A topic célja a BMW motorkerékpárok tulajainak és azoknak a szimpatizánsokanak az összefogása, akik szeretik ezt a motormárkát.
Szinte hihetetlen, hogy nincs ilyen Topic még!
Ez az út is elég jó vonalvezetésű, bár a Salamon torony parkolójától lefelé valóban keskeny, és hát a burkolat...
Bár ez utóbbi valóban nem ragyog fényes csillagként a hazai úthálózat homlokán, és bőven ráfér egy nagyon-nagy adag törődés, de járható, motorozható. Anno a V-Strommal sem éreztem a halál angyalának kísérő tekintetét a tarkómon, hát még a GS hátán, így sztem az túlzó, h életveszélyes volna motorral.
Az a Sibrik dombot elkerülő régi út, ami ezen a szakaszon keskeny. Itt egy irányban busz, két irányban pedig a normál forgalom megy, így a leparkoló autók azonnal dugót okoztak. Egyébként nem is ott kell megállni, hanem fölötte a Salamon-torony parkolóban, és szemben van a bejárata a Sibrik-dombon lévő római erőd maradványnak (Pons Novatus), aminek széléről még szebb a kilátás. Megér ott sétálni egyet, az a dunai limes, Wiki szerint legjelentősebb építménye volt (300 katona állomáshelye).
Szóval ezt a keskeny szakaszt, és az alatta lévő részt, a Dunáig kell szélesíteni, átépíteni ahhoz, hogy rendes kétirányú forgalomra alkalmas legyen. Ennél a kilátónál pl nem is lehet szélesíteni, pont a romok miatt, egy külön elkerülő sávot építenek majd a domb első oldalán.
Én örülnék, ha ez a szerpentin oldal így nagyobb figyelmet kapna, csak hát a minőségén kéne javítani jelentősen.
Most tényleg népcsoportnak titulálod a motorosokat? Ugye csak viccelsz?
Na akkor gondolkodjunk. Azt mondod, a motoros egy népcsoport, és a népcsoportot egy tulajdonsága miatt diszkriminálják, ki akarják tiltani. Mi ez a tulajdonság? Az, hogy motorral közlekedsz, az egy tulajdonság? Vagy az egy jellemző? Aki BKV-val jár, az a BKV-s népcsoport? És van autós népcsoport, meg van gyalogos népcsoport, biciklis népcsoport, és ráadásul ezeknek van halmaza?
Oké legyen.
Te, akinek van egy motorja, és szeret azzal közlekedni, a "MOTOROS" nevű népcsoport tagja. Nem mehetsz fel Visegrádra, mert a "MOTOROS" népcsoportot kitiltották. Igaz ez? Nem, mert felmehetsz gyalog, autóval, bicajjal, rollerrel, kukásautóval. Most akkor vagy nem vagy a "MOTOROS" népcsoport tagja, vagy nincsen a "MOTOROS" népcsoport kitiltva Visegrádról. Vagy nincs olyan, hogy "MOTOROS" népcsoport. Ha eladod a motorod, és csak egy év múlva veszel egy gépet, akkor egy évig felfüggeszted a "MOTOROS" népcsoporti tagságod?
Te, aki akinek van motorja, és sokat mész vele, a "MOTORRAL KÖZLEKEDŐ" népcsoport tagja vagy.
Ha elmész motorral a tiltó tábláig, és ott leszállsz, majd felsétálsz, akkor mi a helyzet? A tábláig a "MOTORRAL KÖZLEKEDŐ" népcsoport tagja vagy, utána meg nem? Önmagad megítélése szempontjából meddig tekinted magad a "MOTORRAL KÖZLEKEDŐ" népcsoport tagjának? Addig, amíg a motoron ülsz? Ha leszállsz, és bemész az erdőbe az erdei útra gyalog pisálni, akkor már nem vagy a "MOTORRAL KÖZLEKEDŐ" népcsoport tagja?
Egy zsidó lehet a tábláig zsidó, utána nem - ha már a holokauszttal próbálsz párhuzamot állítani? Egy néger lehet a tábláig néger, utána nem? Egy cigány? Egy kopasz? Egy tetovált?
Ne viclekedjünk már. Visegrádról a motorok vannak(voltak) kitiltva, a motorRAL közlekedés. Nem a "MOTOROS" népcsoport, nem a "MOTORRAL KÖZLEKEDŐ" népcsoport, hanem a motor és a motorRAL közlekedés. Zavarhatja ez az érzékeny lelkét a motorosoknak, lehet háborogni, meg tiltakozni, meglovagolni ezt a hullámot, meg ilyenek, de hülyeségeket ne hangoztassunk már. Diszkrimináció meg holokauszt meg népcsoport.
Nem értek veled egyet :( Szerintem , az elv ugyanaz , egy népcsoport kirekesztése ! Még ha ( egyenlőre ) nem is kiirtani akarnak "Csak" ki tiltani... A motoros is egy népcsoport . Ugyanis nem a motorokat akarják kitiltani , hanem a motorral KÖZLEKEDŐ Embereket !
Értemén , hogy nem ez az élet legnagyobb igazságtalansága , meg hogy nem a legtöbb embert korlátozza , de ez egy motoros oldal , és az itt lévőket , mindenkit érint , még ha nem is mindenkit zavar...
Már leírtam: nem vagy megkülönböztetve. Mehetsz bármikor, amikor csak akarsz. Mehetsz full motoros szerkóban, bukóval a fejeden, mehetsz tangapapucsban, mehetsz este, reggel, délben, hidegben, melegben.
Megkülönböztetünk hideget és meleget, mégsem mondjuk, hogy az egyik diszkriminálva van. A rendőr sem diszkrimináló jelzést használ ugye? Kezeljük már helyén ezt a szót, és kössük kicsit komolyabb problémákhoz.
Egyébként érzed, hogy mit írsz? “A motoroknak van egyéb iránt pozitív megkülönböztetése is.” A motornak. A megengedő szabályozás a motorhoz kapcsolódik. Nem a motor birtokosához, nem a tulajdonosához, nem ahhoz, akinek ez az elsődleges közlekedési eszköze.
Érzed ebben az analógiát? Visegrádról a motor van (volt) kitiltva. Nem a motor birtokosa, nem a tulajdonosa, nem az, akinek ez az elsődleges közlekedési eszköze.
Pedig ez az, meg vagyok különböztetve a járművem miatt. Ez nem ugyanaz, mint a 40T-ással behajtani tilos, aminek fizikai okai vannak vagy egy magasság, szélesség korlátozás. Pont a járművem miatt vagyok megkülönböztetve, mert autóval szívesen látnak, motorral nem.
De mondj rá egy jobb szót.
A motoroknak van egyéb iránt pozitív megkülönböztetése is, ilyen az, hogy az álló kocsisor mellett előre sorolhatunk vagy hogy nem kell parkolódíjat fizetni, felállhatunk a járdára. Ez a megkülönböztetés is a jármű jellege miatt van, hiszen kis helyen elfér, stb. Nem is vonatkozik a 3 kerekű motorkerékpárokra, amik fizikai jellemzője már nem ez.
Bár ne kellene a negatív megkülönböztetés miatt többet felvonulni. Szerintem sem old meg semmit az erődemonstráció, de ez itt szombaton, tudom mert ott voltam, ez nem az volt. Ez egy nagyon békés gurulás volt, az én környezetemben nem volt tiltásig forgatás, sőt még az út széléről kiabáló idióta nőnek sem szólt be senki. https://youtube.com/shorts/nWyVQ6F2hm4?feature=share
És a végén is szépen, mindenféle balhé nélkül szétoszlott a tömeg. A lakosság nagy részének láthatóan tetszett az egész, integettek, türelmesen félreálltak, csak egy idiótát láttam visegrádon is, aki a rendőr mellett akart (már a szembe jövő sávból) a többi autót kikerülve kikanyarodni, még az sem érdekelte, hogy a folyamatos sornak volt egyébként elsőbbsége. A kínai/japán turista csoporton meg behaltam, ilyen gyermeki örömöt, mint azok arcán, hát ritkán látni. Videóztak, tapsikoltak, körbe ért a szájuk.
Na mondjuk ezt még kiküszöbölhetnék (az 1300ban hátha) hogy ne kelljen már egy előzésbe beleváltani egy ekkora motornál, ez nem 2T 125....Sokszor eszembe jut a Banditom.
Minimális kuplungcsúsztatással elindult harmadikban, ugyanebben a fokozatban 220nál szabályzott le. De 2 személlyel is szinte mindig elég volt 5-ben előzni, attól is megbicsaklott a fejem. Jó, most más pozitív a GS-hez képest nem jut eszembe :)
Egyébként a Salamon torony alatti szakaszon (nevezzük "hátsó út"-nak) kiépített kilátó-pont miért van "kavicsokkal" lekarikázva? Ott/onnan is lehet faja zsánerfotókat lőni, de az a pár "hegyrőlodagurult" szikla nem engedi, hogy bárki kiálljon pár percre.
Úgy látom már jó ki lett tárgyalva a visegrádi ügy.
Engem is bosszant, ha egyoldalúan korlátoznak, és még a problémát sem oldja meg. Én igazán érintett vagyok az ügyben, mert ott dolgozom, lakok a közelben, és rendszeresen használom a szerpentin mindkét oldalát. Mondjuk ebben a tábla eddig sem akadályozott, meg aztán hivatalos engedélyt is kértem (mondjuk 3 hónapja semmi válasz).
A város felőli szerpentin forgalom korlátozása már egy régi visegrádi terv, mondjuk ott az autósok is korlátozva lettek volna. Amíg a sípálya felőli szerpentin ág, ilyen ramaty állapotban van, addig erre a részre terelni bárkit is, büntetés, és hibás intézkedés. Az a szakasz, a tetőpontig erős felújításra, az alsó szakaszán (Sibrik-domb) átépítésre is vár, aztán lehet majd gondolkodni, hogy ide tereljék a Fellegvár látogatók forgalmát. Akkor viszont mindenkit!
Bocs, párhuzamot vonni aközött, hogy egy népcsoportot megpróbáltak kiirtani a származása/vallása miatt, és aközött, hogy egy JÁRMŰVET kitiltottak egy 3,5 km-es útszakaszról…
Gyorsváltó: ha jól müxik, akkor egy előzés esetén előnyös tud lenni, én leginkább akkor használ, mikor intenzívebben gyorsulok. Kisebb a megtorpanás, és kisebb a félreváltás esélye.
Diszkrimináció: felejtsétek már el ezt az egy fasz bedobta szót. Itt nincs diszkrimináció.
Nem tudom, miért gondolja bárki is, hogy mert valaki elment az augusztusi, vagy a most szombati megmozdulásra, innentől hetente vesz egy Dodor-könyvet, és havonta fizet be Dodorhoz képzésre. Hébe-hóba néztem egy-egy Dodor-videót, de ennyi, Máshova járok képzésre, olvasni meg... Szóval apám járatott iskolába, de többek véleménye szerint jobban látszana rajtam, ha kocsmába járatott volna... :-)
A többit nem feszegetem, a többiek leírták.
"Dodor"-hoz mégis; a világ úgy működik, hogy azok tudnak könnyebben nagyobb létszámot megmozgatni, akik valamilyen szinten "jelen vannak". Állhatott volna bárki más ennek a történetnek az élére, de egy ismeretlen valakinek sokkal kevesebb esélye van (lett volna) mozgósítani ennyire látható létszámot. Hogy most majd elad még két könyvet, és lesz három újabb tanítványa? Hát legyen úgy, végül is csak foglalkozik a témával, csak beletesz időt, energiát, oda adja az arcát.
Fut egy másik vonal egyébként, ami jogi úton próbál eredményt elérni, ott is van támogatottság, de az is akkor ugrott meg, mikor egy-két motoros híroldal felemlegette a kezdeményezést.
Sajnos a világ furán alakul...
Májusban a Fekete Erdőben én is találkoztam a Schauinslandon a korlátozó táblával, de szerencsém volt; május, hétközben, köd... engedte a szabad világ, hogy átmotorozzak egy Európában legálisan üzembe helyezett motorral egy akkor lényegében üres közforgalmú úton, de mégis éreztette, hogy nemkívánatos vagyok ott. Ahogy immáron pl. Velencében, Párizsban, stb. a sokezer túrista, akik ellen állami szinten indult kampány.
Tökéletesen leírtad a dolog lényegét ! Nem az a pár kilométer a lényeg , hanem a megkülönböztetés ! Így kezdődött a holokauszt , meg a kitelepítések is ! :( Ha ezt hadlyuk , nem tanultunk semmit a történelemből !
Rally STR: versenypályáztam is vele, murván is több, mint elég, vízen szerppentineztem vele önfeledten, feltétel nélkül imádnám, ha ha új korától olyan 3000 km-ig nem búgna 110-nél, mint egy ikarusz difi.
1. Dodor nem érdekel, nem tudom ő mit gerjeszt, mert most szombaton én pl nem is láttam, vhol az út szélén állt és videózott.
2. Nem tudom milyen a könyve, de én már láttam igazán szart, értelmezhetetlen könyvet, tele fizikai képlettel. Még én is csak nehezen tudtam értelmezni, egy átlag Józsi biztos, hogy nem érti, nem is érdekli. A mai érettségizettek ennél sokkal kevésbé tudják - ha tanultak is fizikát - átrakni gyakorlatba a tudást. Szerintem 20ból ha 1 tudja, hogy működik a kukta, hogy kell kiszámolni egy pizza területét, miért nem működik az indukciós főző alulábassal és még lehetne órákig sorolni. Ehhez képest dodor könyve lehet, hogy jó !! Én meg fogom nézni.
3. Pár ember kedvéért kiraktak egy táblát, minden szabályt áthágva, mindent egy szűkebb csoportra fogva. Mi ez, ha nem diszkrimináció. Ez még nem lenne gond, ha megoldaná a problémát, de nem, azt pont nem oldja meg. Amikor látszott már, hogy ez ellen képesek az motorosok összefogni, akkor tesznek egy engedményt, hogy na jó legyen akkor egyirányú a szakasz, ami
a/ továbbra is diszkrimináció, hiszen az autóknak nem egyirányú
b/ még mindig nem oldja meg az alap problémát
4. Én nem a visegrádi szakaszért küzdök, sőt a többség sem. Az ellen küzdünk, hogy ne lehessen máshol további hasonló megkülönböztetést csinálni. Pont mint Ausztriában bizonyos szakaszok, ahol motoroknak 70 míg autóknak 100 km/h a sebességhatár. Ezt itthon nem, nagyon nem akarom. Ahol egy átlag autós elmegy 100-al, ott egy átlag motoros 140-el, akkor miért nem fordítva korlátozzák? Ezt egyébként mindkét féle képpen különösen balesetveszélyesnek látom, hiszen egy emelkedőn egy lakóautóst pl mindenki mindenáron meg akar előzni, mert se élvezet nincs 30-al felfele, se nem tesz jót a motornak 1-2 között váltogatni, tötymörögni. Nem is értem, hogy ezt hogy vezethették be sógoréknál, de el is kerültem az ilyen szakaszokat.
Szóval csírájában kellene elfojtani, ehhez nem kell dodor, bárki aki megszervezi, megkéri az engedélyt, stb jó.
Ugye ez volt a szöveg (ez Visegrád honlapjáról van):
"A Panoráma út városba levezető szakaszát a tavalyi felújítást követően, a korábbi években tapasztaltakhoz képest napi rendszerességgel a nagy sebességgel közlekedő motorosok és autósok versenypályának használják. Városunk lakosainak mindennapjait és szállóvendégeink nyugalmát egyaránt nagy mértékben zavarja ez a tevékenység, amivel kapcsolatban rengeteg jelzést kaptunk."
Namost ebből hogy jön ki, hogy motorral legyen tilos behajtani? Autóval miért nem az?
Főleg, hogy nappal nem annyira egyszerű versenypályának használni, mondhatni lehetetlen. Szóval marad, hogy a fő baj mégis az éjszakai autózásokkal lesz. Ehhez képest milyen tábla van ott?
"Gondolom a rossz idő beköszöntével elül az egész, de addig is pörögnek a számlálok Dodor szociális média felületein és veszik a könyvét, telnek a helyek a kanyar képzésén. Kíváncsi vagyok más ezt hogyan látja?"
Múltkor részletesen leírtam a véleményemet, nem írom le újra.
Bennem az kelt rossz érzést, hogy megint az a benyomásom, hogy gyakorlatilag kétségbe vonod bárkinek a jogát, hogy bármi ellen tüntessen, ha úgy érzi, valami vélt vagy valós sérelem érte.
Miért kell mögé üzleti érdekeltséget vagy bármi mást feltételezni?
Ez a megbélyegzősdi egy nagyon veszélyes dolog, saját szűkebb pátriámban láttam, az akkugyár ellen tiltakozókat leügynöközték, hogy amerikai érdekek kiszolgálói, meg ilyesmi. Most már ott tartunk, hogy "aki az elektromos akkumulátorgyártás ellen küzd az a környezetvédelem ellen, és a nemzetgazdasági érdekek ellen küzd."
Nem tudom, hol jó eszköz az éjszakai autós csapatások ellen a motorosok kitiltása, kicsit ez nekem olyan, mintha az lett volna a feladat, hogy vegyenek két kenyeret, erre bordélyházzá alakítják a városházát. Eredmény van, csak kenyér nincs.
Csakhogy gyakorlatilag a többséget megakadályozza, mert mondjuk egy átlag japán nakeddel, ami azért messze a többség itthon, két személlyel, ami hétvégén elég jellemző összeállítás, az az út hatalmas szívás. De úgy vélem, hogy sokminden mással is.
Ugyanakkor nagy gáz után lejtőn motorfékkel messzebbre hallatszik a szintén átlag magyar aliexpresses sportkipufogó.
Az önkormányzat azzal az eszközzel próbálta kezelni a problémát, ami a rendelkezésére állt. Hogy legyen elég rendőr, eszköz és szándék a konkrét hangoskodók kiszűrésére (ami az ideális megoldás lenne), autós vagy motoros lététől függetlenül, nem volt opció. Meglátásom szerint az egyirányúsítás annyiban megoldás, hogy nem zár ki senkit a környékről, csak megfelelő irányból kell érkezni, ami könnyen tervezhető. Ezért jobb mint a teljes tiltás és megakadályozza az oda-vissza versenyzőket, ezzel csökkentve a zajt.
Az egyirányúsítás egy marhaság. Egyszerűen nincs mellette semmilyen érv, ha a motorosok zajongtak, akkor egy irányban is tudnak.
Az önkormányzat egyszerűen nem ismeri be, hogy egy problémára teljesen rossz választ adott, ezzel kitolt egy csoporttal, míg a probléma nem oldódik meg. Mert szvsz pont te is nagyon jól tudod, hogy éjszaka sötét helyen még a legelborultabb motorosok sem mennek versenytempóban, vagy a probléma rövid úton megoldja magát.
Aztán én megértem, hogy ez egyeseket zavar annyira, hogy odamenjenek felvonulni. Másokat annyira zavar az ilyesmi, hogy két országgal arrébb költöznek.
Ha nem lenne vario, még mindig túl kicsi lenne, ami azt jelenti, hogy túl széles. Gyakorlatilag az összes többi gyári doboz keskenyebb nagyobb térfogat mellett, és nem a fal miatt. Vario képesség nélkül a vario alakja maga az öntökönlövés.
Dodor gerjeszti, mert remek marketing lehetőséget talált benne. Az átlagmotorosnak bejön Dodor stílusa, elhiszik, hogy ez jó és van valami értelme. Ennél jobban nem értem, mert ami ellen küzdenek, a motorosok diszkriminációja??? az nonszensz. Az önkormányzat tett egy kompromisszumos lépést az egyirányúsítással (szerintem ezzel kellett volna kezdeni), de ők most az eredeti állapotok visszaállítása miatt küzdenek, ha jól értem. Mert azok a vidékiek sem tűrhetik, hogy Budapest mellett van egy egyirányú útszakasz, akik soha nem járnak arra amúgy. Akik mérsékeltebb, kompromisszumos, vagy csak más véleményen voltak, azokat már kitúrták mindenhonnan. Gondolom ezt látják az országos politikában is, és bejön nekik. Nem képesek a polgármesteri hivatal és az ott lakók helyébe képzelni magukat. A problémát is letagadják, ott tartanak, hogy nem is a motorosok zavarták a lakókat, hanem a csakis az éjszaka versenyző autósok. És erre bizonyítékot is találtak, legalábbis Dodor szerint. El kellene küldeni az egész csapatot asszertív kommunikáció tanfolyamra. Gondolom a rossz idő beköszöntével elül az egész, de addig is pörögnek a számlálok Dodor szociális média felületein és veszik a könyvét, telnek a helyek a kanyar képzésén. Kíváncsi vagyok más ezt hogyan látja?
Az, hogy a bukó nem fér bele engem nem izgat, mert a topcase-ben elfér, ami nem vario. Oldalboznak megteszi, mert jó a rögzítési módja (nem kellenek extra rögzítő keretek) és nyílik gyári kulccsal. De hogy a vario képessége miatt:
Ezt mondogatják, de nem a BMW. Ez van az 1200-es manualjában:
---------------------------------------------- Váltóasszisztens Pro
A jármű egy alapvetően a versenysport számára kifejlesztett Pro váltóasszisztenssel van felszerelve, amelyet hozzáigazítottak a túramotor-kerékpárok által támasztott követelményekhez. Ez lehetővé teszi a felkapcsolást és a visszakapcsolást a tengelykapcsoló és a gázmarkolat működtetése nélkül közel az összes terhelési és fordulatszám-tartományban.
Előnyök Menet közben a váltások 70-80%-át a tengelykapcsoló használata nélkül lehet végrehajtani. Kisebb mozgások a vezető és az utas között a rövidebb váltási szüneteknek köszönhetően.
Gyorsítás közben nem kell elzárni a fojtószelepet.
Lassításkor és visszaváltáskor (fojtószelep zárva) a rendszer gázfröccsel hangolja össze a fordulatszámokat.
A kapcsolási idő csökken a tengelykapcsoló működtetésével végzett sebességváltási folyamathoz képest.
----------------------------------------------
És valahol az is benne van, hogy leszabályozásközeli fordulatszámon ne használjuk. Csak azt kérjük számon a BMW-n, amit ígér.
Ebben a témában csak azért nincs közmegegyezés, mert: -vannak jobban működő példányok is minden évjáratból és
-mert olyanok is hozzászólnak, akiknek nincs tapasztalatuk GS gyorsváltóval kapcsolatban