Keresés

Részletes keresés

Glavingojn Creative Commons License 2013.09.17 0 0 1237

Ez természetesen túlzás.

 

Néhány ezer lengyel zsidó érkezett 1939-ben a lengyel menekültekkel együtt, őket csak akkor fogadták be, ha letagadták a zsidóságukat. A befogadásuk tehát nem hivatalos politika volt, inkább néhány magyar hivatalnok humánus magatartásán múlott. 

 

Aztán 1941 nyarán Magyarország megkezdte a magyar állampolgársággal nem rendelkező zsidók deportálását Ukrajnába, ahol a németek legyilkolták őket. Ezzel a gyakorlattal csak a német megszálló hatóságok határozott tiltakozására hagytak fel.

 

Voltak, akik a szlovákiai deportálások elől menekülve jöttek Magyarországra. Hivatalos menedékjog megadásáról az ő esetükben sem volt szó, de tény, hogy 

 

1944-ben viszont Magyarországról (leginkább Észak-Erdélyből) menekültek a zsidók Dél-Erdélybe, ahonnan nem deportálták a zsidókat. Persze az ottani zsidók is veszélybe kerültek, amikor 1944 szeptemberében a magyar csapatok pár napra megszálltak dél-erdélyi területeket, ahol kihasználták az időt tömeggyilkosságok elkövetésére.

Előzmény: xXXxxxXxxxxxX (1236)
xXXxxxXxxxxxX Creative Commons License 2013.09.17 0 0 1236

Mivel is "piszkolta be magát" a kormányzó?  Csak nem azzal, hogy egész Európa zsidóságának menedéket adott, akik eljöttek a befogadó Magyarországra? Minimum százezer, egyes történészek szerint 300.000 vagyis HÁROMSZÁZEZER idegenből jött zsidónak nyújtott menedéket az általad gyűlölt Horthy Miklós kormányzó 1939 és 1944 között! Ez történelmi tény! Beszélhetnék még másról is, de a te agyad ezt sem tudja befogadni, nem úgy szocializálódtál! Sajnállom. :(

Előzmény: citta di palermo (1234)
Audien Cián Creative Commons License 2013.09.17 0 0 1235

Egy apró észrevételt szabadjon tennem.

Amit Te írsz a második világháborús magyar részvétellel kapcsolatban, az egy az egyben az 1990. előtti hivatalos - ld. szocialista - történelemtanítás. Rossz tapasztalataim miatt engedd, hogy ezt fenntartással kezeljem.

Ezt a történelemtanítást kezdték már a nyolcvanas évek végén bátor dokumentumfilmesek, dokumentaristák felülvizsgálni, amikor még találtak élő háborús túlélőket, akik egyrészt szellemileg is épek voltak, másrészt voltak annyi valós információ birtokában, hogy használni lehessen elbeszéléseiket.

Amikor egyre nagyobb teret kapott a II. Világháború magyar részvételének objektív feldolgozása - mondjuk ebbe a kategóriába sorolom Számvéber Norbertet, ha mond ez a név valamit -, akkor feltámadt az ellenoldal, hogy de beszéljünk a magyar honvédek által parancsra elkövetett esetleges kegyetlenkedésekről, de arról még véletlenül sem készült egy objektív összesítés, hogy a megszálló szovjet hadsereg mennyivel károsította meg a magyar magánvagyont.

Furcsa, hogy az egyik oldal objektivitást követel, de amikor azt valaki teljessé akarja tenni, az rögtön revizionista, nacionalista, horthysta és mindenféle -ista.

Így illő tisztelettel, nehéz lesz.

Előzmény: citta di palermo (1231)
citta di palermo Creative Commons License 2013.09.17 0 0 1234

Ne is piszkold be magad , mint ahogy tette a Horthy , de hát te értessz a mosógépekhez, csak beleteszed a Horthyt egyikbe -másikba  ,hogy tisztára mosd rendesen.

 

Előzmény: xXXxxxXxxxxxX (1232)
xXXxxxXxxxxxX Creative Commons License 2013.09.17 0 0 1233

"sokk"-bocsánat

Előzmény: xXXxxxXxxxxxX (1232)
xXXxxxXxxxxxX Creative Commons License 2013.09.17 0 0 1232

Újkori történelmünkben azon húsz év alatt többet fejlődött Magyarország, mint előtte-utána bármikor! Szerinted mikor épült 2.000 iskola bármikor is hazánkban? Ezért gyűlölik Horthy-t, mert a trianoni sok után példátlan fejlődést biztosított a hazának és a magyar népnek! Ő számolta fel az analfabétizmust, ami most sajnos egyre több helyen tapasztalható a leszakadt néprétegek között! Köszönhető a "demokrácia"-nak! :(

Többi fröcsögésedre nem is reagálok, mert bepiszkolnám magam evvel, és ezt nem akarom! :(

Előzmény: citta di palermo (1231)
citta di palermo Creative Commons License 2013.09.17 0 0 1231

Az ,hogy miket fröcsögsz az én magyarellenességemen ,teljesen hidegen hagy .

A mélymagyarok ,amilyen te is vagy ,nem túl bonyolult gondolkodásúak.

Nem akarok én magyarabb lenni senki más magyarnál, nekem bőven elég annyira magyarnak lenni ,amennyire most is vagyok.

Egyáltalán nem érdekel ,hogy mennyire kételkedik egy nacionalista magyar az én magyarságomban.

 

Én nem gyűlölöm sem a magyarokat ,sem a nem magyarokat, számomra minden ember egyforma.

Magyarok között is volt és van nagyon sok gazember ,és rendes ember , a nem magyarok között is pontosan ez a helyzet.

Azért, mert valaki magyar gazember,  nem tudok  vele szemben elnézőbb lenni ,csak azért mert magyar.

Ezt megteszi a szélsőjobb,  maghagyom ezt neki.  

 

Mi támadtuk meg a Szovjetúniót akkor ,amikor az számunkra semmilyen veszélyt nem jelentett, és nem fordítva.

Csak hát ,mint 500 éve mindegyiket, ezt a háborút is elveszítettük.

 

Ha másból nem ,ebből az egy dologból is sejthette volna a nacionalista magyar politikai elit, hogy nem győzhetünk egy igazságtalanul indított támadó háborúban Németország oldalán ,akkor, amikor tudni lehetett, hogy  világ akkori jelentős nagyhatalmai összefognak Hitler és csatlósai ellen.

Németország , és Magyarország saját erejének téves túlértékelése ,politikai vakság és a mérlegelés képességének teljes hiánya volt jellemző az akkori magyar államvezetésre.

 

Lehet Horthyékat mosdatni ,meg felelősségüket tagadni ,de semmi értelme.

Nem lenne a magyar nemzet egy cseppel sem alávalóbb nemzet ,ha teljesen objektív ,és tárgyilagos módon egyszer már megtörténne az ország 2. világháborús szerepének feldolgozása  ,úgy ,mint ahogy például a németeknél megtörtént. 

Ez csak használna a nemzetnek.

 

Előzmény: xXXxxxXxxxxxX (1227)
xXXxxxXxxxxxX Creative Commons License 2013.09.17 0 0 1230

"Objektív igazság"-ról beszélni a háború utáni Magyarországon??? Mit nem mondasz?

 

 A "Szabadnép félóra"-k megtették hatásukat, látom! :(

Előzmény: Glavingojn (1229)
Glavingojn Creative Commons License 2013.09.17 0 0 1229

Sajnos ez az objektív igazság.

Előzmény: xXXxxxXxxxxxX (1225)
xXXxxxXxxxxxX Creative Commons License 2013.09.17 0 0 1228

"Az ,hogy a sztálini bolsevik uralom a Szovjetúnióban több millió áldozatot szedett a saját állampolgárai körében ,nekünk ,mint egy szomszédos államnak semmilyen közünk nem lehetett, nem a szovjetek támadták meg Magyarországot, hanem fordítva."

 

Egy amerikai pedig kevesebbért, mit kevesebbért, ehhez képest SEMMIÉRT akarja demokratikusra bombázni Szíriát! Küld el okfejtésed Obamának, biztos értékelni fogja!

 

Amúgy itt is hazudsz, mert igenis a szovjethatalom ügynökei borították vérbe Magyarországot 1919-ben, ezt minden értelmes ember casus bellinek tekinti!

Előzmény: citta di palermo (1226)
xXXxxxXxxxxxX Creative Commons License 2013.09.17 0 0 1227

"a te hős honvédeid"----Így van, ahogy mondod, az ÉN HŐS HONVÉDEIM, akik nyilván nem a te honfitársaid, ugye ezt akarod mondani?

Ilyen szélsőséges magyargyűlölettel nem először találkozom magyarul beszélő emberek között, most legalább őszintén bevallottad kinek a szekerét tolod.

:(

Előzmény: citta di palermo (1226)
citta di palermo Creative Commons License 2013.09.17 0 0 1226

A bolsevizmus egy történelmileg elhibázott "ideológia", ezt a történelem bebizonyította, csodálkozom, hogy még mindig vannak emberek, aki ezt tagadják! Ezek az emberek nyilván azt a 100.000.000, azaz SZÁZMILLIÓ halálos áldozatot is megtagadják, akik emiatt az őrült "eszme" miatt vesztették életüket a világon! :( A bolsevizmus ellen, mint káros ragály ellen, minden értelmes embernek harcolnia kell, hogy mégegyszer ez az őrült eszme ne szedhessen áldozatokat a földön!

 

Hős honvédeink ezért harcoltak a II. hadseregben, és hogy felszabadítsák a szovjet, de főleg az ukrán népet a sztálini terror alól! Nem véletlen, hogy öreg ukrán és orosz asszonyok a mai napig is visznek virágot hős honvédeink ottani sírjaira! Nyilván sokan azt is tagadják, hogy a mélyen vallásos orosz nép gyűlölte sztálint és hordáját! A harmincas években éhen halt 15 millió ukrán sem hiszem, hogy szerette a bolseviki rémuralmat, miközben a szovjetúnió volt a világ legnagyobb búza exportőre! Persze értem én, kellett sztálinnak a pénz fegyverre a saját népe ellen! Ez jellemző vonás a vörösöknél világszerte. Hitler két okból tudta elfoglalni a fél szovjet hatalmat: 1. sztálin kivégeztetett minden nála kicsit is okosabb embert, félelmében, hogy a helyére pályáznak! A hadsereg vezetőit is! 2. A szovjet (orosz, ukrán, tatár stb.) nép FELSZABADÍTÓKÉNT ÜDVÖZÖLTE a német csapatokat és szövetségeseit! Nem mi és nem a németek kegyetlenkedtek a muzsikokkal, hanem sztálin komisszárjai, rettegett gyilkosai saját népüknek! Erről nemrég a tévében is beszélt Kun Miklós történész, de te azt sem nézted biztos! Vagy Kun úr is tudatlan???

 


Ez egy teljesen téves ,és félremagyarázó eszmefuttatás, a mai szélsőjobb kedvenc tudatosan megmagyarázó, a magyarok bármilyen  felelősségének tagadását képviselő  álláspont.

Többszőr hallottam, és olvastam is erről a teóriáról ,sok  baj van vele ,a legfontosabb az, hogy semmi nem igaz belőle.

Ahhoz ,hogy a bolsevizmus egy törénelmileg elhibázott ideológia lenne, mi köze van a magyar hadsereg 2. világháborús agresszív ,támadó hadviseléséhez az egykori Szovjetúnió területén ?

 

A 2. világháborús magyar hadsereg honvédei nem hősök voltak ,hanem a korabeli magyar rövidlátó ,nacionalista , revizionista politika által teljesen értelmetlenül felhasznált áldozatai.

Mennyire voltak elpusztítanivaló bolsevikok azok a védtelen nők és gyermekek  ,akiket a te hős honvédeid legyilkoltak a Szovjetúnióban ?

Az ,hogy a sztálini bolsevik uralom a Szovjetúnióban több millió áldozatot szedett a saját állampolgárai körében ,nekünk ,mint egy szomszédos államnak semmilyen közünk nem lehetett, nem a szovjetek támadták meg Magyarországot, hanem fordítva.

 

A magyar politikai és katonai vezetés  a két világháború között teljesen belelovagolta magát a trianoni békeszerződés következtében elveszített területek  agresszív módon történő visszaszerzésének revizionista , nacionalista politikájába. 

 

Ehhez a németek segítségére volt szüksége, és miután Hitler segítségével az első és második  bécsi döntéssel visszakerült az elveszített területek egy része az anyaországhoz, a magyarok sorsa megpecsételődött az egresszív ,náci Németország oldalán.

Előzmény: xXXxxxXxxxxxX (1223)
xXXxxxXxxxxxX Creative Commons License 2013.09.17 0 0 1225

Szerinted! Mindig tedd hozzá, hogy "szerintem"! Így helyes.

Előzmény: Glavingojn (1224)
Glavingojn Creative Commons License 2013.09.17 0 0 1224

Semmi köze sem volt a felszabadításhoz a magyar hadseregnek a II. világháborúban. 

Előzmény: xXXxxxXxxxxxX (1223)
xXXxxxXxxxxxX Creative Commons License 2013.09.17 0 0 1223

A bolsevizmus egy történelmileg elhibázott "ideológia", ezt a történelem bebizonyította, csodálkozom, hogy még mindig vannak emberek, aki ezt tagadják! Ezek az emberek nyilván azt a 100.000.000, azaz SZÁZMILLIÓ halálos áldozatot is megtagadják, akik emiatt az őrült "eszme" miatt vesztették életüket a világon! :(

A bolsevizmus ellen, mint káros ragály ellen, minden értelmes embernek harcolnia kell, hogy mégegyszer ez az őrült eszme ne szedhessen áldozatokat a földön!

Hős honvédeink ezért harcoltak a II. hadseregben, és hogy felszabadítsák a szovjet, de főleg az ukrán népet a sztálini terror alól! Nem véletlen, hogy öreg ukrán és orosz asszonyok a mai napig is visznek virágot hős honvédeink ottani sírjaira!

Nyilván sokan azt is tagadják, hogy a mélyen vallásos orosz nép gyűlölte sztálint és hordáját!

A harmincas években éhen halt 15 millió ukrán sem hiszem, hogy szerette a bolseviki rémuralmat, miközben a szovjetúnió volt a világ legnagyobb búza exportőre! Persze értem én, kellett sztálinnak a pénz fegyverre a saját népe ellen! Ez jellemző vonás a vörösöknél világszerte.

Hitler két okból tudta elfoglalni a fél szovjet hatalmat:

1. sztálin kivégeztetett minden nála kicsit is okosabb embert, félelmében, hogy a helyére pályáznak! A hadsereg vezetőit is!

2. A szovjet (orosz, ukrán, tatár stb.) nép FELSZABADÍTÓKÉNT ÜDVÖZÖLTE a német csapatokat és szövetségeseit! Nem mi és nem a németek kegyetlenkedtek a muzsikokkal, hanem sztálin komisszárjai, rettegett gyilkosai saját népüknek! Erről nemrég a tévében is beszélt Kun Miklós történész, de te azt sem nézted biztos! Vagy Kun úr is tudatlan???

Előzmény: citta di palermo (1221)
citta di palermo Creative Commons License 2013.09.17 0 0 1222

Te pedig tudatlan vagy.

Előzmény: xXXxxxXxxxxxX (1216)
citta di palermo Creative Commons License 2013.09.17 0 0 1221

Igazából azok gyalázták meg a nemzetet ,akik Magyarországot beléptették a háborúba, azt hazudva ,hogy nekünk is részt kell vennünk a 2. világháborúban ,és csakis a náci Németország oldalán. 

Vagyis a horthysta államvezetés képviselői.

 

Előzmény: xXXxxxXxxxxxX (1217)
perkelto Creative Commons License 2013.09.17 0 0 1220

"Borisszovót 1942. április 17-én a 43/III zlj. nehézgéppuskákkal és gránátvetőkkel támadta meg. Az acéllapokkal is megerősített házakat a zászlóalj végül nem tudta elfoglalni és visszavonult, majd másnap ismét támadott és elpusztította a falut. A hadosztály egységei jelentéseik szerint vagy saját veszteség nélkül, vagy 1-5 sebesült ill. halott árán 20-30 partizánt semmisített meg ezekben a napokban. Pawlowitschi és Mala Pawlowitschi elfoglalásánál, melyet német vadászrepülők is támogattak, a magyar egységek 4 partizánt fogtak el és 350 „partizánt” lőttek agyon „szökés közben”, míg a légitámadásnak 120 áldozata volt. A zsákmány mennyiségéből (1 géppuska, 15 puska és 4 automata puska és néhány használhatatlan fegyver valamint 4 (!) elfogott partizán) arra következtethetünk, hogy a támadás során a falu lakóinak zömét válogatás nélkül agyonlőtték. Hasonló légitámadással egybekötött hadműveletre több más alkalommal is sor került, 1942. április 25-én pl. a „gyalogság segítségével” 1000 „partizánt” semmisített meg a magyar támadás."

 

Ungváry Krisztián 
A magyar megszállás Ukrajnában és Lengyelországban 1941–1944

Előzmény: xXXxxxXxxxxxX (1216)
aa. Creative Commons License 2013.09.16 0 0 1219

Mint szokta rendesen

Előzmény: xXXxxxXxxxxxX (1216)
probe II Creative Commons License 2013.09.16 0 0 1218

Ki agyák magukat "történésznek" ezek a fotelhuszárok

haha

xXXxxxXxxxxxX Creative Commons License 2013.09.16 0 0 1217

Már régóta szóvá akartam tenni, nem is tudom miért vártam eddig: Ennek a topicnak a címe is NEMZETGYALÁZÁS! Szerintem kérjük a moderátorokat, hogy töröljék azonnal!

xXXxxxXxxxxxX Creative Commons License 2013.09.16 0 0 1216

Hazudsz!

Előzmény: Glavingojn (1211)
aa. Creative Commons License 2013.09.16 0 0 1215

A tótok és románok már régen háborúztak az oroszokkal,  mi jó kis kutyaszorítóban voltunk. Tudom, tudom, be kellett volna inteni Hitlernek.

Előzmény: Glavingojn (1210)
aa. Creative Commons License 2013.09.16 0 0 1214

És ezért kímélték őket viszonylagosan a partizánok, a németekkel ellentétben. Néhai nagybátyámnak ezért kiabáltak a civilek a fogolyvonaton, hogy : "gyertek vissza de fegyverrel".

Az oroszok viselkedésérét Magyarországon, meg ne részletezzük, van élmény elég.

Előzmény: Glavingojn (1211)
Törölt nick Creative Commons License 2013.09.16 0 0 1213

Mint a patagóniai marák.. azok is egész falvakat szoktak kiírtani.

Előzmény: Glavingojn (1211)
Salamis Creative Commons License 2013.09.16 0 0 1212

Ki szerint?

A Santa Kutya dijas "alapmu" szerint?

Vagy a rendkivul hiteles, 1945 utani szovjet "forrasok" (azaz propaganda) szerint?

Vagy szerinted?

 

Ja. Es a megszallo szovjet hadsereg vajon mit csinalt?

Előzmény: Glavingojn (1211)
Glavingojn Creative Commons License 2013.09.16 0 0 1211

A magyar csapatok nem csak loptak, raboltak a megszállt területeken, hanem sorozatos tömeggyilkosságokat hajtottak végre. Egész falvakat irtottak ki, nem kímélve öregeket, asszonyokat, gyerekeket.

Előzmény: egy hazafi (1208)
Glavingojn Creative Commons License 2013.09.16 0 0 1210

1941. június 27-én történt.

Másnap délelőtt az Országgyűlés Képviselőházában a  miniszterelnök kért szót.         

- Tisztelt Ház! Egészen rövid bejelentést szeretnék tenni. A ház elnöke méltó szavakkal bélyegezte meg a szovjet népjogellenes és minősíthetetlen támadását. A magyar királyi kormány megállapítja, hogy a támadások következtében Magyarország és a Szovjetunió között a hadiállapot beállott.

E kurta-furcsa bejelentést a tisztelt Ház lelkes helyesléssel tudomásul vette.

Mi történt?

A XX. századi magyar történelem egyik legsúlyosabb, következményeit tekintve a legdrámaibb eseménye kezdődött meg ezzel, miközben formailag szinte nem történt semmi.

A kormány nem ragaszkodott ahhoz, hogy állásfoglalása előtt a kormányzó kikérje a testület véleményét, a Képviselőház pedig ügyet sem vetett arra, hogy éljen az ország akkor hatályos alaptörvényei adta jogával.

Azzal a jogával, hogy a honvédség országhatáron túl történt alkalmazásához - hiszen már ennek a napnak a hajnalán a magyar légierő szovjet városok bombázására indult, néhány órával később pedig szárazföldi  egységek is átlépték a határt - haladéktalanul megadja vagy azonnal megvonja a hozzájárulását.

A népbíróság előtt Bárdossy majd azt mondja, azért nem szavaztatta meg a képviselőket, mert egyszerűen nem tudta az ilyen esetben megteendő intézkedéseket.

- Teljesen tisztában vagyok azzal - mondotta ekkor -, hogy ismernem kellett volna a törvényt. Az lebegett a szemem előtt, hogy sietni kell - mondja elképesztően pőre őszinteséggel -, és ezért jelentettem be.

Láttuk, hogy semmi olyan közvetlen ok nem volt, ami ezt a felelőtlen sietséget indokolta volna. Maga a volt kormányfő emlékszik majd vissza 1945-ben úgy, hogy a német nyomás nem közvetlen, hanem - ahogy ő fogalmaz - atmoszférikus volt.

Nyugodtan elfogadhatjuk ezt a megfogalmazást pontosnak, tárgyilagosnak. Nem nehéz belátni, hogy atmoszférikus nyomás esetén módot lehetett és módot is kellett volna találni legminimálisabban is a játékszabályok betartására, valójában azonban sokkal inkább a helyzet higgadt mérlegelésére, a nemzet érdekében bölcsebb megoldás megtalálására.

Hamis Bárdossy Lászlónak az a beállítása, hogyha nem cselekszenek azonnal, akkor a német megszállás jön, és az az öngyilkossággal lett volna egyenértékű. Az öngyilkosságot pedig nem lehetett volna meggyőző erővel a várhatóan bizonytalan föltámadásért cserében ajánlani.

Hallgassuk meg őt saját magát!

 - A bíróság kinevethet, de én ezeket az alkotmányjogi rendelkezéseket nem ismertem - folytatja a népbíróság előtt imént idézett szavait. - Én azokat az alkotmányjogi szabályokat ismertem, amelyek érvényben voltak a jogi tanulmányaim idejében. Ez - tudniillik a hadsereg határon túli alkalmazásának, a hadiállapot megállapításának szabályozása - az 1920-as években volt, amikor közjogi kérdésekkel már nem foglalkoztam, mert szakkérdések jutottak feladatomul. Így elsikkadt emlékezetemből.

Előzmény: aa. (1207)
Altáji T. Boj Creative Commons License 2013.09.16 0 0 1209

Miért lenne mellékes? Az egész hozzáállásának, az akkori viselkedésének, minden indulatának és az indulatai által  végrehajtott ámokfutásának az volt az alapja, semmi más.

 

Előzmény: xXXxxxXxxxxxX (1202)
egy hazafi Creative Commons License 2013.09.16 0 0 1208

"a magyar hordák zabrálásaira Ukrajnában"

 

Talán ezt is nézd meg az objektívebb hozzáállás érdekében e kérdéshez:

 

http://videotar.mtv.hu/Videok/2013/05/21/08/Hol_sirjaink_domborulnak__a_magyar_megszallo_csapatok.aspx

Előzmény: performwitch (1184)

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!