Ellenőriztem a kiadói listát, nevét tekintve mindenki rajta van. Nagyon kérem, hogy ha valaki mégsem kapta meg, szóljon, mert lehet, hogy címben, ilyesmiben van a hiba. Vagy tényleg a postában.
Erről nagyon, nagyon hosszan tudnék mesélni, de ha gond van, kérlek, küldj nekem egy mailt a pontos esetleírással, továbbítom az e célra rendszeresített vezérigazgató-helyettesnek. A Budapestet megkaptad?
Elküdtem. Szegény Cs.E. velem már sokat szenvedett. Ki tudja miért, de a terjesztő azt hiszi, hogy ha lemondom a napilapot, akkor már semmi se kell. A postámat viszont naponta üritik, de a folóirat nem jött soha. Aztán mikor hazaértem, kezdtem a reklamálást. Utoljára könyörögtem, hogy ne nekem küldjék, hanem a megadott címre. Tavalyi utolsó két szám meg is érkezett oda rendben. Ha jön a januári, be lesz az előfizetés fizetve. Tegnapig még nem jött.
Kispályás társaság vagytokj. Én ezt a háborút már tavaly megvívtam a kiadóval. Miután a lap klappra 15-én jön, de tavaly januárban késett, pár nap múlva felhívtam őket. Az ügyintéző, Cs. E. igazolta, hogy az előfizetésem él, és megígérte, hogya postánál utánanéz a dolognak. Nem nézett. Amikor ismét felhívtam, azt mondta, küld egyet. Nem küldte. Sokszori levélváltás után végre február elején megjött a januári szám.
Az idei évfolyammal voltaképp minden rendben is volna. Azt leszámítva, hogy a címzésen felcseréltek két számot. (Cs. E. megígérte, hogy helyreállítja a rendet.) De miután a postásunk rutinos versenyző, és tudja, hogy ebben a házban egyetlen emeleten sincs 41 lakás, a lapot megkaptam. (Kicsit aggódom viszont Cs. E. miatt, mert nem kizárt, hogy áldásos közreműködése eredményeként a terjesztő - egy újabb számcsere következtében - február közepén valahol Rákosmentén bolyong majd, engem keresve. Sebaj.)
Szolgálati közlemény. Kérem, a Budapest-előfizetőket, hogy ha januárban ne adj' Isten nem kaptak lapot, szóljanak nekem. Reménytelenül béna a kiadó. (És ha valaki tud egy kiadót, amely a mostaninál zökkenőmentesebben képes kiadni egy épp hogy önfenntartó, pár száz példányban megjelenő újságot, az se habozzon. Hála.)
Aki az 1950-es Budapest-bővítés előtt született a körvasútsoron kívül, annak ma is a születési helye pl. Újpest vagy Kispest.
Az itt előfordulók bizonyára tudják, de mások és főleg a fiatalok aligha, hogy mivel 1944-ben a ma már a fővároshoz tartozó kerületek vidéknek számítottak, onnan rendesen bevagonírozták a sárga csillagosokat, míg a belül lakóknak "csak" a gettó meg sokaknak a Duna-part jutott. (Ennek a megjegyzésnek a mai napon van is aktualitása.)
Egyéni vállalkozóknak nem kell, csak cégeknek. Márpedig ha céged van, könyvelőd is biztosan és talán ügyvéded is. Nekik kellett volna szólniuk, illetve az orrod alá nyomni az aláírandókat, amiket ők készítenek el, a többi az ő dolguk. Sőt, most érdemes a kisebb változásokat is beszerkeszteni.
Itt van ez a temérdek fölösleges keresztnév, közben meg a Budapest Anno topik alapítója, November anno azért kérvényezett névváltoztatást, hogy egynél több legyen neki. Így lett Gáborból Gábor Tamás. Mennyivel egyszerűbb volna, ha megoldható lenne az állampolgárok közötti csere.
Miután könnyesre röhögtem magam a Wabd-on, eszembe jutott a meglepetésünk, amikor 14 éves korunkban, a személyik kiosztásakor Keresztes nevű osztálytársunkról kiderült, hogy Keresztes-Fischer.
Mint írtam, a négy évvel ezelőtti névváltoztatásunk után (mindketten kértük a második keresztnév elhagyását) a gyerekeknek is kellett kérnünk új anyakönyvi kivonatot és nekik is el kellett menniük új személyiért és lakcímkártyáért, mert a régieken az anyja neve még dupla keresztneves volt.
Szóval ez egyre komolyabb (lásd alább a diákigazolvány-kérés esetét, ami pedig elég sok embert érint), tehát aki nem szeretné mindenhol látni a második keresztnevét, annak célszerű elkezdeni a névváltoztatás kérését.
A dupla keresztnévről eszembe jut, hogy egy kisalföldi faluban még a rokonok sem tudták, hogy melyek voltak az aláhúzott, fő nevek – amiket például az iskolában, a munkahelyen használtak –, mert a családon belül mindenkit csak a második keresztnevén ismertek. E miatt egyszer alig találtunk meg egy rokont sürgős esetben a munkahelyén, mert hiába erősködtünk, hogy N Miklóst keressük, ugyanis ők csak N Tivadart ismertek.
És úgy tűnik, az ellenőrzés kisbetű-nagybetű-érzékeny.
Ehhez képest a tb-kártyáról két történet:
1, amikor az első tb-kártyámat csináltattam, kezdő kényszervállalkozóként, valahol a kilencvenes évek legelején, akkor még gondolom kézzel kellhetett kitöltenem valami űrlapot, ők meg szintén kézzel töltöttek ki egy kis rózsaszín kartonlapot. Amikor megkaptam, rögtön fölhívtam őket:
- Kezitcsókolom, megkaptam a kártyámat, köszönöm széken, de ezen az van keresztnévként, hogy Wabd.
- Miért, hogy hívják?
- Csaba.
- Akkor biztos elírta az űrlapot, máskor jobban figyeljen. Zavarja?
- Tulajdonképpen nem, csak gondoltam hátha magukat...
- Minket ugyan nem. Akkor marad így.
2, amikor a másodikat megkaptam néhány évvel később, megint telefonáltam. Ugyanis a vezetéknevem kettős, kötőjeles, és a másodikat kisbetűvel írták. Itt már a sarkamra álltam volna és mondtam, hogy ha már egyszer kiírták az egész nevet, akkor írják helyesen - azért mégis micsoda dolog már így lenemecsekezni az embert. Erre közölte az ügyintéző, hogy teljesen megért és együttérez velem, de nem tud rajta változtatni, mert a program nem képes rá, nem tudja értelmezni a kötőjeles neveket. Úgyhogy azóta is úgy van.
Egyébként a vezetéknév második felét kizárólag akkor használom, amikor elkerülhetetlen, például az iskolai bizonyítványaimban nem.
