World of Warcraft rajongók fóruma. Mesélj, kérdezz bátran, minden elfér ami Azeroth világával kapcsolatos. DE Tört szerverekről ne itt keress infót! Itt mindenki az eredetivel játszik és nem fog segíteni!
Mindig kétfelé indulnak el odalenn. Kezdetektől restosámán volt lenn. Volt olyan is, hoyg nem ért le, még azt is túlélték a lentiek ha időben szóltunk nekik.
Persze én elhiszem, hogy nem minden restosámán képes megoldani. Vagy nem minden lenti dps képes abszolválni a minél kevesebbet sebződj és vigyázz magadra dolgot.
Természetesen akinek a restodudu jön be annak az jön be, mi maradunk a sámánnál.
Kinek, hogy nekünk a p3-as lust jött be jobban, de majd kitapasztaljátok. Ha a guild így egyben még csak nemrég működik együtt, akkor sokkal nehezebb, mert nem csak fightot kell megtanulnotok hanem egymást is. Ki fog az alakulni. Elsőre az a tuti, ha P3-ba lehetőleg fullos raiddel indulsz neki, nemigen tolerálja még a fight a kevesebb embert.
Mi szerdán Rubble and Rollt csináltunk Kologarnon, teljesen mókás volt. Tegnap Freya egy addoztunk kicsit, bár nem volt teljesen egészséges setup, de már alakul.
Tegnapelott laggzottunk ezerrel, a kituzott tervet nem teljesitettuk, ezert tegnap estere maradt nehany dog. A dolog nem indult minden gond nelkul, mert a viragkoto csaj bejaratahoz felallva mindossze 2x volt ninjapull meg az elott, hogy egyaltalan a RL azt mondta volna, hogy GO!
Valahogy nem akart osszeallni az egesz, nem volt meg az idealis csapat sem, ezert csak vegigszaladtunk Freya, Vezax, IC, Ignis termein/teruletein es csak 11 korul neztunk be a csapfejuhoz. Erdekes modon nehany elbaszott huzas utan az utolso try-on sikerul letolni 20%ra P3ban, de sajna az utolso lemenetelnel elhalt 3-4 emberke es nem volt eleg a DPS.
A herot azert toljuk P2ben amikor lent van a csapat, mert egyenlore meg ott a legkissebb a teljesitmenyunk... vagy az a valami amit csinalunk:)
Nem tudom mi lenne a jo. A klan nem tul nagy, de nagyon valtozo, hogy milyen setup jon ossze. Egyenlore az okozza a legnagyobb gondot, hogy ossze kell szoknunk. Ulduar elott egy hettel alapultunk, szoval meg mindig vannak meglepetesek a klantarsakkal kapcsolatban:) Akikkel regebben egyutt vagyunk, azokrol tudom, hogy mit varhatok toluk, kb mikor mit fog csinalni, esetleg, hogy hol hal el, a tank mit fog meg es mi az a fight, amibe bemehetek rugokent aoe-zni, mert a hilerek megmentik a seggem.
Ahm.... az az apathy lehet a gond, mert fordult már elő velem is, hogy felkapott és nem tudtam lemenni, ráálltam a kis csápokra és FoK-al sorra szakitottam a kiscsápok spelljeit... Köszi a tanácsot, megpróbáljuk a dolgot a tanácsaidat is figyelembe venni. :)
helyezkedni kell... egyben kell maradni a raidnek - ott tömörül mindenki a nagy csáp környékén - így könyebb kiszedni a felkapott embereket, utána kiscsáp a környékről, majd helyezkedés portál irányába
ha portál előtt kap fel a ksicsáp, akko palabubi kiszedi
portálon menjen le egy felesleges warrior tank is - vagy DK esetleg még - kis DPS és debuffolja az agyat
healernek fa dudu a célszerű a curse of doom miatt (amikor véletlenül pap jön le, akkor tuti, hogy pont felkerül rám az a szar...) esetleg ha vérprofi restosámán van még az (de nem tudom, az képes e megoldani a feladatot)
ne, ismétlem ne toljátok el minden egyes első esetben a BL-t, nézzétek a timereket, a stormwindes terem kifejezetten szar, a legjobb az arthasos, mi azon szoktuk (értékes másodperceket lehet nyerni :) )
fent meg a ranged nyomogassa joban a DPS gombokat, az apathyt meg szakítsátok, mert szerintem az lesz a gond....
b verzió: kis csápokkal szarakodik a ranged... le ne merjenek targetolni a nagy csápról, full nuke bele, melee feljön, gyorsan leüt egyet kettőt
Köszönöm a tanácsokat, elméletileg holnap megyünk rá megint:) A P1 az vagy nagyon jól sikerül, ami azt jelenti, hogy 1 add van fent, vagy menetközben lefújják a RL-ek a próbát.
P1ben nekünk az jött be, hogy a málé öli az addokat az egész csapat bent szambázik a ködök között. A távoli DPSsel valahogy nem ment az addok Sara melletti ölése. Általában egy pap van velünk bent és kívülről kap még CH segítséget és droid híl támogatásokat. Rugóként tolom, szóval csak azt tudom elmondani, amit a SCTben látok felvillanni.
P2ben nekem a prio az elején a felkapott emberek kiszabadítása, a corruptor csápok ölése, illetve a lemenetel. Lent az első alkalommal eltolunk egy herót, általában kb 72-76%on jövünk fel. A lemenő csapat 8-9 emberből áll (2 rugó, 1fury, 1arms vari, málé sámán, retri pala + 1 pap - esetleg hunter meg ilyenek jönnek le). Általában az első lemenetkor sikerül kinyírni a nagy csápot a stun alatt, viszon utána történik valami, mert a második harmadik lemenetel után vannak gondjaink. Ha átmegyünk P3ba, akkor az a 3. lemenetelnél bekövetkezik, de ott már akkor gondok vannak a nagy csápokkal, ami azt jelenti számomra, hogy a fenti DPSel van gond. További gond, hogy a tankok sem állandóan azzal a setuppal jönnek le, ergo ott is meg kell szokniuk, hogy más és más az erőssége egy pala/maci vagy egy vari/maci párosnak és megint másképp megy a vari/pala páros is.
Remélem csütörtökön már megöljük, mert tele a hócipőm már vele:))) Ja a poén az, hogy 10fősben Ulduár első resetében megöltük (3. magyar klánként) de ezzel a nyomival szenvedünk 25 fősben... :(
DC-s emberek sajnos ezen a harcon nem megengedhetőek (egyelőre) - szóval addonírtás, gépátnézés, valahogy oldják meg vagy valami, de ne legyen...
a zöld felhőbe beleragadást meg már írtam korábban, egy embert nyugodtan ki lehet nevezni sasolómesternek, és lehet a vétkeseket pellengérre állítani
de igyekezzetek amúgy is minimalizálni a kockázatokat... tankok hurcolásszák az addokat, melee nem meg yfelhő környékére, megbízható ranged lövi le a végén az addot, stbstbstb
p2/p3 váltásnál egy darab csáp még megoldható, de akkor gyorsan kell egyszerre fókuszolni és AOE-zni (akár a ranged is besegíthet ebbe, amíg nem normalizálódik a helyzet)
annyit lehet még ott elvileg trükközni, hogyha jól áll a melee bent az aggyal, akkor kicsit lassít így adva időt a kintieknek
P3 ban nem tudom, hogy csináljátok, de mindenképp egymás közelébe (sőt, akár egymásra is - szar a hitboxuk) kell húzni az addokat, meleenek elég sok AOE képessége van, nagyon gyorsan el tudnak fogyni
mondjuk, legutóbb mi is szenvedtünk vele elég sokat
Yogghurtot utalom... A P2/3 valtasnal szopunk rendszeresen, mert egy ko**og nagycsap rendszeresen fennmarad... Vagy P1ben nem csak egy + addot huzunk, hanem a 4-5 korul meg behuzunk 2/3/4 darabot, a RL meg tepi a hajat... Meg rendszeresen DCzik valaki es all a felhoben... Ventrin persze ott van, de csak annyit tud mondani szerencsetlen, hogy "jovok mar..."
Yogg 10 down. De bazzzzz Kb 40 wipe volt összesen phase1-en aztán egyszercsak átmentünk p2be de úgy hogy 1 add se maradt fent. Onnantól fixen mentünk p2-ig teljesen tisztán. Ott 4-5 wipe után kitanulta a melee a portálozást meg a ranged a csápolást és utána lement. A szépséghiba annyi, hogy 1-2 pullal a kill előtt elment a netem és azóta se tudok belogolni annyira darabos. Úgyhogy ezzel megérett a szolgáltatóváltás nálam szépen.
A setup amúgy 1-7-2 volt azaz 2 healer 7 dps, az és az 1 ember által vezérelt együttmozgás meghozta a sikert p1ben.
Tegnap öltünk egy XT002 hard modeot is 10esben, az elég könnyű, egy adott DPS szint felett meglehetősen sima 1-6-3 setuppal. 2 healer oda elég kevés.
Próbáltam a shadow-t is. Mondjuk akkor még kisebb voltam, de úgy vettem észre, hogy ugyanolyan gyorsan ölök holyban is, szóval hagytam. De majd lehet, hogy kipróbálom még egyszer, lekoppintom a tiédet. Biztos ott is össze-vissza mindenre raktam, és azért nem volt jó. :D
Óóó köszi. Megpróbálom amit mondtál. A dual talentel annyi a bajom, hogy nincs rá 1000 g-m. Majd egyszer talán... Annyira nem szar a holy, szal simán tudok vele haladni is, csak túl gyorsan elfogy a manája. :D
Én egy elkényeztetett darab vagyok, nem szoktam pugolni :-)
Illetve ez se teljesen igaz, az egyik guildtárs 70-es warrijának mentem segíteni a 80-as, Naxx 25 geares palával healelni sima UK-t. 3-an voltunk guildesek, meg jött még két pug dps, így 4 meelevel vágtunk neki úgy, hoyg a kedves 70-es warrior kétkezessel tankolta végig az instát, a többiek is max 73-asok voltak. Legalább oda kellett kicsit figyelni, elkényelmesedés ellen kiváló, remekül szórakoztam, és a két pug roppant hálásan megköszönte a végén a profi csapatot :-)
a levelup BC content insta is simán healelhető shadowban, már hogy váltogatva, ahol fér dmg-ből a heal :) Csak ne sikítson a pug, mikor megérkezel shadowban :D
Köszönöm a gyors válaszokat. A dupla talentet nem veszem meg, jó lesz másra az a pénz, majd inkább próbálkozok többféle kiosztással... Viszont annyi kérdésem még lenne, hogy miért jobb a lassabb fegyver mainhandbe? Valahol azt olvastam hogy gyorsabbik fegyver mainba instant poisonnal, a másik meg offba deadlyvel.
Jaj bocs meló miatt sietősen nem néztem meg a linkelt armoryt :D Szintezésre a holyt 60+ környékétől ajánlom, addig a shadow sokkal jobb és a BC előtti 5fősöket ki lehet healelni shadowban is ha igény támadna rá.
Az egész karaktere 44-es, nem hiszem, hogy raidösszeállítás függvényében talentelne.
Dorinesz dual talent van, rakj ki szintezésre egy shadowt (ha általában egyedül mész) és egy healerholyt, mert a jelenlegid olyan kis hibridke. Blessed recoveri és Searing Light healernek nem kell. Helyette mehet spiritual guidance-re pötty, majd léesz hozzá spirited is :-) Disciplinből rakd ki a Twin disciplest, az improved Inner firet és Fortit most az elején még nyugodtan a holy terhére, sokat lendítenek. Most 44-es vagy, egy 10/25 lenne a legcélszerübb.
Azt hiszem neked van priested ugye? Ha nem akkor bocsi, összekevertem. Szóval kellene nekem egy holy priest talent, mert én ugyan talentezem a sajátomat, de nem tudtam eldönteni, hogy mire kéne rakni, és mire nem. Tudnál/tudnátok ebben segíteni nekem?