A dolog nyitja, belterületet nem államosítottak, azaz üres telket nem, csak bérházat, vállakozást. Így meg maradt tulajdonban, mert amire eljött az államosítás, már üres grund lett. Csak éppen bent volt a a város szivében. A kisebb egy lakásos inatlanokat gyakorlatilag a kitelepítéssel vették el. Volt olyan ismerősöm, akinnek kétszer kellett megvenni a házát, mert sikerült valahogy vissza költöznie, és a 80-as években újra megvehette. Igaz nem a Káderdűlöben volt, hanem Mátyásföldön.
A második probléma, az Erzsébet hidat többek között azért se a régi formájában építették újjá, ,ert a szélességét megnövelték. A növelés egyik megoldása a templom elbontása lett volna, vagy délre kell bőviteni. Ez utóbbi történt.
Más,
a kárpótlási törvény többek között azért lett olyan, amilyen, mert ingatlannyilvántartásunk 1950-és kb 2000 között olyan volt, hogy abból szinte semmit se lehetett kideríteni. Azaz a rendszerváltás után vagy 10 év telt el mire rendbe hozták.
Oláh Gábor: Telkemen az Erzsébet-híd Kaleidoszkóp könyvek, 1979)
Eszerint nem szálloda, hanem bérház a 23861 hrsz. telken, először a Modern Ház Ingatlanforgalmi Rt, majd a Kereskedelmi és Ingatlanforgalmi Rt. (névváltozás) tulajdonában.
A házat lebombázták a háborúban, autóparkoló lett a helyén, majd a Rákóczi úti villamosok hurokvágánya. Aztán erre a telekre épült az Erzsébet -híd hídfője, illetve a hídfőről való lejárója. és az aluljárónak a lejárója is. A cím Szabadsajtó út 3. volt (Szabadsajtó - Váci utca sarok).
Valamiért a Metróber építkezett arra és kártérítést akart fizetni, de nem tudott, mert teljesen tisztázatlanok voltak a tulajdonviszonyok.
Egyébként állt melette egy másik ház is, amit "most" ('70-es évek) lebontottak.
Szóval ennyit lehet kibogarászni a rádiójátékból, magára a házra nincs információ és nem lehet megtudni semmit az ügy további sorsáról sem.
Sherryt én is szoktam használni. Pl. a sütőtök krémlevesbe fantsztikus finom. Tejszines gombamártásba viszont teszek egy kis cognacot. Ezek aaz italok kizárólag főzéshez vannak nálam, mert senki nem issza.
Erről eszembe jutott Ausztráliába szakadt nagyon-nagybácsim (nagyi öccse) története a cooking sherryről. Ez a nedű állítólag nagyon fogyott a klasszikus angol gyökerű ausztrál háztartásokban, habár az ételben rendszerint senki sem találta a nyomát... :-)
Inni nálunk nem itta senki. Vitorlázni nem jártunk. Viszont anyám a tortalapokat pl. mindig meglocsolta egy kis rumos tejjel, nem tudom mekkora koromtól.:-)
Jómagam tortát nemigen csinálok, de otthon a tiramisuhoz fogy a strohrum rendesen.
Csókolom, a miénk visszafogott, körúti polgárcsalád volt. Rumot csak tizennégy év fölött, akkor is legfeljebb A. vitorlázáskor, szép kikötés esetén, B. vasárnap reggeli ébresztésül, egy centet felnyújtva az emeletes ágyba, aprócska stampedliben. :)
Nem tudom, megoldás lett volna-e, ha mindenki visszakap mindent. Egy ilyen irtózatosan hányatott történelmű országban ez talán több megoldatlan problémát vetett volna fel, mint amennyi kedvező fordulatot hozott volna.
Ezért is mondom, hogy ezt fölmérni messze meghaladja az én képességeimet.
Még írtam most jó sokat, aztán kitöröltem, nehogy politizálásnak tűnjön. Inkább igyunk egy kakaót.
Ami az anyagi kárpótlást illeti (ebből indult ki a beszélgetés), szerintem nem volt rossz megoldás a kárpótlási jegy. Mondom én, akinek az említett nagyanyja (valószínűleg sajátos kuriózumként) nem kért kárpótlást a tőle elvett lakitelki birtokért, mert - mint mondotta volt - annak idején nagy megkönnyebbülést jelentett neki, hogy magáévá tette az állam. Pesti tanítóként, orvos férjjel rengeteg macerát jelentett ugyanis, az adókról nem beszélve. (Ma ott áll a lakitelki népfőiskola. :-)) )
Ami számomra elképesztő, az az, hogy maga az állam nem képes eldönteni, akkor most sajnálja-e a kisemmizetteket, vagy tíz körömmel ragaszkodik ahhoz, amit a fujjfujjkommunisták anno elvettek. Kedvenc példám a műtárgyügy. Tizenpár éve volt egy állami alapelv, miszerint amit rendesen lepapírozva vettek el, azért jár a kárpótlás; amiért valamilyen nemzetközi egyezmény keretében már kártalanítottak - bármilyen nevetségesnek tűnjék is az akkori összeg a mai aukciós árak ismeretében -, az sajnos renonsz; amit viszont nem államosítottak "rendesen", azt vissza kell adni, és punktum. Ehhez képest most újrakezdi az állam a szívózást azokkal az örökösökkel, akiknek - korábbi perek eredményeként - már bírósági végrehajtó segedelmével adtak vissza némely tárgyakat a múzeumokból. Az ész megáll, de tényleg.
Nem tudom, megoldás lett volna-e, ha mindenki visszakap mindent. Egy ilyen irtózatosan hányatott történelmű országban ez talán több megoldatlan problémát vetett volna fel, mint amennyi kedvező fordulatot hozott volna.
A Bristol volt az egyetlen szálloda, ami megmaradt a dunaparti szállodasorból az ostrom után. Elég sokáig állt és működött is, majd annak a helyére épült az Intercontinentál, amit ma már szintén másnak hívnak, talán ma Mariott.
"A tökéletes habgaluskának két titka van. Az egyik a kifogástalanul felvert tojáshab, a másik pedig a "meleg tej". A tejet mindig egy nehéz, vastagfalú, lapos edénybe tegyük, a legjobb, ha teflonos is, de az sem baj, ha nem. A tejnek nem szabad felforrnia, épp csak forrás közelébe melegítsük, és úgy állítjuk be a lángot, hogy végig ezen a hőmérsékleten maradjon. kb. 90 fok közelébe. A tojásfehérje ugyanis már 65 fok felett meg tud szilárdulni. Ha a tej nem elég forró, a habgaluskák eláznak, ha a tej forr, akkor viszont összeesnek. A habot kanállal szaggatjuk a meleg tejbe, fedő nélkül kb. 1 percig főzzük az egyik oldalán, majd megfordítva újabb 1 percet a másikon. Annyi galuskát szaggassunk, hogy legyen hely, mert a galuskák főzés közben kissé megdagadnak. Az így főzött habgaluska könnyű és tartós lesz."
Fölverem a tojásfehérjét cukorral, olyan kemény lesz, hogy eltöri a lábamat, ha ráesik - de nem esik, mert ha megfordítom az edényt, akkor sem történik semmi.
Aztán kanállal galuskákat szaggatok és lehet is főzni a tejben.
15:00, Hétfő (január 7.), DUNA Televízió Mesélő cégtáblák A New York kávéház magyar dokumentumfilm sorozat, 26 perc, 1993 Az aktuális rész ismertetője: A New York kávéház és palota történetét mondja el a film az 1894-es avatástól napjainkig. A film a New York dicső és kevésbé dicső pillanatait mutatja be, emlékezvén azokra az időkre, amikor a kávéház a a művészetek, az irodalom pezsgő műhelye volt. rendező: Novobáczky Sándor operatőr: Neumann László, Nemescsói Tamás
