Keresés

Részletes keresés

balivi Creative Commons License 2019.10.14 0 0 24314

Vitán kívül, egy rövid idézet, amivel teljesen egyetértek: 

 

"Az, hogy Márk evangéliuma a 70-es Jeruzsálem pusztulásáról szól, nem feltételezés, ez egy következtetés, amely az irodalmi utalások, metaforák és szimbolizmus tanulmányozására épül. A héber szentírásokra tett hivatkozások áttekintésekor nyilvánvalóvá válik, [...] hogy a Márk evangéliumának szerzője okosan próbálta felhívni a figyelmet a héber szentírások azon szakaszaira, amelyek Izrael pusztulásáról és Isten szívességének a pogányokhoz való átruházásáról szóltak." (Robert G. Price: The Gospel of Mark as Reaction and Allegory)

Konkrét szakasz arra nézve, hogy Márk 70 után írt talán ez:

"Mikor pedig a templomból kiméne, monda néki egy az ő tanítványai közül: Mester, nézd, milyen kövek és milyen épületek! Jézus pedig felelvén, monda néki: Látod ezeket a nagy épületeket? Nem marad kő kövön, amely le nem romboltatik." (Márk13:1-2)

Szerintem téves következtetés, hogy itt a történeti Jézus szóbeli hagyományokban fennmaradt szavait olvassuk akkor, amikor éppen megjövendöli a templom elpusztulását, amit aztán Márk evangélista még 70 előtt papírra is vetett, ezért lám, lám, micsoda próféciákat tartalmaz Márk evangéliuma. Én nem gondolom, hogy ez lehetséges:-) de tudom, hogy a hit által minden lehetséges, hiszen "minden lehetséges annak, aki hisz". 

Előzmény: kitadimanta (24311)
kitadimanta Creative Commons License 2019.10.13 0 0 24313

Bocs', hogy eddig nem válaszoltam, véletlenül átugrottam a hozzászólásod. Még egyszer elnézést!...

 

"Értem ez alatt:

Illés -->> János

Elizeus -->> Jézus"

Lehetséges, erre még nem gondoltam, de a párosítás biztosan nem így lenne, hanem így:

Illés - Elizeus

János - Jézus

Amúgy érdekes a párhuzam, de nem tartom valószínűnek a szándékosságot, noha nem is zárom ki teljesen.

 

"Ugyanis ez tisztán felfedezhető a Bibliában, s ezen négyes bizonyos cselekedetei telejsen összeegyeztethetőek a keleti jógik mester-tanítvány párosával!"

Hááát, hmmmm.... nem is tudom... Egy biztos, Illés - Elizeus és János - Jézus páros ég és Föld, tűz és víz....

 

"érdekes, hogy mindenhol előfordultak nagy gyógyítók..."

Persze, mert a gyógyítást mindig valamilyen misztérium övezte, a táltosok fő tevékenysége volt, s a jó orvosnak hamar híre ment... Az orvoslás a tudással volt egyenértékű, a túlvilági kapcsolatot tételeztek fel hozzá, ezért minden valamire való "isteni lény" kiváló orvos is volt.

 

"Egyedül Pálról nem olvasok/feltételezhetek ilyent, mert ilyen nincs a történetében!!"

Pálnak is tudni kellett gyógyítani, ha Jézus nyomdokaiba akart lépni, s az író-szerkesztők ügyeltek rá, hogy ez így is legyen:

Csel14:9-10. "Ez hallá Pált beszélni: a ki szemeit reá függesztvén, és látván, hogy van hite, hogy meggyógyul, Monda nagy fenszóval: Állj fel lábaidra egyenesen! És felszökött és járt."

Mint Jézusnál:

Mk 2:9. "Mi könnyebb, azt mondanom-é a gutaütöttnek: Megbocsáttattak néked a te bűneid, vagy ezt mondanom:

Kelj fel, vedd fel a te nyoszolyádat, és járj?

(Ez is egy párhuzam/azonosság Jézus és Pál közt, amiről már tettem említést.)

 

Csel 28:5. "De néki, minekutána a kígyót lerázta a tűzbe, semmi baja sem lőn.

Csel 28:8-9. "Lőn pedig, hogy a Publius atyja hideglelésben és vérhasban betegen feküvék. Kihez Pál beméne, és minekutána könyörgött, kezeit reá vetve meggyógyítá őt.

Minekutána azért ez megtörtént, egyebek is, kik betegek valának a szigeten, ő hozzá jövének és meggyógyulának."

Előzmény: Törölt nick (24219)
Törölt nick Creative Commons License 2019.10.13 0 0 24312

"...Mi módon ment be az Isten házába az Abiátár főpap idejében és ette meg a szent kenyereket, a melyeket nem szabad megenni csak a papoknak; és adott a társainak is?..."

 

Jézus pont ezért halt meg. Negyven napi böjttel átveszi az áldozó papoktól a "hatalmat", és a vallás a zsidók körében nem tud normálisan működni, mert az áldozó papnak kell a legmagasabb energetikai szinten lennie...

 

Az én vallásomban is van rá törvény, hogy mindenkinek akkor és annyit kell böjtölnie, ami feltétlen elő van írva, és nem többet...

 

Ha Dávid evett az áldozati kenyérből, amit pap ehetett volna, energetikailag a papokat húzta le...bukik miatta a rítuson keresztül kinyerhető tiszta isteni energia, áldás...

 

Jézus abban a tévhitben volt, hogy egy áldozó pap is pont úgy képes szeretetenergiából istenit lehívni, mint egy egyszerű hívő...az áldozó pap teste viszont teljesen más, a szívcsakra nem bírja ki... azért mondhatja ki az Isten nevét évente egyszer, mert arra az egy alkalomra is fel kell készülnie, ne haljon bele...a saját hangenergiája nyírja ki, ha nem jó gyakorlatot folytat...

Előzmény: kitadimanta (24311)
kitadimanta Creative Commons License 2019.10.13 0 0 24311

"a hitelesnek tulajdonított páli levelek egyike sem tesz utalást a templom lerombolására, pedig ez olyan jelentős esemény lett volna Pál teológiájának igazolására, amit biztos hogy nem hagyott volna szó nélkül. Tehát a páli leveleknek 70 előtt kellett íródniuk. Márk viszont teljesen nyilvánvalóan tud a templom elpusztulásáról. Ennyi."

Az idevonatkozó irodalom szerint is Márk tud a templom pusztulásáról, ennek utána is néztem.

"Márpedig Márknál utalás van a templom lerombolására (Mk 2.26)" Írja a Wiki.

Nézzük ezt a verset kibővítve a szövegkörnyezettel:

24. Ekkor a farizeusok mondának néki: Ímé, miért művelik azt szombatnapon, a mit nem szabad?

25. Ő pedig monda nékik: Soha sem olvastátok-é, mit mívelt Dávid, mikor megszűkült és megéhezett vala társaival egybe?

26. Mi módon ment be az Isten házába az Abiátár főpap idejében és ette meg a szent kenyereket, a melyeket nem szabad megenni csak a papoknak; és adott a társainak is?

27. És monda nékik: A szombat lőn az emberért, nem az ember a szombatért.

28. Annak okáért az embernek Fia a szombatnak is ura.

 

Ehhez még némi adalék, hogy tisztában legyünk ki is volt Abiátár főpap:

"Papi család sarja, főpap. Apját és egész háza népét Saul megölette, mert kenyérrel és karddal segítették a menekülő Dávidot. Egyedül Abjátárnak sikerült megmenekülnie és Dávid Seregéhez csatlakoznia (1Sám 22,17; 22,20-23). Dávid uralomra jutása után Abjátár a királyi udvar egyik legfontosabb embere lett...."Stb. - Írja a Wiki.

 

Ezek után döbbentem állok, mert nekem ebből sehogyan sem áll össze a templom pusztulására való utalás.

Lehet, hogy nekem gyenge a fantáziám, de az is lehet, hogy elírták a számokat.

 

A Márk kommentárban a jelzett helyen (2,23-28 A szombat Ura.) semmiféle megjegyzést nem találtam az utalásra.

https://mek.oszk.hu/00100/00188/html/2mark.htm

 

Megnéztem egy Máté-kommentárt is amiben egy nagyon gyenge, még utalásnak sem mondható képzelgést találtam:

"A 7. vers életszerű leírása arról, hogyan pusztította el a király serege a gyilkosokat és városaikat, Máté első olvasóinak biztosan Jeruzsálem 70-es, római hódítók általi lerombolását idézte az eszébe."

http://mek.oszk.hu/00100/00188/html/1mate.htm  22:1-14 alatt.

Nekem sok minden eszembe jutott, de a 70-es templomrombolás még úgy is nehezen, hogy felhívták rá a figyelmem.

A vers pedig így szól:

Mt 22:7. "Meghallván pedig ezt a király, megharaguvék, és elküldvén hadait, azokat a gyilkosokat elveszté, és azoknak városait fölégeté."

 

Ami valóban utalás, az Lukácsnál olvasható:

Lk 21:5-6. "És mikor némelyek mondának a templom felől, hogy szép kövekkel és ajándékokkal van felékesítve, monda: Ezekből, a miket láttok, jőnek napok, melyekben kő kövön nem marad, mely le nem romboltatnék."

De ez is csak egy prófécia, ami a rombolás előtti leírására utal, s nem utána.

 

Te hol találtál utalást Márknál?

Előzmény: balivi (24300)
Törölt nick Creative Commons License 2019.10.13 0 0 24310

Ezzel kapcsolatban a Vatikánnak van valami állásfoglalása?(Q)

Előzmény: kitadimanta (24309)
kitadimanta Creative Commons License 2019.10.13 0 0 24309

"1. Senki sem látta Q-t, vagy annak egyetlen töredékét sem."
Három evangélista is látta. (láthatta)

 

"2. Egyetlen korabeli író sem tesz említést a Q-ról."

Ez sem igaz: A Q forrás egyik rétegét éppen a Tamás evangéliumában látják.(Természetesen senki nem állította akkor, hogy ez a Q forrás egyik része, ilyen hülyeséget még feltételezni nonszensz...)

"A Q-forrásra visszavezethető szinoptikus mondások nyomai felfedezhetők Tamás gnosztikus evangéliumában"

www.biblia-tarsulat.hu › biblia › komm2  36(E) Apokrif evangéliumok.c. fejezet.

 

"2 Oxyrhynchus kb. 250 km-re északra van Nag Hammaditól, lentebb a Nílus folyásán, itt találta

meg Bemard Grenfell és Arthur S. Hunt azokat a papiruszlap-töredékeket, amelyről később kiderült, hogy egy korai 2. századi görög nyelvű Tamás evangéliuma változat." (358. old lábjegyzet)

"4 Jézus szavait, eredeti mondásait csakis egy nyitott, valószínűleg nem teljes gyűjteményre kell

visszavezetnünk, amelyet 50 - 100 között vethettek papírra…" (359.old lábjegyzet)

http://epa.oszk.hu/02100/02190/00200/pdf/KM_2004_04_357.pdf 

 

„Kloppenborg három réteget különböztetett meg a [Q-forrás] gyűjteményen belül. Az első az általa „bölcsességi utasítások" néven emlegetett réteg, amely Jézus-mondásokat tartalmaz,”

http://epa.oszk.hu/02100/02190/00195/pdf/KM_2003_01-02_003.pdf   (14.old. közép.)

 

A másik hárommal nem tudok mit kezdeni...

Előzmény: balivi (24297)
Törölt nick Creative Commons License 2019.10.13 0 0 24308

Ez érdekes. Soha nem jutna eszembe az Abszolúttal kapcsolatban, hogy nemet említsek. Mivel egyensúlyban van, ezért semleges, mint kiterjedés (Szentlélek/Felsőlélek) De mivel úgy van említve, hogy a Legfelsőbb minden lélek "apja", tehát a kiindulási pont - ha már létezésről van szó öröktől fogva -, akkor inkább apa, mivel az Abszolút mindig uralja a női minőséget, minden körülményben.

Előzmény: kitadimanta (24307)
kitadimanta Creative Commons License 2019.10.13 0 0 24307

- "...A Szentlélek, mint Jézus isteni anyja eltitkolása..."

- "Látom te is kanonizáltál előző életedben..."

Á, dehogy... Nem én voltam:

A Héber evangéliumnak nevezettben a Szentlélek Jézus isteni anyjaként szerepelt:

„…a Megváltó mondja: '"Az imént megragadott engem az én anyám, a Szentlélek, egyetlen hajszálamnál fogva, s átvitt engem a nagy hegyre, a Táborra."

(Origenes, Comm. In Joh. II. 12.)

Előzmény: Törölt nick (24295)
3x megszólaló kakas Creative Commons License 2019.10.13 0 0 24306

"Arra nem gondoltál, hogy nem feltétlenül kellett egy eredeti evangéliumnak lennie amiből a négyet megírták, hanem több forrást, több följegyzést, vagy szóbeli hagyományt használtak az evangelisták?"

 

 


Ha így lenne, sokkal nagyobbak lennének a különbségek.

Ha létezne szóbeli hagyomány, akkor nem négy, vagy max nyolc evangélium lenne, hanem számtalan.

De csak egy egymást ismerő szűk baráti társaság írt evangéliumot.

 

Pál nem a zsidók mellett érvelt, hanem ellenük.

A pálfordulása,  a zsidó hagyományokkal,  a törvénnyel való szembefordulást jelentette.

Pál felismerte a törvény és a hagyományok értelmetlenségét.

Az egész Jézus történet ezt példázza, Pál levelei meg magyarázzák.

Pál ott rontotta el a dolgot, hogy Jézus története és a szájába adott tanítások nem ugyanarra a következtetésre vezetnek mindenkit, mint amit Pál akart.

Mi itt  Jézus tanításait kiemeljük a történetből, mig Pál beemelte a történetbe.

(ezek a tanítások, idézetek, már mind ismertek voltak Jézus előtt is, nem Jézus találta ki őket)

 

Előzmény: kitadimanta (24296)
kitadimanta Creative Commons License 2019.10.13 0 0 24305

"Dehogy négy:-) A Fiúnak nincs neve:-"

- Te írtál négyet...Vastagon szedted, s mind a négyet magyarázattal láttad el.

- A felkent mióta név?

Előzmény: balivi (24292)
Törölt nick Creative Commons License 2019.10.13 0 0 24304

Ja, hogy csak egyetértesz vele, az más...

Előzmény: balivi (24302)
kitadimanta Creative Commons License 2019.10.13 0 0 24303

"Ha a többiben a kimaradt részek egyformák lennének, akkor lehetne helyes az állításod.

De a kimaradt részek mind mások."

Ez messze nem igaz, legalábbis egy részükre.

Rengeteg olyan vers van bennük, melyek vagy azonos tartalmúak az evangéliumokkal, vagy bővebben fejtik ki az evangélium verseit. Szerintem ez annak köszönhető, hogy míg az evangéliumokba bárki javíthatott (kihúzhatott, beleírhatott, vagy átírhatott) az eldugott, és a közelmúltban megtalált apokrifekbe senki nem piszkálhatott bele....Más szóval, az evangéliumok szövegeit a megtalált apokrifekből nagyon sokszor lehet pontosítani.

Mondok rá példát is:

     - Az evangéliumokból nem igazán derül ki, hogy Jézust ki kente föl királlyá, csak sejteti, hogy Mária Magdaléna volt az elkövető. A Jn Esszénus ev.12. rész, Betániai felkenés c. fejezetben nevén nevezi a "tettest":

3. "Mária, Jézus sógornője, hitt Jézusban, mint az elküldött Messiásban, és be akarta őt kenni, mint Izrael királyát"

(És ugye, itt nem zsidó királyról, hanem izraeli azaz kánaáni királyról van szó!!!)

 

     - Az is homályos hogy kinek volt Kánában esküvője. Egy elejtett mondat szerint Jézusé kellett, hogy legyen:

Jn 2:5. "Mond az ő anyja a szolgáknak: Valamit mond néktek, megtegyétek."

Egy zsidó nőnek még a saját házában sem nagyon volt joga dirigálni, nemhogy idegen házban.

Ezt erősíti a fentebbi idézet folytatása:

10. "Amikor Jézus testvérét bosszús zsidók egy prédikáció közben megkövezték, akkor Mária Magdaléna gyerektelen özvegy lett."

11. "A törvény szerint, Jézus vette őt feleségül, és leányuk született, akit mindketten Galiziának neveztek el,"

és egy másik vers is: a 2. rész Kánaimennyegző c. fejezetből:

1. "A harmadik napon menyegző volt a galileai Kánában. Ott volt Jézus anyja, mert Jézus testvére, Josua kelt egybe magdalai Máriával."

 

Így áll össze a kép, miért Magdaléna kente föl Jézust királlyá, hiszen ősi szokás szerint a leendő feleség joga volt jóváhagyni, hivatalába iktatni (fölkenni) a leendő királyt, s vele utódot nemzeni. (Galíziát)

 

Minden tökéletesen megfelel a hagyományoknak. Még az is, miszerint az arának királyi vérvonala kellett, hogy legyen. Magdaléna mint Mária azaz Úrnő még ezzel is rendelkezett: (Mária=Úrnő)

Jacobus de Voragine  (1229-1298) Legenda Aurea (Arany Legenda) szerint Magdaléna egy Syro nevezetű szír nemes és felesége Eucharia, királyi család sarja házasságából született.

Fivérével, Lázárral és nővérével, Mártával együtt övék volt Magdala városa, mely két mérföldre fekszik a Genezáret tavától, Betánia, mely Jeruzsálem mellett van, és magának Jeruzsálemnek is jó része.

Rabanus Maurus (776-856) jóval korábbi kézirata szerint Eucharia az ie.166-tól i.e.63 ig uralkodó Makkabeus papi, Hasmoneus házból származott.

 

No, most meséld el nekem légy szíves, hogy Pál hogyan is magyarázza ezeket az eseményeket.... Nagyon kíváncsi vagyok!

 

 

 

 

 

 

Előzmény: 3x megszólaló kakas (24289)
balivi Creative Commons License 2019.10.13 0 0 24302

Nem én írtam, nem vagyok a téma szakértője, hivatkozás, Mark Goodacre blogján olvasható.

Előzmény: Törölt nick (24301)
Törölt nick Creative Commons License 2019.10.13 0 0 24301

Te írtad amúgy? Vagy csak hivatkozol rá?

Előzmény: balivi (24299)
balivi Creative Commons License 2019.10.13 0 0 24300

"Ha pedig nem lehet, akkor mi alapján kéne időben eléjük sorolni?"

 

Mivel a vitát már lezártuk, csak éppen most nincs jobb dolgom, vitán kívül:

 

Ez is nagyon egyszerű: a hitelesnek tulajdonított páli levelek egyike sem tesz utalást a templom lerombolására, pedig ez olyan jelentős esemény lett volna Pál teológiájának igazolására, amit biztos hogy nem hagyott volna szó nélkül. Tehát a páli leveleknek 70 előtt kellett íródniuk. Márk viszont teljesen nyilvánvalóan tud a templom elpusztulásáról. Ennyi.

Előzmény: kitadimanta (24296)
balivi Creative Commons License 2019.10.13 0 0 24299

Sajnos nem.

Előzmény: Törölt nick (24298)
Törölt nick Creative Commons License 2019.10.13 0 0 24298

Magyarul nem létezik?

Előzmény: balivi (24297)
balivi Creative Commons License 2019.10.13 0 0 24297

Azt gondolom, hogy 40-50 évvel a feltételezett történeti Jézus halála után Márk egyik alapvető forrásának a szájhagyományt tartani, több mint felelőtlenség és meggondolatlanság. Egy olyan írásbeli forrást feltételezni, ami tartalmazta a történeti Jézus tanítását és cselekedeteit, és ami megmagyarázná azt az egyébként teljesen felesleges kérdést, hogy honnan származnak Máté és Lukács nem márki, és egymástól is különböző részei, már nem ennyire felelőtlenség. A jelenlegi bibliai tanulmány egy jó nagy része ezen a feltételezett forráson alapul: Q. 

 

Mark Goodacre a blogján 10 okot közöl (ebből az 5 legérthetőbbet mutatom), ami együttesen ösztönzi a Q-hipotézis kritikus megkérdőjelezését:

 

1. Senki sem látta Q-t, vagy annak egyetlen töredékét sem.

2. Egyetlen korabeli író sem tesz említést a Q-ról.

4. Ockham borotvája

8. A fáradtság jelensége

10. Lukács irodalmi képességének elismerése

 

A kifejtések és a többi oka annak, ami miatt ideje lenne feladni a Q hipotézist itt olvasható:

 

forrás: http://markgoodacre.org/Q/ten.htm

Előzmény: balivi (24293)
kitadimanta Creative Commons License 2019.10.13 0 0 24296

"de nem is a történet a lényeg, hanem a történetben lévő tanítások."

Úgy van! Ebben közös nevezőn vagyunk.

 

"Az évszámok alapján egyértelmű, hogy Pál sokkal előbb magyarázta Jézust, mint a jelenleg ismert evangéliumok."

Ok, akkor vegyük sorba:

Milyen elvű Mózes Törvénye?  Talió elvű: Fogat, fogért.

Mivel lehet a bűnöket annullálni? Áldozattal. Véres/tűz-áldozattal.

Az ellenséget gyűlölni kell.

Aki nem tartja Jahve parancsait azt az Úr busszúja veri.

Az Anya(Isten) tiltott a hébereknél

 

Mit mond Jézus? (Ill. az Atya)

77-szer is meg kell, lehet bocsájtani,

Szerinte nincs szükség áldozatra, viszont egymás közt rendezni kell a vitás kérdéseket.

Az ellenséget nem gyűlölni kell, hanem tisztelni (szeretni)

Jézus Atyja nem bosszúálló.

Az Anya(Isten) mindenek fölött áll.

A nők egyenrangúak a férfiakkal (Tanulhatnak, nem a férfi tulajdonai.)

 

Mit mond Pál?

Csak vérrel, áldozattal lehet a bűnt lemosni

Az ellenséggel nem bánik kesztyűs kézzel velük:

ApCsel 9:1. „Saulus pedig még fenyegetéstől és öldökléstől lihegve az Úrnak tanítványai ellen,...”

Az Anya nála sem szerepel fő helyen, ennek megfelelően

a nők nem tanulhatnak, a férfiak uralkodnak fölöttük.

Sőt, ők a főbűnösök:

1Tim 2,14. "És Ádám nem csalattatott meg, hanem az asszony megcsalattatván, bűnbe esett:"

Pedig tudvalevő, hogy az Úr Ádámnak tiltotta meg a gyümölcsevést, nem Évának...

 

No, akkor miért magyarázta Mózest? Mi szükség volt erre az evangéliumok előtt? Jézus előtt senki nem vonta nyilvánosan kétségbe Mózes tanítását, törvényeit...

Nem az a logikus, ha inkább azt feltételezzük, hogy Jézus tanítására válasz Pál föllépése? ...

 

De Ok, fogadjuk el, hogy Pál előbb magyarázta Jézust.

Mit magyarázott Jézusból? Egy nagy semmit, hiszen nem Jézust magyarázta, hanem Mózest, basszus...

 

Akár honnan nézed az evangéliumok és Pál köszönő viszonyban sincsenek egymással, így még a legnagyobb jóakarattal sem lehet az evangéliumokat Pálból levezetni...

Ha pedig nem lehet, akkor mi alapján kéne időben eléjük sorolni?

 

"Pál levelei nem azonos az evangéliummal, hanem magyarázata."

No, ne hülyéskedj má'... Maximum félremagyarázatai...:D

Te nem olvastad a Bibliát, csak a brosúrákat? Lásd fentebb.

 

"Nyílván, ami mind a négy ismertben benne van, az az eredetiben is benne lehetett.

Amiben meg eltér egymástól a négy, az az evangélisták saját értelmezése, az eredetiben  szintén nem lehetett benne."

Arra nem gondoltál, hogy nem feltétlenül kellett egy eredeti evangéliumnak lennie amiből a négyet megírták, hanem több forrást, több följegyzést, vagy szóbeli hagyományt használtak az evangelisták?

 

 

 

 

Előzmény: 3x megszólaló kakas (24287)
Törölt nick Creative Commons License 2019.10.13 0 0 24295

"...A Szentlélek, mint Jézus isteni anyja eltitkolása..."

 

Látom te is kanonizáltál előző életedben...

Előzmény: kitadimanta (24290)
Törölt nick Creative Commons License 2019.10.13 0 0 24294

Tudod mit csináltak a szerzetesek tévénézés helyett? Másoltak. Mit gondolsz az a sok szerzetes annyi idő alatt mit másolt össze? A sokból könnyebb azokat kiválogatni, amelyekeben több egyezőség van, mintha olyanokat tesznek bele, amelyek egy, esetleg két ponton azonosak a nagy többségében azonossal... vagy egy ponton sem, mert nem voltak annyira előre a megvalósításaikban, hogy látták volna az összefüggéseket...

Előzmény: 3x megszólaló kakas (24289)
balivi Creative Commons License 2019.10.13 0 0 24293

"Valószínű, hogy a kanonizálás menetében az lehetett a fő szempont, hogy mi az, ami mindegyikben szerepel.

Ez pedig Jézus megfeszítésének, feltámadásának története volt."

 

Nem teljesen. A 27 könyv első listája majdnem 300 évvel azután jött létre, miután ezeknek a könyveknek a nagy része meg lett írva. Négy fő elve volt a kánonba kerülésnek:

 

1. Antikvitás. A proto-ortodox, majd az ortodox egyházatyák is ragaszkodtak ahhoz, hogy csak az ősi könyveket (az apostolok idejétől) lehessen elfogadni tekintélyes Szentírásként.

2. Apostoliság. Ez az egyik legfontosabb kritérium. Ahhoz, hogy egy könyvet Szentírásnak lehessen tekinteni, azt egy apostolnak vagy az apostolok társának kellett írnia. 

3. Katolicizmus. Csak azokat a könyveket lehetett elfogadni, amelyek az egész proto-ortodox egyházban széles körben elterjedtek. 

4. Ortodoxia. A könyv legfontosabb mércéje annak, hogy egy könyvet szentírásnak lehet-e tekinteni, az volt, hogy elősegítette-e azt a nézetet, amelyet a proto-ortodox teológiai szempontból elfogadhatónak tart.

 

 

Előzmény: 3x megszólaló kakas (24289)
balivi Creative Commons License 2019.10.13 0 0 24292

Dehogy négy:-) A Fiúnak nincs neve:-) 

Előzmény: kitadimanta (24291)
kitadimanta Creative Commons License 2019.10.13 0 0 24291

"Az igazság mindìg egyszerű, de vannak akiknek ez nem tetszik és bonyolultá teszik: azért, mert voltak pálos levelek, meg voltak evangéliumok, amiben a főszereplő a Jézus nevet viselte. Ezek elterjedésével és az emberi fantázi megtámogatásával kialakult a mítosz."

A magyarázathoz ez nagyon kevés, mert már Te is egy kész sztori elterjedéséből indulsz ki, ami nem magyarázza az eredetét. Azaz Jézus személyét, szerepét, hovatartozását, hitét, célját stb.

Mert ugyebár legendák nem véletlenül keletkeznek, azoknak mindig van valamilyen mondandójuk, céljuk...

 

"Mi történne, ha kiderülne, hogy Jézus nem létezett? Mi történne vajon?"

Speciel nem lennék meglepve... Ti. Jézus a pogányok szabadságvágyát megtestesítő képzelt nemzeti hős is lehetett, akinek képzeletbeli zászlaja alá tömörültek mindazok, akik a zsidó vallástól és politikai-gazdasági elnyomástól szenvedtek, s akik a régi valláshoz, hagyományokhoz való visszatérésben látták a megoldás kulcsát, a remény zálogát.

Sokkal valószínűbb, hogy valóban élt egy személy, aki a bő egy évszázaddal korábbihoz képest talán békésebb lázadás élére állhatott, s akit elfogtak és kivégeztek (tanulva a korábbi eseményekből, mikor a zsidók egy részét kiirtották Galileában). Valószínű, hogy e személy köré épült a Jézus történet bőven kiszínezve, hogy hérosszá, isteni hőssé avanzsáljon.

 

"Azon kívül, hogy befejezhetnéd az összeesküvés elméleteidet, meg a teljesen fals szövegértelmezéseidet, nagyjából semmi."

Ne legyél már ilyen ingerült... Nyugodj le szépen, az én elgondolásom, amit a Biblia támaszt alá sem rosszabb, mint a Te HáromNévElméleted, ami testvérek között is (akik tudnak számolni ) Négy...:

A Fiú

A Krisztus

Jézus (Krisztus):

Úr Jézus Krisztus

Kiemelés Tőled: https://palapostol.blogspot.com/ A HáromNévModell c. fejezet

 

Előzmény: balivi (24281)
kitadimanta Creative Commons License 2019.10.13 0 0 24290

"Én azt gondolom, hogy az evangéliumok történetisége és a levelek történetisége két külön szálon fut,"

Ez több, mint valószínű... Viszont a kanonizáláskor jelentős szerkesztésen eshettek át, sokmindent kihúzhattak, átírtak, betoldhattak az evangéliumokba, hogy Jézus valódi története, szerepe és tanítása ne derüljön ki olyan könnyen... és az sem, hogy valójában pogány volt, s a zsidó elnyomás ellen lépett népe élére.

"és ahogy Jakab és Péter közösségeit ismerni azok elhajlottak a Mózes tisztelet felé,"

Ezt miből gondolod? Én nem látok erre vonatkozó utalásokat.

ApCsel. 15:10. "Most azért mit kísértitek az Istent, hogy a tanítványok nyakába oly igát tegyetek, melyet sem a mi atyáink, sem mi el nem hordozhattunk?" - Mondotta Péter, igazolva, hogy az apostolok nem voltak körülmetélve, s nem kellett a Törvényt megtartaniuk, és Péter nem is akart ettől eltérni.

Gal 2:12. "Mert mielőtt némelyek oda jöttek Jakabtól, a pogányokkal együtt evett; mikor pedig oda jöttek, félrevonult és elkülönítette magát, félvén a körülmetélkedésből valóktól."

Péter láthatóan nem kedvelte a zsidókat, sőt, félt is tőlük. - Joggal, hiszen ha Jézust megölték (meg sokakat, és ebből Pál is kivette részét) Ilyen körülmények között nehéz elképzelni, hogy éppen hozzájuk húzott volna... Nem?

 

"Másik szálon pedig Pál levelei pedig a "pogány" területen kezdenek terjedni, függetlenül az evangéliumot továbbadó jeruzsálemi közösségektől,"

- Azt gondolom, hogy nem Pál írta őket, vagy csak kis hányada származik ugyanazon személytől, akit lehet, hogy Saulnak hívtak... A többi Isten tudja kinek a tollából származik... Könnyen lehet, hogy utólag szerkesztettek, magyarul sosemvolt levelekkel állunk szemben... (Egy levelet bárki könnyedén megírhat, s utólag azt mond róla amit akar, leellenőrizhetetlen.)

Amit biztosra veszek: Szándékosan lettek összeválogatva a bennük levő részletek és kiegészítve, hogy levél-formát kapjanak. Hozzájuk kapcsolódik még az ApCsel is, mert anélkül az egész nem érne hajítófát sem, hiszen az ApCsel ismertet meg bennünket Pállal, egyedül ez a forrás "igazolja" Pál létezését. 

- A jeruzsálemi közösség legföljebb csak egy kicsiny titkos mag lehetett, a páli levelekben említett közösség viszont a Szanhedrinnel (vénekkel) együtt szerepel, és nyilván nem lehetett keresztény!!! Basszus, vegyük már észre!

ApCsel 15:4. "Mikor pedig megérkeztek Jeruzsálembe, a gyülekezet és az apostolok és a vének fogadák őket,"

Akik Jézus-követőnek vallották magukat azonnal kizárták a gyülekezetből, ezért el is titkolták hitüket. (És ha ennyivel megúszták, szerencsések voltak...:D)

- Terjedésével kapcsolatban megjegyzem, inkább terjesztéséről beszélhetünk, hiszen módszeresen választották ki a még "szűz" területeket:

Róma15:20. "Így tehát becsületbeli dolognak tartottam hirdetni az evangéliumot, de nem ott, ahol a felkent neve már ismert volt, nehogy más által rakott alapra építsek,"

Ezzel persze azt is elismerik, hogy NEM Jézus evangéliumát, hanem azzal nyilván ellentétes tanítást hirdettek.

"próbálják ráhangolni Jézus cselekedeteit a prófétai ígéretekre, igyekszik több helyen csiszolni Jézus tanításainak Mózestől és a törvényétől való függetlenségét, és mindenáron a megígért Messiást próbálják alátámasztani."

Én ennek pont az ellenkezőjét látom:

- Igyekeznek Jézus tanításába Mózes-gondolatokat becsempészni

Mt 5:17-18. "Ne gondoljátok, hogy jöttem a törvénynek vagy a prófétáknak eltörlésére. Nem jöttem, hogy eltöröljem, hanem inkább, hogy betöltsem. Mert bizony mondom néktek, míg az ég és a föld elmúlik, a törvényből egy jóta vagy egyetlen pontocska el nem múlik, a míg minden be nem teljesedik."

Vagy a szőlősgazda esete...

A Szentlélek, mint Jézus isteni anyja eltitkolása...

Az Utolsó vacsora zsidó ünnepként való beállítása, miközben pogány vérszerződés volt:

Mk14:23-24 „És vévén a poharat, és hálákat adván, adá nékik; és ivának abból mindnyájan;

És monda nékik: Ez az én vérem, az új szövetség vére,"

- A Messiás-ígéret teljesen Ok, hiszen a pogányok várták a Messiást, s Jézus valóban az ő megmentőjük, fölkentjük volt.

Mt12:21. "És az ő nevében reménykednek majd a pogányok."

Jn4:25-26. „Monda néki az asszony: Tudom, hogy Messiás jő (a ki Krisztusnak mondatik); mikor az eljő, megjelent nékünk mindent.  Monda néki Jézus: Én vagyok az, a ki veled beszélek.”

Tudjuk, hogy királynak született:

Mt 2:2 "Hol van a zsidók királya, a ki megszületett?" (A zsidó jelző utólagos kozmetika eredménye)

Eleinte nem akart király lenni:

Jn6:15 „Jézus azért, a mint észrevevé, hogy jőni akarnak és őt elragadni, hogy királylyá tegyék, ismét elvonula egymaga a hegyre.”

De végül pogány szokás szerint a leendő felesége Magdaléna mégiscsk fölkente Betániában.

Végül királyként végzik ki.  Utolsó szavait Él-hez intézte, ez is fényesen igazolja hovatartozását.

 

Mindezeket azóta is körömszakadtáig tagadja mindkét fél (zsidó és ker. egyaránt)

"Sajnos" le van írva, így csak szőnyeg alá lehet söpörni, meg mindenféle csűr-csavaros marhasággal lehet kimagyarázkodni... Sőt, az azóta előkerült  és/vagy megismert apokrifek is alátámasztják a fentieket:

 

"Később pedig a harmonizálás idejében - Pál halála után, mert életében Pál vélhetően ezt nem engedte volna meg - megpróbálják az evangéliumi anyagokat összehangolni a páli teológiával."

Akkor mégsem hajolt el Péter a zsidók felé...

Amúgy igaz.

 

"Nagyon jó! Elfelejtették törölni harmonizáláskor."

Ez is benne volt a pakliban meg az is, hogy, ha mindent törölnek, akkor már nem is maradt volna semmi. Tehát valamit meg kellett tartani, s azt próbálták valahogy, jól-rosszul "zsidósítani".

 

"Így igaz!"

Ha így igaz, akkor semmiképp sem lehet Pál irodalma az evangéliumok alapja, s így szükségszerűen az utóbbiak a korábbiak, és ami a legfontosabb Pálnak SEMMI KÖZE Jézushoz.

Kimondhatjuk, a kereszténység Pál követésével elárulta Jézust.

Előzmény: takarito (24277)
3x megszólaló kakas Creative Commons License 2019.10.13 0 0 24289

"Kanonizáláskor rengetegből válogattak össze ennyit... ennyi erővel a kimaradt részek az igazak..."

 

 

 

Nem egészen.

Evangélium nem volt túl sok, de rengeteg biztosan nem.  (Tamás evangéliuma, Judás evangéliuma)

Rengeteg, legfeljebb a Biblia egészére lehet igaz.

 

Ha a többiben a kimaradt részek egyformák lennének, akkor lehetne helyes az állításod.

De a kimaradt részek mind mások.

Valószínű, hogy a kanonizálás menetében az lehetett a fő szempont, hogy mi az, ami mindegyikben szerepel.

Ez pedig Jézus megfeszítésének, feltámadásának története volt.

Előzmény: Törölt nick (24288)
Törölt nick Creative Commons License 2019.10.13 0 0 24288

Kanonizáláskor rengetegből válogattak össze ennyit... ennyi erővel a kimaradt részek az igazak...

Előzmény: 3x megszólaló kakas (24287)
3x megszólaló kakas Creative Commons License 2019.10.13 0 0 24287

"Igen, vagy valaki írta. De nem Jézus történetét, hanem egy Jézust meghamisító történetet."

 

 

 

Jézus története egy mese, amely keret adott a különböző már addig is ismert mondásoknak.

A mese már eleve nem igaz, mert mese, de nem is a történet a lényeg, hanem a történetben lévő tanítások.

Az évszámok alapján egyértelmű, hogy Pál sokkal előbb magyarázta Jézust, mint a jelenleg ismert evangéliumok.

Ezen kár vitatkozni, ezért nem is fogok, mert értelmetlen.

Pál levelei nem azonos az evangéliummal, hanem magyarázata.

Ezért tűnik másnak, mint az ismert evangéliumok.

Hogy milyen lehetett az eredeti evangélium?

Nyílván, ami mind a négy ismertben benne van, az az eredetiben is benne lehetett.

Amiben meg eltér egymástól a négy, az az evangélisták saját értelmezése, az eredetiben  szintén nem lehetett benne.

 

Előzmény: kitadimanta (24272)
Törölt nick Creative Commons License 2019.10.13 0 0 24286

Azzal egy másik trópéfa sem tudott mit kezdeni, pedig előre megjósolta még a gravitácijós hullmok létezését is ... az bejött neki, de az emberi butaságra nem talált gyóccert... főleg azért nem, mert a határtalant nem lehet gyógyítani...

Előzmény: balivi (24284)
Törölt nick Creative Commons License 2019.10.13 0 0 24285

"...hiszen maga jelenti ki a Galátziai levélben hogy vele a tekintélyesek semmit nem közöltek...."

 

Akkor ki a bánatos lóhalállal találkozott a damaszkuszi úton? Az ki volt? A takarítónéni?...

 

Az iszlám tulajdonképpen egy Istent elismerő vallás. Napi öccör elregéli folyamatos leborulások közepette, hogy Allah nagyon tuti, és mehet dógára mindenki. Voltak páran, akik ennél többet akartak, és szeretni akarták az Istent, nem regőset jáccani napi öccör... ők lettek a szufik...

 

...zsidók ... keresztények...

 

Csak a "szeretetvallás" két ezer év távlatából úgy néz ki, nem jött be(kereszténység)... annyi emberhalált még nem látott ez a bolygó, amit miatta robbantottak ki, meg folytattak is le...

 

És én megértem, hogy valaki rohatt nagy trópéfa, és előre elregéli, hogy miatta az emberek ölni fogják egymást, csak ott a gond, hogy a vallásnak konkrétan nem ez a célja...

Előzmény: takarito (24278)

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!