kiadású Adyt, írni se tudhat nagyon jól, de kérvénykitöltésben májer. Ő akkor most elvárja, hogy eltartsam, vagy sem?
Szépen kérlek titeket, ne egyszerűsítsük le a társdadalmi gondoskodás baromi bonyolult kérdéseit odáig, hogy végül összeveszünk rajtuk. Itt lenni, veletek, számomra a nap legszebb idejét jelenti.
Bocsánat, visszaolvastam, és most látom, hogy te nem ugyanarról a hajléktalanról beszélsz.
Igen, lent az aluljáróban os voltak, akik nem akartak bemenni a szállóra. Most sincsenek bent - egyébként. Odébb mentek száz-kétszáz métert, boltok szellőzőinél, áruházak légfogójában álldogálnak egész nap. Az egyetlen különbség, hogy nincsenek az aluljáróban. Mert ott tilos lenni. (És ez hamarosan az alkotmányban is benne lesz.) Sorsvesztettnek, kisemmizettnek, páriának lenni szabad.
Valóban sokkal többen vannak az utcán, mint ahány hely van a szállásokon. Ha többen szeretnének bemenni, akkor megteremtenék annak lehetőségét, ugyanis nem szorul ki senki még télen sem, aki ott akar aludni.
Nem biztos, hogy közismert, hogy a hajléktalanok befizetés nélkül is kapnak eü. ellátást, a kijelölt rendelőben még fogorvosi ellátást is. Aki nem lakik szállón, az is igénybe veheti a fürdés és mosás (és szárítógépes szárítás!) ingyenes lehetőségét.
Én is úgy látom, hogy az igazán rászorulókat nem is látjuk, ők messze élnek fűtetlen viskóikban és nemcsak távol vannak, hanem sokszor járóképtelenek vagy más betegségük miatt még koldulni sem tudnának.
A hajléktalanok bizonyára többsége maga is tehet a jelenlegi helyzetéről, de elvárja, hogy most mások segítsenek rajta. A dohányzás és az italozás számomra is irritáló, ez nem azonos azzal, mintha egy betegség miatt muszáj lenne gyógyszerre költeniük kevés pénzüket.
Az alább említett erszénymegtaláló guberáló jó erőben lévő negyvenes férfi, aki nem hajlandó sem szállóra menni (esetleg csak hideg télen), sem utcaseprést vállalni, bár pl. nálunk rendesen kotor havat vagy vállal lomtalanítást, pincekitakarítást. A hulladékban talált dolgok (üvegek, műszaki dolgok, könyvek) hasznosítása végül is nem káros a társadalomra. Egyszer átnézettem vele egy kupac könyvet. Belelapozott egy Révai kiadású Ady kötetbe, de ajkbiggyesztve letette, mert hogy nem első kiadás...
Az a Ferenc körúti hajléktalan különleges ember volt. Igen, tönkrement lelkileg és fizikailag is, de azért élt ott, mert ez volt az utolsó szabadság, amellyel megadatott élnie. A város leghuzatosabb helye volt az ott, a laktanya tövében, öt méterrel odébb pedig az enyhet adó árkád. Ő ott _akart_ élni. Megmutatni, kivé lett. Nem tudom az okokat, mert sosem beszéltem vele, de egészen biztos, hogy valakinek demonstrált az ottlétével: hogy egy nőnek-e, egy gyereknek, a polgármesternek vagy a miniszterelnöknek, ez nagyjából mindegy is. Így is, úgy is belehalt.
Igen, büdösek. Elviselhetetlenül büdösek. És koszosak, és isznak. A testvérem végzettségét tekintve szociálpolitikus és szociális munkás. Egyetemista korában sokat dolgozott hajléktalanszállón, néha én is segítettem neki. Csókolom, az nem alternatíva. Egy társadalom vagy perspektívát kínáljon az állampolgároknak (így juthatsz esélyhez, megélhetéshez, önálló zughoz, visszaúthoz a társadalomba), vagy rohadtul ne pofázzon bele, hogy valaki az utcán alszik, vagy pedig egy irtózatos nyomortanyán.
„koszosak, messziről bűzlenek, és nagyon gyakran alkoholszagúak, ha épp nem dohányoznak. Ez pedig nem abból következik, hogy nincs lakásuk, mert fürödhetnének és alhatnának a hajléktalan szállón (van hely), csak ott nem ihatnak.”
Összekevered az előitéletet a tapasztalattal.
De hiszen épp a fenti soraid bizonyítják, hogy nincs a témában valódi tapasztalatod.
Komolyan azt gondolod, hogy ilyen egyszerű? Csak be kell menni egy „elit” hajléktalanszállóba?
Mit tippelsz, hány ilyen férőhely van ma Budapesten? És mit tippelsz, hány hajléktalan van?
Nem rúgok bele és nem köpök le egy "hajléktalant" sem. De évekig jártam haza egy hajléktalan büdös rongyhalma mellett a Ferenc körúti aluljáró Corvin mozi felé eső sarkánál. Mert neki nem volt kedve esténként bemenni egy hajléktalan szállóra, ahol fürödhetett, ágyban alhatott volna.
Ismertem olyan hajléktalant (remélem még megvan), aki egy elit hajléktalan szállón lakott, a néhai MÁV-kórházzal szembeni, volt NDK-s vasúti kocsikból álló szállón élt. Naponta ingben-nyakkendőben járt egy gimnáziumba, ha jól emléxem, latint is, tanítani. Azon a szállón minimális pénzt kértek a lakhatásért, amit a fizetéséből ki tudott fizetni.
Meg lehet úgy is, hogy az aluljáróban a trágyadombon él valaki, mert utcát söpörni sincs kedve, amiből szintén fizethetne egy elit hajléktalan szállót.
Rohadt nagy szerencséd van, hogy láthatólag igen keveset tudsz a hajléktalanok életéről, és őszintén kívánom, hogy ne is legyen alkalmad megtapasztalni. Attól, aki ennyire elutasító, akinek a véleménye ennyi előítélettől terhes, elsőre csak annyit szoktam kérni, hogy legalább ne rúgjon beléjük - van nekik bajuk épp elég, pont nem erre van szükségük. A hajléktalannak már az is nagy szó, ha békén hagyják. Attól egészen biztosan nem lesz jobb a helyzet, ha leköpjük őt, mert nem a hajléktalan a baj gyökere. Ő csak tünet.
Azokra a Pesten látható figurákra nem az a legjellemzőbb, hogy nincs hol lakniuk.
Jellemzőbb, hogy koszosak, messziről bűzlenek, és nagyon gyakran alkoholszagúak, ha épp nem dohányoznak. Ez pedig nem abból következik, hogy nincs lakásuk, mert fürödhetnének és alhatnának a hajléktalan szállón (van hely), csak ott nem ihatnak.
Ehelyett kisajátítanak játszótereket és parki padokat, amiket nem az ő kedvükért tettek oda, és elriasztják a park látogatásától is a nem hasonló embereket.
>Ja, ezért célszerű egy névjegyet tenni az erszénybe, tárcába.
Azt a lakáskulcs mellé célszerű :-))
Ellopták egy nő táskáját, benne kártyája, mobilja. A tolvaj megtalálta a mobil híváslistájában a "husband" (a dolog Kanadában történt, GE security tanpélda) címzettet. SMS-t küldött neki: "Drágám, elfelejtettem a kártám PIN kódját, elküldenéd SMS-ben?" A férj elküldte.
>hirtelen elhagyott kardigánomat másnap megtaláltam ugyanazon a padon, ... éjszakára biztonságba helyezte valaki, aki közel lakik, és rálát.
Nem biztos. Utcán ruhadarabokat hajléktalanok (szép, eufemisztikus megfogalmazás) szoktak, delirium tremens okán, hagyni. Azokhoz meg nem nagyon jó nyúlni, mert az egyik legjobb eset, ha csak tetvesek.
Különben nem annyira a 22 éves lány hozzáállása bosszantott fel – ahogy írtam is –, hanem hogy a József nádor téri államtitkár titkárnője szerint teljesen érthető a kolléganője viselkedése.
A bankkártyaletiltás helyetti limitlevitel azért jutott eszembe, mert pár éve unokákkal voltunk elfoglalva és a közben a Mammutban hagytam a táskámat minden irattal, pénzzel, kártyákkal, pótpelenkával stb. Percek múlva már nem volt ott és a kamera sem látta a kis mamutszobrokat a paddal. Itthon már épp letiltottam az egyik bankkártyát, amikor telefonáltak egy ottani üzletből, hogy megtalálták az emeleti női WC-ben a táskát. Minden megvolt, csak a pénzt vették ki az erszényből. Megpróbáltam a fél órával korábbi kártyaletiltást törölni, de már nem lehetett. Ja, ezért célszerű egy névjegyet tenni az erszénybe, tárcába.
(Megkérdeztem az ügyvédemet, hogy talált értéket el lehet-e rakni? Nem tudtam a helyes választ: nem, le kell adni.)
Nem sokkal később egy moziban kicsúszott az erszényem a levett kabátomból. Hajnalban hiába mentem vissza és négykézláb kerestem, nem volt meg. Akkor már nem letiltottam a kártyákat, csak a limitet vittem le nullára. Délelőtt telefonált egy nő, hogy talált a késő esti mozielőadáson egy erszényt, de nem voltak bizalomgerjesztők számára a biztonságiak, ezért hazavitte. Ha szükségem van rá, akkor menjek fel a Rózsadombra érte. Alig akarta elfogadni a csekélységet, amit neki szántam. Mondani sem kell, hogy a pénz is benne volt.
A kis hölgy úgy tűnik eddig mindent könnyen megkapott, és talán nem is képes érzékelni, hogy mekkora gondtól mentesítette a becsületes megtaláló- és a gondos közvetítő.
Nálunk volt olyan, hogy a postaládák mellé ki volt téve levél, aminek címzése jól olvashatóan más címet mutatott. Legalább tíz utcával arrébb. Valahogy kieshetett, vagy a többi közé keveredett, szóval itt volt. Ilyenkor mindig valaki vagyok, képes voltam elvinni az adott címre, megkeresni a postaládát és belédobni. Most már rajtam kívül más is tudja :)
De ezt olyan magától értetődőnek gondolom. Viszont a postás azt mondta más ügyben, hogy már nincs olyan, hogy ráírják : vissza a feladónak, elköltözött. Ugyanakkor másik kerületben az egyik családtagnak vittem el levelet a postára- az előző tulaj levelét, és ott minden macera nélkül bevették, ráírták. A posta hozzáállása is változékony.
Nekem meg milyen jól esett, amikor a frissen vásárolt, és hirtelen elhagyott kardigánomat másnap megtaláltam ugyanazon a padon, ahol előző nap felejtettem. Pedig sokan járnak arra. Már az is felmerült bennem, hogy éjszakára biztonságba helyezte valaki, aki közel lakik, és rálát.
Nekem márciusban kilopták a pénztácámat összes irattal. 10 napra rá a posta kiküldte, mert a postaládában találták meg az iratokat. Azonnal bejelentettem a rendőrségen, majd megérkezésük után azt is. A vicces hogy egy igazoltatsnál nyáron a rendőrök majd fél órát vakarták a fejüket, aztán kibökték hogy a kocsim lopott, körözés alatt áll. (na most megkívántam a kőrözöttet)
Valahogy nekik sem állt össze a kép. Kérdezték hogy mi lehet emögött? aztán eszembe jutott hogy vagy 4 hónapja ha nem is a kocsit, de az irataimat pénztárcástul ellopták, benne a forgalmival is. Szerencsére az új pénztárcámban tartottam a megtalálásról szóló rendőrségi iratot is, amivel megnyugodtak. Most ősszel eladtam, elbúcsúztunk a 16 éves "családtag"tól. Az okmányirodában közölték hogy baj van a kocsi lopott, nem fogja tudni az új tulaj átírni. Ismét vissza a III. kapitánysága és immár személyesen kellett közelről figyelnem hogy vegyék már le a körözési listáról. Persze kérdeztek okosat. Hol a forgalmim? Mondtam hogy eladtam a kocsit, az új tulajánál :-) Mindegy, saját papírjuk alapján csak elintézték végül.
Az előadó hölgynek meg üzenném, hogy ha pénzt nem is talált már a tárcájában, de pl. nekem egy majdnem olyan bőr tárcát vagy 4-5e-ért kellett beszereznem, szóval azt az 1-2e-t márcsak a tárca is megérte volna különös tekintettel a gyors és személyes ügyintézésre. Főleg egy jóindulatú sugallmazás után.
De mostanában kétfajta jól lekülöníthető embertípust kezdek beazonosítani. Az egyik arra teszi föl az életét hogy elvegyen, a másik hogy adjon.
A "hölgyet" nem minősítem, mert nem szeretek csunya szavakat használni. Viszont szívből kívánom neki, hogy soha többet ne legyen több pénze, mint ami a pénztárcából elveszett.
Szerintem most már úgy meséli a két hölgy a minisztériumban: nem elég, hogy elvetted a pénzt, de még további összegeket szerettél volna fondorlatosan kicsalni. :-(
Legfőképp ne izgasd magad, kérlek. Tekintve, hogy a világ immár ilyen, derűlátóbb napjaimon kifejezetten listázni szoktam, hogy ha valaki kedvesen vagy előzkényen, netán a kötelességét túlteljesítve tesz meg valamit. Nem állítom, hogy gyorsan bővül a lajstrom, de azért történnek néha jó dolgok is.
Ami meg a hölgy 22 éves mivoltát illeti: olyanról még nem hallottál, hogy valakinek a zsenialitása pótolja a tapasztalatot? Pont az államigazgatásban ne volna szükség ezekre a páratlan tehetségekre? :-)
Várom véleményeteket az alábbi friss történettel kapcsolatban.
Ma reggel felcsengetett az ismerős guberáló-hajléktalan (aki – hajnalban is, ha éjjel havazik – megbízhatóan szokott nálunk havat takarítani), hogy negyedórával korábban a Deák téri kisföldalatti folyosóján talált egy erszényt pénz nélkül, de igazolványokkal, bankkártyákkal. Nem szívesen vinné be a rendőrségre, mert akkor ott hosszas jegyzőkönyvezés következne, amit ő nem annyira szeretne.
Ő a frekventált helyeken csak azért néz bele a szemetesekbe, mert gyakran talál ott irattárcát. Ha külföldié és a szálloda adata is benne van, akkor odaviszi és mindig megjutalmazzák, vagy elviszi a követségre, ahol tarifája van az igazolványokat leadó megjutalmazásának.
A 22 éves nő nevét beírtam a Google-ba és kijött a Magyar Közlöny melléklete, a Hivatalos Értesítő, ami szerint ezt a tapasztalt (?) hölgyet egy fontos államtitkárságra felvették. Felhívtam azt az államtitkárságot, ahol a titkárnő azt mondta, hogy máris átkapcsol a szomszéd szobába a kolléganőjéhez.
Közöltem vele, hogy megvan az erszény minden iratával. Azt mondta, hogy már letiltotta mindkét bankkártyáját (pedig szerintem ilyenkor elég lenne csak levinni a limiteket, mert ha megkerül a kártya, nem lehet sztornózni a törlést), és 25 ezer Ft volt az erszényében. Mondtam még, hogy pár perc alatt elér hozzánk a belvárosi minisztériumból, és a guberáló elfogadna a fáradságáért 1-2 ezer forintot.
Nem rögtön, de eljött az erszényéért egy fiatalember kíséretében. Említettem neki, hogy nem küld-e a megtalálónak valamit. Erre mutatta az üres erszényt, hogy hát nincs pénze. Nem tudtam szóhoz jutni...
Annyira felizgattam magam a történteken, hogy felhívtam újra az államtitkár titkárnőjét, aki a kolléganője hozzáállását természetesenk találta. Mondtam, hogy ha a rendőrségre kerülnek az iratok, akkor biztos, hogy nem jut perceken belül a károsult tudomására, hogy nem kell új igazolványokat csináltatnia és már javában benne lesz a procedúrában, mire rátalálnak. Azt mondja a titkárnő, hogy márpedig a rendőrség hamar felhívta volna, mert már így őt is telefonon értesítették. Szerintem a központi nyilvántartásban nincsenek meg a magánszemélyek telefonszámai.
(Most beszéltem a központi nyilvántartóban dolgozó ismerősömmel. Jól tudtam, náluk nincsenek telefonszámok a személyes adatok között.)
Téged külföldön persze, hogy nem néznek magyarnak, hiszen régóta kint élsz, onnan öltözöl.
Az az érdekes, hogy az oroszok, ukránok kinézetre amúgy (alkat, fejforma, haj stb.) nem nagyon különböznek a magyaroktól és mégis messziről meg lehet őket ismerni. Ma már nem az aranyfogakról, hanem a még mindig szinte kötelező, erős színű rúzsról és a nappal is majd'mindenkin – ruhán, táskán, cipőn – megjelenő csillogó (arany vagy ezüst) díszítésről.
Az igazság az, hogy a 70-es években kezdtem hazajárni és sajnos mindig messziről kiszurták, hogy "külföldi" vagyok. Volt, hogy anyukám megmaradt ruhatárából öltöztem Pesten, de a cipőm/csizmám akkor is elárult mindig.
Azért jó, hogy ma ilyen már nincs, kevésbé jó, hogy nagyjából az egész világ egyforma topisan öltözik.:-(((
A napokban itt is lebuktam. Cipőt akartam venni. Persze óriási üzlet, nagyjából önkiszolágó egy két kóbor eladóval. Meglátott minket egy idősebb férfi eladó és kérés nélkül elkalauzolt ahhoz a polchoz ahol "a börből készült európai" cipők voltak.:-)
