elgázosítás alatt azt értem, hogy egy tartályban levegő hiány mellett ég el, illetve bomlik a biomassza, amiből CO + H2 elegy lesz, meg CO2, és nitrogén, ha az a levegőből származő oxigénnel ment végbe
ez nem pontosan ugyanaz mint a széngáz, vagy régi "városi gáz" generálása, ahol
C + h2O -> CO+ H2 ill
C+CO2 -> 2 CO a reakció, mert a biomassza valahogy bomlik is közben, ami metánt is visszaad, illetve a reakció végén elvileg faszén marad vissza + hamu
mivel nem próbáltam ki személyesen, ez csak elméleti ismeret, de nincs okom kételkedni abban hogy ez működne
a gázturbinához meg úgy jön, hogy egy ilyen elgázosító némi energia feláldozásával a biomasszát éghető gázzá alakítja, ez később elégethető
- valamilyen gáztűzhelyben, vagy kazánban
- dugyattyús belsőégésű motorban, tehát elsősorban benzinmotorban
- vagy gázturbinában
mivel a gázturbina hátránya az alacsony hatásfok, ezért sokat fogyaszt, erre a szalmatüzelés pont "adekvát" válasz, mert az meg olcsó, gyakorlatilag hulladék sok esetben
Sajnos a hidrogén auto pont ezért nemüzemképes önmagában.
Több energia kell a viz bontásához mint amennyit az auto saját (önelláto) fenntartásához tud termelni.
Erre irtam több a leves mint a hus.
Ezért kezd elterjedni a hidrogén cellával hajtott auto.
Ezt az egész gázturbinás szalmás tüzelést nem igazán értem mert gázturbina nélkül is lehetne ennyi szalmafeleslegből energiát nyerni egy egyszerű gőz turbinával.
arra nem gondoltatok, hogy a szalmát még a gázturbina előtt elgázosítjátok, és csak a már szűrt fa, illetve ebben az esetben szalmagáz kerül a gázturbinába?
Túl a próbán, ami nem volt túl sikeres, de eredményes volt. Sajnos az elvemmel nem törődve (egy módosítás utána próba), több módosítást hajtottunk végre és a próba kevéssé volt sikeres. Az eredmény: az apríték betáplálását egy 160 cm hosszú csigával végeztük. A csiga passzosan jár a csőben, de nem szorul. A fordulatszámot a beépített szabályzóval állítható. A jelenlegi nyomásnál nem volt füstgáz visszaáramlás. A csiga a csőben nem ér végig, hogy egy kis dugó alakulhasson ki a végén. A kazáncsőbe egy levegő elosztó lemezt raktam, ami a levegő elosztásán kívül a szalmát ismegfogta. A levegő elosztó lemez egy a 400-as kazáncsőbe berakott 360 mm átmérőjű 330 magas gyűrű, a gyűrű tetején egy 50-es karima, külső átmérője 390mm. Azt akartam elérni, hogy a tüzelőanyag véletlenül se tömíthesse el a levegő bevezetőket, ez sikerült, bele se tudtuk tölteni tőle. A pernyével kapcsolatos felvetésetek teljesen jogos. A pernyét a talplemez alatt lévő 1080 mm átmérőjű 1300 magas tartályból alakítottuk ki és a nagy siettségben próba, próba, próba, nem rakattam rá elegendő nagyságúfüstgáz kivezető nyílást és a folytás így jelentős volt.
Tényleg elgondolkoztató hogy akarod megoldani az üzemanyag betáplálását az égőtérbe üzemelés közben?!
Az égőtéren kívül(kompresszorház) mindig nagyobb a nyomás mint az égőtérben különben nem működne a gázturbina.Ha kinyitsz egy adagolo ajtót akkor megszűnik a nyomás az önfentarto állapot leáll!Azt is mérlegelni kellene hogy baromi sok hamut ,pernyét fog termelni ez a kütyü.Az addig rendben van hogy 70-80% a lehullik de ilyen intenziv gázkiáramlásnál szerintem baromi nagy hamufelhőt fog kilövelni ami sem a környezetre sem a hátsó turbinalapátnak nem tenne jót.
A tüzelőanyag bevitelét én ugy csinálnám egy kettős ajtón keresztül,amikor a belső nyitva ,a külső zárva.Amikor a külső nyitva , a belső zárva.2-3 kg szalma töreket ,szalmát bejuttatni percenként nem egyszerű dolog.
Nem csak gázturbináknál létezik,rally autoknál is van viz befecskendezés!
4kkm52jc
Node ahogy Xantia is irta az adagolás nem egyszerű dolog.
Azon kivűl ha 150 000 pörög egy turbofeltöltöd az nem kis hangzavart kelt.
Igazából technika barátunk tudna az olajégőkröl mesélni az ö szakmája ő szerelt ilyen tipusu kazánokat.Ha a kiáramló gázt lehűtöd vesztesz a turbina teljesutményéből.Ha gőzt akarsz készíteni ahoz minek gázturbina.A viz felmelegitése megint csak bonyolitja a dolgot ,nyomásszabályzó,keringető...stb.
Mi nem kaphatnánk esetleg egy pár képet? Érdekelne, hogy hogyan adagolod a szalmát,mert azt sztem nem egyszerű,egy nyomás alatt lévő,izzó tartályba!
Hát igen,ha lehetne a szalmát a kutnál tankolni...
Van egy pár mérnök barátom,és ha neked nem gond,akkor elbeszélgetnék velük erről a dologról,mert én ezt nagyon érdekesnek találom!A vizbefecskendezés létezik,és használják gázturbináknál teljesítményfokozásra,de az elmélet egy kicsit tényleg sántitani látszik.Ha nem gond,felvetném a témát nálam sokkal okosabb embereknek!
Gombatermesztéssel foglalkozom, így a baromi sok szalma rendben van. Egy része jön a darálás hulladékából, egy része jön a letermett alapanyagból. Mi kis cég vagyunk a napi 3 t szalmafelhasználással.
A berendezés teljesítményét a próbák alatt több 100 kW-nak saccoltam, turbó nélkül egy kb 100 Pa-os ventillátor is sokat mutatott. Percenkét 2 kg szalmát simán elnyelt. A szalma fűtőértéke az FVMMI-ben mérték és 13,4 MJ/kg-nak mutatkozott.
Az este azon gondolkodtam, hogyha a gőzzel hűteném a füstgázt akkor a levehető teljesítmény megnő. A víz fajhőjét és párolgáshőjét ugyan a füstgázból nyeri, de a gőz több munkát tudna végezni.....(de itt van az energiamegmaradás törvénye, szval kicsit sántít) Tulajdonképpen úgy nézne ki, hogy egy olyan direkt párolgású tűzteret hozunk létre ahol az égés után a gőzfejlődés is megtörténik és munkára fogjuk.
Igazából ahogy olvastam szalmaapritékkal szeretnéd üzemeltetni.
Ahoz hogy nagy teljesitményt érj el ilyen tipúsú hajtóanyaggal ,szerintem baromi sok szalmaaprítékra lenne szükséged.Ha a szalma tüzelőértékét összehasonlítod a kerozinéval ,szerintem meg se közelíti ebben a formában amiben szeretnéd alkalmazni.Ahogy xantia is irta közvetlenül a kiáramló oldalon ha meghajt még egy turbina kereket a kiáramló gáz ,onnan lelehet csatlakoztatni a forgó mozgást.
De nem egyszerű dolog ekkora fordulatnál ezt véghezvinni!
Az ugynevezett segédhajtóműveknél (APU) a kompresszor felöli oldalon csapolják meg a levegőt.
Vannak olyan gázturbinák ahol a megcsapolt levegő egy turbinát hajt meg és ez egy hidromotort.A hidromotor egy olajágba van kötve ahol egy nyomásszabályzoval szabályozzák az olaj nyomását ,áramlását ez van rákötve a generátor tengelyére.
Könnyebb az olaj áramlását ,nyomását szabályozni mint a levegőt.
A füstgáz teljesítményének levételéhez még két ötlet. Ötlet, mert én nem értek hozzá. 1. A füstgázzal egy Tesla turbinát tekerünk meg. 2. A füstgázt átvezetjük a turbófeltöltőn és a kompresszor oldalon zárt hurokban egy légmotort üzemeltetünk. Persze ez is melegszik és veszteség....( egy barátom javaslata)
A hűtés kérdése: Szerintem a turbinán átvezetett tömegáram jelentősen befolyásolja a levehető teljesítményt, ezért a hatásosság szempontjából fontosnak tartom a füstgáz viszonyokat. A kompresszor által termelt levegőt a tökéletes égéshez használjuk fel, a légfelesleg minnél kisebb legyen (Lammda szondás tüzelőanyag szabályozás). A rendszer öngerjesztő fogát, úgy húzzuk ki, hogy a pernye leválasztóból egy leágazás a turbóhoz, egy leágazás a munkaturbinához. A munkaturbinába vezetjük, amennyiben szükséges a kompresszor fölös teljesítményét, a fölös füstgázzal együtt. Tehát, nem kívánom a tűzteret fölös levegővel terhelni. A gőz, vagy vízbefecskendezéssel két dolgot szeretnék elérni. A füstgázba fecskendezett víz vagy gőz, a füstgáz tömegét növeli. Ugyan hűti is a füstgázt, de .... (aki jobban tudja válaszolja meg). Összefoglalva: A turbó kompresszora által termelt levegőt a tűztér maximális terhelhetőségéig a tüztérbe vezetjük a fölösleg megy a munkaturbinába. Amikor elérjük a max terhelést és a kompresszor nem kíván több teljesítményt a füstgáz megy a munkaturbinába. A túlmelegedést (NOX képződést) viz-gőz hűtéssel akadályozzuk meg.
Olvastam valahol, hogy a Capstonból 280 C fok-os füstgáz lép ki, ha igaz.
A direkt hajtás szerintem jó lehet, vagy kisebb áttétel (generátor esetében), minnél nagyobb a turbina annál kisebb a fordulata állítólag.
Köszönöm türelmeteket.
A Kanadaival beszéltem telefonon. Elküldi kb 40 dolcsiért az anyagát, de nem kap több állami támogatást, így nem fejleszti jelenleg.
Mivel nem a szakmám így hiúságom sincs! Kérem a kritikát!Úgy néz ki holnap újabb próba még turbó nélkül.
aha itt van, tévedtem, pont fordítva. Közpen 1 tekercses, kétoldalt 2 korong mágnesekkel, és a mágnesek forognak, a tekercsek állnakm hogy ne kelljen csúszógyűrűt csinálni
valahol találtam egy légmagos generátor készítéséhez fotókat, a srác ott szélkerékhez rakta össze magának
úgy nézett ki a cucc, hogy 3 lemez ált össze szendvicsbe, közpen volt az a korong, aminek a külső részére lukakat vágott. Ebbe kerültek a mágnesek, és ez lett a forgórész. A szendvics kenyerét alktotó két lemezbe meg ugyanolyan lukak kerültek, de abban voltak a tekercsek. Tehát a generátorban csak a mágneses rész forgott, és a mágnesek mindkét oldalán volt 1-1 tekercs, vasmag nélkül.
Azt nem tudom egy ilyen elrendezésnek milyen hatásfoka lehet, nem próbáltam megépíteni, és nem végeztem rajta méréseket, de a felépítéséből nekem az jön le hogy elég szilárd anyagokból megépítve, és jól csapágyazva egész nagy fordulatokat is ki kell bírjon, sőt a légmagok miatt talán ilyenkor él igazán, ilyenkor képes relatíve nagy teljesítményre.
Aha, én azt olvastam, hogy a közvetlen erőátvitel nem igazán vált be járművekben, mert a gázturbina fordulatszámát nem lehet olyan jól szabályozni mint egy robbanómotorét, meg nincs motorfék etc
Voltak Angliában próbálkozások eg gázturbina hajtotta autóval, de az 2x annyit fogyasztott mint egy hasonló képességű sima benzines, és a végén leálltak a gyártásával.
Azért gondoltam a villamos erőátvitelre, hogy a gázturbina hajtja a generátort (minél kevesebb veszteséggel), az onnan lejövő delej meg aksival pufferelve villanymotoron keresztül hajtja a gépet, tehát amolyan gázturbinás soros hibrid jön létre.Ez képes gyorsan reagálni, miközben a turbina mehet optimális fordulaton, ráadásul ha elég sok aksi van benne (ez mondjuk drága) akkor a gázturbinát elég országúton bekapcsolni, városi terepen mehet csak villamosan.
Igen,én próbálkozom,bár én nem generátort akarok vele hajtani,hanem egy gokartot.
Van már ilyen,pár hozzászólással alább találsz róla képeket.Házilag lehetetlen megoldani egy olyan generátort,aminek a forgórésze százezret fordul.Marad az áttétel,és a veszteség...
Ezen az oldalon hasonlóval kisérleteznek,innen vehetsz ötleteket!
"Hogyan alakítsam át, a hőteljesítményt, villamos teljesítménnyé?" Szerintem a járható út egy "power turbina",vagyis a turbó után teszel egy turbinát,ami egy generátort hajt.
"A tűzcső szép vörösen izzott. Hogyan hűtsem?" Sehogy.A tűztérből elvont hő veszteség,ami lerontja az amugy is igen kicsi hatásfokon üzemelő gázturbinát.A tüzcsövet(belső cső) olyan anyagból kell csinálni,ami birja a magas hőt,és nem revésedik.Egy kicsi darab leváló reve, a turbinába kerülve tönkreteszi azt.
"Milyen turbóhőfokig hűtsek?" Ezek a turbók 650-700 fokot viselnek el gond nélkül.
Én most csinálom a power turbina csapágyazását,és magát a házat.Ha lesznek képek,teszek fel.
Átnéztem a topic hozzászólásait és sok ötletet merítettem belőle!
Az én sztorim a következő: szalmaapríték tüzelésű "gázturbinát" készítek. Tudom, hogy ez nem direkt témája a topicnak, de hátha érdekel benneteket. A combustor egy fluid ágyas kazán, kissé magasan fogalmazva. Lényeg: 400-as kazáncső 1900 hosszban áll a talplemezen, benne egy 200- tűzcső, ami a talplemezen átmegy, talplemez alatt hamufogó, tűzcső alatt k 28-as turbóbeömlő nyílása. A töltőlevegő a kazáncsövet hűti és melegszik a levegő (600-as cső). Cél: áram fejlesztés és hőhasznosítás. Dilemma: 1. Hogyan alakítsam át, a hőteljesítményt, villamos teljesítménnyé? 2. A tűzcső szép vörösen izzott. Hogyan hűtsem? 2.a. A töltőlevegő csapolásával? 2.b. A kazáncsőbe helyezett csőkígyó által termelt gőzzel? 2.c. A kazáncsőbe porlasztott vízzel? 3. Milyen turbóhőfokig hűtsek?
Fejlesztéseteikhez jó munkát kívánok!
Üdv Rigó Zoltán +36.30.6.02.153, kertesz@rigokft.hu
Ugye a szilvóriumra gondoltál? Mert az működik...És nagyon finom! Gázturbinában való hasznosítása kicsit még várat magára,mert errefelé nem lehet E85-öt tankolni,és még a hozzá való tűztér sincs kész.Addig kóstolgatom...:-)))
Tisztán benzin üzemről mi a véleményetek? Sokat tökölök egy kísérleti tűztérrel,melynek az volna a lényege hogy a turbinát gyorsan,előmelegítés nélkül,és kis nyomású rendszerrel lehessen müködtetni.Ehhez viszont gyorsan párolgó anyagra van szügség,mint a benzin,vagy az alkohol.A benzinről tudom hogy a levegővel vigyázni kell,az alkoholról semmit nem tudok e téren. Az biztos,hogy a jó szilvórium elképzelhetetlen nélküle...:-)))