Vegyél egy hatvan wattos,vagy száz wattos villanykörtét. Vegyél egy fésűt,és menj be egy olyan szobába ahol nagyon sötét van. Dörzsöld meg a fésűvel a hajadat és tartsd oda a villanykörte burájához. Ha gyorsan közelíted felé pici villámlások alakulnak ki a körte belsejében. (Az ujjaddal fogd meg a lámpa foglalatának fémrészét,hogy a testeden átmenejenek a megsztás miatt eltaszított töltések.) Ha lassan közelíted a lámpához akkor csak pamacsos kisülések jellennek meg az izzószálon,és néha a fésű fogainál. Ilyenkor csak az izzószál csúcsainál van akkora térerősség,hogy a gázionok annyira felgyorsuljanak,hogy ütközésekkor gerjesztés és fénykisugárzás következzen be.
Ha több izzószálas,és belül tükrös halogén lámpát veszel,akkor néha ködfénykisülést is megfigylehetsz(periodikusan halvány felvillanást fogsz látni).
A másik kisérlet az,hogy veszel egy pohár vizet. Veszel egy teásfiltert és kivágod a zacskóját és a tealeveleket beleöntöd a pohár vízbe. Aztán megkevered a vízet és a tealvelek is körözni fognak. Amikor megáll a víz akkor a tealevelek kizárolag csak középen fognak elrendeződni.
Kérdezd meg a társaidtól,hogy miért lehet ez?
Azért mert a forgáskor a vízre ható centrifugális erő parabola alakúra formálja a víz felszínét. A pohárban lévő víz felszínénak közepén behorpad a felszín a széleknél magasabb a vízszint. Amikor lelassul és végül megáll a forgás akkor a felszín visszanyeri eredeti alakját,de emiatt a vízben a víz aljának külső széléről a víz felszínének tetejéig körszimmetrikus áramlások indul felfelé,amik magával sodorják a tealeveleket és középen rakodnak le.
Vegyél két 4,5 voltos telepet és kösd össze őket,hogy 9V-os telepet kapjál. Emellett szükséged van egy árammérőre(ampermérő,vagy voltmérő). Vegyél egy pohár vizet és rakjál bele sót,hogy vezesse az áramot. Az elektrodák szénrúdak legyenek,amiket galvánelemből szerezhetsz,ha felvágod baltával,vagy fémfűrésszel,és letisztitod róla a mangán-oxidot. (Az elem megmaradt darabjait ne dobd ki,hanem zsepibe csomagolva dobd be az elemgyűjtőbe.) Azért kell szénrúd,mert a szénen nem alakul ki olyan oxidréteg,mint ami a fémeken alakul ki és az áramvezetést akadályozhatja. Elektrolízis fog lezajlani a szénelektródákon a negatív elektródán nátrium-hidrodix(vagy híg só oldat esetén oxigéngáz,tömény sóoldat esetén nátrium-hidrodix+oxigéngáz),a pozitív elektródán pedig hidrogéngáz(klórgáz csak higanyelektródán válik kell,szóval nem kell félni mérgezéstől).Rakjál bele olyan indikátrort ami a lúgossságra érzékeny és folyadék.(nem jut eszembe a neve,de a kémia tanárod biztosan tudja). Ez az indikátor folyadék piros lesz azon a helyen ahol a negatív elektródán nátrium-hidrodix van(tömény legyen a sóoldat).
Utána az szénelektródáktól távolísd el a telepet,de a széneletródákat ne vedd ki a vízből(ragaszd őket pillanatragasztóval a pohárhoz),és siess az árammérő kivezetéseit a szénrúdakhoz rakni,hogy még a szénrúdakon elég buborék maradjon az elektrolízisen. Ilyenkor az árammérő áramot fog mutatni,mert a pohárban a sós víz és a szénrúdak(a negatív elektrodán oxigéngáz,a pozitívon hidrogéngáz) akumulátort alkotnak. A hidrogéngáz és az oxigéngáz az elektrolízissel ellentétes folyamat által,mint üzemanyagcella visszalakul vízzé. Lehet,hogy kicsi lesz az áram,de ha elég érzékeny az árammérőd akkor áramot fog jelezni.
Múltkor volt valami nyílt nap a Müszin, ahol Hartlein Károly mutatott be mindenféle jópofa kísérletet. Ami nekem az egyik kedvencem volt (nem is ismertem előtte), egy borzasztó egyszerű dolog: partvisnyél súlypontjának a megkeresése (mivel nem szimmetrikus, nem félúton van, hanem elég közel a fejéhez). És a módszer: egy-egy mutatóujjal alátámaszotd a két végén, majd óvatosan elkezded összetolni az ujjaidat. És - láss csodát - a két mutatóujj pont a súlypontnál fog találkozni.
Ne ragodjatok ezen, kozben fogtam egy papirt es kiokoskodtam: az x = elozo x + v nel az a hiba, hogy itt a v-nek az elozo ciklusutem vegso sebesseget nezi, nem pedig az ezalatti atlagot, tehat igy kene: v + (v+a) /2 = v + a/2 ez viszont annyit tesz a gyakorlatban hogy a-t fele akkoranak valasszuk meg mint amennyi valojaban lenne es kesz is
Meg 1 kerdes lenne, aztan igerem bekenhagylak titeket:)
sajnos ez is pseudo kod, elnezest attol akit ez zavar.. (de megfogalmazhatom a fizika nyelven is) o1 es o2 objektumok, vx a vertikalis sebesseg x tengelyen (most csak 1 tengelyt nezzunk, ax a gyorsulas, x a pozicio) v0 legyen nulla
egy gyorsulo mozgast csinaltam meg 2 felekepp, es az eredmeny nem lett ugyanaz: elso valtozat: o1.vx = o1.x = 0 o1.ax = 1 t = 0; (azaz a kezdosebesseg nulla, a gyorsulas 1, a t az eltelt idot jelenti) egy ciklusban pedig (ami mondjuk sosem all meg): t++ (t novelese eggyel) o1.vx = o1.ax * t ( v = a*t alapjan) o1.x = o1.vx * t ( x = v*t alapjan) masik valtozat: hasonloan csak a t++ utan: o2.x = 1/2 * o2.ax * (t^2) ( s = 0.5*a*(t^2) alapjan kezdosebesseg nulla ugye)
A baj csak az hogy igy nem lesz ugyanaz az eredmeny, az also gyorsabban fog menni, es ezt nem ertem miert.
De ha vegiggondoljuk mondjuk t = 1 re akkor: elso valtozatban: sebesseg = v = a * t = 1 * 1 = 1 x = v * t = 1 * 1 = 1
a masikban: x = 0.5 * a * t * t = 0.5 * 1 * 1 * 1 = 0.5 Tehat mar itt nem stimmel :(
Jo a pseudo amit irtal, meg ez is koszonom! Vegulis a kerdesem lenyege az volt, hogy nem csalas e a fizika szerint, ha a sebesseggel aranyosan allitom be a surlodast, de ezek szerint nem..:)
Ha pedig szép lassan exponenciálisan lecsengő, nullához tartó szinuszos rezgést szeretné, olyat amilyet az olajba merített inga produkál, akkor ne konstans surlódási erőt, hanem sebesség arányos vagy sebesség négyzet arányos surlódási ellenerőt vigyél be.
Ha olyan súrlódást akarsz bevinni, amiről én beszéltem:
if abs ( ) <= surlódási erő then megáll mint a cövek és vége a bulinak :-) else if celponttol valo tavolsag * allando (0.1) >0 then a gyorsulas = a celponttol valo tavolsag * allando (0.1) - surlódás else a gyorsulas = a celponttol valo tavolsag * allando (0.1) + surlódás
a modell csak annyi hogy van egy rugomozgas, aminek a kepletet leirtam, es erre szeretnem a surlodast mint fizikai erot alkalmazni.
"akkor a csillapodó rezgés a csökkenő amplitudó tartományban egyre kevéssé lesz szinuszos, és hirtelen fog elakadni, kitért állapotban."
ezt kepletszeruen v pontosabban is ki tudod fejteni? Nyilvan az amplitudo csokkeni fog, de itt en a modellemnel nem szinusszal csinalom a dolgot hanem egyszeruen igy: a gyorsulas = a celponttol valo tavolsag * allando (0.1) sebesseg = elozo sebesseg + gyorsulas x = elozo x + sebesseg
Eddig nincs is gond, a fizika torvenyei is be vannak tartva, azt nem tudom csak hogy ez: sebesseg = elozosebesseg 80%-a mennyire ter el a fizika torvenyektol? Tehat igy a sebesseg minnel kisebb, annal kisebb mertekben fog csokkenni, ellenben, ha a newtoni torvenyeket veszem alapul akkor mindig ugyanannyival kellene csokkennie: m * a = - Fs (ha csak a surlodas hat ra, mondjuk mikozben egyenes vonalon mozog egyenletesen), Fs pedig nem fugg csak m-tol, mutol, meg a gravitaciotol, vagyis allandonak mondhato
Ha nem mondod meg, mit akarsz modellezni, elég nehéz rá helyes modellt adni... :-)
Ha klaszikus súrlódással számolsz (pl. egy vízszintes deszkán csűszkál a súly balra-jobbra két rugó között) akkor a csillapodó rezgés a csökkenő amplitudó tartományban egyre kevéssé lesz szinuszos, és hirtelen fog elakadni, kitért állapotban.
nekem egy rovid kerdesem van a surlodassal kapcsolatban: Fs = - nű * N (N= mg) Ez gyakorlatilag egy szam tehat (nem fugg semmitol, csak a tomegtol de az en problemamban abban nem kell foglalkozni)
na most Newton torvenye alapjan Fe = ma = kulso erok vektorialis osszege.
En ezt most egy egyszerubb programban implementalom, egy rugozo mozgas igy nez ki: (legyen csak 1 tengelyen de 2D ben ugyanez, tekinthetjuk pseudo kodnak) dx = targetX - objektumX ax = dx * 0.1 vx += ax x += vx
Ez igy rugomozgast eredemnenyez amivel semmi baj nincs, a gondom amikor belevinnem a surlodast:
vx *= 0.9 ( a vx uj erteke az elozo ertek 90%-a).
Ez igy csalas, ugye? Mert a Newton torvenyek szerint az Fs-t hozza kellene adni az eredo vektorhoz mint kulso ero. Ha a tomeggel nem foglalkozunk (egysegnyinek vesszuk) akkor ez azt jelenti hogy gyorsulas = ax = dx * 0.1 - FS. nak kellene lennie! A gond az hogy semmilyen FS erteket nem talaltam amivel ebbol normalis surlodas lenne. A pofonegyszeru vx *= 0.9 -el viszont gyonyoruen mukodik az egesz...ezert vagyok tanacstalan.
(A += azt jelenti hogy a baloldali dologhoz hozzaadod ami a jobboldalon van, *= vel ugyanez csak szorzassal)
Aki tudja mit ertelmezek felre, nagyon megkoszonnem!
Itt nem a megvalositas a lenyeg, ezert megprobalom megfogalmazni a kerdest hogy csak fizikai jellegu legyen: surlodas kozben az eredo erore a surlodas ugy hat hogy mindig egy konstans mennyiseggel csokken a sebesseg, avagy az elozo sebesseg valahany szazaleka lesz az uj? Tehat minnel nagyobb a sebesseg, annal nagyobb a surlodas? Szerintem nem...
Lenne néhány kérdésem, hátha tudtok segíteni, ha nem is mindenben, legalább részben, bármilyen segítséget előre is köszönök!
Szóval, én jelenleg matematikus szakra járok az ELTEn,harmadéves vagyok, ide jelentkeztem, mert mindig is jól ment a matek; ugyanakkor más kisgyerek korom óta a fizika érdekelt jobban, de sosem éreztem (pl. versenyeken), h abból én olyan különleges lennék,ezért sem azt választottam pályaválasztásnál. Ugyanakkor most jövök csak rá, pl. algebra kutatószemináriumon, h mennyire nem érdekel engem a matematika annál mélyebben, mint amit mondjuk az első 3 évben megtanítanak, és a kutatási témákat szinte egytöl egyig rettentö unalmasnak találom! Engem mindigis az érdekelt,kisgyerek korom óta, h a körülöttem lévő világ milyen elvek szerint müködik, hogy épül fel; így aztán azt hiszem nem érezném jól magamat pl. száraz diff.egy. megoldogatással, meg csoportok szerkezetének feltárásával, hacsak azt nem valamilyen konkrét "valóságos"(fizikai) motiváció miatt csinálnám! Így hát azon gondolkodom,h elkezdem a fizikus szakot is, de ehhez kérném a segítségeteket, azzal h olyanok válaszolnak 1-2 kérdésemre, akik pl gyakorló fizikusok,vagy tudnak róla egyet s mást. És mivel egyszer már rosszul választottam, nem követhetem el megint ugyanazt a hibát! Tényleg köszönöm előre is még egyszer mindenkinek, aki segít!
Szóval az egyik probléma,h így fejezzem ki magam,h a "gondolkodásmódom" matematikusi, így nem tudom, fizikusként hogy/hol találnám meg a számításom. Csak hogy egy példát említsek, mindigis idegenkedtem az olyan okfejtésektől, melynek során homályos indokok alapján egyenletekből bizonyos tagokat csak úgy "elhanyagolunk". Vagy, hogy ismeretterjesztő cikkekben olyanokat olvasok, hogy ugyazokból az adatokból különböző kutatócsoportok egymásnak ellentmondó következtetéseket vonnak le, akkor most melyik igaz, hogy lehet eligazodni? Vagy ilyen kételyek merültek fel bennem,h látom, h fizikakönyvekben sokszor igencsak terjedelmes méretű képletek szerepelnek a szövegekben, csokorba fűzve, egymás után, és nem igen látszik nyoma gyakran, h ezek előtt tisztességes levezetések lennének, egyetemen a fizikusoknál nem mindig vezetik le a képleteket olyan értelemben, mint ahogy nálunk a tételeket bizonyítják? És a képletek mögött a mögöttes tartalom az esetek nagy részében mennyire érthető, mennyiben lehet ezeket logikusan megmagyarázni, h a képlet egyes részei miért pont úgy épülnek fel, ahogy; vagy ezeket néha csak úgy el kell fogadni/be kell magolni? Szerintetek mennyire ütköznék olyan problémákba a fizika tanulása közben, amelyek az axiomatikus gondolkodásmódomból, v abból a mentalitásomból adódnának, h semmit sem tudok elfogadni, sem "bemagolni" indoklás/magyarázat nélkül, és szeretem szemléletesen, rendszerben gondolkodva átlátni a vizsgátalom tárgyát? Igazából elképzelésem sincs, ez hogy lehet a mai fizikában, de néhány általam elolvasott cikk,vélemény,leírás stb. alapján attól félek, nem feltétlen rózsás a helyzet ilyen téren!
Ne haragudjatok, remélem nem túl homályosak ezek a kérdések, és megválaszolhatóak azért. De ezek a legfontosabb kételyek, amik felmerültek bennem-matematikus hallgatóként- a fizikával kapcsolatban.
Köszi a válaszokat. Bár a kérdésem nem a világegyetem működésének megértését célozta, hanem csupán arra voltam kíváncsi, hogy az említett Hamilton-operátor által definiált modell ,,korrekt''-e, ,,értelmes''-e a szokásos tankönyvi kvantummechanika értelmezésében, azaz hermitikus-e a Hamilton-operátor? Esetleg erre a kérdésre tudja valaki a választ? Elvileg egyszerűnek tűnik a dolog: vegyünk egy bázist a megfelelő Hilbert-térben, és nézzük meg, hogy a Hamilton-operátornak a bázis által definiált mátrix-reprezentációja hermitikus-e? Megpróbáltam a hermitikusságot belátni síkhullám-bázis segítségével tetszőleges alakú V elektrosztatikus potenciál esetén, és nem sikerült (bár a nem-hermitikusságot sem), ezért tettem fel a kérdést.
Nem tetted, hozzá, szükség van a lézer hatalmas pusztító erejére, hogy a jó legyőzhesse a gonoszt. Vagy legalább alaposan megsebezze(jelölje), aki látja, tudja, a sebzett a gonosz.
mintlaikusk "időfejlődés,időeltolási szimmetria,"-stb Helyett nem alkalmazható az „eseményhorizont” fogalom, a ciklikusságok összekötésére, mint a változások, időrendi korlát szerinti, eseménysorozat értelmezhetetlensége.
A Galfi Gergo - Pint vitábból a 'Kitudja a megoldást? FIZIKA' topikból, amiböl az együgyü vitázók kérésére a Modik engem kizártak, meg is látjátok miért:
Kedves Galfi Gergo, te ezt írtad:
"szerintem ebben nincs igazad. nincsen olyan fundamentális törvény, hogy zárt rendszerben ne lehetne időfejlődés, hovatovább, nemhogy lehet, hanem igazoltan van is, például az entrópia egy határérték felé közeledik. éppúgy lehetne az is, hogy az energia közeledik egy határértékhez, mint ahogy az is, hogy az energia minden határon túl nő (azaz nőne, ha végtelen sok idő állna rendelkezésre). Nem is az volt az állítás, hogy zárt rendszerben nincs időfejlődés, hanem az, hogy a rendszert leíró egyenletek (tehát az időfejlődést leíró egyenlet is) nem tartalmazzák expliciten az időt. És ebből viszont következik (matematikai levezetéssel) az energiamegmaradás.
arról én is hallottam, hogy az energiamegmaradást le lehet a mechanikában abból, hogy az időkoordináta szabadon eltolható
Erről próbáltam az előbb írni: nem csak a mechanikában, hanem - egy kivételével - az összes ismert elméletben* (mecha, el.din., QCD, stb.) benne van az időeltolási szimmetria, és ebből következik az energiamegmaradás.
ami viszont valóban fundamentális alapkövetelmény minden elmélettel szemben).
Az időeltolási invariancia sem alapkövetelmény, az is csak tapasztalati tény (lásd még a csillagos megjegyzést is).
De ami a lényeg: ha azt látom hogy van valami jelenség (példánkban az energiamegmaradás), ami átível sok különböző elméleten, akkor azért érdemes elgondolkodni azon, hogy nincs-e neki valami mélyebb oka, ami a sokféle elméletnek valamilyen közös tulajdonságából fakad (esetünkben ugye az időszimmetria és a Lagrange-függvénnyel leírhatóság). Innentől kezdve tehát az lesz az alapelv, hogy ha új elméletet keresek, akkor elvárom tőle, hogy Lagrange-függvénnyel leírható legyen, és mutassa az időeltolási (és még sok egyébb) szimmetriát. És ezt az alapelvet használom mindaddig, amíg "bűnösnek sem találtatik" valamilyen kísérlet által.
*Az ált.rel. nem véletlenül maradt ki a felsorolásból :)"
Te nagy okos Galfi Gergo, azt azért már tudni kellene neked is, hogy
1) zárt fizikai rendszerk nem is léteznek,
2) az összes ismert elméletben (mecha., el.din,, QED, QCD stb.) az idöeltolási szimmetriából levezetett energiamegmaradás a kutya farkát sem ér. Az idöeltolási invariancia NEM tapasztalati tény! Az viszont pl. tapasztalati tény az elektrodinamikában, hogy még a mezök sem konzervatívak a töltések jelenlétében: az e-töltéseket hordozó testek kisugároznak, az energiájuk nem marad meg.
3) az energiamegmaradás NEM ível át különbözö elméleten, ennek az elvnek semmilyen mélyebb oka nincs, ebböl még a mozgásegyenleteket sem lehet levezetni.
A Lagrange-függvény megfogalmazásánál/felírhatóságánál másból kell kiindulni. Én az elméletemben nem is abból indulok ki, hogy a Lagrange-függvény mutassa az idöeltolódási (és sok egyébb) szimmetriát, hanem abból, hogy
- a (kölcsön)hatások c-vel terjednek egy véges tér-idö tartományban, (-> Minkowski-tér)
- a részecskék/testek helye és sebessége ne határozható meg pontosan,
- és a véges Minkowski-térben felállított Lagrange-függvényhez, mellék- és természetes határfeltételek tartoznak.
A Te alapelved már "bünösnek találtatik" a szabadesés´ellenörzésénél különbözö anyagokkal.
(P.S. Ezt a hsz-t átteszem a Létezik-e elemi gravitációs töltés?' topikban, mert tudom erre fel a Modik kifogják törölni és ki fognak tiltani ebböl a topikból is.)
A természetben megfigyelt kvantumjelenségekkel kapcsolatban fellépö Planck állandó jelentöségét félre értette a fizika. A h csak egy Lagrange multiplikátor szerepét jelenti (az atomhéjban) és ez az állandó nem tehetö felelössé az energia kvantáltságára. Az elektronnak nincs is a h-val kifejezhetö spinje. A spinjelenségek a mágneses mezö jelenlétéböl származnak.
Egyetemi qm tankönyvekből kiderül, hogy ha a Dirac-egyenlet által leírt elektron egy V(vec r) elektrosztatikus térben mozog (V nem feltétlenül centrális), akkor az egyenlet gyengén relativisztikus és "időfüggetlen" határesetében egy effektív Schrödinger-egyenletet kapunk az alábbi Hamilton-operátorral:
H = (vec p)^2 / 2m + + V + + C grad V (vec S x vec p),
ahol vec p az impulzus operátora, vec S az elektronspin operátora, x a vektoriális szorzást jelöli, C pedig egy univerzális állandó. A kérdésem a következő: a H harmadik tagja, az ún. spin-pálya-kölcsönhatási tag tetszőleges V esetén hermitikus operátor?
