"A hanghoz képzet is társul, jelen esetben, hogy milyen mozdulat adja azt a hangot."
Egy emberi mozdulat soha nem ad semmilyen hangot. Én még nem hallottam a kezem suhogását, bármilyen gyorsan hadonásztam...
Ha eldobunk valamit, akkor annak, és az ütköző másik tárgynak a hangját halljuk, tehát nem a mozdulatét, hanem az egymással ütköző tárgyakét.
Ezt a hangot (és nem a mozdulatot!) utánozza D hang.
"A dob, már egy képezett gyök"
Így is mondhatjuk, bár ebben az esetben nem beszélhetünk képzőkről. El is mondtam, hogy miért. Megismétlem:
A gyök "vezérhangja" a harmadik hang, ez a hang mondja meg, hogy miről szól a gyök. (tehát semmi szín alatt nem lehet képző) Az első hang pedig a megnevezett dolog valamilyen megkülönböztető sajátosságát jeleníti meg.
Egy összetett szó példájával élve:
TELPFA. Az utolsó szó azt fejezi ki, hogy miről beszélünk, jelen esetben valamilyen fából való tárgyról. Az első szó különbözteti meg más, hasonló tárgyaktól, pl a fejfától, sámfától, fűzfától.
"( a d és t kezdőhangok pedig egymás mellett vannak a gyökhálóban)"
???
Nem értem, ennek mi a jelentősége? És milyen gyökhálóban?
Az R is mellette van: DÚL-RÓL, az L is: DÚL-LEL, az F is: DÚL-FÚL
Ha minden hang ott van mellette, akkor miért emeled ki a T hangot? Miben különbözik ez a hang a többiektől?
"A fogalmi gondolkodás megelőzte a nyelvet, csak a fogalmak nem nyelvi képzetként voltak még jelen."
Ez alapvetés. A fogalmi gondolkodás pedig együtt jár az állatoktól megkülönböztetett fejlettebb cselekvőképességgel és eszközhasználattal. Ha pedig meg akarod értetni magad, de még nincs rá közös nyelvezet, akkor el kell játszanod a szitut a legjellemzőbben. Tehát ha valaki el akart hívni másokat vadászni, pl. fegyverhasználat mozdulatát utánozta a lehető legjellemzőbb módon, miközben nyilván hanggal is kisérte a mozdulatsort. Miközben ez leegyszerűsödött kézjellé úgy forrt egybe a hangi elnevezésével. Később a hang helyettesítette az eljátszást. Az első nyelvek arcetipikus ősképek mellé rendelt rövid hangsorokból állhattak, illetve viszonyítási pontokat, mozási irányokat jelölhettek a fent említett módon kialult egyezményes jelek alapján. Teljesen mindegy hogy miről van szó, először mindet el kellett nevezni.
CzF.:pl.: A név gyöke a hivást, idézést jelentő indulatszó ne! melyből ü képzővel lett ne-ü,nev, smegnyújtva név
(német Name, dán navn, angol name, (olvasd: ném), görög ονομα, szanszkrit náman, latin nomen, persa-török nam, finn nimi, mongol nere stb.)
Ha valamire rámutattál és azt mondtad, hogy ne! utána pedig kiadtál egy másik hangot, akkor tudomására hoztad a delikvensnek, hogyan fogod azt a másik dolgot hívni majd a jövőben.
"Ránézésre, ezek nagyrészével, vagy egészével egyetértek."
Ezt örömmel olvasom...
"Végképp nem értem, hogy te mit nem értesz az én példáimban."
Amit sem ért pl a 2878-ban.
Egyikünk sem érti, miért sorakoztatod egymás mellé a dob, ont, ront, bont, töm, stb gyököket?
Velük kapcsolatban mindig elmondod, hogy a nyelv egy "képes beszéd", de azt soha nem írtad le, hogyan alakultak ki ezek a gyökök. Egymásból, vagy egymás mellett egymástól függetlenül... A szóbokor kialakulásának a menetét soha nem írtad le.
Ezek nélkül mit is kellene megértenünk a felhozott példákból?
Azt elismerjük, hogy a dobás és a domb íve hasonló, így a "szó-kép" is hasonló, de ezzel semmivel sem jutunk közelebb a gyökök kialakulásának kérdéséhez, hiszen arról semmit nem mond... Sőt, mint @Igazság80 válaszából is kitűnik (ezt fejtegeti) még erősen félrevezető is ez a közös "kép".
Téves elképzelés azt hinni, hogy az ember beszéd nélkül (előtt) képes volt folyamatos jelbeszédre. Ha így lett volna, nem lett volna szükség a beszédre...
Nagyon is szükség volt rá, hiszen a kezekre nagy szükség volt beszéd közben mindenféle egyéb tevékenységek végzésére.
Én azt állítom, hogy a hangok jelek. Képjele. Kezdetben több volt az elmutogatott képjel, hiszen akkor nem kellett volna megtanulni beszélni.
Igen, a mozdulatokkal együtt hangokat is kiadtak, lassan pedig már nem volt szükség mutaogatásra, mert a hangjelek kiváltották őket.
"Nem. Egyértelműen, kézjelekkel kommunikáltak. Ha elmeséltek valamit, eljátszották kézjelekkel."
A kézjelekből soha nem lett volna beszéd.
"Ha pl. éhesek voltak, a szájuk felé integeő mozdulatokat tettek, más szituációban dárda dobást imitltak stb. stb.
Pont azt tették, amit minden épelméjű ember tenne ma is, ha valamiért nem lenne képes beszélni."
Aki nem tud beszélni, az is kiad hangokat, hacsak nem néma.De ez egy más szituáció, az ember soha nem volt néma, midig hangokkal kommunikált elsődlegesen. Ezt tapasztaljuk az emberszabású főemlősöknél.
"A logika azt diktálja, hogy helyettesítették a nonverbális kommunikációjukat, tehát már kellett lenniük egy fejlett, elmutogatott jelnyelvüknek."
Téves elképzelés azt hinni, hogy az ember beszéd nélkül (előtt) képes volt folyamatos jelbeszédre. Ha így lett volna, nem lett volna szükség a beszédre...
Ha van egy gondolatközlésre alkalmas jelrendszer, kinek és miért jutott volna eszébe teljesen más alapokra (hangokra) épülő kommunikációra áttérni? A fejlődés irányát mindig a szükség szabja meg. Fölösleges dologgal az evolúció nem foglalkozik.
Egy kép megjelenítéséhez elegendő egy kiejtett hang, ami még távol állt a beszédtől, de arra alkalmas volt, hogy valamire felhívja a figyelmet, s azt a valamit meg is jelölje.
Ezek a kiejtett, jelentéssel bíró hangok voltak az ősgyökök.
Jelbeszéddel nem lehet felhívni senki figyelmét, csak abban az esetben, ha véletlenül éppen oda is néz az illető. Egyébként meddő igyekezet...
Ha valóban logikus választ keresünk a beszéd kialakulására, akkor már az állatvilágban is nyomokban jelen lévő önálló jelentést hordozó hangok jöhetnek számításba, semmi más. a testbeszéd CSAK kiegészítő, funkciót tölthetett be.
"Csakis így tudták a hangokat szóképekké formálni."
Sokadszor kérdezem, de mindig kikerülöd a választ: Hogyan kell ezt a gyakorlatban elképzelni?
Mondj példát arra, hogyan alakult ki egy mozdulat(sor)ból bármilyen hangsor, és miért pont azok a hangok alkották, amelyek belekerültek?
Arra is érdemes válaszolnod, hogy a hangsorok sorba rakása (a gondolat kódolása) a hangsorok kiejtésének motorikus vezérlése (maga a kiejtés), majd a hallott hangsor agyi feldolgozása (dekódolása, megértése) miként mehetett végbe egy sokkal fejletlenebb (beszédközponttal nem rendelkező) ősünk esetében.
"Ketni megválaszolta: "A fogalmi gondolkodás megelőzte a nyelvet, csak a fogalmak nem nyelvi képzetként voltak még jelen.""
Ezzel egyetértek, de ez nem válasz a kérdésemre.
Azt kérdeztem, hogyan kell elképzelni azt a technikai megoldást, mikor a gyök jelentésének megváltoztatása céljából egy hangot kicserélnek?
"Nem retardáltak voltak, hanem kézjelekhez társított hangokkal kommunikáltak."
Senki nem állította, hogy retardáltak lettek volna, arról van szó, hogy az akkori emberi agy nem volt képes sem hangsorok megfogalmazására, sem azok kiejtésének motorikus vezérlésére, sem pedig egy hangsor jelentésének felfogására. Ez a beszédközpont feladata, amely a beszéd fejlődésével párhuzamosan alakult ki talán évmilliók alatt.
Amúgy ezzel is egyetértek, magam is így vélem...
"Leírtam a folyamat lényegét kérésedre, többször is, mégis élcelődsz."
Nem volt szándékomban élcelődni, a leírás jellege magából a szituációból fakad, a leírt esemény képtelensége tette ironikussá.
"Miszerint ezek a hangok, a kézjeleket helyettesítő hangsorokká álltak össze és ebből alakult ki a beszéd."
Most sem adsz kielégítő választ a feltett kérdésre. Nem tudom, hogyan értelmezed "a kézjeleket helyettesítő hangsorokat"?
Melyik kézjelhez milyen hangsor tartozott, és miért éppen az a hangsor? Legalább egy-két példát mondj, hogy ne beszéljünk el egymás mellett.
"Amit te ironikusan leírtál, inkább a konzervatív gyökfejtéshez áll közel."
Ellenkezőleg! A gyöknyelvészek zöme úgy gondolja, hogy egy gyök/szó bokor egyetlen gyökből fejlődött, ágazott ki. Ennek technikai megvalósítása érdekelne, ennek gyakorlati menetét írtam le pár mondatban, ami a képtelenség okán tényleg szatirikusra sikeredett...
Igen, jó hogy ez így kint van. Természeti hangokra hivatkozik Cz-F is, mint induló elem. De viszont ezek közt is komoly különbség van, mert egy durranás hang más mint a dobogó hang vagy a dőlésé. És szóbokor szintjén is meglátszik a kapcsolat hogy a D-RR egy elkülönült önálló egység mert :
DÖRREN, DÖRÖG, DURROG, DORGÁL, DORONG, DARÁL, DERÜL, DURMOL, DOROMBOL, DÖRÖMBÖL stb. szavak még véletlenül sem cserélhetőek fel a DOB vagy valamelyik másik társával sem. Azaz a durrogós szavaknál én a D-R hangvázat tartom az igazi gyöknek és nem a "DO" formát, a fenti szavakból jól látszik hogy a D_R közt tetszőleges magánhangzóval is erős kapcsolat van a szavak közt.
DŐL esetén is : DŐL, DŰL, DÉL (ekkor dől a nap), DÚL, DŰLŐ, DŐLŐ, DÉLI nap kezd dőlni, DÚLÓ , és hasonlók.
A DOB--TOVA szavak teljesen más képzésűek. A TOVA a TÁV(!) szava és a távolsággal kapcsolatos, ami TOVAszáll az TÁVOlra megy...
dúr, túr, fúr, szúr, kúr - előre ható mozgást fejeznek ki
Azt kellene felfedezni a gyökökben, hogy sokféleképpen lehet csoportosítani őket, mert hálószerű spektrumot képeznek és többszálon, ágon-bogon összefüggenek egymással
Pontosan erről van szó ! Többször megfigyeltem nyelvésztől hogy az értelmezés és a származtatás (valódi konkrét hangalaki kapcsolatok) fogalma némelyeknél teljesen összemosódik egymással.
Pedig ha szógyökökről beszélünk akkor minket valódi kézzelfogható és konkrét hangalaki kapcsolódások érdekelnek, és nem feltétlenül az hogy X fogalom mögé vajon miféle Y dolog képzelhető oda. Mert utóbbi esetén egyáltalán nem biztos hogy a hangalaki kapcsolódás is fennáll.
Több szó kimondása is előidézhet nagyjából egyetlen képet, mégis teljesen másképp épült hangalakokkal állunk szemben, mint az iménti példák is mutatják ezt...
De ez az ősgyök nem dobást jelent, hanem egy hangot, ami a természetben előfordul és többségében semmi köze a dobás ívéhez. Nem feltétlenül dobástól származik ilyen hang. Dö-rög, dü-höng, di-dereg, dú-l, dó-dol, du-mál, do-ng, da-rál, de-rül...
Tehát a dobás-kép hamis, félrevezető
----------
Nem kell, hogy minden estben minden jelentéstartomány, amely egy gyökben kódolva van, felszínre kerüljön. Lehet a gyökihletője egy természeti hang is, jelen esetben a DO - DU. Dúdolni, ugye te is szoktál...
Ez egy nagy erejű tompa hang. Ebből lett a dob. De a dobbanásnak nem a "dob" a gyöke, hanem a DO. Aki dobol, az már elvégez egy mozdulatsort és az is, aki dob.
DO
"gyökeleme számos szóknak, melyek 1-ször valamely tompa természeti hangra vonatkoznak, mint dob (ige s talán név is), dobog, dobban, dong, dongat, dorbézol, dorgál, doroszol, doromb stb. 2-szor valamely domború alakot jelölnek, mint domb, dombor, domó stb."
---
Dö-rög, durrog: Tompa, reszketeg erős hang. Pont, mikor valami előre TÖR, vagy DÖNG az ég, vagy mikor egy doronggal odacsapunk.
DÖ, (2), elvont gyök, melyből: dől, (dö-ül), döjt (dö-ít), dönt (dö-int), dög, döher, stb. erednek. Jelentése: alacson, alá, tova eső, ellentéte a di gyöknek, (l. DI). Ezen gyökökből megtetszik, hogy a két ellenkező értelem egyedűl az önhangzókban rejlik t. i. az i éles, magas, sőt legmagasb önhangzó, az ö pedig mélyebb, zártabb, tompább. A különböző hangzókban rejlő értelem, mint tudjuk, a magyarban különban is sokszor eléfordul, pl. itt ott, ide oda, ez az, tipeg topog, libeg lobog, stb.
"Az egyértelmű és nyilvánvalóan létező hangutánzó eredetű gyökszavainkat azért ne tagadjuk már el, a beszédünk legalapvetőbb elemei ezek.)) Az épphogy beszélni tanuló kisgyerek is természetes ösztönösségből utánozza a környezete hangjait mondjuk játék közben (is)."
--
Senki nem tagadja, hiszen ezt is jelenti. A hanghoz képzet is társul, jelen esetben, hogy milyen mozdulat adja azt a hangot.
Ugye, hogy a hanghatás megtörténjen, ahoz kell egy kölcsönhatás, azt megelőzően pedig egy mozdulat sor. Nos, ezek mind szinkronban vannak, pontosan lefestik a folyamat minegyik részét.
A dob, már egy képezett gyök ( a d és t kezdőhangok pedig egymás mellett vannak a gyökhálóban)
dúl - taszít - túl
dob - tova ( a dob,
a d kezdőhang egy kezdeti nagyerejű kilökő jelentést hordoz
CzF.:
DU
"DU vagy DÚ, elvont gyök, mely különnemű származékaiban más-más eredeti értelmű. 1) Tompa hangutánzó a dúl (fúl), duhog, duda, dudog, dúdol igékben. 2) Jelent valamely kinyomulás által támadt csúcsot, domborodást ezekben: ducz vagy dúcz, dúz, duvad, dudva, dudor, dudorodik stb. 3) Am. erőszak, rablás, ragadozás által szerzett vagyon, zsákmány, honnan: dú-méh = tolvajméh, dúl, más vagyonát erőszakkal elragadja, dús, aki (az első vagyonszerzés módjára) sok ragadmánynyal, zsákmánynyal) bír, átv. ért. gazdag, dúka, kis zsákmány, vagy az együtt szerzett zsákmánynak egy része, honnan: dukál. Ez értelemben rokon vele a szanszkrit dú, melynek jelentése: dob, lök, hajít, mint a dúló ember szokott tenni."
DO
"gyökeleme számos szóknak, melyek 1-ször valamely tompa természeti hangra vonatkoznak, mint dob (ige s talán név is), dobog, dobban, dong, dongat, dorbézol, dorgál, doroszol, doromb stb. 2-szor valamely domború alakot jelölnek, mint domb, dombor, domó stb."
DÖ, (2), elvont gyök, melyből: dől, (dö-ül), döjt (dö-ít), dönt (dö-int), dög, döher, stb. erednek. Jelentése: alacson, alá, tova eső, ellentéte a di gyöknek,
DÖ, (1), gyökelem számos szókban, melyek 1) tompább természeti hangot 2) dudorú alakot fejeznek ki, vastag hangon do; az első osztályba tartoznak: döbög, döczög, dömmög, dörgöl, dörög, dörzsöl stb. az utóbbiba: döböny, döböz, dömösz, dömse stb
DÚVAD, (dú-vad) ösz. fn. Ragadozó húsevő vad, mely más vadak, általában más állatokból táplálkozik, mint a farkas, róka, orozlán stb.
DUVAD, (duv-ad v. du-ad, am. dudorodik) önh. m. duvad-t vagy ~ott. Szoros üregen, vagy hézagon kidudorodik, kinyomódik, kitolódik. Kiduvad a füst a kéményen. Kiduvad a bodzafa béle, ha valamivel tologatják.
De ez az ősgyök nem dobást jelent, hanem egy hangot, ami a természetben előfordul és többségében semmi köze a dobás ívéhez. Nem feltétlenül dobástól származik ilyen hang. Dö-rög, dü-höng, di-dereg, dú-l, dó-dol, du-mál, do-ng, da-rál, de-rül...
Az egyértelmű és nyilvánvalóan létező hangutánzó eredetű gyökszavainkat azért ne tagadjuk már el, a beszédünk legalapvetőbb elemei ezek.)) Az épphogy beszélni tanuló kisgyerek is természetes ösztönösségből utánozza a környezete hangjait mondjuk játék közben (is).
A DOBOGÁS DOBB-ja hangjelenség, a hangalak oka amiről én beszélek itt, és nem arról hogy bizonyos kiragadott szövegkörnyezetben mivel tudom összepárosítani logikailag a DOBBANÓ hangot. Egy lépésben össze lehet boronálni a "szív" és "zene" szavakkal is attól függően hogy melyik dobbanó hangot mivel kapcsolom össze, de ez értelmezés kérdése és nem etimológiai és hangtani kérdés.
A konkrét DOB(B) szótő/gyökszó egy valós hangjelenség okán született meg, és nem azért mert bárki dülöngélne itt bárhol. Ja hogy a szív működés közben kidomborodik?... Az épp lehet de akkor is a hangja van megnevezve a dobogás igével. De ha egy DOBOGÓ-ra fellépünk is dobogást hallunk, nem dülöngél itt senki sem. A hangja a neve és + a képzők, de ez annyira alapvető szerintem...
Az (el)DOBÁS dolognak is tucatnyi "képe" lehet amire gondol az ember és nem szükségszerű hogy bármi kapcsolata legyen körívekkel.
Inkább a szinonimája a HAJ-ÍT szó ami ez irányba mutat, a DOB nem (mert hangból van) , és még használhatóak a VET és REPÍT szavak is erre, 4 szó nagyjából egy dologra, mégis külön utakon felépülve.
Dobni fel is lehet bármit, majd elkapjuk, ilyenkor egyenes vonalú mozgás van. Dőlés sincs. De a vízbe is dobhatok bármit a hídról egyenes vonalú mozgással. Vagy megdobok egy fát egy almával, szintén egyenes vonalban haladunk. Kockadobás játéknál sem körmozgásos cselekvés.
Azaz sokkal több ez a DOBÁS szó is annál hogy kizárólag egyetlen képkockában gondolkodjon bárki, kinek épp mi ugrik be erről is éppen, nem kell szükségszerűen körmozgással párosulnia ennek, dobni sokféleképpen lehetséges...
"...mert egészen egyszerűen a gondolkodásunkba van kódolva az anyanyelvünk logikája. Ez egy tapasztalatokon alapuló rögzített asszociációs logikai háló tulajdonképpen. "
Való igaz, hiszen már a hangok jelentésének alakulása is magában hordozta az asszociáció alkalmazásának szükségességét.
Pl. a Zzzzz hang egy repülő bogár hangjaként aposztrofálható. Nyilván ez volt az első jelentése is, azonban a "bogár" mellett annak mozgása is képbe került, amit szintén ezzel a hanggal jelöltek. Itt jelenet meg először az asszociatív alapokon nyugvó fogalomalkotás lehetőségének legtermészetesebb módja.
Azután a bogár hangjához hasonló jelenségek is bekerültek a kalapba, mint a levél ZIzegése, a szél ZÚgása, az ég ZEngése, más tárgyak ZÖrgése, ZAja. Ide tartozik a ZÚz, a ZEne és sok más, hasonló ősgyök is... (Most csak az első hang az érdekes, azt vizsgáljuk)
Ezzel párhuzamosan a bogár mozgásához hasonló, folyamatos, nem túl dinamikus, kissé lágyabb mozgások, cselekvések jelölésére is alkalmaztuk. Így lett belőle jobbára olyan mozgások megjelenítésére szolgáló hang, mely mozgások valamelyik tulajdonsága (vagy több is) megfelelt az eredeti jelentésnek: húZ, híZ, néZ fáZ, máZ..
Ez utóbbi gyökökben kifejezetten mozgásra utal a Z hang, és már egyáltalán nem hangutánzó jelentésű. Valójában ezekben a gyökökben is "igeképző". Azt a fajta mozgást jeleníti meg, ami egykor a Z hangot kiadó bogárra volt jellemző.
Később, amikor toldalékolásra is sor került, más mozgásokat is - többek közt - ezzel a hanggal jelöltünk: vajaZ, fogaZ, falaZ, hámoZ... Ezt a toldalékot (ősgyököt) ma úgy nevezzük: igeképző. Még az 'aZ' mutató szóban is! AZ, ami ott mozog, fordíthatnánk mai nyelvre.
Más hangok is éppen így fejeznek ki mozgást is: Pl: R, L, G... de ezek más jellegűek, s olyan igéket lehet velük alkotni (képezni) ahol ez a jelleg dominál.
gyorsan ismétlődő dinamikus, folyamatos mozgásra: túR, fúR, maR, toldalékként: vih-aR, kap-aR, csv-aR , tek-eR.,..
kemény nagyobb méretű tárgy szakaszos mozgására: röG, taG, rúG, toldalékként: per-eG, for-oG, puf-oG, hör-öG, zöty-öG...
Remélem mindenki felismeri a hangok által képviselt mozgások jellegzetességeit a gyökökben és a toldalékokban egyaránt...
Más:
Ismert a pir (tűz) szavunk. Azt a színt, ami hasonlít hozzá, pir-os (tüzes) névvel illetjük, a tűzre (pir-re) asszociálva. Ugyan ezt tesszük, ha valamit pir-ítunk (tüzesítünk) vagy ha valami pir-ul (tüzesedik), és a felkelő nap is "tüzesít" (melegít) amikor pir-kad.
A Napról jut eszembe a SÜT gyökszó, aminek S hangja a súrlódó, sercegő és a vele rokon sivító dolgokat hivatott utánozni. (itt is van asszociáció, hiszen a két jelenség hangja nem igazán azonos, csak hasonlít egymásra.) Ez nem ugyan azt a mozgásfajtát jeleníti meg, mint a Z hang, ennek megfelelően szerepel a Sír, Sikít, Sivár, Sík, Simít, Súrol, Sikál, Sereg (forog) Serdül (növekszik), Serceg... szavakban, így a Sül, Süt gyökökben is.
Természetesen a gyök első hangjaként nem magát a mozgást, hanem az ott lévő hang által képviselt (jelentő), a mozgásra jellemző tulajdonságot jeleníti meg, a mozgást (vagy valami mást) az utolsó hang adja.
Hiába azonos a "kép" a pirít és a süt (pl. húst) esetében jól látható, hogy a két szó teljesen más kép(ek) alapján, más asszociáció által lett összerakva.
Amikor "képes beszédről" vitázunk, nem a szavak képét kell górcső alá venni, hanem a hangok által megjelenítettet.
Ti. a szavak jelentését ez utóbbiak határozzák meg, és nagy hibát követünk el, ha ezeket figyelmen kívül hagyjuk.
Nos, ezekről semmit sem tud semmit nem mond a nyelvtudomány, mert halvány fogalmuk sincs róla, vagy ha van is egyeseknek, mélyen hallgatnak róla... - Mert nem illik az általuk felállított hamis képbe.
Mozdulatokat sem nagyon, sokkal inkább mozgásokat, amelyek a természetben előfordultak, és számukra fontosak voltak, s amiknek hangját elkezdték utánozni.
---
Nem. Egyértelműen, kézjelekkel kommunikáltak. Ha elmeséltek valamit, eljátszották kézjelekkel.
Ha pl. éhesek voltak, a szájuk felé integeő mozdulatokat tettek, más szituációban dárda dobást imitltak stb. stb.
Pont azt tették, amit minden épelméjű ember tenne ma is, ha valamiért nem lenne képes beszélni.
Nem csak hangot utánoztak. A logika azt diktálja, hogy helyettesítették a nonverbális kommunikációjukat, tehát már kellett lenniük egy fejlett, elmutogatott jelnyelvüknek.
"Folytatva a gondolatsort: Ezután a világ négy égtája felé hírnököket küldtek, tájékoztatni a többieket az új szó megszületéséről..."
---
Ketni megválaszolta: "A fogalmi gondolkodás megelőzte a nyelvet, csak a fogalmak nem nyelvi képzetként voltak még jelen."
Az én válaszom is ez.
Nem retardáltak voltak, hanem kézjelekhez társított hagokkal kommunkáltak. Leírtam a folyamat lényegét kérésedre, többször is, mégis élcelődsz. Miszerint ezek a hangok, a kézjeleket helyettesítő hangsorokká áltak össze és ebből alakult ki a beszéd. Leírom lassabban is, hogy biztosan megértsed: kéz-je-lek-et, moz-du-la-to-kat je-len-tő hang-so-rok vál-tott-ák kez-det-ben a non-ver-bá-lis kom-mu-ni-ká-ci-ót.
Amit te ironikusan leírtál, inkább a konzervatív gyökfejtéshez áll közel.
"Ha a jelentés világos, egyfajta szóképzési módszer, a hangok kicserélése."
Nos, pont ennek a műveletnek a gyakorlati megvalósítására vagyok roppant kíváncsi! Hogyan is zajlott ez le akár több-százezer évvel ezelőtt?
Én így tudom elképzelni: Volt egy szó, mondjuk a DOB. Viszont néhányan rájöttek, hogy a kisebb magaslatokat még nem tudják megnevezni, ezért összehívták a Vének Tanácsát
Ezután a főnök felvetette a problémát, s javaslatot kért a megoldásra. Sokan sokféle ötlettel álltak elő, egyik azt mondta legyen SUR, amásik azt, legyen TÖS, a harmadik azt, legyen ROB... A főnök látta, így nem fognak dűlőre jutni, így hatalmi szóval a DOMB mellett döntött.
Közbevetőleg: Azért, mert a DOB íve hasonlít a megnevezni kívánt magaslatéhoz. De ezt a gondolatát még nem tudta közölni, mivel az emberek akkor még nem tudtak összefüggően beszélni, nem voltak mondatok, amikkel egy kerek gondolatot közölni lehetett volna.
Folytatva a gondolatsort: Ezután a világ négy égtája felé hírnököket küldtek, tájékoztatni a többieket az új szó megszületéséről...
