Persányi szürkesége a legnagyobb probléma vele kapcsolatban. Se íze, se bűze a tárcának általa. Senki nem látja, hogy mit csinál a tárca, milyen eredményeket ért el, mert rosszul van az egész kommunikálva alapvetően, ami viszont egyértelműen a miniszter felelőssége. Ha Persányi áll ki beszélni, az Állatkert ugrik be róla mindenkinek. Fodor megjelenik és mindenki azonnal az SZDSZ-el azonosítja. Ez az egyik legfontosabb szempontok egyike, és ebnben már a váltás önmagában is eredményt hozott. Hogy milyen munkát végez el Fodor, mit rak ehhez majd hozzá pluszban, azt az idő eldönti. Ellentmondás tehát sehol sincs ebben.
Miért tartod gusztustalannak? Az SZDSZ-ben már hónapokkal ezelőtt eldöntött kérdés volt, hogy Persányit le kell váltani, mert nem hozza az elvárt eredményeket, a tárca szürke és jellegtelen. Se íze, se bűze. Már az OGY választások után felmerült Fodor neve erre a posztra. Akkor egy szavazattal kapott nála többet erre az ÜT-től Persányi és ezért lett ő és nem Fodor. Amikor eldőlt, hogy váltani kell, akkor teljesen logikusan jött ujra elő Fodor neve. Ebben nincs szerintem semmi gusztustalan.
>Lehet, hogy Fodor felkészületlen volt, csak nem szabad elfelejteni, hogy akkor még sokaknak nem volt gyakorlatuk a politizálásban. Különben meg nem akarom én Fodort védeni, csak azt mondom, hogy legalább egy év neki is kijár, mielőtt ítéletet alkotnánk róla.
Egyetértek. Fodor az oktatás terén már bizonyított; adjunk neki egy évet, hátha a környezetvédelem jobban megy neki.
Nem tudom miből veszed, hogy fodor Gábor alkalmatlan lenne a posztra. Hogy alkalmas e rá vagy sem, azt majd a munkája és az eredmények fogják minősíteni. Igaz benne van a pakliban az is, hogy nagyon szar miniszter lesz belőle. Akkor igazad lesz neked. De az is, hogy nagyon jó. Így eleve kijelenteni valamit elég buta dolog. Hogy miniszternek jobb lesz mint Persányi, abban én majdnem biztos vagyok.
Hát továbbra se értünk egyet. Túl fontos ahhoz a környezetvédelem, hogy egy Fodor típusú megszállott kezébe tegyék. Persze ez meg fog történni, így tök mindegy, hogy mit mondunk. Ezt az egy év bizaliom című kitételt meg nem értem. van egy fazon, akinek a politikai alapállását (nem az ideológiait!) nem tartom elfogadhatónak, aki korábban bizonyította alkalmatlanságát stb. na most mi a túróért adnék neki bármilyen haladékot a bizonyításra. Bizony gyanakvással tekintek minden lépésére, de ha majd azt látom, hogy bizonyít, akkor el fogom ismerni, hogy most tévedtem. Viszont, mindent összevetve disznóságnak tartom azt, hogy SzDSz belügyek miatt minisztert csinálnak belőle, és továbbra is azt gondolom, hogy hiba a miniszteri kinevezése.
Az utolsó mondatodhoz meg csak annyit, hogy számomra azért sokat elmond valakinek a politikai képességeiről az, hogy az előző vezérkar az újoncot támogatta teljes mellszélességgel. Azaz az, hogy a meghatározó embereket nem tudta maga mellé állítan i.
Alizka, ne tegye...!...a madof kilora + van veve a feltokesitett maszop altal...amolyan biztonsagi tartalek, pl a szadesz ellen... Itt nagyon sokk penzrol szol a buli, es 2 legyet utnek 1csapasra szadeszek...a rabolni esetleg vonakodo allatkerti igazgatot sullyesztettek, teszetosza punkosdigaborkat pedig ooo,, "integral"tak...;DDDDD
"..én ennél valahogy nemesebb lelkűnek gondoltam "
Én mindig is álságosnak tartottam a megnyilvánulásait. Most kimutatta (ismét) a foga fehérjét. Egyébiránt egyetértek veled. Én hosszú időn keresztül az MDF elé soroltam az SzDSz-t. Ma már fordított a sorrend és az SzDSz nálam leszakadóban van!
Vazze, hagyjuk már ezt a Fidesz-típusú érvelést. Az orbánisták egy része azt nyomatja, hogy a Viktor egy állati jó gyerek, csak sajnos az ellenfél gonosz, ezért zakózik rendszeresen. Te meg azt a marhaságot nyomatod, hogy Fodor azért nem tudott kibontakozni, mert a gonosz Horn. Ne menjen politikusnak az, aki nem tudja, hogy vannak ellenfelek, akiknek esetleg az a célja, hogy majd hazavágja, ha az érdeke úgy hozza.
Horn azért tudta Fodort taccsra tenni, mert Fodor felkészületlen volt. Ehhez még annyit, hogy Gyurcsányt egy nagyságrenddel komolyabb politikusnak és két nagyságrenddel kíméletlenebbnek tartom, mint Hornt. Szóval jó eséllyel néhány év múlva majd úgy szól a sírás-rívás, hogy Fodort ugyan mologyec, de a gonosz Ferkó nem hagyta kibontakozni.
Másrészt. Nem nagyon látom, hogy Fodor olyan qrvára nagyot fejlődött volna. Most az elnökválasztáson ugyan igen szoros meccsen maradt alul, de alul maradt. Ráadásul egy olyan jelölttel szemben, aki még nem nagyon volt bejáratva pártpolitikában, ráadásul még beágyazódni se nagyon tudott az SzDSz-be.
hát, ha Fodor Gábor túl tudta élni a fidesz diktaturát, sintér sanya is futni hagyta, akkor itt az ideje, hogy mostan keresztre feszítsék; titkos fidesz ügynök, egyetlen célja, hogy ezt az áldemokrata ballibb koalát megdöntde, és , régi barátja, orbán kezére játssza át a kormányrudat!
sem fodor gábor, de, a két nő, Göncz Kinga és Horváth Ágnes nevét nem tiszta szádra ne vedd! fröcsögésen kívül tudsz mást? ezek vagytok, orbán seggnyalói!
a személyisége, a pártbeli szerepe is erre a pozícióra determinálja. mindkettőjükben sok az ambícó, kevés a realitásérzék, egyik se tett még le semmi komolyat az asztalra, mindketten a pártellenzékhez tartoznak és mindkettőjüket le lehet higgasztani egy bársonyszékkel.
Én nagyon el vagyok keseredve, hogy Fodor most miniszter lesz, ezt azért nem gondoltam volna... :-(((
Azt hittem, hogy okult a hibáiból és többet nem akar ujra miniszter lennei. Nem gondoltam volna, hogy ennyire nagyonnagyon szdsz elnök akar lenni, és ha nem sikerül, akkor meg helyette inkább jó is a miniszterség... én ennél valahogy nemesebb lelkűnek gondoltam Fodor Gábort.
Ez az egyik. A másik meg az, hoyg Persányit messze a legjobb környezetvédelmi miniszternek tartom, és ÉPPEN ŐT leváltani holmi hatalmi egyezkedés miatt... egy olyan tárca miatt ami amúgy is mindig és mindenhol kudarcra meg megaláztatásra van itélve, mert nálunk minden fontosabb mint az, hogy ne irtsuk ki indokolatlanul az élővilágot... naszóval nekem most kezd elegem lenni.
Ma reggel hallottam a tv-ben Herényit. Meg kell mondjam, hogy ritka józanul és normálisan beszélt. Könnyen meglehet, hogy ha ez az irányvonal marad meg ebben a pártban, akkor követem a férjem 2006-os példáját, és inkább az mdf-re fogok szavazni.
Pedig eccerű! Ezt az akciót marha nehéz szakmailag indokolt lépésnek tekinteni. Egyszerűen arról van szó, hogy az elnöki meccs elvesztéséért Fodor kap egy kárpótlást. Ez pedig pontosan ellene szól annak az elvi alapvetésnek amit Fodor (mint kiderül csak szóban) képvisel. Visszatetsző, amit csinál. Ehhez még hozzájön, hogy Fodor volt már miniszter és semmit se ért a munkája. No és erre nem válasz az, hogy mert ugye a gonosz Horn. Fodor után jött Magyar. Érdekes módon ő azért mégis csak fajsúlyosabban adta elő, pedig a hírek szerint Horn őt se nagyon szerette.