Mindennek lehet kultúrája: A viselkedésnek, az állattartásnak, a nevelésnek, az írásnak, az olvasásnak, a vitának, a szexnek az evésnek az ivásnak stb. stb. Ezért ebben a topikban semmi nem off. Írhatsz bármiről, az sem baj, ha nem mindig kulturáltan.?;)) Reményeim szerint kialakul majd párbeszéd, vita, de szívesen látom a magányos farkasokat is.
Igen, jól emlékeztem és megtaláltam, láttam, megnéztem, így most ehhez mondom a magamét :)
Azzal kezdem vagyis folytatom soraidat, hogy ez a múzeum pár éve megkapta az Év múzeuma díjat, és ezt a látottak alapján maximálisa kiérdemelte.
A park csodálatos, mondom ezt úgy, hogy mi abban az időszakban láttuk, amikor még a természet visszahúzódva várja az indulást, de azért sejteti lehetőségeit.
Az a bizonyos mamut a kastély főépületének előterében becslések szerint kb 6 tonnát nyomott néhány tízezer évvel ezelőtt, ezt mondják, akik vizsgálták.
A kiállítást alapvetően három részre bontottam magamban, az első a vadászati, ami itt is kevésbé volt vonzó számomra, a csapdák hurkok láttán összeszorítottam fogaim, arra gondoltam, lelőni egy állatot, ami azonnal meghal, mégis humánusabb, mint tegyük fel, belelép egy csapdába és rosszabb esetben napokig vergődik, míg éhen szomjan nem pusztul vagy kivérzik. Volt egy kis történelmi áttekintése a magyar vidék vadászatának, ami leírta, hogy a vadászat a nemesség előjoga, így az alacsonyabb sorban élők nem élhettek az ősi szenvedély kielégítésével, ami az ő esetükben a létfenntartást is biztosította.
Aztán volt egy helytörténeti kiállítás kb a 18 századtól, ez a kettő állandónak tűnt, az időszaki részen volt Richter Gedeon életéről munkásságáról egy nagyobb megemlékezés. Ő úgy kapcsolódik a város életéhez, hogy valamikor a 1800-as évek derekán (év számokban csak közelítőlegesen tudom) a városszéli ispotályok ellátására alakultak sebészeti gyógyászati kis központok (gyógyszertárak elődei) és egy ilyen kis helyen volt gyógyszerész inas/gyakornok Richter Gedeon, innen indult Budapestre, mára egy 4500 főt foglalkoztató gyár viseli nevét, meg ugye a kalmopyrin. Ez a kiállítás idén tavaszig látogatható.
Aztán a természettudományi épületben - ami hazánk második legnagyobb természettudományi gyűjteménye! -, le voltam nyűgözve, három emelete van, belépéskor a földszinten találkozunk a föld színével, az ott található növény-és állatvilággal, lent a gyökérzet szintjén előforduló környezettel, az emeleten a lombkorona világával. Mielőtt belevetettük magunkat a látnivalók sokaságába, javasolták, hogy lent kezdjük értelemszerűen. Nem kételkedtünk. :)
Az üvegházi részen trópusi éghajlattal találkoztunk, trópusi növények és állatok jelenlétével, kb rövidnadrágig kellett volna levetkőzni.
Na már sokat szaporítottam a szót, röviden, nagyon megérte, informatív és látványos volt. Pedig hol van még a tavasz, ha a parkra gondolok. Az egész komplexum Orcyz Istvánról került elnevezésre.
Megnéztük még Gyöngyös belvárosát, a sétáló utcát, az egyik épületre nem véletlen kaptam fel a fejem, közelebb menvén láttam a műemlékvédelmi táblát, melyet Grassalkovich-ék építettek, ma a városi könyvtár működik benne.
Egyszer régen a Szépművészeti kisebb kiállításán voltak olyan képek, amik meg szögfejekből voltak kirakva, még az árnyékolást is megoldotta a művész, nevére nem emlékszem, de ez így megmaradt bennem, és nagy hatalmas képek voltak.
A ma délelőttből egy órát azzal töltöttem, hogy megnézzem az egykori iskolám alatt lévő óvóhelyet. Ezt nem a köznépnek tervezték, hanem a vezetőknek, például a polgármesternek, főorvosnak, főmérnöknek, a mentőcsapat legfontosabb embereinek. A program ingyenes, de fel kell iratkozni előtte. Olyan, 20-22 embert fogadnak, eredetileg is ennyinek szánták.
A túravezetőnk pontos, jólinformált ember volt, és szellemesen magyarázott. Érezhető volt, hogy ez a téma foglakoztatja.
Elmondta, hogy a hidegháború idején minden budapesti kerületnek be kellett rendeznie egy ilyen vezetési pontot. Csepel komolyan vette, mert a második világháborúban komoly célpontja volt a bombázógépeknek mind a Szabadkikötő, mind a Weiss Manfréd gyár.
Ez a hely a hatvanas években lett átadva, amikor javában dúlt a hidegháború. Mindkét fél igyekezett felkészülni.
Elismerem, a hely szűkös volt, de nem is táncteremnek szánták! A villany esetleges megszűnésére számítva volt egy aggregátor, sok napra elegendő üzemanyaggal, a vezetékes víz mellé volt fúrott kút is, ami innen, a föld alól indult.
A bejáratnál szabályos zsilipelő rendszer működött, az oda érkező egy olyan szobába került, ahol levetkőzött, zuhanyozott, a ruháit otthagyta, újat kapott, és csak ezek után mehetett tovább, már ha engedték.
A főbejáraton mentünk be, de volt két további vészkijárat is, az egyikük a kertben, a másikuk a szomszéd utcában.
Persze hogy volt orvosi szoba, a hatvanas éveket képviselő csúcstechológiával. Viszont egy olyan bábu ücsörgött egy karosszékben, hogy azt biztos egy rémfilmrendező tervezte!
Lévén hogy még nem volt számítógép, volt egy leírószoba, ebben egy csodás számológép, az a típus, amit kézzel kell tekerni. No meg két írógép, ezen egy kicsit meglepődtem, mert mindkettő elektromos volt, és nem mechanikus.
Volt persze parancsnoki szoba is, teljesen elandalodtam, mert egy szintén régi típusú dátumbélyegző, egy tűzőgép, no meg egy Lenin szobor is ott volt, no meg sok egyéb is, nem győzném felsorolni.
Két hálóterem is volt, emeltes ágyakkal, 12 férfi és négy nő számára.
Aztán egy telefonközpont, amit nosztalgikus bámultam, nagyon hasonlót kezeltem pár napig.
Volt többféle rádiókészülék, az egyik fajta nagyon ismerős, mert a szüleimé is ilyen volt annak idején.
Meghallgattuk a légvédelmi szirénát, nem volt kellemes, de nem is annak szánták!
Minden gép és eszköz magyar volt, Hajdu bojler, Ganz áramfejlesztő, a telefon-központ is. Ez alól kivétel a konyha, ott volt egy Szaratov hűtőgép, ez hatvan éves, úgyhogy még mindig tökéletesen működik! A konyha előtt egy ebédlő, az asztalok-székek láttán megint rámtört a nosztalgia!
Jó néhány helyen volt tábla, miszerint tilos a dohányzás, de a többi helyen azért voltak hamutartók.
Mondhatom, érdekes egy óra volt, amit ott töltöttem, de azért örültem, hogy ismét a napfényre léphettem, Meg is állapítottam, hogy klausztrofóbiásoknak és erős dohányosoknak a hely ellenjavallt.
Szintén a Szabó Ervin könyvtárban láttam egy képzőművészeti kiállítást, ahol egy textilművész képeit láthattuk. Meglepődtem, mert ezek egy sötét, négyzet alakú szöveten látható geometriai minták voltak. Közelebbről nézve ámultam-bámultam, mert ezek a képek az anyagba fércszerűen tűzött gombostűk voltak! Részint egyszerűek, részint színes fejűek. Eleinte kicsit furcsállottam, de végül is tetszett!
A tegnapi napon a Szabó Ervin könyvtár központi épületébe látogattunk.
Vezetést kértünk és kaptunk is. Mint rendesen, ezúttal is egy lelkes és felkészült előadót kaptunk.
Megnézhettük a díszlépcsőházat, ott fogadták a nevesebb vendégeket, oda hintóval is be lehetett állni.
A könyvtár épületét kb. tíz éve újították fel, és nagyon szép munkát végeztek! A ház modelljét is meg lehetett nézni, érdemes volt megtenni. Az eredeti palotát Ybl Miklós tervezte, és szokása szerint remek munkát végzett!
A kis udvarra kipillantva, két, egymással szembeforduló, csinos sárkányt lehetett látni. A szobrász, aki elkészítette, időnként eljön megnézni, hogy jól érzik-e magukat.
A palota egyébként a Wenckheimeké volt, ők nagy birtokokat kaptak Magyarországon, mint megbízható német betelepülők. Aztán egy csomó fényképet láttam, amin olyan férfi és női alakok szerepeltek, akiket biztos, hogy Jókai talált ki! Három nyalka huszártiszt, pödrött bajusszal, az egyikük villogó monoklival. Aztán egy olyan, ötven körüli férfi, (Wenckheim Antal), akire ránézve az volt az első, ami eszembe jutott, hogy vén svihák. Mit ád az ég, az alatta lévő feliraton az állt, hogy ő volt az Egy magyar nábob főhősének egyik modellje. A földszinten az olvasóterem, legalábbis az ún. szórakoztató irodalom itt volt.A többi emeleten is könyvek voltak, más-más témakörben.
Megnéztük a báltermet, érdekes volt az ott függő 12 mázsás bronzcsillár, amit külön merevítőgerenda tartott, mert különben a plafon nem bírta volna el a súlyát. A karzaton zenészek muzsikáltak, a hangszereiket külön kis szekrényekben helyezték el, nem kellett föl-le cipelniük.
A polcokat szlavón tölgyből faragták, szépen, de minden fölösleges túlcifrázás nélkül. A tükrök óriásiak, de ügyesen mozgatható voltak, hogy meg lehessen tisztítani őket. Csöppet sem volt nehéz elképzelni, hogy a bál előtt a hölgyek utoljára szemügyre vették a hajukat, ruhájukat. No meg jóízűen megszólták a másikét.
A kályhák és a kandallók is csodásak voltak, érdemes volt megnézni őket. Persze, most központi fűtés van, de ez a szépségükön nem változtat.
A lépcsőházi ablakok egy része nem túl meglepő módon Róth Miksa műve volt, minden ház, ami adott magára, tőle rendelte meg a díszablakot.
Ha már ott voltunk, még az ötödik emeletre is felmentünk, ahol a főváros emlékeit tárolták, hivatalos rendelkezéseket, kiadott újságokat, de mozi vagy színházplakátokat is. A Láncravert házasság cím megtetszett, rohantam volna a moziba ezt látni!
Az egyetlen ismerős cím az Új földesúr volt, arról legalább tudtam, mi a tartalma.
Viszont egy plakáton a hadikölcsönjegyzést olvastam, szerettem volna ettől üva inteni dédapáinkat!
Február 15-n, szombaton megnézem a Fantasy expót a Ferencvárosi Művelődési Házban. Miután ez eléggé speciális rendezvény, erről most nem írok.
Amiről igen, hogy sok minden más mellett egy festőnő, Varga Éva is kiállított. A képei tetszettek, de ami számomra érdekes volt, az a papír, illetve sokféle papír, amire festett, Volt rizsből, virágsziromból, fűszálból, bambuszostból gyártott közöttük. A festmények általában tájakat, növényeket és állatokat ábrázoltak. Nagyon szépek voltak. A kedvencem bogáncsot, illetve pipacsokat ábrázolt.
A fstő szerint itt nem lehet úgy dolgozni, hogy több réteget egymásra festesz, egy bemártott ecset, és annak a vastagságát vagy vékonyságát kihasználva, egyetlen lendülettel kellet megfesteni. Aztán ha megszáradt, jöhetett a következő szín, de egymás mellé és nem egymás fülé! Ezért aztán jól kihasználták a papír színét és állagát.
Az expo a japán kultúra jegyében zajlott, ezért a képek is ilyen stílusban készültek. Olyan vékony volt a papír, hogy még ha meg is tudtam volna venni, nem lehet csak úgy hazavinni két kartonlap közé kellett volna szorítani. Ezt nagyon is szívesen megtettem volna.
A Távol Afrikától filmben is szerepelt, mint Blixen bárónő nem túl kedves természetű férje.
A Zárójelentést én is nagoyn várom!
Megtudtam, hogy a Szabó Magda: Pilátus című regényéből tévéfilm készült, majd valamikor ősszel mutatják be, addig is a világot járja, már bezsebelt egy szakajtónyi díjat. Ez is érdekelne.
És ha már századelős épületek, egy másik alkalommal az Andrássy úton sétáltam az Oktogontól a Hősek tere felé, csak úgy nézelődősen, nézegettem a homlokzatokat, kerítéseket, kerteket, az egyikbe be is mentem (nyilvános volt, a távol keleti múzeum), amikor látom, hogy az egyik felújított villában fullra felújított loft lakásokat hirdetnek megvételre. Hát otthon gyorsan rá is kerestem,vakon mit kóstál egy ilyen lakás. Nos, nem kevesebb, mint 3,2 millió/m2.
Ezek az épületekről jutott eszembe, hogy múltkorában bámultam ki az autó ablakán valahol a körúton vagy a környékén és a századelős házak tetején még itt ott előfordul régi hirdetés felhegesztve a szocialista időkből.
A filmet nem láttam, csak képeket, valóban szépek a ruhák, kalapok, hajak.
A Zárójelentésre készülök. A minap láttam egy interjút Brandauer-el, amiben elmesélte, hogy épp úszott Mephisto sikerében (a könyv tetszett, a film nem érintett meg oscartól függetlenül), amikor felkérték a James Bond rosszfiúja szerepére, ő meg ezt nagyon sértésnek vette, mert hát egy oszkáros film után csak nem fog egy ilyen sekélyes filmben szerepelni, mint a 007. Aztán addig rágták a fülét a film készítői, míg elvállalta, utólag nem bánta.
Tegnap megnéztem a Kisasszonyok című filmet. Régóta terveztem, és egy kis pluszt adott hozzá, hogy a film jelmeztervezője Oscart nyert, megérdemelten.
Sajnos, a cselekmény - legalábbis számomra - kicsit nehezen áttekinthető volt, mert túl sok embert mutatott be egyszerre, négy lánytestvér, az anyjuk, az ismerőseik, és mindez szinte egyszerre. Aztán tisztult a kép. Négy tehetséges lánytestvér, van köztük festő, író, zenész és színésznő is, pontosabban azok szeretnének lenni. Az apjuk a polgárháború miatt a fronton, elég nehéz az életük. Vannak azért közhelyes megoldások, mert mind a négy lány férjhez megy, igaz, az írónő azért megjelentet egy regényt. Némi joggal hivatkoznak a Bronte-nővérekre, bár egyszer-kétszer Austenre is emlékeztetett.
Lehet, hogy képzelődtem, hiszen csak pár másodpercig láttam egy festményt. de nekem rögtön a Majális jutott eszembe, csak ez kissé kevesebb szereplővel, és kevésbé kidolgozva jelent meg. Persze könnyen lehet, hogy még nem fejezték be. A festőnő mondja is később, hogy közepes tehetsége van, ezért inkább nem forszírozza a dolgot.
Mindent egybevéve, tetszett. Külön örültem annak, hogy az előzetesben egy új Szabó István filmet ismertettek, ez is érdekel.
Szomorú, de a filmek közül csak a Spartacust, illetve a Kétéltű embert láttam, van olyan, aminek még a címére sem emlékszem, pedig abba a generációba tartozom, hogy láthattam volna.
