Kicsit unalmas már arra hivatkozni, hogy a szaros "civil szervezetek" ne szégyelljék, hogy ki fizeti őket! Ill. hát nyugodtan szégyelljék ezt, de a törvény alapján erre mostantól minden megnyilvánulásukban kénytelenek lesznek figyelmeztetni a befolyásolni kívánt magyar választópolgárokat. Ha meg nem teszik ezt, akkor le fognak sújtani rájuk a magyar törvények.
Kicsit nagyon unalmas már folyton arra hivatkozni, hogy a TASz meg a Helsinki Bizottság keményen védte a 2006-os balhé ún. áldozatait a bíróságon, nem beszélve Orbán Viktor személyes védelméről.
Ismered a mondást?
Az ördög 9x igazat mond, hogy a tizedik hazugságot biztosan elhiggyed neki.
Nyilván Soros is rákos gyerekek möé bújva szervezgeti mocskos terveit...
Nem sokkal jobb, mint amikor terroristák iskolákból meg kórházakból rakétázzk az ellenséget.
A világ összes ballib kövét megmozgatják a hazai „civil” szervezetek, hogy ne kelljen beismerniük, hogy Soros György pénzeli őket. Miközben csak azt várják el tőlük, amit egy egyszerű magyar embertől, cégtől. De ők törvényen kívüliek lennének.
A Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint Magyarországon több mint 56 ezer civil szervezet működik, melyek 99 százalékát semmilyen formában nem érinti az új szabályozás.
Kicsit nagyon unalmas már folyton arra hivatkozni, hogy a TASz meg a Helsinki Bizottság keményen védte a 2006-os balhé ún. áldozatait a bíróságon, nem beszélve Orbán Viktor személyes védelméről.
Kicsit nagyon unalmas már újra és újra leírni, hogy ezek a civilek a saját szándékaik és döntéseik alapján járnak el, Soros György semmilyen szinten nem szól bele abba, hogy mikor mit csináljanak.
És főleg végtelenül unalmas már Bayer Zsolt az összes fröcsögő hazudozásával.
Tisztelt Elnök Úr, kedves János! Ha hatalomra kerülök, hozok egy törvényt, hogy az Á betűvel kezdődő vezetéknevűek tűzzenek ki a mellkasukra, jól látható helyre egy nagy H betűt. Fél év múlva bővítem a törvényt azzal, hogy a H mellé rakjanak ki egy Ü-t is. Aztán ez így megy addig, míg ki nem alakul az a bizonyos ötbetűs szó. Remélem, mikor majd büszkén vonul az utcán, mellkasán a méretes HÜLYE felirattal, rá fog jönni, hogy miért rettenetes ez a törvény.
Nem értesz egyet a tisztességes bírói eljáráshoz való joggal? Nem értesz egyet azzal, hogy a közpénzek átláthatók legyenek?
De igen.
Viszont arról nem vagyok meggyőződve, hogy ezeket az ügyeket nem politikai indíttatásból fújják fel, és a társadalom minden szegmensét érintik, nem csak a kormányoldalt.
És abban se vagyok biztos, hogy egy kétes erkölcsű spekulánstól kell megtudnunk, hogy milyen a tisztességes bírói eljárás, és melyek azok a közpénzek, amiknek átláthatónak kellene lennie.
Itt van például a Soros pénzelte Helsinki Bizottság, amelyik elérte, hogy a tolvajokat elkapó rendőrt büntették meg.
Ebből világosan látszk, hogy ezek nem segítenek, hanem káoszt akarnak teremteni, politikai megrendelésre.
A világ összes ballib kövét megmozgatják a hazai „civil” szervezetek, hogy ne kelljen beismerniük, hogy Soros György pénzeli őket. Miközben csak azt várják el tőlük, amit egy egyszerű magyar embertől, cégtől. De ők törvényen kívüliek lennének.
Két tekintélyes, törvénytisztelő úriember, több generációs demokrata beszélget valahol a nyolcadik kerületi Magdolna utca magasságában.
– Te, Joci! Megyünk lopni? – Az ötlet megkapó és értékelendő, Gazsi! De fogalmazzunk cizelláltabban: menjünk jövőnk anyagi alapjait megteremteni. – Te ittál, Joci? – Ez ebből a szempontból részletkérdés, habár igen. De igazából civil alapítványi tréningen voltam, drága Gazsim. A lopás nem europer kifejezés, kérlek, erre a jövőben figyelj oda! – Te szívtál is, Joci?!
Hősünk nem szívott, tősgyökeres alkoholista volt, noha ifjúkorában kacérkodott a Technokol Rapid Univerzális Gyorsragasztóval – és hangsúlyozottan nem barkácsolási célból. Hirtelen megvilágosulását és kifinomult modorát az elmúlt pár hétben szedte fel, miután a közmunkát sikerült egy, a Nyílt Társadalom Alapítvány és a Norvég Alap által támogatott „kisebbség felzárkóztatási kurzusra” cserélnie. Sőt, elvégezte az „ifjú vállalkozó és a civil világ lehetőségei” című tréninget is. Így magabiztosan fordult Gazsi zsebmetsző kollégához.
– Civil szervezetet alapítunk, Gazsi!
R. Rafael, alias Gazsi ezen erőteljesen meglepődött. De nyitott volt a világ új dolgai iránt, három törvényen kívüli-belüli gyermekétől eltanulta, hogy manapság mindennek van modern internetes neve is.
– Az amolyan banda-féle, Joci? – Ne fraternizálj, Gazsi! A civil szervezet, az az állampolgári jogok megvédésére szerveződik, védjük a sajtószabadságot, a felsőoktatás függetlenségét és a fehér bálnákat is!
R. Rafael, alias Gazsi erre megjegyezte, hogy a Magdolna utcában emberemlékezet óta nem volt védeni való fehér bálna, a másik háromról meg nem tudja, hogy mi az. Meg egyébként is, ebből hogyan lesz lovetta? G. József megvetően nézett társára, akin világosan látszott, hogy nem csak az általános iskola zömét, hanem a civil alapítványi tréningeket is elkerülte. Magyarázta:
– Először is elmegyünk a rendőrségre és bejelentést teszünk!
R. Rafael, alias Gazsi csuklani kezdett. Egyetlen felmenőjéről se hallott olyat, hogy önként látogatott volna el hatósághoz. Nem jutott szóhoz. Társa folytatta:
– Ott bejelentjük, hogy a Civil Józsefvárosiak Nonprofit Akácvédő Kerekasztala tüntetést szervez a Gold City ékszerbolt elé! – Ott van akác? – Majd a rendőrök keresnek. Ők biztosítanak, addig mi demokratikus állampolgári jogainkkal élve elfoglaljuk az ékszerboltot. – Azaz lopunk? A rendőrök nem szólnak? – Nem tehetik, hiszen akkor demokratikus véleménynyilvánításunkat akadályoznák. Ez ellen azonnal tiltakozna a Helsinki Bizottság és a Társaság a Szabadságjogokért is. – S ez jó nekünk? – Most akarsz lopni Gazsi, vagy nem?!
R. Rafael, alias Gazsi végiggondolta a hallottakat. Tisztában volt vele, hogy sohasem lenne komolyabb esélye egy CEU ösztöndíjra – egyáltalán, honnan kerülnek a fejébe ilyen hülye szavak? Többet nem hagyja híradón a tévét… -, de azért élettapasztalata azt diktálta, hogy az ekkora simlit a magafajták ritkán ússzák meg. Szóvá is tette:
– Nem lesz ebből marha nagy verés nekünk az őrsön, Joci? – Annál jobb Gazsikám, annál jobb! Akkor mi demokratikus mártírok leszünk. Egész Európa civilizált közvéleménye mellettünk áll majd ki. Ha azt mondják, hogy loptunk, mi azt mondjuk, hogy a Civil Józsefvárosiak Nonprofit Akácvédő Kerekasztala nem lop, az pedig, hogy honnan származnak a bevételei, az senkire sem tartozik egy plurális, a fékek és ellensúlyok rendszerére odafigyelő demokráciában! – De Józsi! A zöldséges Ricsi is készít adóbevallást, azt mondja, bele kell venni, honnan jön a pénz, meg hogy miből mire költ. – No, ez a lényeg, Gazsikám! Ő egyszerű csóri vállalkozó, mi meg civil szervezet vagyunk. Mi a törvények felett állunk! Miénk a lopás szabadsága, Gazsikám, lesz itt demokrácia, édes tesókám! Tegnap több civil szervezet sajtótájékoztatót tartott, ahol „megbélyegzőnek és nem az átláthatóságot szolgálónak” nevezte a külföldről támogatott szervezetek átláthatóságáról szóló törvényjavaslatot. Ők ezért ezt elutasítják. A rendezvényen ott volt az Amnesty International Magyarország, a Magyar Helsinki Bizottság, a Transparency International Magyarország, a Társaság a Szabadságjogokért és a Háttér Társaság is.
Ezen társaságok egy része nem tagadja, sőt büszke rá, hogy százmilliókkal támogatja őket Soros György Nyílt Társadalom Alapítványa. Szerintük ezt ők eddig sem titkolták, azonban ha most „lepapíroznák”, akkor „stigmát ragasztanának a nevükhöz”. Soros György Nyílt Társadalom Alapítványa leplezetlen politikai célokat fogalmaz meg.
A magyar kormány ennek ellenére nem akarja betiltani ezeket a „civil” szervezeteket, csak azt kéri, ők is mondják meg, honnan van a pénzük. Ez elvárás minden egyes magyar vállalkozástól, sőt Öntől is, Kedves Olvasó, amikor minden egyes forintról elkészíti adóbevallását. A Soros Györgyhöz köthető „civilek” ezt passzolnák. Picit sem zavarja őket, hogy ilyet nem tehetnének meg még a roppantul rajongott, demokratikus Amerikai Egyesült Államokban sem.
A fent említett sajtótájékoztatón nem voltak ott gyermekmentő, rákellenes, időseket és mozgássérülteket segítő szervezetek. Nem voltak ott a hajléktalanoknak ruhát és ételt osztó, sőt a falusi könyvtárakat üzemeltető, tanyáról iskolába járó gyerekeket, hátrányos helyzetű embereket támogató szervezetek képviselői sem. Egyszóval, civilek – a szó legnemesebb értelmében segítő szándékú civilek – nem voltak ott. Se a sajtótájékoztatón, se a tünti-bulikon. Vajon miért?
Végezetül: a civil álca alatti politikai agymosás semmivel sem jobb a köztörvényes lopásnál. Sőt.
A legjobban az tetsz, hogy a fidesz arra hoz törvényt, ami egyébként a rendelkezésére áll, csak a fideszesek és a támogatói túl hülyék hozzá, hogy elolvassák:) Ők még ott tartanak, hogy "kétszer mondom, kétszer mondom":)
A köztársasági elnök szerint a törvény normatív tartalommal nem bíró, ellentmondásos, értelmezhetetlen és végrehajthatatlan rendelkezéseket tartalmaz. A záró rendelkezések között olyan rendelkezés hatályba lépését mondja ki, amely nincs a törvényben – hívta fel a figyelmet.
A köztársasági elnök levelében azt írta, Magyarország független, demokratikus jogállam, amelynek alapvető követelménye a jogbiztonság. Ez pedig megköveteli hogy a jogszabály szövege értelmes és világos, a jogalkalmazás során felismerhető normatartalmat hordozzon.
A plakáttörvényről az Országgyűlés a szerdai ülésnapon szavazott, a javaslat több rendelkezésének elfogadásához kétharmados többségre volt szükség. Kétharmados támogatás azonban egyik rendelkezés sem kapott, így az Országgyűlés csak a törvény egyszerű többséget igénylő rendelkezéseit fogadta el.
Áder ezzel belerondíthat a képviselők nyári szünetébe is, Kövér László házelnök legalábbis az InfoRádió Aréna című műsorában azt mondta, ha az államfő újratárgyalásra visszaküldi a törvényt, és a frakciók kezdeményezik, elképzelhető, hogy rendkívüli ülést tart majd a parlament.
jaaaa.... Hogy nincs olyan választási rendszer, amiben tizen százalékkal lehet nyerni?
Ciki.
Ez van...
Tessék programot írni, kampányolni és megnyerni a választást.
Tessk bevállalni, hogy lebontjátok a kerítést, hogy minden hozzánk küldött migránst befogadtok, és hogy bevezetitek az 53 nemi identitást és eltörlitek a hagyományos családmodellt...
Osztán majd meglátjuk, hogy kit érdekel.
Mi kell a népnek?
Még több meló a gázszerelőnek, vagy afrikai szomszéd meg halal kaja a meleg büszkeség menetén.
A Fidesz pártalapítványa hatalmas összegeket kapott annak idején a német kereszténydemokratáktól.
De nem is sivalkodtak, hogy megbélyegzés a bevallása...
Mert itt van az eb elhantolva...
Nem az a gond, hogy külföldi a pénz, hanem az a gyanús, amikor szégyenleni kell...
Mert SENKI nem sajnálja a rákos gyerekektől a holland adományokat...
De homályos "jogvédők" ellátását, akik a jogrend határait feszegetik, azért nem árt közszemlére tenni.
Különösen, amikor Soros nyíltan vállalja hogy nem ért egyet Orbánnal, és már több kormánydöntés van a háta mögött, akkor szerintem teljesen életszerű, hogy a kormány tudni akarja, hogy milyen címen, kiket töm pénzzel.
Vagy ... á dehogy, Soros most éppen a filantróp sapkáját húzta fel, és csak mély, etikával átitatott magyarszeretet vezérli amikor a kormánydöntögetőket pénzeli...
Mert aki másképp látja, az gonosz antiszemita !!!!
Az bezzeg nem zavarja balliberálisékat, ha teli van az ország az EU önfényező sárga csillagos tábláival, mintha az egész országban nem is lenne más, csak amit az EU támogatott meg 2004 óta.
Szövetség a Polgári Magyarországért Alapítvány (SZPMA) Andrássy Gyula Német Nyelvű Egyetem Antall József Tudásközpont (AJTK) Terror Háza Múzeum Robert Schuman Intézet (RSI) Külügyi és Külgazdasági Intézet Magyar Önkormányzatok Szövetsége (MÖSZ) Magyarországi Németek Országos Önkormányzata Századvég Alapítvány Nézőpont Intézet Fidesz - Magyar Polgári Szövetség Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) Fidelitas Rákóczi Szövetség Nemzeti Közszolgálati Egyetem Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE), Germanisztikai Intézet Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE), Jogi Kar Pécsi Tudományegyetem - Germanisztikai Intézet Central European University Goethe Intézet Külföldi Német Iskolák Központi Igazgatósága Kommunizmus Bűnei Alapítvány Centropa A Magyar-Német Ifjúságért Egyesület Páneurópai Piknik ’89 Alapítvány Német Diplomások Egyesülete Stiftung Deutsche Kultur im östlichen Europa (OKR) Károlyi József Alapítvány Edmund-Siemers-Stiftung Magyar Páneurópa Unió A Közép- és Kelet-Európai Regionális Környezetvédelmi Központ (REC)