>De. A dolog úgy működik, hogy az adományként begyűjtött ruhákat használt ruhaként értékesítik és a befolyó összeget fordítják jótékony célra.
Aha.
A kereskedő megkapja a használt ruhát, az eladási ár - saját hasznát kifizeti érte, eladja.
A kereskedőtől kapott pénzt jótékony célra fordítják, azaz odaadják egy hajléktalannak, aki használt ruhát vesz rajta a kereskedőtől.
Ki van ez találva, kéremszépen! :-))
(OFF: Egyszer, még a legutóbbi átkosban egy KTSz (fiatalabbak kedvéért kisipari termelő szövetkezet) gyerekjátékokat, pontosabban plüssmackókat gyártott. Eladták az állami nagykernek. A gyerekjátékon támogatás volt, tehát a játékboltba a játék alacsonyabb áron került, mint amennyiért a nagyker vette. Ott a KTSz képviselője megvette. Aztán ahogy volt, eredeti csomagolásba, eladta a nagykernek, magasabb áron.
Azon buktak le, hogy volt a mackók között egy foszlott fülű. A nagykeresnek feltűnt, hogy már többedszer látja a foszlott fülű mackót. Szólt a rendőrségnek, azok meg elkapták a .. nem is lánc, hanem körkörös kereskedőt. Aki bűnözik, ne legyen trehány. ON)
Nemrégiben jelent meg egy leleplező cikk, hogy a bevásárlóközpontok melletti ruhakonténerekre ráírt "A Magyar Vöröskereszt támogatója" egy ügyes csalétek mondat, mert nem kizárt, hogy a cég a Vöröskeresztet csak néhány forinttal támogatja...
"Nekem az a gyanús, hogy az adományruhákat csak "jó állapotban, tisztára mosva" vesik át. Nem turkálóba mennek azok??"
De. A dolog úgy működik, hogy az adományként begyűjtött ruhákat használt ruhaként értékesítik és a befolyó összeget fordítják jótékony célra. A hazánkban kapható angol használt ruhák nagyrésze jótékonysági gyűjtésből származik. Sok összeesküvés-elmélet született arról, hogy ez valami extra káerurópai lenyúlás, de az Oxfam pl. ugyanígy működik.
Gyerekként, vidéki nagyvárosban sokszor locsoltam így fel az udvart, a járdát locsolókannából: nyolcasokat csináltam, gondolom szüleim tanították meg, hogyan kell. Mivel nem volt vezetékes víz, be kellett osztani a közkútról hozott vizet. A por zömét megkötötte így is. Személyre vonatkoztatva nem hallottam semmilyen vonatkozásban. De készséggel elhiszem, hogy másutt, máskor ez a kiszólás járta.
A vizes nyolcasról egyre többször hallani, olvasni téves magyarázatot. A kereskedősegédet hívták így, aki reggelente, nyitás előtt az üzlet előtti járdát nyolcas formájú locsolással portalanította.
>Pedig volt ilyen foglalkozás: a sörgyárakban dolgoztak valamikor a léhűtők, ...
Má' megint vitatkozom :-)
Az ilyen foglalkozáshoz nem kapcsolódott volna olyan pejoratív tartalom.
Azt hallottam, hogy a léhűtő a középkori királyi asztalok környékén lebzselt és csak akkor volt dolga, ha a király túl meleg levest kapott. Nem is volt jó másra, ezért a leszólása a foglalkozásának.
Oszt' azt tudjuk-e, hogy honnan van a vizesnyolcas? :-) Ez Budapesten anno az ipar-kereskedelem fejlődésével képződött. A vendéglátás fejlődésével meg az "alma sajttal".
>Az elkobzott "hamis" árukat (ruhákat, vagy bármit) meg megsemmisítik, ...
Nem. Ha el lehet róla távolítani a márkára utaló jeleket, akkor eltávolítják és jótékony célra megy. Ha nem lehet (mint pl. a védett kettős, hosszú csík), akkor kell megsemmisíteni, mert másképp a márkagyár megbüntettetné Magyarországot.
Hamisított elektromos cuccok meg nincsenek élet- és balesetvédelmi szempontból minősíttetve, ezért tilos használatba adni. Ez olyan, mint a házi lekvár.
Olyannyira tudom ezt a szabályt, hogy tizenéve – pedig akkor még nem is volt HACC –, amikor még jobban ment nekünk is, azzal a gondolattal foglalkoztam, hogy veszek egy mikrobuszt és alkalmazok egy embert, aki összeszedi a vendéglátó helyekről a steril ételt és kiosztja. Hamar rá kellett jönnöm, hogy ez zsákutca, mert
1. pl. nyáron eldugják és utána romlottan megeszik, majd következik a nyomozás, hogy honnan kapta az ételt,
2. miért törje magát, ha menetrendszerűen megérkezik a kaviáros, libamájas hidegtál?
A hivatalosan működő élelmiszergyártóknak, készételt kiosztóknak szigorú előírásoknak kell megfelelni -helyesen-, annak minőségéért felelősséget kell vállalni, így ismeretlen eredetű ételt nem adhatnak. Igaza volt, ezért nem szabad hibáztatni. A saját felelősségre elvitt, a jelen példában biztosan kiváló házilekvár tőle független felhasználása nem rá tartozik.
Nem volt időm, alkalmam bekapcsolódni, lehet hogy visszamegyek a hozzászólásokban, vagy ide-oda fogok csapongani, még nem tudom.
Általánosságban néhány dolog, kizárólag szubjektív, nem biztos hogy jól látom.
-Az alkoholizmus, és más emberi problémák nem a munkanélküliek privilégiuma, talán gyakoribb lehet, vagy jobban látszik, mert közszemlére kerül, a hajléktalanná válásnak is sokféle oka lehet, önhibával, vagy önhibán kívüli tényezőkkel kombinálva.
-A segítés gyakran mellékvágányra futott/fut, mert átvertek, kihasználtak egyénileg, vagy intézményesen. (vonatjegyre pénz kérők gyerekkel, negyedóra múlva víg traccsban egy kompániában, felbérelt, vagy koldulásra kényszerített kiszolgáltatott emberek, ennek következménye a bizalmatlanság). Mint utólag tudható dokumentációkból, "Róbert bácsi" sem vetette meg a saját zsebre dolgozást. A segítőszándékúak bizalmatlanná váltak.
- Valahol valamikor a neten olvastam egy gondolatot, sok igazság lehet benne. Eszerint a korábbi rendszerben, (amikor mindenkinek állásban kellett lennie, amikor a közveszélyes munkakerülő fogalom élő valóság volt) minden ember közösségben, szem előtt volt, a munkahelyen. Nem tudott olyan könnyen lecsúszni semmilyen értelemben, nem tudott észrevétlenné válni a társadalom számára. Persze, volt munka, ilyen-olyan, és voltak munkásszállók, nővérszállók, hasonlók a vidékieknek, vagy lakásnélkülieknek. Lehet, hogy a munkavállalók egy része látszatmunkát végzett, de az egy külön tanulmányt, számítást igényelne, hogy az akkori ráfordítás, és annak anyagi/társadalmi következménye, kontra a mai ráfordítás, és anyagi/társadalmi következménye milyen arányban állna, ha valaki hozzáértő kiszámolná és összevetné. Természetesen nem csak forintban értendő a ráfordítás és a következmény. Nem vagyok szociológus, sem társadalomkutató, sem pénzügyi szakember, könnyen lehet hogy tévedek, de úgy gondolom a mai "megoldás" sokkal rosszabb hatásfokú úgy összességében, mint az említett rendszerben.
A használható dolgokat egy anyaotthonba szoktam küldeni.
VEE által javasolt lehetőséget pedig megjegyzem.
Más, de kapcsolódó. Nem tudom, hogy hallottatok -e az un. garázsvásárokról, ha jól írom a nevét. Nem véletlen, hogy egyre jobban terjed.
Egy nemrég bajba jutott olvtársnak gyűjtöttünk egy nagy halom cuccot, ennek a maradékát, amire nincs szükségük (nálam több láda konyhafelszerelési cikk van), lehet, hogy Iványiéknak adjuk. Azért nem biztos, mert vannak még náluk is rosszabb helyzetben lévő szervezetek.
Pedig volt ilyen foglalkozás: a sörgyárakban dolgoztak valamikor a léhűtők, akik hosszú nyelű szerszámaikkal kavargatták a sörlét, hogy gyorsabban hűljön.
Sok éve működik már, hogy a Nagycsaládosok Egyesülete tetemes mennyiségű, éppen lejárat előtti élelmiszert kap pl. a tejgyáraktól. Így olyan drága dolgokhoz is hozzájutnak a szegény gyerekek, amit különben soha meg sem kóstolhatnának.
Ha bármelyik (fővárosi) fórumozónak van otthon felesleges, de használható ruhája, edénye, szőnyege, függönye, ágyneműje, kibontott kapcsolója-konnektora (!), lámpája, maradék csempéje, működő háztartási gépe, hiradástechnikai eszköze (pl. tv-je), üres befőttes üvege és bármi, írjon Emmának, aki bizonyára segít abban, hogy el tudjak menni érte és elviszem, elvitetem Fótra, ahonnan felviszik az északi megyék nagycsaládosainak.
Nem tudom, hogy meséltem-e: két hete azt mondja nekem egy építész, hogy egy gazdag építtető leszedett 300 nm-nyi, nemrégi Bramac hódfarkú tetőcserepet és két napon belül el kellene szállítani, mert különben viszi a sitt-telepre. Azonnal felhívtam az említett észak-magyarországi nagycsaládos kapcsolattartót, aki órákon belül megszervezte a 20 raklapnyi cserép elszállítást, ami hamarosan egy egri gyerektábor épületére kerül.
Meg az olyanokról, hogy mostanra a szelektív konténerek után a vöröskereszt ruhagyűjtője is eltűnt a térről. Gondolom, az is "vonzotta a hajléktalanokat", ezért egyszerűbb volt eltüntetni. Én meg - mi mást tehetnék? - a szemét tetejére hajtogatom a szétmosott pólóimat, amelyekben engem már kinéznének a cégtől, de utcán aludni speciel prímák lennének. Hátha így is célba érnek.
Sok éve olvastam egy riportot arról, hogy egy német család évtizedeken át egy szupermarket szemetéből élt. Az épp lejárt ételeket annak rendje és módja szerint kidobták, ők meg szépen kiválogatták, és remekül elvoltak vele. Nálunk persze ezt hívják akciós árunak, de pl. ez is a cégek sarcolásának egy módja lenne, ráadásul hasznosabb a mostaninál: amit a törvény szerint már úgysem lehet eladni, de még nem romlott, ajánlják föl karitatív célra. A sok léhűtő között biztos akadna egy csapatnyi, hogy megszervezze. (Bocs, ez sem volt elég píszí. Nem tesz nekem jót ez a mostani időjárás.)
Furcsák ám a mai előírások. Bölcsödébe, óvodába, iskolába sem szabad bevinni az ünnepségekre semmi házi készítményt, például tortát. Veszélyes, mondják. HACCP minősítés kéne, olyan meg ugye senkinek nincs az otthoni konyhájára.
Persze otthon meg lehet etetni a csoporttal.
Ésszerűtlen teljesen, ugyanúgy mint a lekvár esetében is.
Az elkobzott "hamis" árukat (ruhákat, vagy bármit) meg megsemmisítik, ahelyett, hogy a rászorulók közt szétosztanák - iszonyatos pazarlás folyik ezen a téren is.
