Friss a hír, tán még mindig akadt, aki nem hallotta. De ha a halálról hallottak is, a koszorúzásról nem. Vagy ha arról is, akkor dolgoztak, iskolában voltak, stb.
Nem vagyok focirajongó már jónéhány éve. Fehérnek a nevét ismertem, az arcát már nem. De engem is nagyon megdöbbentett az eset...
(Azon már nem lepődtem meg, hogy - eltérően a portugáloktól - nálunk kevés újságban került címlapra az eset... Nem maradt neki hely, mert akkor nem tudhattuk volna meg, hogy Pandora üvöltött Segallal - ezt valamelyik mai lap címlapján láttam)
Budapest, január 26., 16.10 Portugál szurkolók is részt vettek a szövetség megemlékezésén.
Szomorú hangulatban koszorúzta meg a Puskás-stadionnál található emlékművet az MLSZ "vezérkara", így búcsúzva az éjjel elhunyt Fehér Miklóstól. Az MLSZ-t Huszár István, Csiki Károly, és idősebb Thaly Zoltán képviselte, ennek oka, hogy az MLSZ vezérkara - dr. Bozóky Imre elnök, Puhl Sándor alelnök, és Berzi Sándor főtitkár - ma délelőtt Máltára utazott Lothar Matthäus szövetségi kapitány társaságában a világbajnoki selejtezők programegyeztető ülésére.
Miután Huszár István és Thaly Zoltán megkoszorúzták az emlékművet, Csiki Károly mondott rövid, ám szívhez szóló beszédet a tragikus hirtelenséggel elhunyt Fehér Miklósról. A beszéd után az MLSZ alkalmazottai egy-egy szál rózsát helyeztek az emlékművön Miki neve mellé, ahol még a 13-as szám után áll.
A megemlékezésen részt vett két portugál fiatalember is, akikről gyorsan kiderült, hogy hazánkban tartózkodó Benfica-szurkolók.
(harm)
Sziasztok !
Most jöttem haza a szoborparktól . Sajnos a szövtség egy nagyon kicsi koszorút helyezett el ... de legalább helyezett . Azt hittem hogy mikor oda érek egy kisebb tömeg lesz vagy vmi . Sajnos csalódtam ... rajtam , és a haveromon kivül senki nem volt . Elhelyeztük a virágunkat és indultunk haza!
Miért pont a Miki ,ezt mondjátok meg ....
Az ötlet jó, szerintem nyiss egy ilyen topicot. A Sportminisztériumból látogatják az Indexet, mint azt a Papp Laci Aréna esete is bizonyítja (azt valószínűleg szintén innen lopták, legalábbis fél nappal előbb volt az ilyen című topic, mint a minisztérium bejelentése), hátha ráharapnak.
Én támogatom.
Nagyon rossz látvány volt ahogy Tiago, Simao és a többiek ott sírtak és szenvedtek és nem tudtak mit tenni, egyszerűen hihetetlen, nem hiszem el hogy ez megtörtént. Azt se tudtam hogy ennyire szeretik Portugáliában, pedig közönségkedvenc volt mint utóbb kiderült. Nem igaz, nem tudom felfogni, ráadásul ezzel a hírrel ébredtem. Ki se keltem az ágyból már rögtön meghallottam a hírt így egész nap csak ez jár a fejemben, és nem is biztos hogy csak ma fog. Láttam a képsorokat legalább 3×, nekem az bőven elég volt erre az évre
Csak reggel halottam a tragédiáról. Egyszerűen nem tudok mit mondani a döbbenettől. Szegény családjának és hozzátartozóinak őszinte részvétem!Eszembe jutottak a régi szép idők, mikor az ETO-Diósgyőr meccsen 1997-ben bombagólt lőtt, vagy a litván-magyar meccsen 2000-ben szerzett három gólja. Lelkes, csupaszív játékos volt, el se hiszem, hogy többet nem láthatom címeres mezben.
Azt hiszem a magyar hirközlö szervek, / rötölö, HIR TV stb / példát vehetnének a Portugálokról, a fórumból is látszik hogy mindenki szeretne méltóképpen és nem szenzációhajhász módon emlékezni, ahogy ezt ott teszik, mert Miki magyar sportoló volt, és az ilyen emberek többet tettek az ország jó hirének mint az összes politikusunk együttvéve, a diplomáciájukkal meg az imagejükkel együtt, megérdemli. Tehát korrekt és tisztességes hozzáállást kérek csak / legalább ilyenkor kapják össze magukat/
Iszonyat sokkoló maga a felvétel,ahogy eldöl mint akit lelőttek.Egész nap ez jár a fejemben,szinte hihetetlen.A Benfica honlapján meg percenként nyílnak a topicok,amik Fehér Miklósra emlékeznek.
Előszőr is! Együttérzésem a családnak, barátoknak. Rettenetes egy ilyen fiatal ember elvesztése..
Sajnos nem követtem Miki pályafutását, nem vagyok nagy rajongoja egyik klubnak sem. A válogatott meccseken viszont nagyon szimpatikus játékot nyujtott. Úgy érzem klasszis lehetett volna.. Miért igy?Ez hihetetlen..
Lehet, hogy most megharagszanak rám néhányan de ezért vagyok ateista.. Ha lenne bárki, aki irányithatja az életünket onnan fentről,akkor miért az ilyen embereket veszi el közülünk??
A tények a válogatott orvosátol, ezek:
"Négy éve ismertem Fehér Miklóst, előbb az utánpótlás-válogatottnál, majd a felnőttek között foglalkoztam vele, de ilyen jellegű problémái nem voltak" - mondta Lejkó Dezső a Klub Rádiónak. "Nem tudok arról sem, hogy szervi bajokra vagy keringési problémákra szedett volna gyógyszert.
Lejkó Dezső szerint nem a labdarúgók túlzott fizikai megterhelése következtében történhetett a tragédia. "Más sportágakban is hasonló a fizikai megterhelés. Az elmúlt két évben én két hasonló esetről hallottam a labdarúgásban, az egyik éppen egy magyar játékossal történt. Az élvonalbeli játékosok rendszeres orvosi vizsgálatokon esnek át. A válogatott összejövetelein mindig megbeszéltük, ki milyen gyógyszert szedett, erre az esetleges doppingvizsgálatok miatt is szükség van" - mondta Lejkó Dezső.
Szia:) már ment.
Az előző üzenetemhez pedig csak annyit, hátha a többiek nem értik...
szóval bánt, hogy ilyen szomorú topikban "találkoztunk" de nagyon megörültem Neked és ez úgy spontán kijött belőlem...
talán aki nem tudja a részleteket meglepődik, bár úgy látom írtál a dolgokról:(
Nagyon el vagyok szomorodva,Fehér Miki vagy ahogyan a portugálok hívták Miki Feher meccseit néztem néha a műholdas portugál TV-n és a válogatott meccseken,egyik kedvenc játékosom volt,borzasztó ez a tragédia,hihetetlen....Kérném a magyar futball felelős vezetőit egy Benfica-Magyar válogatott emlékmérkőzés létrehozására,emlékül Fehér Miklósnak.
Ismét kapcsolták a Benfica stadiont. A bejáratnál 150-200 fős sor vár, -nők és férfiak, fiatalok és öregek, Benfica és Sporting (!!!) sálban- hogy leróhassa kegyeletét. Sajnos semmit nem értek, de nagyon megható, ahogy a portugálok gyászolják Mikit.
Reggel kapcsolgattam a tévét és a spanyol tévén láttam, hogy mi történt. A megdöbbentő hír végére nem tudtam visszafogni a könnyeimet, de talán nem is akartam. Sokkoló volt a képsor, amelyen a játékosok, a szurkolók és az edző arcán tükröződött a döbbenet és a tehetetlenség fájdalma... Nem vagyok egy elszállt focirajongó lány, de engem is mélyen érint egy ilyen tragédia.
Biztosan veletek is előfordult már, hogy meghatódtatok, amikor magyar sportoló nyert valahol és a magyar himnusz felcsendült, s büszkék voltatok rá úgy is, hogy nem ismertétek személyesen. Ez pedig pont az ellentéte: minden magyar vesztesége.