Két hónap múlva időközi parlamenti választás lesz a belső-ferencvárosi választókerületben (Budapest, 12. sz.). Elsőnek a Humanista Párt jelöltje, Várady Tibor gyűjtötte össze a szelvényeket, majd John Emese (Szadi) és Bánsághy Tamás (Szoci). Rajtuk kívül még a jelöltségért küzdenek: Polgár Tamás/Tomcat (Zöld Párt, elnök: Stekler Ottó), Szegedi Csanád (Jobbik), Agárdi László (MIÉP), Dézsi Mihály (MDF), Bácskai János (Fidesz-KDNP) és Paulik Péter (Magyar Kommunista Munkáspárt, elnök: Thürmer Gyula). Ki lesz a győztes - de ami talán még érdekesebb: ki lesz rajta a szavazólapon ebből a vegyes társaságból?
A gondosan elrejtett időzített bombák közül néhány már megmutatta magát: ha fel még nem robbantak is, a detektor már észlelte őket. Az infláció áprilisi felszökése nem azért aggasztó, mert egy hónapban újra hat százalék fölé emelkedett a drágulás üteme, hanem azért, mert tartós hatásokat tükröz. A megugrás annak ellenére következett be, hogy a kormány elhalasztott néhány előbb-utóbb elkerülhetetlen hatósági áremelést: befagyasztotta a gáz árát, és elodázta a gyógyszerárak emelését. Vagyis ahol tudta, akadályozta, hogy a termelői árak még a választások előtt érvényre jussanak a fogyasztói árakban. A korrekció azonban nem sokáig halogatható, hiszen a piacitól eltérített árak nemcsak a költségvetésnek jelentenek tetemes terhet, hanem egyúttal pazarló fogyasztáshoz vezetnek.
Az áremelkedés csökkenő trendjének megtörése azért aggasztó, mert hatásában tartós folyamatok váltották ki. 2001 második felében meglódult a bérek kiáramlása, amit nem kísért a termelékenység hasonló ütemű növekedése, így tehát kinyílt az olló a teljesítmények és a jövedelmek között. A háztartások költekezését a növekvő keresetek mellett a táguló hitelfelvételi lehetőségek is ösztökélték, miközben a lakosság megtakarítási hajlama visszaesett. Bár az alacsony megtakarítási ráta mögött többféle okok együttese áll (az elhalasztott fogyasztási igények kielégítésétől a likviditási korlát bővüléséig), az utóbbi években a kormány politikája is hozzájárult a kedvezőtlen trend fennmaradásához. A viszonylag alacsony reálkamatok és az árfolyamnyereségre kivetett adó nem ösztönözte a pénzügyi megtakarításokat, miközben a piacitól eltérített, kedvezményes kamatozású hitelek megnövelték a háztartások eladósodását.
Ha a magánszektor alacsony megtakarítási hajlandóságát nem ellensúlyozza a kormányzati kiadások csökkenése, akkor elkerülhetetlen, hogy a külföldi megtakarítások pótolják a belföldön hiányzókat. Márpedig az Orbán-kormány nemhogy mérsékelte volna az állami kiadásokat, hanem expanzióra váltott, bevetve a központi gazdaságélénkítés veszélyes ideológiáját. Miközben a magángazdaság alkalmazkodott a romló nemzetközi klímához, és visszafogta beruházásait, a kormány beruházásokkal és közvetlen támogatásokkal próbálta ösztökélni a gazdaság növekedését. Bár ez a törekvése nem járt eredménnyel, az állami költekezés negatív hatásai hamar megmutatkoztak a folyó fizetési mérleg és az államháztartás hiányának megugrásában.
A fizetési mérleg romlásában a forint felértékelődése is szerepet játszott. Az Orbán-kormány 2000 nyarán - politikai és személyi okokból - elodázta a forint árfolyamsávjának kiszélesítését, és csak egy évre rá, az előző jegybankelnök távozását követően tette meg az elkerülhetetlen lépést; lényegesen kedvezőtlenebb feltételek mellett, mint korábban tehette volna. A forint felértékelődése így éppen akkor történt meg, amikor a világgazdasági konjunktúra megtorpant, és a magyar termelők exportlehetőségei amúgy is romlottak. Ezt a hatást erősítette fel az erős forint miatt is gyengülő versenyképesség.
Az export növelésének nehézségei ellenére a kormány expanzív politikát folytatott, ami az (amúgy is olcsóbbá váló) import bővüléséhez és az áruforgalom hiányának emelkedéséhez vezetett. Az inflációs mellett tehát még egy időzített bombát rejtett el a 2001-ben folytatott gazdaságpolitikájával a kormány: a fizetési mérlegét, amely 2002 áprilisában robbant. Az első négyhavi deficit háromszor akkora volt, mint a megelőző két év hasonló időszakában, és az exportdinamika lecsengése, valamint az import fölpörgése a gyorsuló romlás lehetőségét vetítette előre.
Az egyensúly megbomlásának más tünetei is megmutatkoztak a kormányváltást követő napokban. Kiderült, hogy gyakorlatilag kiürült az államkassza, és a kormány számos elkötelezettségére hiányzik a forrás. A bomba - jó időzítéssel - az új kormány színre lépésekor robbant: ekkor vált nyilvánossá, hogy a leköszönő kormány május végéig 410 milliárd forintos deficitet hozott össze, ami négyötöde az egész évre betervezett hiánynak.
Az Orbán-kormány 2001 közepétől kezdte el aláaknázni az államháztartás egyensúlyát, de a robbanást késleltette egy korábban már alkalmazott trükkel, az infláció alátervezésével. A magasabb infláció miatt 2001-ben a bevételek is nagyobbak lettek a tervezettnél, és így az államháztartás hiánya nem lett nagyobb a vártnál. Ebben persze egy másik trükk is szerepet játszott: az, hogy számos állami kiadás kikerülte a költségvetést, minthogy az állam olyan gazdasági szervezeteihez (ÁPV Rt., MFB Rt.) telepítették, amelyek nem részei a szűken értelmezett államháztartásnak.
2002 tavaszán azonban egy sor taposóaknát is elhelyezett a végnapjait élő Orbán-kormány. Márciustól irracionális mértékűre emelte a lakáshitelek kamattámogatását, miközben az igényjogosultak körét is kiterjesztette, és a hitelplafont 30 millió forintra emelte. A betéti kamatokénál alacsonyabb kamatú hiteleket így nemcsak (sőt elsősorban nem) a rászorulók vehették igénybe, hanem a viszonylag magas jövedelműek, ami a támogatás társadalompolitikai indítékát is kérdésessé tette, miközben a költségvetést is évekre aláaknázta, mivel akár évi százmilliárdos támogatási igényre is lehetőséget adott.
A két választási forduló között és a választási eredmény kihirdetése után is a kormány több olyan döntést hozott, ami a költségvetést tízmilliárdokkal terhelte meg. Megnövelte a kedvezményes kamatozású diákhitel plafonját és az államilag finanszírozott hallgatói összlétszámot, negyvenmilliárdos összegben kezességet vállalt egy sor sportlétesítmény építéséhez, illetve a közszolgálati tévé és rádió hitelfelvételeihez. Ez utóbbiaknak is köszönhető a pénzügyminiszter átadás-átvételi csomagjába rejtett levélbomba" robbanása: kiderült, hogy az idei évre megszabott százmilliárdos garanciavállalási keretből alig négymilliárd maradt az új kormánynak. Jó néhány tárca új vezetője észlelte, hogy arra sincs már pénz, amire a kormány kötelezettséget vállalt.
Néhány régebben elhelyezett akna is felrobbant. Bár a kormány igyekezett leplezni, mégiscsak kitudódott, hogy a látványos fejlesztési koncepciókat (a bank mellé biztosító, utazási iroda, informatikai fejlesztés) dédelgető Magyar Postának nemhogy nagyszabású tervei megvalósítására nincs pénze, hanem működőképessége fenntartásához is 25 milliárd forintnyi állami segítségre van szükség. Kiderült, hogy egy sor további állami vállalat is (például a MÁV, a Malév, a Volán-csoport, a Dunaferr) súlyos pénzhiánnyal küszködik."
Hosszú, de nagyon tanullságos cikkecske, 2003-ból. Mozgó Világ, hehe.
"Várhegyi Éva
Aláaknázott gazdaság
1990 óta nem hajózhatott olyan kedvező gazdasági hátszélben kormány, mint a most távozott. Akkor vette át a kormányrudat, amikor már jelentkeztek a Bokros-csomag fájdalmas megszorításainak kedvező utóhatásai. Amikor nagyjából helyreállt a külső és belső pénzügyi egyensúly, leapadt a fizetési mérleg és az államháztartás hiánya, és kicsit lazítani lehetett a nadrágszíjon. Amikor már fellendülőben volt a magyar gazdaság, meglódultak a vállalatok beruházásai, és a helyrebillent egyensúlynak köszönhetően megnőtt a külföldi befektetők érdeklődése.
Érte persze ebben a négy évben is néhány kivédhetetlen sokk a magyar gazdaságot, mint például 1998 nyarán-őszén az oroszországi pénzügyi válság, vagy később az árvizek és belvizek, de ezek végül nem borították fel a nehezen kigürcölt egyensúlyt, és nem ásták alá a gazdaság fejlődését. Nagyobb gondot okozott, hogy 2001-re kifulladt az amerikai gazdaság, aminek hatása hamar érezhetővé vált Európában és a vele egy köldökzsinóron lógó Magyarországon. A magyar gazdaság lassuló növekedésének azonban nem csupán külső okai voltak. Csak éppen a magyar modell" és a világgazdaság kifulladása időben egybeesett, ami elkerülhetővé tette annak kimondását, hogy a magyar modell" blöff. A blöfföknek azonban mégiscsak az a sorsuk, hogy előbb-utóbb lelepleződjenek.
Első blöff: hoztam is meg nem is
Kezdetben úgy blöffölt az Orbán-kormány, hogy mást mondott, mint amit valójában tett. A népmesei okos lány módjára felmutatta a madarat, majd hagyta elrepülni. Regnálása első három évében azt hangoztatta, hogy - az előző kormány szükségtelen, kizárólag népnyúzó hajlamainak a kiélését szolgáló megszorításokkal ellentétben - kormánya mindent megtesz azért, hogy fellendítse a gazdaságot: nemcsak beruházásokkal, hanem a jövedelmek növelésével is élénkíti a keresletet. Gazdaságélénkítő retorikájával szemben azonban folytatta elődje egyensúlyőrző politikáját. A költségvetési kiadásokat kordában tartotta (módosította a nyugdíj-megállapítás rendjét, lefaragta az agrártárca igényeit, nem indított infrastrukturális beruházásokat), miközben a bevételeket sem mérsékelte (választási ígéretével szemben nem csökkentette az adókat és a járulékokat).
A nagynak feltüntetett adományok a valóságban alig növelték az állami kiadásokat: a tandíj eltörlését az ösztöndíjak befagyasztásával ellentételezte, a családi pótlék alanyi jogúvá tételét az összeg értékvesztése ellensúlyozta, a gyermekek után járó adókedvezményt pedig csak az átlagosnál nagyobb jövedelműek tudták igénybe venni. Az állam sokat hangoztatott szerepvállalása a beruházásokban sokáig ugyancsak blöff volt: a közösségi beruházások aránya 1999-ben 18-ról 14 százalékra mérséklődött, és a következő évben sem nőtt, és például az egészségügyi beruházások volumene 1998-2001 között 15 százalékkal csökkent. Az állami beruházások 1999-2000-ben csak az oktatási ágazatban nőttek dinamikusan, 25 százalékkal.
Az adótábla sávszéleinek változatlanul hagyásával megtévesztő jövedelempolitikát folytatott a kormány. Miközben a bruttó keresetek a folyóáras bruttó hazai termékkel arányosan nőttek 1999-ben és 2000-ben, a nettó keresetek ennél csak jóval szerényebb mértékben emelkedtek. Így az átlagos reálkereset növekménye az első két évben mindössze 4,3 százalék volt, miközben a GDP 9,6 százalékkal bővült.
Az első három évben az Orbán-kormány a gazdaság vonatkozásában (persze nem csak abban) mást kommunikált, mint amit valójában tett. Kőkeményen bírálva elődje megszorító politikáját maga is folytatta a bejáratott utat; azzal a könnyebbséggel persze, amit a konjunktúra kedvező hátszele biztosított. Nem kellett nadrágszíjat meghúzni (kivéve az egészségügyben, ami most sem úszta meg), hanem elég volt annyit tennie az egyensúly fenntartása érdekében, hogy nem hagyta annyira kiengedni, amennyire lehetett volna.
A módszert a sokszor elátkozott Bokros-érából vette át: az alátervezett infláció miatt a költségvetési kiadások a lehetségesnél kevésbé nőttek, miközben a nominális jövedelmekhez kötődő adóbevételek meghaladták a tervezettet. A meglepetésinflációt" imitáló trükk, ha unalmas is, de célravezető volt: 1999-ben és 2000-ben százmilliárdos nagyságrendű többlet keletkezett a költségvetésben, amit aztán a kormány eleinte különféle umbuldákkal bespájzolt magának a későbbi (értsd: a választásokhoz közelebbi) időkre, a végén pedig gálánsan elosztogatta.
Második blöff: rege a magyar csodagazdaságról
A kocka 2001 nyarán fordult meg, amikor a közelgő választásokra kacsintva a kormány elkezdett költekezni. Hogy leszerelje az egyensúlyért aggódó ellenzéket, és egyúttal nemzeti büszkeségünket is táplálja, kiagyalt egy szívet melengető regét a magyar csodagazdaságról, amely fölötte áll a gazdasági törvényszerűségeknek. Erre alapozva hirdette meg a magyar modellt", amelyben nyugodtan költekezhet az állam. Más országokban ha a gazdaságot állami kiadásokkal élénkítik, akkor előbb-utóbb fölpörög az infláció, vagy - kis nyitott gazdaságok esetében - megnő a folyó fizetési mérleg hiánya.
A mi csodagazdaságunkban viszont - hirdette a kormány - minden állami forint négy magánforintot aktivizál, így nem nő az államháztartás hiánya, hiszen a növekvő gazdaságból több adóbevételre lehet szert tenni. Itt az sem baj, ha a háztartások nem takarítanak meg, hanem helyette még hitelből is költekeznek; ez sem az inflációt, sem az importot nem növeli meg. Egy ilyen gazdaságban az sem baj, ha romlik az exportképesség, ezért fölösleges az erős forintot adó- és járulékmérsékléssel ellentételezni, majd csak ellesznek valahogy a termelők.
A kormány ráadásul akkor indította be expanzív politikáját, amikor a világgazdasági konjunktúra recesszióba kezdett átváltani. Az amerikai gazdaság növekedése már 2001 nyarán lanyhult, és az európai növekedés is a kifulladás jegyeit mutatta. Erre tett rá egy lapáttal a szeptemberi terrortámadás, ami (a már korábban kipukkadt információtechnológiai buborék után) újabb ágazatokban idézett elő válságot, miközben a háztartások költekezési hajlamát is visszavetette. Pedig a magyar gazdaság már ezek nélkül is a kifulladás jegyeit mutatta: az 1997-98-ban meglódult beruházások 1999-től visszaálltak egy alacsonyabb növekedési szintre, ami előrevetítette a gazdasági fellendülés lecsengését.
Ezen az állami költekezésre építő expanzív gazdaságpolitika sem tudott segíteni. Sem az útépítésekre és a vállalkozások támogatására fordított összegek, sem a keresetek növelése nem tudta megtörni a gazdasági növekedés negyedévről negyedévre csökkenő trendjét. Viszont az állami kiadások felpörgetése miatt 2002 tavaszára az összes egyensúlyi mutató romló tendenciába váltott. Az addig sikeresen lejtmenetbe állított infláció áprilisban újra felszökött, és ekkor már nemcsak a független elemzők előrejelzései voltak borúlátóak, hanem a Magyar Nemzeti Bank is felfelé módosította inflációs prognózisát. Ugyanebben a hónapban a folyó fizetési mérleg hiánya is megugrott, és az első négy hónap összesített deficitje háromszorosa lett, mint egy évvel korábban. Közben kiderült, hogy az államkassza is üres: az egész évre tervezett hiány a kormányváltásig jórészt kimerült.
Az Orbán-kormány nem azzal okozott maradandó kárt a gazdaságban, hogy retorikájába beépítette a csodagazdaság magyar modelljét, hanem azzal, hogy egy idő után maga is hinni kezdett benne. Addig nincs nagy baj, amíg csak mondom, hogy fullom van, de amúgy tudatában vagyok annak, hogy blöffölök. A nagy baj akkor kezdődik, amikor már magam is jobb lapokat látok a kezemben, mint amilyenek ténylegesen vannak. Márpedig minden jel szerint ilyesféle érzékcsalódásban szenvedett a kormány, hiszen választási győzelme biztos tudatában is folytatta a jövő gazdaságát aláaknázó politikáját. Ha látta volna, hogy ártalmas gazdaságpolitikát követ, valószínűleg nem áldozta volna be saját jövőbeli kormányzásának gazdasági alapjait. A jelek szerint azonban saját voluntarizmusa csapdájába esett: addig mondogatta, hogy csak akarni kell, hogy végül már maga is hinni kezdett benne. Elhitte, hogy miként a jogot, a gazdaság törvényeit át tudja hágni; hogy képes legyőzni a külföldi befektetők hétfejű sárkányát; hogy sikeresen szembe tud szállni a világgazdasággal.
Amikor pedig végül szembesült a nem várt rossz hírrel, a bukás tényével, felelőtlen költekezésbe kezdett - az utódkormány kontójára. Az addig elrejtett időzített bombák mellé még néhány taposóaknát is gondosan elhelyezett. "
Az MFB közlése szerint összesen mintegy 380 milliárd forintos állami kötelezettségvállalásra és ráfordításra volt szükség ahhoz, hogy a bankon keresztül korábban végrehajtott állami feladatok és az elmúlt évek vesztesége az európai uniós normáknak megfelelően legyen elszámolható.
Na menjenek el a jó fenébe. 2002 júniusában Erős elvtárs a MFB-nek felvett autópályaépitésekhez 310 milliárd ft-ot, erről hallgattak. Hazudtak akkor is. :-)
"Az MFB fizeti a sztrádaépítések előkészítését Origo
...Az Orbán-kormány a Magyar Fejlesztési Bankon keresztül szervezte ki az autópálya-építéseket. A magyar szabványok szerint akkor a teljesen állami tulajdonban lévő MFB és a pénzintézet tulajdonában lévő társaságok gazdálkodási adatai nem szerepeltek az államháztartás számai között. Így a hivatalos statisztikákban az MFB kölcsönei és az általa felvett hitelek sem szerepeltek, pedig a bank állami garanciával felvett hitelekből finanszírozta többek között az autópálya-építéseket és a kedvezményes kamatozású agrár- és diákhiteleket is. Az uniós szabványok szerint az ilyen típusú kormányzati kiadásokat fel kell tüntetni az államháztartás mérlegében.
Így fordulhatott elő az, hogy a 2002-es kormányváltás idején az MSZP kénytelen volt a sztrádaépítésekkel kapcsolatos költségeket feltüntetni a büdzsé kiadási oldalán, és az államháztartás hiánya a GDP 8,7 százalékát érte el, a várt 6-6,5 százalékos idei GDP-arányos államháztartási deficit helyett. László Csaba akkori pénzügyminiszter közölte: a deficit jelentős részét egyszeri kiadások okozzák. Elmondta, hogy az állam átvállalja a Nemzeti Autópálya Rt. 197 milliárd forintos adósságát, bár ebből mintegy 60 milliárd forint még a tavalyi büdzsét terheli. A Nemzeti Autópálya Rt. megvásárlása további 81 milliárd forinttal növeli a központi büdzsé hiányát; az Állami Autópálya Kezelő Rt. adósságának átvállalása 66,09 milliárd forintos többletterhet jelent, míg a vállalat megvétele 16,8 milliárd forinttal növeli a deficitet. A pénzügyminiszter kitért arra is, hogy a Magyar Fejlesztési Bankon keresztül finanszírozott kormányzati feladatok veszteségeit is megtéríti az állam. Ez azt jelenti, hogy mintegy 60 milliárd forinttal kényszerül megemelni a bank tőkéjét. A pénzintézet vesztesége mintegy 130 milliárd forintos volt.
Az MFB közlése szerint összesen mintegy 380 milliárd forintos állami kötelezettségvállalásra és ráfordításra volt szükség ahhoz, hogy a bankon keresztül korábban végrehajtott állami feladatok és az elmúlt évek vesztesége az európai uniós normáknak megfelelően legyen elszámolható. Jelenleg más a helyzet: az ÁAK - mivel bevételei többségét a piacról szerzi - államháztartási körön kívülinek számít, így az uniós normák szerint adóssága és költségei nem terhelik az állami büdzsét."
Eddig nem találok 1300 milliárdot. Vacak 380 milliárdocska.
"Zdeborszky szerint az Orbán kormányt terheli az MFB vesztesége (2003. június 2. 10 óra 10 perc) Tőzsdefórum
A Magyar Fejlesztési Bank közel 134 milliárd forintos tavalyi veszteségének hátterében - az állami szerepvállalás szükségszerű következményei mellett - az előző kormány döntései állnak, jelentette ki Zdeborsky György, a bank elnöke.
A szövetkezeti üzletrészek miatti befektetési veszteség önmagában 24 milliárd forint, a hitelezési céltartalékolás pedig csaknem 7 milliárdos mínuszt jelentett. A családi gazdaságok és a 12 állami gazdaság hitelezési és céltartalékolás kötelezettsége miatti veszteség több mint 20 milliárd forintot tett ki.
A Malév, a Dunaferr, a Bábolna és az azóta felszámolási stádiumba került Defend hitelezése összesen csaknem 13 milliárddal terhelte meg a fejlesztési bank eredményét."
Valami ezerötszáz milliárdos pozihatásról beszéltél. Most ezt az eddig beidézett összes szám (incl. az általad behozottak) is cáfolják.
Nem csoda, hogy itt garázdálkodsz a hülyeségeiddel. menjél lszi. át egy gazdasági topikba, ahol majd egy elvtársad tesz helyre, hogy ne rombold a balliberálisok renoméját ilyen marhaságokkal.
Én a további edukálásodban csak akkor veszek részt, ha tandíjat fizetsz. Legyen mondjuk egy palack általam választott magyar bor minden 100 milliárdért, amivel a 2002-es MFB transzfer kevesebb kisebb volt 1500-nál.
