Igazad van, erre nem gondoltam. Boldog vidék, ahová hajléktalannak lenni járnak az emberek. :-)
Egyébként ez is nagyon, nagyon tanulságos. A maffiánk nemzetközi, a prostituáltjaink multikultik, de a hajléktalanjaink mind a nemzettest részei. Na, az én szememben ez is azt mutatja, hogy itt különlegesen rossz fedél nélkül lenni...
Barakvárost nem hiszem, de tudod Svájc egy rendőrállam. Nincs igazán szociális háló, inkább ugy lettek nevelve az emberek alapból, hogy mindenki gondoskodjon magáról. Aki dolgozott annak van munkanélküli segélye talán 1 évig is.
Svédország után, nekem direkt üditő volt ez a beállítottság. Persze van ennek is rossz oldala, de összességében szimpatikus a dolog.
A hajléktalanok pedig lehet, hogy többségükben külföldiek voltak, azokat szépen hazaküldték. A maradék keveset, hiszen Zürich kis város, a kevés is jobban feltűnik, valahogy elhelyezték.
Azért annak is van előnye, ha mindenki figyel. Tegnapi ottani ujsághir. Valakinek feltünt egy görög rendszámú autó. Telefonált a rendőrségre, azok kimenetek a címre. A görög autó lopott volt, koszovói albánok voltak benne. A csomagtartóban egy csomó betörésből származó ékszer és egyéb apróbb értéktárgy.
Talán csináltak nekik barakkvárost, jó távol az emberek által lakott területtől, a biztonság kedvéért. Ilyet teveztek tavaly itt is.
Ha nagyon cinikus lennék, még azt is hozzáfűzném, hogy csak szögesdrót kell hozzá, meg néhány őr. Fegyver nem árt, és ha már van, praktikus a fekete ruha is, kevésbé piszkolódik.
Ne haragudj, ez rossz vicc. Tudom. De amit komolyan szeretnék mondani: nem eltüntetni kéne őket, hanem megoldani a problémát. Mindig vannak clochardok, de az egy nagyváros esetében pár száz fő: akik tényleg így akarják leélni a rövid életüket. Ha ezrével vannak, az válságjelenség. És ha nem hallasz szociális lakásprogramról, ahhoz társuló közmunkaporgramról, megnövekedett közgyógyellátási költésről, megszilárdított szociális gondozásról - mégis eltűnnek ... na, az baj.
Én már a befőttesüveg-történetnél tudtam, hogy a te szíved aranyból van. Mesélem is szerteszét, mindenkinek.
Hidd el, nem azt állítom, hogy a hajléktalanok egytől egyig rejtői figurák, akik csak egy adminisztratív véletlen folytán vannak kitiltva a Földről. Nem Senki Alfonzok, hanem iszonyatosan nyomorult emberek, akiknek van sorsuk, történetük, amelyet én sem hallgatok meg. Ma este is, amikor a bevásárlóközpont előtt pakoltam be a havi izét a kocsiba, jött a szokott ember, és igen, szokás szerint azt mondtam neki, hogy adok kétszáz forintot, ha nem áll itt addig, amíg berakodom az ő évi jövedelmének megfelelő holmit a csomagtartóba, hogy a végén nyerjen százat. Szégyelltem magam, és szorongtam is közben.
De torkig vagyok azzal, hogy a nemzeti együttműködés ezt az egészet úgy kezeli, mint valami hobbit: hát nem megy be az istenadta a luxusszállóba, fene a gusztusát, akkor majd nem ülhet le a padra sem. Egy értelmes, emberi, megoldást mutató mondatot, könyörgöm. Ez nem a TE dolgod, hogy megoldd. Az államé. A te dolgod az lenne, hogy befoldozd a hálón maradt lyukakat.
Sajnálom, hogy anno nem figyeltem oda Zürichben rendesen. Ott ugyanis egy időben ellepték a várost a hajléktalanok. Az állomás előtti tér alatti Shop Villebe már szinte nappal se lehetett lemenni, olyan állapotok uralkodtak. Telefonfülkékbe bevackolódva, koszosan és büdösen. Alkohol ott is van elég. Majd napközben, kiültek a Bahnhofstr.-ra koldulni. Igy mult el néhány hónap, mikor megjelentek olyan ujságcikkek, hogy majd mit szólnak a turisták? Az üzlettulajdonosok bezárással fenyegetőztek, ami komoly anyagi hátránnyal járt volna a vasuttársaságnak. Aztán csak örömmel tapasztaltuk, hogy eltüntek. Az aluljárót kipucolták, rendőrök jártak lent állandóan és éjszakára lezárták. Csináltak inkább egy zebrát a felszinen. Egy szál koldus nem sok, nem volt látható. Jelenleg sincs, ahogy a közelmultban láttam.
Szóval ők megoldották, pedig nem a szociális érzékükről híresek. Csak tudnám, hogy hogy.
Valószínűleg a hajléktalan kérdés sem oldható meg száz százalékosan, de ha csak csökken a számuk, az is nagyon sokat jelent. Ugyanez igaz a balesetekre: nem mindegy, hogy 1429 ember hal meg közúti közlekedési balesetben (2002) vagy 740 (2010).
Ezzel egyetértek. De kezdem belátni hogy mindenféle elképzelés és igény ellenére vannak esetek amelyek nem megoldhatók. Pl. ez is.
Mindig újratermelődik.
Pl. szerintem mindenki épp eleget látott már halálos balesetet, minden legapróbb részletével tisztában mi kell hozzá, mégis folyamatosan bukkannak föl újabb delikvensek akik saját meglátásuk szerint a fizikai törvények fölött állnak.
Az alaptörvényre kitérve úgy fogalmazott, az alkotmány egy emberi alkotás, de meg is lehet változtatni.
Meg, hogyne.
De szegény Kerényi Imre mit tesz most? Szétküldött egy csomó, többszörösen érvénytelen alaptörvényt díszkötésben és anélkül, megkapták az érettségizők is!
Az általam említett hajléktakalanok tiszták, ugyanis – mint írtam – közpénzből ingyen fürödhetnek, moshatnak. Tehát azért ez rajtuk múlik. És ruhát és cipőt is kaphatnak, ha igénylik.
Nem ejtettem szót arról a férfiról, aki minden nap ápoltan utcát seper a Várban és környékén. Ő egykor az Aranyparton volt főszakács és az alkohol miatt már régóta hajléktalan.
Nem adok senkinek alamizsnát, de nem sajnálom az időt és fáradságot, hogy hetente átballagjak két házhoz kinyitni a guberáló ismerősömnek az ottani házkaput, hogy az általam megszervezett szelektív gyűjtőből kiivehesse a visszaváltható üvegeket. És félreteszem, sőt másoktól begyűjtöm azt, amit ő még hasznosítani, eladni tud.
Persze már én is ráfáztam, mert ez év elején egy munkanélküli – nem hajléktalan, mert a barátnőjével albérletben lakik –, és akinek sok munkát adtam az elmúlt években, meglopott. Amikor telefonált és rákérdeztem az elvitt dolgokra, azt válaszolta, hogy persze, ő vitte el, de másnap jön és kifizeti. Azóta elmúlt 10 hónap és nem jelentkezett. Nem érhette ez meg neki, mert így többet nem lesz kvázi fix munkája.
Valóban, régen a munkásszállók sok tízezer lakója már akkor is hajléktalan volt, mert nem mehetett haza különböző okból. Azokat a házakat privatizálták és magánszállókat csináltak belőlük.
Tényleg több oka van a jelenlegi helyzetnek: kevés a munka, nincs munkásszálló, sok az alkohol és kevés az egyéni akarat.
Az LMP-s Szabó Tímea azonnali kérdésében idézte Orbán Viktor pénteki rádióinterjúját, amelyben a kormányfő úgy vélekedett, hogy a hajléktalansággal kapcsolatos Ab-határozat "életszerűtlen", és igenis meg kell adni a jogot az önkormányzatoknak ahhoz, hogy úgy dönthessenek: közterületeiken ne élhessenek életvitelszerűen hajléktalanok. Az ellenzéki politikus ezzel kapcsolatban azt kérte a miniszterelnöktől, nyugtassa meg őt, ezt nem úgy értette, hogy lábbal akarja tiporni az Ab döntéseit. Orbán Viktor válaszában megismételte, hogy életszerűtlennek tartja az Ab-döntést, de köteles azt tiszteletben tartani. Közölte: nemzeti konzultációba kezd a megyei jogú városokban, hogy kikérje az ott lakók álláspontját a kérdésről. Ha e vélemények eltérnek az Ab-állásfoglalástól - folytatta -, akkor a kormányzat olyan indítványokat terjeszt a Ház elé, amelyek jogszerűen lehetővé teszik, hogy a többség akarata érvényesüljön ebben az ügyben. Az alaptörvényre kitérve úgy fogalmazott, az alkotmány egy emberi alkotás, de meg is lehet változtatni.
Ami a hólapátolókat illeti, tényleg nagyon ritkán látni köztük valódi hajléktalanokat. Többek között azért is, mert lyukas tornacipőben nagyon hamar lefagy az ember lába.
Azt hiszem, hajléktalannak lenni egy erősen beszűkült tudatállapot. Az ember sosem alussza ki magát, állandó készültségben van, folyton vigyázni kell, ki jön, bánt-e, elviszi-e a motyómat. Itt nincsenek "döntések", "életstratégiák", "jövőkép". Fájdalomcsillapítás van. Kannásbor akár.
Yogi mondja nagyon jól: ez egy folyamat végállomása, de nem valami dacos izé, hogy hejjjj, én most kivonulok a társadalomból. Rossz véletlenek sorozata vezet ide, és csak a legkivételesebben van visszaút.
Jó régen gyakran jártam be a rég kiürített Continental szállóba, nagyon érdekelt az épület. Mindenütt ott voltak a nyomok, levágott radiátorok, tábortűz, ürülék. Fotós kollégám, naiv úrigyerek folyton azon pampogott, hogy miért nem vigyáznak a környezetükre, miért nem tartják rendben. Gondolom, azt szerette volna, ha virágot gondoznak cserépben.
Na, bocsánat a locsogásért, és még el is fogok késni.
Egy történet a kilencvenes évek legelejéről. Hajléktalanszálló épült Kőbánya-külsőn. Mindenki pontosan tudta, hogy egy egész hivatalnoki lánc épített nyaralót az onnan ellopott anyagból - ugyanők aztán telenyilatkozták a sajtót azzal, hogy őrület, mibe kerül a hajléktalanellátás. Valszeg ez lett az egyik "luxusszálló", amire manhattani gondolt.
Egyébként ez ugyanolyan, mint a börtön. Minden olyan megoldás rettenetesen drága, amely csak újratermeli a problémát, de nem oldja meg. A hajléktalannak a szállóról nem egy saját otthonba vezet rendszerszerűen az útja, hanem vagy vissza az utcára, vagy ki a temetőbe. Az utóbbi persze legalább már csak egyszeri költség.
Az Alkotmánybíróság megsemmisítette, pár napra rá pedig OV kijelentette, hogy hát, ezt sajnos az alkotmánybírók nem látják jól, de gond egy szál se, majd beleírják valahová úgy, hogy ne piszkálhasson bele a sok túlfizetett jogász.
Tipikus például, amikor egy válás után albérletbe kerül az ember, majd a munkahelye megszűntével ezt is föl kell adnia. Régebben ugye a munkásszállók bezárásával is sok hajléktalan keletkezett, de nem hiszem, hogy belőlük sok lenne még az utcákon. Ma is lehet olyan viszont, aki vidékről a városba megy szerencsét próbálni, de nem jön be neki. (Számtalan oka lehet annak, hogy nem megy vissza, például könnyen lehet, hogy nincs hova, vagy nem akar a nyomorba, az agresszív és alkoholista apja mellé.) A neveőotthonokból kikerülő fiataloknak is sokszor nincs hova menniük.
Engem az érdekelne nagyon, hogy ezek a hajléktalanok azelőtt hol laktak? Senki nem születik hajléktalannak, illetve ma már talán sajnos ez is lehetséges.
Sajnos az alkoholistákkal szemben nagyon intoleráns vagyok. Felém a hajléktalanok ülnek a téren a padon és mellettük ott a pillepalack a kannás borral. Megmondom őszintén, hogy nagyon nem szeretem őket.
Régebben, iszonyat hóesés volt és én egyedül éltem akkor egy elég nagy házban, a többi tulajdonos csak hébe hóba jelent meg a házban. A rendszeresen ott guberáló két pasasnak felajánlottam fejenkét ezer forintot ha elkotorják a havat. Azt mondták, jó majd később visszajönnek. Természetesen nem jöttek. Mindez már több mint 10 éve történt, amikor ez szerintem nem volt rossz fizetség egy 3 lakásos ház előtti hótakarításért.
Viszont képzelhetitek mekkorát néztem, mikor 1963-ban felfedeztem Londonban, esténként az üzlethelyiségek bejárataiba bevackolódó hajléktalanokat. Ilyesmiről itthon akkor még csak nem is hallottunk.
Szépen kérlek titeket, ne egyszerűsítsük le a társdadalmi gondoskodás baromi bonyolult kérdéseit odáig, hogy végül összeveszünk rajtuk.
Isten ments, bocsánat mindenkitől, ha így érthető lett volna a mondandóm. Beszélgetünk, és ez nagyon fontos dolog, nehéz is róla indulatmentesen beszélni.
A házban, ahol lakom, él egy asszony, akinek a férje naphosszat a kocsmákat járja. Amúgy közben jószagú és köszön. Az asszony rutinszerűen ad be minden létező segélyformára kérvényeket, rendszerint meg is kapja a pénzt. Könyvet még sosem láttam a kezében, semmilyen kiadású Adyt, írni se tudhat nagyon jól, de kérvénykitöltésben májer. Ő akkor most elvárja, hogy eltartsam, vagy sem?
Szépen kérlek titeket, ne egyszerűsítsük le a társdadalmi gondoskodás baromi bonyolult kérdéseit odáig, hogy végül összeveszünk rajtuk. Itt lenni, veletek, számomra a nap legszebb idejét jelenti.
Bocsánat, visszaolvastam, és most látom, hogy te nem ugyanarról a hajléktalanról beszélsz.
Igen, lent az aluljáróban os voltak, akik nem akartak bemenni a szállóra. Most sincsenek bent - egyébként. Odébb mentek száz-kétszáz métert, boltok szellőzőinél, áruházak légfogójában álldogálnak egész nap. Az egyetlen különbség, hogy nincsenek az aluljáróban. Mert ott tilos lenni. (És ez hamarosan az alkotmányban is benne lesz.) Sorsvesztettnek, kisemmizettnek, páriának lenni szabad.
Valóban sokkal többen vannak az utcán, mint ahány hely van a szállásokon. Ha többen szeretnének bemenni, akkor megteremtenék annak lehetőségét, ugyanis nem szorul ki senki még télen sem, aki ott akar aludni.
Nem biztos, hogy közismert, hogy a hajléktalanok befizetés nélkül is kapnak eü. ellátást, a kijelölt rendelőben még fogorvosi ellátást is. Aki nem lakik szállón, az is igénybe veheti a fürdés és mosás (és szárítógépes szárítás!) ingyenes lehetőségét.
Én is úgy látom, hogy az igazán rászorulókat nem is látjuk, ők messze élnek fűtetlen viskóikban és nemcsak távol vannak, hanem sokszor járóképtelenek vagy más betegségük miatt még koldulni sem tudnának.
A hajléktalanok bizonyára többsége maga is tehet a jelenlegi helyzetéről, de elvárja, hogy most mások segítsenek rajta. A dohányzás és az italozás számomra is irritáló, ez nem azonos azzal, mintha egy betegség miatt muszáj lenne gyógyszerre költeniük kevés pénzüket.
Az alább említett erszénymegtaláló guberáló jó erőben lévő negyvenes férfi, aki nem hajlandó sem szállóra menni (esetleg csak hideg télen), sem utcaseprést vállalni, bár pl. nálunk rendesen kotor havat vagy vállal lomtalanítást, pincekitakarítást. A hulladékban talált dolgok (üvegek, műszaki dolgok, könyvek) hasznosítása végül is nem káros a társadalomra. Egyszer átnézettem vele egy kupac könyvet. Belelapozott egy Révai kiadású Ady kötetbe, de ajkbiggyesztve letette, mert hogy nem első kiadás...
Az a Ferenc körúti hajléktalan különleges ember volt. Igen, tönkrement lelkileg és fizikailag is, de azért élt ott, mert ez volt az utolsó szabadság, amellyel megadatott élnie. A város leghuzatosabb helye volt az ott, a laktanya tövében, öt méterrel odébb pedig az enyhet adó árkád. Ő ott _akart_ élni. Megmutatni, kivé lett. Nem tudom az okokat, mert sosem beszéltem vele, de egészen biztos, hogy valakinek demonstrált az ottlétével: hogy egy nőnek-e, egy gyereknek, a polgármesternek vagy a miniszterelnöknek, ez nagyjából mindegy is. Így is, úgy is belehalt.
Igen, büdösek. Elviselhetetlenül büdösek. És koszosak, és isznak. A testvérem végzettségét tekintve szociálpolitikus és szociális munkás. Egyetemista korában sokat dolgozott hajléktalanszállón, néha én is segítettem neki. Csókolom, az nem alternatíva. Egy társadalom vagy perspektívát kínáljon az állampolgároknak (így juthatsz esélyhez, megélhetéshez, önálló zughoz, visszaúthoz a társadalomba), vagy rohadtul ne pofázzon bele, hogy valaki az utcán alszik, vagy pedig egy irtózatos nyomortanyán.
„koszosak, messziről bűzlenek, és nagyon gyakran alkoholszagúak, ha épp nem dohányoznak. Ez pedig nem abból következik, hogy nincs lakásuk, mert fürödhetnének és alhatnának a hajléktalan szállón (van hely), csak ott nem ihatnak.”
Összekevered az előitéletet a tapasztalattal.
De hiszen épp a fenti soraid bizonyítják, hogy nincs a témában valódi tapasztalatod.
Komolyan azt gondolod, hogy ilyen egyszerű? Csak be kell menni egy „elit” hajléktalanszállóba?
Mit tippelsz, hány ilyen férőhely van ma Budapesten? És mit tippelsz, hány hajléktalan van?
Nem rúgok bele és nem köpök le egy "hajléktalant" sem. De évekig jártam haza egy hajléktalan büdös rongyhalma mellett a Ferenc körúti aluljáró Corvin mozi felé eső sarkánál. Mert neki nem volt kedve esténként bemenni egy hajléktalan szállóra, ahol fürödhetett, ágyban alhatott volna.
Ismertem olyan hajléktalant (remélem még megvan), aki egy elit hajléktalan szállón lakott, a néhai MÁV-kórházzal szembeni, volt NDK-s vasúti kocsikból álló szállón élt. Naponta ingben-nyakkendőben járt egy gimnáziumba, ha jól emléxem, latint is, tanítani. Azon a szállón minimális pénzt kértek a lakhatásért, amit a fizetéséből ki tudott fizetni.
Meg lehet úgy is, hogy az aluljáróban a trágyadombon él valaki, mert utcát söpörni sincs kedve, amiből szintén fizethetne egy elit hajléktalan szállót.
Rohadt nagy szerencséd van, hogy láthatólag igen keveset tudsz a hajléktalanok életéről, és őszintén kívánom, hogy ne is legyen alkalmad megtapasztalni. Attól, aki ennyire elutasító, akinek a véleménye ennyi előítélettől terhes, elsőre csak annyit szoktam kérni, hogy legalább ne rúgjon beléjük - van nekik bajuk épp elég, pont nem erre van szükségük. A hajléktalannak már az is nagy szó, ha békén hagyják. Attól egészen biztosan nem lesz jobb a helyzet, ha leköpjük őt, mert nem a hajléktalan a baj gyökere. Ő csak tünet.
