Ikaljan barat,nekem van egy ,sajnos,pfuj,pfuj, tortenelmi materialista valaszom lenne: mert a vallas es a politika (tehat tortenete ) a tudat ressze,ugyan abbol az infrastrukturabol szarmazik. Ha semleges vagy akkor nincs se az egyiknek se a masiknak prioritasa de az egyiknek ellemzese valaszt ad esetenkent a masik kerdeseire is.
Persze hogy nem csak nem komplekt a nyugati ertekels hanem ugya nakkor miutan nem belulrol ismerik benne van az az ugynevezett Element X az a tudomanyos kutatsba soha ki enm hagyhato ismeretlen elleme a kutatndo kozegnek
Kedves Mumu!
Azt gondolom, hogy két különböző dologról beszélünk. A tudományos megismerés - és ez különösen igaz a társadalomtudományokban, és méginkább a filozófiával, vallási rendszerekkel, ideológiákkal foglalkozó témákban - alapvetően függ a nézőponttól.
Egy vallás tanulmányozása esetén is így van. Már eleve az érdekes - kutatandó szempontok is mások lehetnek egy hívő és egy kívülálló számára. (és valóban; egy kívülálló számára bizonyos dolgok elő sem jöhetnek). - Persze az is kérdés, hogy a "bent lévő" plusz infói mennyiben tényleges tudományos szmpontok szerint megfogalmazható ismeretek, és mennyiben szubjektív érzések, aminek az illető objektív, tartalmat tulajdonít.
Csakhogy ez a különbség az orientalista irodalom egy (nagy) részében ott jelenik meg, ahol még egyáltalán nem kellene. A vallástörténetet és a politikatörténetet összekeverni (és felcserélni egymással) nem nézőpont kérdése, hanem bizony súlyos tudományos módszertani baklövés. Bárhogyan is nézzük.
Ráadásul a módszertani hibát nem csak orientalisták, hanem sokszor muszlim szerzők is elkövetik.
Hogy miért, ez szintén érdekes tudományos vizsgálódás tárgya lehet.
Ha mgadat baloldalinak mondod ( jogod van hozza hiszen eze gy bo fogalom ) akkor megertem idegenkeddesedet a luxus autoktol,en nem vezetek,nincs autom ugy hogy nem vagyok szubjektiv ebben. Persze azt is meg kell fogalmazni ( az alapfogalmakkal van mindig baj ) hogy hol kezdodik a luxus es hol vegzodik a kiterjedt utilis (hasznalhato)
Nagyon erdekes amit irsz es szamomra szugeral egy masik modjat a megkozeliteshez.Persze hogy nem csak nem komplekt a nyugati ertekels hanem ugya nakkor miutan nem belulrol ismerik benne van az az ugynevezett Element X az a tudomanyos kutatsba soha ki enm hagyhato ismeretlen elleme a kutatndo kozegnek
Ok, én nem csíptem Fallaci asszonyt, de az utolsó időben elhatalmasodó muszlim - (meg mindenki mást is egyébként, EU-stól, amerikástól, jobb és baloldalostúl...keresztényestől) gyűlölete mellett azért élete korábbi szakaszában nem illetve nem csak ez jellemző rá.
A második vh-ban pl. 44 után lelkes antifasiszta volt, és partizánkodott is. Aztán később a hatvanas években harcos feministaként válik híressé.
Egyrészt újságíróként kutatja a nők szerepét a különböző társadalmakban. Számos durva dologra felhívja a figyelmet, bár empátiája és beleélőképessége már akkor sincs túl sok. (szerintem) A házasság intézményét teljes mértékben elutasítja, és harcol ellene. Ugyanígy kiáll az abortuszkérdésben a korlátlan abortusz lehetősége mellett (nő saját testéhez való joga)
"Harag és büszkeség" - The Rage and Pride La Rabbia e l'Orgoglio
és az "Értelem ereje" - The Force of Reason - La Forza della Ragione
Az Inshallah még jóval korábbi műve.
Megjegyzem a korai műveiben pontosan a nők helyzetét járta körül a világban.
pl. Penelopé a háborúban, A haszontalan nem, Levél egy meg nem született gyerekhez c. művekben (bocs ezeket csak magyarul ismerem) - persze már ekkor is elég sajátos hozzáállással, dehát de gustibus non disputandum est.
A későbbi műveit (pl. az utolsó kettőt) már inkább nem minősítem, tekintve, hogy nem rég halt meg, és csak nagyon csúnya szavak jutnak az eszembe.
En nem gondolok soha az iszlamra mint egy valalsi jelelnsegrol hanem mint egy trtenelmi szukmsegesegrol,ott es akkor mikor megszulletett.
Szerintem részben jogos a felvetésed, nekem nem is evvel van problémám.
Bár azt gondolom, hogy az iszlám (tekintve azon apró tényt, hogy vallás) alapvetően vallási jelenség.
Más kérdés, hogy a vallási jelenség alakulásánál fel kell vetni a történelmi, társadalmi hátteret - (sőt akár történeti szükségszerűségként is felfogható)
Egyébként különböző következtetésekkel, de az iszlám kezdetével kapcsolatban ezt meg is teszik a könyvek. Magyarul egy vallási jelenséget tárgyalnak, miközben végigvezetik, hogy a vallási jelenség milyen társadalmi környezetben született (és a környzet hatása hogyan mutatkozik meg a valási jelenségben)
A gond a későbbiekben - Mohammed utén kezdődik. Ugyanis az iszlám, mint vallási jelenség nem egy statikus valami, ugyanúgy fejlődéstörténete (vagy változástörténete) van, mint a kereszténységnek.
Magyarul egy - az iszlám történetével foglalkozó munkának alapvetően e változás (teológiában, intézményekben, társadalomhoz való viszonyban) mikéntjeivel kell foglalkoznia. Eközben persze fontos, sőt elengedhetetlen a társadalmi, politikatörténeti kitekintés - sőt akár az ezekkel való hangsúlyos foglakozás.
De ha egy XV. századdal foglakozó rész nem foglalkozik (vagy csak érintőlegesen) a szufi megújulással, a dervisrendek szerveződésével, vallásjogi téren az fatwa-gyűjtemények, és formáinak mgújításával, viszont részletesen ír a különböző dinasztikus viszályokról, hódító háborúkról, diplomáciai ügyekről, akkor az nem az "iszlám" története", hanem a Közel-kelet politikatörténete. (ami szintén érdekes téma, de egészen más tészta).
(Természetesen a dervisrendek, vallásjog, stb. államhoz, politikához való viszonyát tárgyalni lehet és kell, de a hangsúly máshol van.)
Kicsit egyszerű példával... de van ... nem tudom ismered e - a Krónika sorozat. (szerintem nagyon hasznos, - a történelmet kronológiai sorrendben tárgyaló gyűjtemények) Ebben van mondjuk az "Emberiség Krónikája", meg a "Kereszténység Krónikája". Természetesen a kettőben vannak átfedések, de azért a tematika jól elkülöníthető.
No most az iszlám esetében a tárgyalt könyvek, (de azt kell mondanom, hogy a komolyabb bevezető könyvek is) mintha felcserélték volna a két témát. Magyarul az "Iszlám Krónikája" helyett, mintha a "Közel-kelet Krónikáját" olvasná az ember (némi kitekintéssel Afrika, és a Távol-Kelet krónikájára).
Ja, a Jany János könyv adatai: Jany János: A klasszikus iszlám jog (Egy jogi kultúra természetrajza) Gondolat Kiadó Bp. 2006.
"'Figyelembevéve a 400 körüli sérült rendőrt (MTI, Garamvölgyi), a négyezer előállított bunyós előállítása után, azt hiszem, ki is fújt volna az egész hepaj.' Igen, ill. ha a rendőröket takarékra állítják, akkor is kifújt volna, kevesebb járókelőt, és Fidesz-hazamenőt vernek meg a rendőrök. Nem így történt." De igen, így történt, pl. ezért álltak le a Deák tér elérésekor is majdnem egy órára, meg az Astoria elérése után sem rögtön folytatták, heszen akkor esélye sem lett volna a Felszabadulás tér melletti barrikád összehozásának és a mellette levő zsákutcában egy-két autó felborításának és felgyújtásának. Az egy másik kérdés, hogy az oszlatandóknak nem sikerült ezt az időt kihasználniuk hazamenésileg, hanem inkább rongáltak, barrikádot építettek és tankot vezettek. Biztos annyira tetszett a részt vevőknek a dolog, hogy inkább nem mentek el.
A másik topicban a térképeket megnéztem, de eredetileg elfelejtetted írni, hogy honnan van. Amúgy hiányzik mellőle az az infó, hogy mikor voltak a rendőrök melyik mellékutcában. Ugyanígy az időpontok feltüntetése nélkül, lerajzolva pl. a második világháború egyes csapatmozgásait lehet olyan rajzot is csinálni, amin a németek Moszkva elétt, az oroszok meg Berlin előtt állnak és csodálkozni azon, hogyan is kerülhette ki egymást a két hadsereg. Azt készséggel elhiszem, akár látatlanban is, hogy a nap folyamán az összes utcában megjelentek és erről akár videófelvétel is létezhet. schgy
Nem is egy van- Az egyik neve nemetul Ins'Allah (ha igy irjak korektul (majd jha akar kijavit Ikaljan ) egy masik az utolso konyve ( nemereg halt meg rakbana azt hiszem az USA-ban) de van egy konyve is Khadafival valo talakozasarol,Libiarol (lehet hogy az az emlitett )
Nem tudom hogy a Fallaci-t egy l-el vagy ketto-vel irjak. O mint olasz bizonyara ket l-el.
A te allaspontod szamara erdekes olvasmany lenne Orlana Fallaci utoso ket iszlamal kapcsolatban irt konyve..nem simerem az angol cimet.Keresd a google-val ..
En nem gondolok soha az iszlamra mint egy valalsi jelelnsegrol hanem mint egy trtenelmi szukmsegesegrol,ott es akkor mikor megszulletett. Maskep,ha enm lettvolna eletkepes nem etrjedt volna ugy el,sot ma sem terjedne oylan gyorsan =(ertem nem a formalis ugy szulelett i msuzlimot hanem a valobban bvalalsosa valt tagjat a kozosegnek )
A mi,tehat nem muszlimok kerdese az iszlam megkozelitese (amelyben nagyon nagy akadaly a fundamentalistak vilagon elterjedt cselekvesei),azzok a fogalamk amely egy orientalsi gondolat vilagban szulletek meg es szemben all a mi vlagunk farncia forardalom utani gondolkozasunkal..
...továbbá meggondoljuk, hogy mit mondunk (meg ha hülyeséget beszéltünk, azt igyekszünk elismerni - ne adj isten bocsánatot kérni. Márcsak önérdekből is, hogy ne égessük tovább magunkat)
neked ez nem oromhir.
Hát nézd, most őszintén? Tudom, hogy az apró dolgoknak is örülni kell, meg mindenben meg kell látni a jót, de én ritkán szoktam örömködni azon, hogy valaki méretes balfékségeket mond. Sőt, még az sem derít különösebb jókedvre, ha az érintettek és mások szerintem természetes módon elküldik az illetőt ahová való. (persze még mindig jobb, mintha nem tennék meg ... node, hogy üdítő hírt lássak a dologban...).
Az meg, hogy csak kántáló fekete ruhás asszonyokat látsz, mint muszlim nőket az ne az én bajom legyen. Nyisd ki a szemed, kapcsolj át más csatornára, vagy ilyenek.
Kozoltem a baratommal a ferjemmel, az elettarsammal, a pszichologusommal es a barataimmal hogy minden ferfi diszno. Beleertve teged is. Most megbeszeltek hogy megvarnak teged mind a negyvenen a lakasod elott...A ferjemet onnet ismered meg hogy pillangokes van nala...
Hm... no comment :-)))
(ugyis mint világkép, lelki-alkat, konfliktuskezelési metódusok meg ilyenek...)
A liberális Süddeutsche Zeitung című lap hétfői számában megjelent, rendkívül kemény hangú nyilatkozatban Angela Merkel arra szólította fel Ankarát, hogy - mindenekelőtt Ciprussal kapcsolatosan - tegyen eleget az unió által szabott feltételeknek.
Merkel szerint ellenkező esetben Törökországnak súlyos következményekkel kell számolnia, és kilátásba helyezte a csatlakozást előkészítő tárgyalások megszakítását. Rendkívül nehéz helyzet állhat elő a tárgyalások jövőjét illetően, ha Ankara nem enged a ciprusi kérdésben - jelentette ki szó szerint a kancellár, utalva arra, hogy a török kormány lemondta a finn uniós elnökséggel a kérdésről tervezett találkozót.
Ennek egyik fő napirendi pontja az a jegyzőkönyv lett volna, amely előirányozza, hogy Törökország az év végéig nyissa meg kikötőit, illetve repülőtereit a ciprusi hajók és repülőgépek számára. Merkel ezzel összefüggésben "elmulasztott esélyről" beszélt, mint ahogy felrótta azt is, hogy a török miniszterelnök, Recep Tayyip Erdogan visszautasította azt a vatikáni javaslatot, hogy találkozzon a pápával.
A kancellár hangsúlyozta: Németország - amely januártól fél éven keresztül az unió soros elnöke lesz - szilárdan tartja magát az EU eddigi politikájához. Törökország hajthatatlansága esetén nagyon nehéz lesz folytatni az Ankarával megkezdett csatlakozási tárgyalásokat - jelentette ki Merkel.
1. Merkelnek a ciprusi kérdésben szerintem tökéletesen igaza van. Más kérdés persze, hogy annak idején Ciprust sem ártott volna nógatni saját állampolgárainak elismerése végett. De ez már a múlt.
2. Ami viszont érdekes... ahogy felrótta azt is, hogy a török miniszterelnök, Recep Tayyip Erdogan visszautasította azt a vatikáni javaslatot, hogy találkozzon a pápával.
Ez viszont furi... legalábbis abból kiindulva, hogy Európa és ezen belül Németország tudomásom szerint szekuláris állam.
Amit nagyon ajánlanék az "Jany János: Klasszikus iszlám jog " c. könyve
Szerintem az egyik a nagyon kevés magyar nyelven megjelent (tudományos értelemben) tisztességes bevezető műveknek. (bár nem is általában az iszlámmal, hanem a sharia jogrendszerek alakulásával, alapvető módszertani elveinek ismertetésével foglalkozik)
Apropo,mi a velemenyed Karen Armstrong: Mohamed.Az iszlam nyugati szemmel cimu konyverol ha ismered ( Europa Kiado,1998) ?
Szerintem a könyv eleje - amikor összegyűjti az európai Mohammed ábrázolásokat, jól sikerült.
Magáról Mohammed életéről szóló részek szerintem már kevésbé jók. Lehet, hogy csak az én kekeckedésem, de nagyon nem válik szét, hogy hol beszél történelmi eseményről, és hol különböző hagyományokról (erős, avagy gyenge hagyományról) - avagy különböző interpretációkról.
Persze ez alapvetően nem lenne baj, ha egyfajta regényes formájú szírát (életrajz) akart volna készíteni, de így keverve a dolog nem igazán jó (szerintem).
(Mintha tudományos igénnyel kezdené, aztán áttérne a mesélésre)
Ok, én örök fanyalgó vagyok... mindenestre érdekes könyv.
Viszont a másik iszlámról írt könyve (Az Iszlám) kifejezetten nem tetszik. Őszintén szólva szerintem egy csapnivaló összeollózás, mellette rosszul sikerült - jajdementegetni akarom az én szeretett muszlimjaimat kiszólásokkal.
(ráadásul ugyanaz a probléma, mint az elöbbi könyvnél... az elején, Mohammed idején még csak csak vallással foglalkozik, de a későbbiekben teljesen átáll politika-történetre, és vallásról nem is nagyon esik benne szó)
En meg azt hiszem hogy annak a kozonsegnek akinek ir annak igencsak megefel,mert valhogy nehez megtenni az elso lepeseket egy mas hit es vilagnezet fele,nem lehet kerbni hoyg tudoimanyosan kozelitsen,mert ha oylan termeszetru akkor mar nem is kell smmire kerni,megteszi azt magatol. De a comics olvasoknak es egyszeru meghatarozasok (remelem azzonban pontos fogalmazasok ) hiveinek megfelel.
Persze ebben igazad van... csakhogy nekem alapvetően a tartalmi részekkel van gondom. (Persze ebben nem a könyv szerzői a hibásak, az orientalista irodalom többsége is így épül fel)
Azaz nekem egy kicsit furcsa, hogy ha "iszlámról", mint vallási jelenségről beszélünk - akkor miért megy át egy idő múlva a könyv politika és tudomány történetbe. (Persze a vallás alakulásának bemutatása megkövetelheti esetleg a történeti háttér bemutatását is, de furcsán néznénk, ha valaki a "kereszténység története" címszó alatt Nagy Károlyról, illetve mondjuk Bonaparte Napoleonról irogatna hosszú eszmefuttatásokat.)
Szóval - ha már a vallás bemutatásánál tartunk, akkor sokkal érdekesebb lett volna szerintem a különböző teológiai, jogi iskolákat bemutatni (netalántán ezek fejlődését, változását) egyáltalán a teológiai/filozófiai/jogi gondolkodás alakulását bemutatni - és a vallásiformák, intémények változását nézegetni.
Ezekről gyak. szó sincs a könyveben, arról viszont igen, hogy hajdanán jaj de faszák voltak ám a muszlimok, meg pl. az orvostudomány és az algebra meg a karavellák... és most meg sajna nem.
Bocs, most mennem kell... Karen Armstrongról majd később...
Nahát nahát... ferrero barátunk újabb nagyszerű találmánya... az időközben módosuló cikkek... No nézzük csak:
Eredeti idézet:
"Az ausztrál imám a nőket hibáztatja a nemi erőszakért Ausztrália legtiszteltebb muszlim hitszónoka arról prédikált, hogy a nők kihívó öltözködésükkel provokálják a férfiakat. Az ausztrál társadalom fel van háborodva, miközben az imám azt állítja, hogy ő csak a házasságon kívüli szexről beszélt.
Óriási felháborodást váltott ki egy múlt havi prédikációjával Ausztrália legtiszteltebb imámja, Tádzs el-Din al-Hilali sejk. A sejk arról beszélt, hogy a nők kihívó öltözködésükkel provokálják a férfiakat, akiket nem lehet hibáztatni tetteikért.
Nem a macska hibája
Hilali a magukat el nem kendőző nőket fedetlen húshoz hasonlította. Mint mondta, ha fedetlen húst rakunk ki az utcára, és a macskák azt megeszik, az nem a macskák hibája. Szerinte a hiba a fedetlen húsban keresendő."
És a fejemre olvasott idézet:
"Botrányt okozott a legfőbb muszlim vallási vezető Ausztráliában. Tadzs Aldin al-Hilaly azt mondta, hogy azok a nők, akik nem fátyolozzák le magukat, ne csodálkozzanak, ha szexuális támadásoknak lesznek kitéve. Feltette a kérdést: "ha egy macska felfalja az elé kitett fedetlen húst, akkor melyik a hibás?" Szerinte a hús, így a megoldás az, hogy a nők ne menjenek ki az utcára.
A musz-lim nők til-ta-koz-nak, több politikus pedig al-Hilaly kitoloncolását követeli. A férfi korábban az ausztrál kormány, muszlim ügyekben illetékes tanácsadója volt, de menesztették, amikor a 2001. szeptember 11-i Amerika ellenes támadást Isten, elnyomókkal szembeni művének nevezte."
Hm... hm... tudod.. hazug ember, sánta kutya meg ilyenek.
..megjegyzem senki nem állította, hogy a muszlim nők nem tiltakoznak... mint ahogy minden normális ember tiltakozik az ilyen szövegek ellen. (bizony bizony, köztük a muszlim nők is). De könyörgöm miért kéne kitalálnom, hogy egy általad nem idézett cikkben szereplő dologra akarsz tőlem válaszreakciót, és ha valami furcsa oknál fogva sem én sem Kobzar nem vagyunk képesek kitalálni, hogy te bizony feltétlenül reakciót vársz (bár ez esetben a re- előtag jogossága kérdéses) akkor elkerüljük a kérdést.
Őszintén szólva két ötletem van, hogy miért fordult elő veled ez a dolog.
-pszichológiai magyarázat lehet a "én-ők" elválasztás kialakulatlansága... azaz nem vagy képes elvonatkoztatni saját magadtól, ami jelen esetben úgy nyilvánul meg, hogy az általad olvasott dolgot a beszélgetőtársaid részéről is ismertnek véled (sőt azt gondolod, hogy ők is éppen arra gondolnak, mint te)
-egyszerűen kötözködni akarsz. Eközben lényegtelen, hogy marhaságokat beszélsz, a lényeg, hogy bármilyen eröltetett módon is, de konfliktust generálhass. (persze ennek is meg lehetne nézni a pszichés okait... itt nyilvánvaló frusztráltság lehet a háttérben - mivel jelen esetben kifejezetten a nemi jelleget hangsúlyoztad, ezért gondoltam, hogy valamilyen ilyen téma lehet a ludas, persze lehet, hogy tévedek.)
Apropo, a te feleseged hogy all baratokkal, pszichologusokkal?
Részben skh.. másrészt köszöni szépen, a barátai megvannak,... van pszichológus barátunk is... hm... egyébként... mink itten inkább a férjem, feleségem, (néha apjuk és anyjuk, noha még csak egy gyerek van) kifejezéseket szoktuk használni... A hím-nőstény kifejezéseket nem szoktuk emberekre használni.
"Figyelembevéve a 400 körüli sérült rendőrt (MTI, Garamvölgyi), a négyezer előállított bunyós előállítása után, azt hiszem, ki is fújt volna az egész hepaj."
Igen, ill. ha a rendőröket takarékra állítják, akkor is kifújt volna, kevesebb járókelőt, és Fidesz-hazamenőt vernek meg a rendőrök. Nem így történt.
/u.i. : a másik topikba való : nagyszerű térképek vannak a 23-i "csapatmozgásokról" a Magyar Demokratában, az egyiket beszúrtam, nézd meg. A mellékutcák többségét elállták a rendőrök. /