Na már most, ez az egész arra megy ki, hogy folytonosan lássuk egymást, és kommunikáljunk. Ezért köralakú az asztal, ezért nézzük egymást kivevés nélkül, mint nyolc joghurtpéhámarketing-menedzser, mert állítólag ettől lesz jobb a cég üzleti eredménye. Hogy mindenki remeg az idegességtől, és a termék előállítását veszélyezteti, hogy egymás ölében ülünk, és megőrülünk a zajtól? A HR tankönyv mást ír, a valóság mondjon le. :)
Bocsánat, hogy túltengek itt a munkahelyi marhaságaimmal. Egy virág, valakinek? Van bőven. :)
Nálunk az IS (Infrastructure Support, a cég maffiája, mert belelátnak mindenbe) úgy rendezte be a szobáját, hogy leszerelte a hangszigetelő falakat ("mert embertelen"), aztán másnap visszaszerelték.
Javaslat: körbebástyázni az asztalt irattartó "papucsokkal", könyvhalmokkal, zsiráffal :-)
néhány hónapot dolgoztam egy nagy egyterű irodában.
Évek óta olyanban dolgozom, szerintem nincs azzal semmi baj.
Négyes-hatos asztalcsoportok vannak, az asztalok között félmagas hangszigetelő elválasztók. Nekem pont jók, mert ha felemelem a fejem, épp látom a szemben ülő kolléganőm és megbeszéljük a szakmai kérdésem, ha meg lehajtom, akkor nem látom. Aki pedig a fejét a fal fölé emelve emelt hangon telefonál, arra elég ránézni, és bebújik a hangszigetelő fal mögé :-)
Teljes együttérzésem. Valamikor régen, néhány hónapot dolgoztam egy nagy egyterű irodában. Bár a munka érdekes volt mégis odébb álltam. A nagy közösség nem nekem való.:-(
Találtam egy jó kis home office-megoldást, ami kellőképpen felzaklatott. Főleg a látvány miatt, igaz, az ára sem mérsékelt, 4000 USD. Egy régi, túlméretes utazókoffer dolgozósaroknak átalakítva, ami, ha akrom munkaállomás, ha akarom összecsukom, kis kerekein arrébbgörgetem[...] Bővebben!Tovább »
Az még nem mindenre, de úgy képzeld el, hogy akik eddig három emelet szobáiban voltak elosztva, azok most 600 négyzetméter egyterűben lesznek. Semmi paraván, polc, privacy... Lesz, akinek szék sem jut, oldja meg, keressen magának helyet, úgysincs bent mindenki egyszerre. És mint minden közösségben, itt is minden kilenc normálisra jut egy, aki csak üvöltve tud beszélni, na, azok majd egyszerre töltik be a teret. Te meg telefonálj, dolgozz, koncentrálj, mert ha hibázol, másnap ötvenen hívnak, hogy "maguk még ennyit se tudnak?!" Eddig, ha volt valami fontos melóm, egyszerűen otthagytam a tébolydát, és visszavonultam a két emelettel lejjebb lévő szobámba. (És mondom, ez még olyan bosszantó hülyeségekkel is meg van terhelve, hogy tilos saját növényt bevinni. Ellenőriztem, tök ugyanolyan növények vannak az irodaház más pontjain, mint az enyémek, de majd valami kertész hoz központilag ilyeneket hozzánk is, mi meg döglesszük meg a sajátjainkat a város túlvégén.)
Amíg ezt nem írtad be, nem is értettem, hogy miért olyan nagy probléma ez a költözés, hiszen a munkátok megmarad, a közösség ugyanaz. A rakodófelületek csökkenése persze mindenre magyarázat.
:-D Mindig elfelejtem, hogy Csohány Gabriella óta ezt az igét nem használjuk. ("Számba veszem a legények elejét".)
Ami meg a polcot illeti: olyan ez, mint amikor az ember eltöri a karját. Amíg ki tudod nyitni az ajtót, meg fel tudod húzni a zoknid, addig eszedbe sem jut, milyen lenne, ha nem. Még egy rohadt polc se lesz az új irodánkban! Az életterem egy kör alakú asztal egynyolcadára, valamint egy háromelemes fiókra ("konténer") fog korlátozódni. Szóval ne röhögtessetek, hanem hagyjatok szenvedni. :-))
Na, ez az egy, ami föllelkesít: végre új útvonalak. :-) Ma kigondoltam, hogy az öt kilométeres napi távot számos különböző ösvényen tudom teljesíteni onnan ide, szóval ez legalább jó. És közben nagylelkűnek is érezhetem magam, mert lemondtam a nekem járó parkolóról, mondván, nekem elég a tudat, hogy menő vagyok, a beállót vigye, akinek nagyobb szüksége van rá. :)
Tudom, unjátok már a költözős sztorijaimat, de azért még elmesélem Teodort.
Teodor fazsiráf, kerekeken, Leningrádban vettem 85-ben (meséltem már, Berlinen át jutottam oda). Valami kósza ötlet folytán úgy kábé pont húsz éve bevittem őt a céghez, hasonlóan infantilis kollégákkal húzogattuk a folyosón, igen vicces látvány, mert direkte görbe a kerekek tengelye, ezért ha húzod, hullámzik. Aztán költöztem szobáról szobára, Teodor jött velem, minden költözésénél kicsit húzogattuk. Vagy kilenc-tíz éve, hogy nem mozdult. Por lepte, rárakódott néhány pár cipő, pár tucat zacskó, efféle.
Na, ma előkerült. Leporoltam, és szépen végihúzogattam az épületen, hadd nézze meg még egyszer, utoljára. Volt nagy siker.
Aztán leszedtem a képeket a falról, kiborogattam a fiókokat, kiszedtem a repikönyvekből a felbontatlan borítékokat. Ahhoz képest, hogy már nyáron, amikor volt egy majdnem költözünk pánik, kidobtam az egész életművemet, azért ma is megtelt kát bazi nagy szatyor, meg vagy öt papírdoboz. Ez jött haza. Úgy két kenyeresládányi cucc meg a szemétbe. Pedig én aztán nem vagyok egy őrizgetős fajta, de tényleg. :)
Amikor odáig jutottam, hogy a számba kellett vennem a polc tetején egy nagyszerű idős kolléga ajándékait - nagyjából tizenöt éven át adott mindig pici tárgyakat karácsonyra, húsvétra, nőnapra, mikulásra a "fiataloknak", hát persze ez is relativizálódott időközben -, akkor azt mondtam, itt a vége. Teodor hazajön, ezek maradnak. A tojás, a csibe, a rénszarvas, a mikulás, a gyertya, a versikés kártya, a minden - mert ez a minden tényleg _ehhez_ a házhoz tartozik. Tessék vele együtt lebontani, mostantól minden úgyis nagyon, nagyon más lesz.
Kedveseim, csodás híreim vannak. Egyrészt ma megjelent egy magát megnevezni nem kívánó, igen barátságos topiklakó, és csodás mennyiségű folyóiratot, valamint némi könyvet elcipelt magával. (Virág nem kellett neki.) Aztán meghirdettem a munkatársak között, hogy lehet könyvek között turkálni, és döbbenetemre rendkívüli érdeklődés mutatkozott. No, a könyv nem lett kevesebb, mert közben más kollégák még hoztak is, de egyre kevesebb az olyan kötet, amelyért fáj a szívem, hogy rárobbantják majd az épületet. Ja, és egy darab növény is gazdára lelt. :-) Most rendkívül bizakodó vagyok, talán teljesen fölöslegesen hisztiztem itt, és ez az egész probléma nagyjából megoldja saját magát.
Tündér vagy, köszönöm. A drága 2ly már magára vállalta a folyóirat részét a dolognak. Tőled akkor kérek segítséget (és banánosdobozt), hogy ha a kollégáknak biztosított lerablási idő után a könyvállományról még úgy látszik, határon túl pl. még mindig használható az anyag. Ez jövő héten lenne aktuális. És hála.
