MESSER: Pontosan ez a design, illetve a korábbi, a római számokkal együtt jellemző az Auguste Reymond Memphis holdfázisos, teljes naptáras kronográfjára és éppen e design miatt szerettem bele anno! Jó ízlésü gyerek vagy Te, ha egy kicsit nem figyelsz oda :)
TE_O: Köszönöm a dícséretet, nőtt tőle a májam! :))
A 3017 kidolgozása ránézésre nem igen különbözik a régi Venus ill. Landeron szerkezeteimtől, és az óra kiváló külső-belső állapota arra utal, hogy az oroszok az anyagminőségen sem takarékoskodtak. Az eredeti Venus 175 amúgy 17 köves volt, és a plusz két követ az oroszok a kronográf másodperc és percgyűjtőjének felső (az eredetiben sima réz) csapágyába tették. Érdekes, hogy a régi, 17 köves svájci kronókon elő is fordul ezeken az általában nem kőcsapágyazott helyeken kopás, nyilvánvalóan nem a kronográf állandó, vagy legalábbis nagyon gyakori használatára gondoltak, hanem köznapi embereknek szánták az órákat. A katonai kivitelek erősebbek, tartósabbak, és ezek a 3017-es Poljotok eleinte biztos, hogy mindenekelőtt katonai célokra készültek, és emellett feltűnően jól leolvashatóak-kezelhetőek. Alighanem számoltak a kronó gyakori használatával, és feljavították a csapágyazást. Ez az órának alighanem csak használt!
- Az Universal a Tangóról származik. Érdekes, hogy hibásként adták (állandóan megállt), de az összes baja az volt, hogy az olaj a csapágyakban már leginkább Micimackó mézescsuprához hasonlatos állagú valami volt, de egy generális szétszedés-olajzás gyönyörűen rendbetette (amúgy ritka, hogy ilyen szép állapotú órába botoljak).
- A GP kilincskerekeinek csapágyait lehet-kell kenni, de magát a kilincsköveket isten ments! Akár működésképtelen is lehet tőle az automatika, mert meg fog csúszni! (Persze nem megy tönkre, de lehet vinni nagytakarításra.)
- Aranyozott Rolexet én is csak nagyon régit láttam (de már az is acéltokban volt).
SZAPPAN: Szerintem is hordd nyugodtan azt a Breitlinget! Ha nem hordod, minek van?
Üdv topic
Az ember akitől a könyvet vettem jelentkezett , van egy BNIB omega speedy pro USD 1540ért-hál isten lenn van a dollár- az ugye huf 390k,leszállítva ,a poenos 600khoz képest mindenképp jó, + a garancia papírra várok aztán azt hiszem +veszem ,láttam róla 3-4 referenciát plusz a könyvnél se volt semmi gond.
vélemény
OYSTER: Biztos azt hitte szegény, hogy a Rolex az egy olyan különleges valami, amit az ember csak ritkán láthat szabad szemmel. Aztán ránézvén a csuklódra rádöbbent, hogy ilyet nap mint nap tizesével láthat a metrón csak éppen Q&Q van ráírva de az csak közelről látszik :))) Nekik kb. ennyi is a különbség a két óra között :(
Szerintem is viseld nyugodtan !
Ha meg már ilyen főnököd van, aki nyíltan ki is mondja a véleményét róla, akkor biztos is lehetsz a dolgodban és csitíthatod a hullámokat. Én jómagam, nem egy magas beosztásban lévén lehet, hogy szintén merész tettet hajtok végre azzal, hogy a kedvenc órámat viselem, de ha már egyszer ez volt sokáig a kitűzött cél, akkor utána már nem akarok lemondani az élvezetéről. Ráadásul nálunk eddig még szinte senki nem tett megjegyzést rá, de így viszont azt sem tudom, hogy kiben mennyire lappang a jó magyar virtus szerinti "dögöljön meg a szomszéd tehene" effektus, és ki tudja (?) ez mennyire vágja haza a helyzetemet. DE AKKOR IS EZT SZERETEM VISELNI !
Story a jó órákról való rövidlátó elképzelésekről :
Amikor egy távoli kolléga megtudta hogy milyen órákat kedvelek, megkérdezte gúnyosan, hogy hát aztán mikor is lesz nékem Rolex-em ?
Mondon neki, hogy ez már megvan. Erre a következő kérdés, némileg hangnemváltva, hogy : és mikor tudnám egyszer megmutatni, mert kíváncsivá tettem. Amikor válaszoltam, hogy semmi akadálya, épp itt van rajtam, nesze fogja hát marokba, ez lerökönyödést keltett benne. Hogyhogy, hát én ezt viselem ???
Mindenkinek !
Mire való a kedvelt óra, ha nem arra, hogy ezzel mérjem mindennaposan az idő múltát ?!
- Egyrészt a katalógus alapján tökéletesen meghatározható minden abban szereplő darab.
- Másrészt az eddigi tapasztalatok szerint a négykarakteres típusazonosítóval rendelkező 1978 előtti darabokra igaz (részben) az, hogy nem minden változat rendelkezik önálló típusszámmal, míg azonban az ötszámjegyű típusszámosak (ezen időpont utániak) minden jellemzője megfejthető a típusszámból (kivétel a számlap színe és az alkalmazott mutatókészlet, ami utóbbi ekkortól szinte már változatlan). Szóval ez a típuszsámból visszafejtés az óraiparban szinte kivételesen jól alkalmazható a márka darabjaira.
Az aranyozott modellek meg mára már kikoptak a választékból. Én eddig csak egyet láttam ilyet, az is a harmincas évek végéről való volt... Akkor még messze nem volt ilyen presztízse a márkának. És persze a mai mennyiségénél több, mint egy nagyságrenddel kevesebbet készítettek akkoriban évente.
Ja, és ha már mennyiség : Az óra másik oldalán lévő sorozatszámból a pontos évjárata mindig meghatározható egészen '20-as évekre visszamenőleg.
SZAPPAN: Már miért rendelnéd meg onnan? Amit ott 200 USD-ért adnak (+vám+ÁFA+posta!!!) pontosan ugyanaz kapható valamivel 40 alatt áfásan a Krono Kft-nél kapcsiból!
panerai, potyoro,oyster koszonom a tippeket, este meg is rendelem azt amit potyoro be linkelt nekem.Egybkent nem hulyeseg amit irtakok, ezzel a fonok gagyiora,dologgal, mert eddig egy egyszeru csiribiri Sectort hordtam amit elbol lekamuzott. En meg ellenkeztem. Most majd hagyom. Kosz megegyszer mindenkinek szappan
Sziasztok!
APT!
Megnéztem az új szerzeményeket. Lassan APTWatches site néven megjelenhetsz a világpiacon! (Mint különleges ritkaságok lelőhelye). :)
Csak meglett a 3017-es Strela? Milyen a kidolgozása, ennél a verknél többet adtak még rá, mint a későbbieknél? Úgy értem, milyen mértékben másolták, és mennyire nyomta rá a bélyegét a saját gyártásoptimalizálás?
Az új felhúzós Universal pedig csak nem a körúti üzletből van (bevallom, én is kacérkodtam vele)?
Más: a GP Gyromatic automata kilincskerekei igényelnek valamilyen kenést, vagy ez rontja a funkcióját?
Órabörze: hol lesz, Krisztina körút? Topictalálkozó?
oyster!
Mint nem "Rolex fun", nem mindig tudtalak benneteket követni, megkérdezhetem, h. ezek szerint Rolexéknél sem lehet egy modellt egyértelműen meghatározni a katalógusok alapján? Sőt, készültek aranyOZOTT Rolexek is?? Ezeknél acélra végezték, vagy neadjisten...? (Eléggé a márka felvágós, de kisebb pénzű fogyasztói szegmensének készülhetett, ami nem emeli a fényét...).
És ha már a név kötelez ... További két kérdésem :
- Tudsz-e Te, vagy Bárki Más olyan beszerzési forrást, ahol eredeti Oyster Band, azaz ezen órák teljes fémcsatja beszerezhető normális financiális feltételek mellett ?
- És sok ideje lappang bennem egy, szintén ezen órákra jellemző kérdés, mégpedig az, hogy a vízhatlanságát nagyban biztosító koronatömítéseik miképpen megoldottak ? Pontosabban a Twinlock (pld. Datejust) és a Triplock (Submariner) koronazáras tömítéskombinációk miben térnek el egymástól ?
De, hogy más érdeklődését is felkethessük a kérdés iránt, ezek összehasonlítása során jó lenne akár viszonyításként az Atlantic-féle (no igen, a múltkor ez a cég is szóbakerült, akik mégsem annyira "középszerűek", mert legalábbis az első vízzáró tokozás az Ő érdemük, sőt a nevük is innen ered) tömítést is hozzájuk hasonlítani.
Tehát mi is a pontos különbség a különböző felhúzótengely- és koronatömítési megoldások között ?
Úgy látszik kíváncsiságom határtalan...
Mint írtad, "1988-ban bejön a zafír üveg a hozzátartozó 100m-es vízállóság és a 3135-ös werk ez a 3. 2-es, az ötszámjegy a 70-es évek végén jön be 78-79 és ez jelzi a másodpercstoppot és a gyorsdátumot".
Eszerint tehát a 15 kezdetű típusazonosító élt a '70-es évek végéig. Ugyebár ez a következőtől a 1560-as szerkezetében tér el ?
Majd utána '78-'79-től ha jól értem beugrott az ötödik típusazonosító karakterként középre a 0. Ezzel együtt pedig a tokozáson még nem látok változást, ugyanolyan laposabb tok, kiemelkedő páncélplexi (cyclops?) üveg, és alighanem még azonos vízhatlanság.
De ez a vízhatlanság ekkor még milyen mértékű is volt ? Tán 5 bar ? (Az enyémet pld. ennyire mérték használtan.)
Ekkortól a 3130-as szerkezet került bele ? (Tudsz-e erről bővebbet azon túl, hogy már microstella szabályozású volt ? Sőt az általad említett "gyorsdátumot" sem értettem tisztán, ez esetleg az éjfélkori gyors átváltásra utalt ? Mivel gyors állítási lehetősége a DATE típus folytán még ezeknek sem volt...)
- Majd ezek szerint tehát 1988-tól pedig a ma közismert 100 méteres vízhatlansággal és zafírüveggel, no meg persze a vastagabb tokközéprésszel és a 152-es típusazonosítóval került a piacra a DATE ?
És hogy-hogy ez a 3135-ös szerkezettel lenne szerelt ? Ez nem éppen a DATEJUST-ok sajátja (ami a gyors dátumbeállítású modell) ?
SOHOMON: Rég röhögtem ilyen jót korán reggel! Bocs!
Egyébként simán megkaptad volna tőlük akkor is ha azt írod, hogy mellettük a Zenithet is nagyon csípod!
Én is sok nagy cégtől kértem még jómúltkorában és csak az Omegától nem kaptam úgymond szó nélkül katalogust. Felhívták a figyelmemet az interneten történő csodálatra :) Aztán két-három emailváltás után valóban összemelegedtünk és szívesen elküldtek egyet. A SINN-ék, mikor másnap megköszöntem, hogy megjött, újabb roppant udvarias emailben kívántak további jó szórakozást hozzá, a Jaeger már a katalogushoz mellékelt egy roppant kedves levelet. De azért vannak olyanok is akik le se sz@rnak és ezeknél azért sokkal különb az IWC aki udvariasan közli a balfékséget :)
Írtam az IWC és a ZENIT kommunikációs irodájának egy levelet, hogy mennyire csodálom az általuk létrehozott kis remekműveket stb..stb.. nyám-nyám.. :)))
és ha már ilyen jól összebarátkoztunk, gyorsan küldjenek már el postai úton egy full katalógust.
Teljesen el voltam magamtól telve, hogy milyen "frappáns" levelet írtam.
:)))))
Ma megkaptam az IWC-tól a választ:
a lényege, hogy nagyon kedves tőllem, hogy érdeklődöm a termékeik iránt, csak egy bökkenő van, hogy Ők nem a ZENIT cég. Esetleg keressem fel őket, ha érdekel a termékeik.
(öszecseréltem a két levelet)
:)))))))))))))))))))))))
Szerintetek, a ZENIT csak elküldi azt a katalógust? :)))))
Ismét kértem némi segítséget a Moderátoroktól az előző oldalak rendbetétele érdekében, az alábbiak szerint :
"T. Moderátor !"
... "A múltkori közösítési tapasztalat pedig nem volt túl szerencsés. A normál megjelenítésű (40 hozzászólás/lap) oldalak sajnos továbbra is hiányosak és a régi hozzászólások csak az 500/lap módon jeleníthetőek meg.
Egy hozzánk hasonló idecsöppenő hobbysta ennek a trükknek a híján soha nem ismerheti meg a közbülső információkat.
Így továbbra is kérésem, hogy ennek - lehetőség szerinti - helyreállításáról intézkedjetek. Mint írtad, ezt a műszakiak, illetve a programozók tudják megtenni, azonban az Ő elérhetőségüket nem ismerem, így kérem, hogy ezirányú kérésünket (nyomatékosítva) továbbítsátok akár feléjük is.
CERTINA: Ha 17-nél több köves Specimatic automata, akkor az 1960-as évek vége utáni eresztés, de hogy azután mikori, ahhoz látni kellene, gyártották az 1980-as évek végéig.
BABAFERI: Az összes NOMOS az ETA/Peseux 7001 werk alaposan feljavított kivitelére épít. Márpedig ez egy igen régi múltra visszatekintő, nagyon-nagyon kiforrott werk, amelyet nem általlottak (általlanak) a legnagyobb nevek sem beépíteni igényesebb óráikba sem. Engem a másodpercstop hiánya nem zavarna, a pontosság-minőség pedig példaszerű!
Hogy ez nekem nem jutott eszembe :-)
Azonnal telefonáltam, s nagyon jó hírekkel szolgált Orosz Gábor Úr! A műszaki paraméterek szuperek. De ami igazán örömhír a számomra: Novemberre várható Tangente üveg hátlappal. Ez persze csúszhat a hatalmas áradás miatt, ami sajnos nem kímélte NOMOS-ékat sem.
Az ORIS-om köszöni továbbra is remekül kielégíti egy mechanikus órával szemben támasztható szinte minden kívánalmamat, s még az időt is méri. Azt vettem észre, ha naponta 12-14 órát hordom +6 mp-et tud, ha kevesebbet bizony +10-12 mp-t. Lehet/érdemes ezen változtatni?
babaferi: Nekem a Nomos Ludwigom nem másodpercstoppos, de a koronát finoman visszafordítva meg lehet állítani a mutatót. A Ludwig +3s/nap gyárilag, a Tangente Expo-m +2s/-2s/nap pozíciótól függően a POEN-ban reguláltatva.
BABAFERI: Mi van az ORIS-szal? Ahol azt vetted ott mindent megtudhatsz, akár telefonon is. Szerintem egyébként napi 3-5 mp sietésre vannak szabályozva és így elegendő kéthetente egy percet mindig visszatekerni rajta.
ÓRA vásárlás előtt állok és a tanácsotokra, tapasztalatotokra lenne szükségem. Vágyam tárgya egy NOMOS Tangente. Van-e gond azzal, hogy ebben a típusban nincs másodpercstop? Hogyan lehet így hajszálpontosan beállítani? Milyen a járáspontossága? Ha van link ahol ezekre a kérdéseimre (is) választ kaphatok ne kíméljetek.
APT, ill. bárki a tisztelt Urak közül!
Meg tudnátok mondani, hogy Glashütte automat naptáras,20 mikron aranyozott tokos, 23 köves verzió kb. mikori évek terméke?
Köszönöm előre is!
Találka : Nos én BP-n csak ritkán forgolódom (úgy sacc/kb hetente), azonban ha ezenfelül hétvégén is a városban vagyok, az leginkább családi felhangú esemény, így aztán pld. az Órabnörze is ki szokott nékem maradni.
Tehát nehezen tudnék egy mindenkinek jó időponthoz igazodni...
De talán nem is vagyok ezzel egyedül, ugyanis úgy gondolom, hogy itt sem mindenki fővárosi. (Én spec. a Mátrától délre leledzem. És a többiek ???)
U.i.: Ez persze nem akadályoz meg abban, hogy a könyv felől egy előre egyeztetett időpontban személyesen is érdeklődjem...