Szereztem pár órára egy digitális kamerát kölcsön, így végre megörökíthettem kedvenc 1912-es Omega zsebórámat. (Tulajdonképp erről az óráról illetve werkről kapta az Omega nevet az egész cég, 1903 előtt több márkanevet is használtak). A képek nem túl jók, az óra viszont igen!
Az ETA polémia pár éven belül valóban lezáródhat, mert egy svájci újság szerint az ETA 2003-tól 2005-ig teljesen megszünteti a Swatch csoporton kívüli eladásait. Pl. az IWC meg a Tudor állítólag már vadul fejleszti is saját werkjeit. Hogy a kisebb tokozó cégekkel mi lesz, az más kérdés.
HPOTTERINA: Minden fémszíj vonzza a koszt, sőt, a bőrszíj is, ha nap mint nap hordasz egy órát, akkor egy bőrszíjat minimum évente, de inkább sűrűbben ki kell cserélni. Egy márkás óra saját bőrszíja meg nem olcsó mulatság, mi több, lehet, hogy eredetit nem is kapsz könnyen, és egy, a sarki órásnál feltetetett olcsó szíj pedig esetleg zavaróan gyenge minőségű lehet. Egyszóval számodra szerintem jobb a fémszíj, az az órát mindörökre kiszolgálja (és itt mindegy, hogy arany, vagy acél). Az arannyal bánj kíméletesen, mert hajlamos karcolódni, de azért nagyon nem kell félteni. Az adott modell zafírüveges, az üvege nem fog összekarcolódni.
- A kvarcóra elektronikus alapon méri az időt, az energiaforrása elem, és a mai, lítiumelemes jobbféle modellek általában 2-4 évente igényelnek elemcserét,de van 8 éves modell is. A mechanikus óra ellenben egy lengő billegővel méri az időt (ketyeg!!), és vagy fel kell húzni (általában naponta), vagy egy mozgó rotorral a kézmozgástól is felhúzódhat, ezek az automaták. A mechanikus órák több törődést igényelnek a kvarcnál, jóval pontatlanabbak és érzékenyebbek is, mi itt mégis őket szeretjük, mert "lelkük van". De számodra a leírtak alapján egyértelműen egy kvarc modell lesz a praktikus választás.
- A TISSOT Porto órát felejtsd el, bár én nagyon szeretem, van is ilyenem, de ez egy nagyméretű férfióra.
(Amúgy a lenti linken elérhető lapom óratörténeti részét végigolvasgatva valószínűleg jobban át tudod látni a dolgot - ha van kedved rászánni az időt.)
DREMPEE: Így már tudok vele mit kezdeni! A Longines L431-es werkje szép darab, az utódjaként készült werk van az én aranytokos automatámban is. Pontos, jól szabályozható, megbízható és hosszú életű darab, de a nagy lengésszám miatt érzékeny az olajra, a billegőnél akármi nem jó neki, vagy összevissza járogat (nekem 2-es olajjal kenve igencsak hektikusan járt, de hozzávaló finomabb olajjal tökéletes lett). Egyszóval jó darab. A Jaeger meg biztos, hogy - számunkra - érdekesebb darab, de acéltokos, nem igazán ékszerjellegű óra, és mechanikus lévén sokkal több törődést igényel. Ez nekünk mind pozitívum, de egy hölgynek igen más szempontjai szoktak lenni, hidd el, ők ritkán lelkesednek a mechanikusokért.
sziasztok!
megnéztem azt az oldalt, háát vannak csodák 18.000,-ért is. :-)
Ha minden igaz akkor a szóban forgó óra 30%-al le van értékelve és 1.400-1.500 EUR-ért elhozható. Mondjuk az elgondolkodtató, hogy az az aranyszíj tényleg vonzani fogja a koszt. Most lehet, hogy mindenkit kiábrándítok és ezentúl nem válaszoltok majd nekem. A kvarc az azt jelenti, hogy magától megy a nem kvarcot meg fel kell húzni? és ha így van az miért jobb szerintetek? én tutira mindig elfelejteném felhúzni.
megnéztem a Tissot Porto-t, azért az is elég jó árban van..., érdekes óra.
be kell látnom Ti nagyon profik vagytok ebben a témában, alig értek valamit a visszaolvasott hozzászólásokból (pedig nem is vagyok szőke).
APT – Hát nekem a brilles aranyóránál a Jaeger alkalmasabbnak tűnik hétköznapi viseletre, de ez ízlés kérdése. Amúgy ez a női Reverso 2000-2300 euro környékén van.
Az Ultrachron például itt látható. Mennyire ritkaság ez, a magas lengésszám miatt kényesebb–e a szerkezet, stb.? Kösz.
DREMPEE: Vigyázz, hölgyeknek nem biztos, hogy a mechanikus óra jó ajánlat! Ők mindenekelőtt szépséget, praktikumot, majd pontosságot, igénytelenséget várnak el, a műszaki megoldások általában nem különösebben elsőrendű szempontjaik. Tapasztalatból tudom mondani - a feleségem óraviselési szokásai alapján - hogy alkalmilag, étterembe, színházba örömmel felvesz egy szép mechanikus aranyórát (miután én felhúztam és beállítottam neki), de a hétköznapokra jobb neki egy vízbiztos kvarc. És azért ezen az áron az arany Tissot gyémántokkal egyáltalán nem rossz vétel, ugyanez az Általad megadott Jaegernél belekerülne vagy az ötszörösébe!
DREMPEE: Az Omega Ultrachronról nem. Ilyen néven nem ugrik be semmi, a típusszámát meg tudnád adni? A Slava-ról van infó bőven, mit szeretnél tudni? Amúgy két rugóházas, 18000/h féllengészámú svájci horgony, egy nagyon kiforrott, megbízható, bár nem különösebben precíziós werk. Ellenben szó szerint agyonüthetetlen (olyan jó kis szibéria és medveálló konstrukció ;)) ).
HPOTTERINA – Ez a Tissot kb. 2000 dollár, gondolom a brillek miatt. Ebben a kategóriában azért gondolom a topiclakók tudnak ajánlani néhány ÓRÁT is, talán kevesebb gyémánttal (vagy anélkül), de nívós szerkezettel és kidolgozással. Én például ezt. Kíváncsian várom az egyéb ötleteket. Hiszen jó szívvel kvarcot csak nem ajánlunk...
HPOTTERINA: A TISSOT még ma is jó név, a cég nemzetközi garanciát ad, ami nálunk is érvényes. Hazai márkaszervize amúgy van, de különösebb szükséged nemigen lesz rá, az ajánlott időközönként elvégzendő elemcserén túlmenően egy ilyen, már azért komolyabb kateróriájú órán meghibásodás nem szokott előfordulni. 10-15 évente azért egy kvarcórát is szervizeltetni kell (szerkezet tisztítás, olajozás), ezen túlmenően csak az fontos, hogy tisztán legyen tartva (mivel jó vizállóságú óra, azért nyugodtan, szappanos vízzel és egy fogkefével alaposan körbe kell dörzsölni pár hetente, különösen a fonott aranyszíjat, annak a közei gyűjtik a koszt).
nagyon köszönöm a gyors választ. Mert hát ha őszinte akarok lenni akkor én nem tudnék más alapján dönteni, minthogy szép vagy nem szép. De akkor megnyugszom, hogy jó lesz az nekem. Jaj már nagyon várom, de az Apum majd csak egy hónap múlva jön haza. nem semmi, hogy így értessz az órákhoz, és kapásból tudod milyen óráról beszélek. megnéztem a gyűjteményedet nem semmi, rengeteg gyönyörű darab van köztük. kérdeznék még. Erre az órára milyen garancia van? bár remélem erre azért majd csak jóval később kerül sor. nem jelent nekem semmilyen hátrányt garancia szempontjából ha kint veszik meg ugye???
mégegyszer köszönöm szépen.
HPOTTERINA: Ha jól sejtem, személyedben egy hölgyet üdvözölhetünk? A szóbanforgó darab egy kimondottan jó minőségű ETA werkes, szép arany ékszeróra, órajelző indexként 10 gyémánttal. Ha kvarcóránál maradunk, akkor az Omegák sem jobbak, mi több, ugyanezen szerkezeteket tartalmazák (a két cég amúgy egyazon vállalatcsoporthoz tartozik). Szerintem nyugodtan megvehetitek. Az aranyholmi idehaza azonban a nemesfémeket sújtó 100%-os (+ ÁFA!!!) adó miatt nagyon drága!
sziasztok!
már régóta olvasgatom a topikot, de most lenne szükségem egykis segítségre.
Régi álmom egy Omega óra. Kedves családom meg is ígérte, hogy megkapom a diplomaosztómra. aztán az apukám kitalálta, hogy talált nekem egy Tissot órát ami egy kicsivel drágább de arany és brillek is vannak benne. Kérdésem az lenne, hogy fogják e ezt az órát az unokáim is hordani?? A szóban forgó óra egyébként egy Orinda T.73.3.318.26-os, nekem tetszik, de bízhatok a márkában?? a másik kérdés az lenne, hogy mennyibe kerül itthon egy ilyen óra, merthogy ezt külfödön vennék. Hol találok ilyen órát ha nem csak a neten szeretném megnézni. voltam pár boltban, de nem találtam. Jövő hét keddig kellene döntenem. Előre is köszi mindenkinek a segítséget.
Hahó órások !
/Zugloban lakom ,2 gyermek apja vagyok /
Végig olvastam a forumot...Jo nehany napra komotosan beosztogatva, marahogy az idom engedte.Eloszor csak ugy feluletesen majd rajottem hogy kimaradnak a poenok.Igazan elmeny volt olvasni Bennetek!A humor miatt nem lehetett csak ugy ugralni.
Sok volt mit nem ertettem /az igaziszakszovegek/ de akkor is nagyban segitett ez a forum sok dologban valamelyest "kepbe tenni" .
Erdekes atmoszferaja a forumotoknak az ilyen laikusnak is mint en vagyok hogy menet kozben elvagtaztam a "Tiszekerhez" egy Omega zseboraval -tudjatok amibol sok van ; ez meg az erettsegimen merte az idot.20 eve...Valoszinu mar a gimiben is lehetett valami mert ahanyszor az ki volt nyitva... hat szegyeltem is magam a Lajos utcaba.
Kertem tegye rendbe mert megsem illik ilyen allapotu oraval olvasni ezt a forumot!Meglesz.
Persze egy forumtol nem hulyul azonnal igy meg az ember nalam mar regebben megindult a vezerhangya hogy egyszer lesz egy "kafa" oram.Most itt az ido.
De sajnos mar tudom hogy nem egy lesz....
A linkekeitekett kivetel nelkul megneztem mindet,a pesti boltokat is felkerestem sorjaba.
Volt amelyikbe tobbszor visszajarogattam kerdezgettem tajekozodtam.
Beteges dolog-e az hogy mar az utcan is a kivillano oramarkakat figyelgetem.Mint a 3 eves fiam az autokat. Elmenyszamba ment ha felismerni veltem egy jellegzetes "példanyt".
Szoval a nagy Oravasarlas elott vagyok.Voltam!!!Nagyonhoppa!!!
De nem akarok mindent egy levelbe suriteni,mert akkor nem marad semmi.
Kerlek bennetek fogadjatok koreitek koze!
Ja es hogy miert pont ejfelkor irok , mert van egy par napos picike lanyom is-Nagyonhoppa!!! es meg akadnak gondok...
KZT: Vannak már régi órákkal foglalkozó üzletek (Hantos, P.&Fox), ahol biztosan nem ráznak át. Ezek persze nem olcsók. De: hamisítani csak néhány márkát hamisítanak, igazán félni csak CARTIER, ROLEX, BREITLING és a mai új OMEGA modellek esetén van mitől. A régi darabok között a hamisítvány rendkívül ritka. Egyáltalán nem hallottam még hamis Jaegerről és IWC-ről sem (a szóbanforgó Pobeda belezetű IWC sem minősül hamisítványnak, csak szakszerűtlen, és ezért értéktelen javításnak). Egy DOXA, Longines, régebbi Omega esetén semmi félnivalód nincs hamisítástól. Félnivalód esetleges hibától van. Ha kinéztél egy órát magadnak, és kétségeid vannak, az a legjobb ha kérsz segítséget, akár én is szívesen segítek "megszakérteni" az adott órát.
DREMPEE: Igazad van, szeretni - akár nagyon szeretni - egészen egyszerű, köznapi órát is lehet. Én például remek darabnak tartom a Certina Kurth Fréres és a Tissot Porto órámat, és egyik kedvencem a régi Baume&MErcier aranyóra, jobban lelkesít, mint mondjuk a Patekom. GLASHÜTTÉnek egyszerűen más az értékrendje, számára a werk egyedisége is elsődleges szempont. Én ezt is megértem, amilyen nagy "órabuzi" vagyok, ez nekem is fontos. Szóval szerintem kár megint beleesnünk ebbe a vitába, egy szép és jó óra az mindenképpen megérdemli a figyelmet, ha egyszerű akkor is, és az a fontos, hogy Te mekkora örömödet leled benne.
- A piac értékítélete amúgy láthatóan GLASHÜETTE véleményéhez áll közelebb, a saját werkes régi darabok jellemzően értékesebbek, de valójában a márkanév a drága, egy ETA werk sokszorosan drágább egy CARTIER feliratú tokban, mint egy ROAMERBEN, még akkor is, ha esetleg az utóbbi nem is rosszabb minőségű, és egy BLANCPAIN feliratú ETA értékesebb egy saját IWC Cal89-nél.
GLASHUETTE - Tartok tőle nem értjük egymást, abban viszont 100%-ig egyetértek, hogy ezeknek az óráknak és tulajdonosaiknak, rajongóiknak már nem az időmérés, mint funkció a legfontosabb. Én egy óraszerető, esetleg óragyűjtő embertől azt fogadom el nehezen, hogy egy egyébként szép, minőségi, minden tekintetben megfelelő órát csak azért itéljen el, mert mondjuk egy (esetleg ráadásul átdolgozott) ETA van benne. Hiszem, hogy sok nem csak anyagi értelemben "értékes" órát zárunk ki ezzel a megbecsülendők köréből. Az élet minden területén taszít a kategorizálás, általánosítás, a saját werk: jó, ETA werk: rossz szemlélet. Amúgy van olyan Poljot amelyik jobban tetszik, mint egy Patek, bármily szentségtörés is. Azt szeretem (tárgyat, embert), amelyben találok értéket, érdekességet, ritkaságot. Remélem gondolataimmal nem tartozom a kissebség-kisebbséghez.
drempee: Általában ezen topiclakók 99%-a nem azért vásárol órát, hogy tudja a pontos időt. Szerintem ebben megegyezhetünk. Az elenyésző kissebség azért, hogy villogjon vele, a nagy többség pedig azért, hogy örömét lelje benne. Namármost, ha Neked az Eta werkes darabok tetszenek - én nem beszéllek le róla. Nekem is van ilyen órám, szeretem is a maga helyén (mutatja is a pontos időt, rendesen) mégsem az az érzés hordani, mint egy egyedi werket. Erre majd rájössz Te is, ahogy halad az idő...
DREMPEE: Nem is vitathatóan "manufaktúra" lenne az ilyen kívül-belül ETA óra, de szeritem a megítélésén sokat ez sem változtatna. Hamisítatlan manufaktúra a Poljot, vagy a Seiko is, nagy presztízse még sincs egyiknek sem (pedig a Seikonak van egy-két olyan jószága, ami svájciként bizos, hogy keményen prémium kategóriás lenne). Amúgy az ETA werkeknek korántsincs rossz hírük, sőt! Csak olyan tömegárucikk benyomást keltenek sokakban, ezért fanyalognak.
TE_O: Szerintem ne is bántsuk tovább a szóbanforgó Omegákat, még valakinek elvesszük tőlük a kedvét! ;)) Nem voltak azok azért rosszak, viszont a legszebb werkek közé tartoznak!
- Igazán extralapos automata ETA valóban nincs, de az ETA 2000, a 2004 és a 2892-A2 egyaránt 3.6mm vastag, ami aránylag laposnak számít, automatában 2.4mm már szinte világcsúcs. Erősnek viszont erősek ám ezek, robusztus tokban bármivel összevethetőek, egy Rolex sem bírja semmivel sem jobban a püfölést.
APT!
Én csak arra akartam utalni, h. annak a csapágyazásnak és automatikának is voltak-vannak előnyei - ti. hogy igen könnyen jár, mégis kétirányban húz. Gyorsan felhúz, és viszonylag kevés mozgás esetén is stabilan a felhúzottsági plafon környékén tart. Ezt azért nálam a saját ETA-Eterna rendszerek nem tudják.
drempee!
Ugye a Rolex... De legalább saját - ugye adott célra (sportóra) adott tokba konstruált, fejlesztett verkek. ETA - lehetőleg univerzális, standardizált méretű verkek, amiket elegánstól sportosig minden tokba bevágnak... Pl. ultralapos ETA automatát nem láttam még (ilyen órákba pl. Lemania verket tettek). Sportórákba is standard 2836-24 -t tesznek, és hát szvsz annyira nem masszívak, hogy értelme lenne egy hatalmas acéldarabba nyomni. Nem a tok fog tönkremenni. Ráadásul kényszerítik magukatt különböző kiegészítő részek a tok és a verk közé - lsd Longines - igénytelen műanyagból.
Kb. konfekció és úriszabó a különbség.
APT - Nem én mondtam, hogy egy tisztán ETA óra olcsó lenne, tőlem lehet drága is, csak az érdekelne elvi síkon, hogy azoknak, akik egy óra "manufacturalis" előállítását tartják elsőszámú értéknek, ettől megváltozna-e a véleményük az ETA werkekről.
KZT: No igen, aki nem ismer fel adott esetben egy hamisítványt, az ne vegyen ilyen helyen órát. Az "antik" hamisítványok amúgy az esetek zömében könnyen kiszúrhatóak, és igazán a mai, divatos órákat hamisítják, például régi, de hamis IWC-t én még nem láttam, a csúcs az volt, hogy az eredeti IWC tok-számlap egy Pobeda szerkezettel volt "felvértezve". Persze ez is nagyon gáz, fel kell tudni az ilyet ismerni.
- Ami meg nyugaton a régi órák presztízsét illeti: az nagy (az áruk is..). Sőt, egyre nagyobb, kifejezetten "úri dolog" egy láthatóan régi, de nívós, jónevű és szép órát hordani, lassan talán komolyabb "sikk", mint egy modern darab.
DREMPEE: Az ETA kis számban hozott a saját neve alatt is órát forgalomba. De mióta a Swatch-Group tagja, azóta csak részegységeket szállít. Amúgy nem hiszem, hogy egy ETA sokkal olcsóbb lenne egy Tissot, Certina, Roamer óránál, azért egy jó számlap, tok is sok munka, sok pénz, és ezek az órák már most sem drágák.
APT, a baj csak az hogy Tangon / borzen stb siman megvesz az ember egy hamisitvanyt aztan meg mehet panaszra hmmm... pl Hitlerhez....
Ha mar presztizsrol van szo: Az altalad emlitett hasznalt oraknak a presztizse kulfoldon milyen? (eltekintve attol hogy szepek es hasznalhatoak meg 50-100 evig).
ROXUL - Visszatérve a Zenith Class Elite HW árához, ma voltam az Orexnél, az arany változat 1.276.000 Ft, ami bő 25%-kal magasabb a nyugat-európai áraknál. Ennyivel jobban élünk, mint ők. Ez azért ismét felveti a magánimport lehetőségét, egy kis engedménnyel, forgalmi adó visszatérítéssel lehet, hogy még becsületes úton is megéri. Egyéb utakról ne is beszéljünk . . .
GLASHUETTE - Jól értem, hogy Neked az a legnagyobb bajod az ETA werkekkel, hogy sok készült belőlük ("Az olyan IWC, melynek hátoldalának zafírüvegén a milliószámra gyártott ETA werk röhög a tulaj képébe 800 ezer ruppóért"), függetlenül az esetleges jó minőségüktől? Azért a manufakturális Rolex is évi hatszámjegyü órát állít elő (úgy bő 600000-et). Azért ha én lennék az ETA, gyártanék egy saját órát ETA felirattal, az lenne csak a manufactura!