A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa múlt hét keddi ülésén úgy határozott, hogy május 3. és október 29. között, ideiglenesen kereskedelmi rádiós szerződést köt a Közösségi Rádiózásért Egyesülettel, amely Spirit FM néven eddig a Budapest-Belváros 87,6 MHz-en hallható szolgáltatását sugározza majd a Budapest 92,9 MHz-es frekvencián. Ezt a frekvenciát a Klubrádió használta február 14-ig, azóta kihasználatlanul áll, és jelenleg pereskedés tárgyát képezi.
Az egyesület maga is pályázott a frekvenciára, de a pályázatból kizárták. Miután az FM-frekvencia a Klubrádió adásának lekapcsolása miatt üres maradt, úgy határoztak, ideiglenes használatra vonatkozó kérelmet nyújtanak be. A hatályos szabályok alapján a médiaszolgáltató az eddigi, Budapest-Belváros FM 87,6 MHz frekvencia közösségi használatáról lemondott, így nincs akadálya a grémium szerint, hogy birtokba vegye átmeneti időre a frekvenciát. (A Spirit FM az ATV csoporthoz tartozik.)
A Klubrádió Zrt. bírósági pert kezdeményezett a Nemzeti Média és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa ellen, amiért eredménytelennek minősítette a 92,9 MHz-es frekvenciára beadott pályázatát.
A kereset csütörtökig nem érkezett meg a bíróságra. Erre úgy derült fény, hogy a Media1 szerette volna megtudni, mikor lesz a per első bírósági tárgyalása. Kiderült, a Klubrádió – szabály szerint – benyújtotta keresetét a Fővárosi Törvényszéknek címezve, az NMHH felé, amit mindig a médiahatóság továbbít a bíróságnak.
A lappal szerdán a Fővárosi Törvényszék sajtóirodáján azt közölték, hozzájuk nem érkezett meg a kereset, amelyet az NMHH viszont megkapott és a jogszabályban előírt határidőn belül továbbított is.
A frekvenciája nélkül maradt médiaszolgáltatónak legkésőbb augusztus közepéig el kell hagynia az óbudai iroda- és stúdióhelyszínét.
A Media1 információi szerint aVDSZ (Magyar vegyipari, energiaipari és rokon szakmákban dolgozók szakszervezeti szövetsége) irodáinak szomszédságába, a Budapest VI. kerületi Benczúr utca 45. alá, a Szakszervezetek Házába költözik a Klubrádió. Ez érinti a rádióstúdiókat, a szerkesztőséget és a háttérben dolgozó személyzetet, az irodát is.
Arató a hvg.hu-nak tett szavai alapján egyébként úgy tűnik, kényszerből kell elköltözniük a harmadik kerületi Bokor utcából, mert
úgy szólt a szerződésük az épület tulajdonosával, hogy azt csak addig használhatják, amíg rendelkeznek földfelszíni rádiós frekvenciával, márpedig azt február 14-én elvesztették, nem használhatják a 92,9 MHz-et a Médiatanács döntése miatt.
a Klubrádiót üzemeltető üzleti vállalkozás tulajdonosa a gyöngyösi frekvencia után egy éve, a kecskeméti és debreceni hullámsávok után pedig több mint egy éve nem fizeti meg a szerződésében vállalt díjat.
A Klubrádiót működtető üzleti vállalkozás tulajdonosa számára a testület először a kecskeméti és a debreceni frekvenciák tekintetében biztosított jelentős, összesen több mint 12 millió forintos éves díjkedvezményt. A Klubrádió kecskeméti frekvenciájáért fizetendő éves díjat a Médiatanács 11 millióról 3 millió forintra, míg debreceni frekvenciája díját 8,5 millióról 4,1 millió forintra csökkentette. A médiavállalkozó azonban jelentősen csökkentett díjat sem fizette meg.
Akkor még nem dübörgött a NER teljes erővel és mégsem fizettek... már akkor is az előző rezsim által csak nekik adott ingyenes frekin éltek...
Érdekes módon a többi elveszített freki miatt nem lázadoztak, csak az ingyenes miatt...
De mondom, engem az sem zavarna ha o1g vagy a MT odaadná nekik, sőt fizetne is hogy használják...
Ellehetetlenítették a hirdetéseket a rádión, mikor állandóan hosszabítgatták tán 60 naponta az engedélyt. a cégek egyébként sem mernek itt reklámozni, mert tartanak a bosszútól. A vállalkozók mondták el.
Az állam pedig nem hirdet az adón. A pénz jelentős részét a hallgatók dobják össze évek óta.
DAB - sokan nem tudnák hallgatni, mint ahogy a Klubrádiót sem már.
Az "elvették" nem ugyanaz, mint hogy lejárt és újra pályáztatták a fizetős frekit.
2010-ben az akkori rezsim ORTT-je még gyorsan odaadta nekik az ingyenes 92.9-et...
a hatóság jogutódja mégsem kötött vele szerződést. A hatóság ezt azzal indokolta, hogy a Klubrádió már rendelkezett egy budapesti frekvenciával, a jogszabályok értelmében pedig ugyanazon a területen egy médiaszolgáltatónak nem lehet két hullámhossza. A Klubrádió a hatóság kifogását vitatja, és többször is kijelentette, hogy a 95.3 MHz-es frekvenciáról lemond abban a pillanatban, ha a 92.9 MHz-re vonatkozó pályázaton nyertessé nyilvánítják,
Ez volt 2011-ben, amikor még a 95.3-on sugároztak...
Aztán az lejárt 2012-ben... és úgy volt, hogy megpályáztatja a jelenlegi rezsim Médiatanácsa, ami pályázatot aztán 2012 decemberben visszavont és a rádió ideiglenes engedéllyel továbbra is használhatta a 95.3-at egészen 2014-ig...
Majd a bíróság döntése értelmében megkapták a 92.9-et 2014 február 14-től hét évre, ingyenesen:
Plusz az előző 3 évben a 95.3-ért fizetett szolgáltatási díjat is visszakapták...
Most lejárt a hét évre a 92.9-re kötött ingyenes használati szerződés... és kb ennyi...
Nekik továbbra is kéne az ingyen, pedig indulhattak volna januárban a 95.3-ért... ja hogy ott fizetni is kéne, azt meg nem szeretik...
Ahogy több vidéki frekit is azért veszítettek el, mert nem voltak hajlandó fizetni érte...
Félreértések elkerülésére nem zavar, ha szól, vannak rajta olyan politika mentes beszélgetős műsorok, amiket érdemes meghallgatni...
Csak álszentség, hogy "elmegyünk az atyaúristenhez is hogy a rezsim nem ad oda egy ingyenes frekit nekünk", mikor fizetni érte meg nem hajlandóak...
Ezt a köznyelvben fillérb@szásnak hívják... ha annyira akarnák az FM-et, fizetnének érte, de inkább eljátsszák a mártírt 2022 előtt...
Mindez független attól, hogy az elmúlt 11 évben amúgy mi történt...
Amúgy meg jobban járnak így, mert legalább a hallgatók megtanulják, hogy kell neten rádiózni és majd páran rájönnek, hogy nem csak a KR fogható ott, hanem sok ezer másik is, ingyen... mindenféle fajta zeneadó például... és nem szakadozik, mint az FM sok helyen, még városban is, rálátva adótoronyra...
a 3 nagy szolgáltatóval is megegyezhettek volna, hogy tegyék be a kínálatba... jah ez is pénzbe fájt volna... lett volna több megoldás is, csak kell egy mártír és most ők játsszák el ezt...
Inkább azon kéne rágódni, hogy miért szüntették meg a DAB-ot teljesen...
Az újrapályáztatott budapesti frekvenciát sem nyerte el a rádió. Az NMHH 2011. december 20-i döntése szerint 2012-től új adó szólalhat meg a 95,3 MHz-en.[5]
Láthatóvá vált, hogy az elvett frekvencia pályáztatása a kezdetektől színjáték volt, a Klubrádió „esélyeit” megfogalmazó nyilatkozatokkal együtt, hiszen a Klubrádió számviteli helyzetét leíró mérlege semmilyen összefüggésben nem áll a konkrétan benyújtott pályázattal. A Klubrádió mérlegadatai a közhiteles nyilvántartásokból mindenki előtt ismertek, a Médiatanács pedig külön beszámoló formájában is megkapta évről évre. Ha úgy gondolták, hogy egy veszteségesen működő, közösségi támogatásból élő médiaszolgáltató nem használhat földfelszíni frekvenciát, mint „állam vagyont”, akkor miért nem írták bele ezt, mint feltételt a pályázati felhívásba? Ha így tettek volna, az ellen sem tudtunk volna mit tenni, viszont azonnal lelepleződött volna a szándék, hogy a Klubrádiót semmilyen körülmények között nem hagyják majd sugározni a budapesti 92,9 MHz frekvencián. Azzal viszont, hogy a kereskedelmi reklámpiacról származó bevételekre alapozott, nyereséges működésre vonatkozó elvárást a kizárásról szóló határozatban utólag tették hozzá az előfeltételekhez, hónapokig be lehetett csapni a közvélemény azon részét, amely még hitt abban, hogy 2021-ben létezhet tisztességes médiatanácsi eljárás Magyarországon.
A Klubrádió gazdálkodása a valóságban tisztességes, átlátható és minden elemében megfelel az erkölcsi és jogi normáknak, a Médiatanács határozatát pedig valamennyi szóba jöhető magyar és nemzetközi bírósági fórum előtt támadni fogja.
Nem is indultak érte idén, mert az ingyenre fáj a foguk, mint mindig...
Plusz fizetősön kevesebb a megkötés a műsorrendet illetően...
A 95.3-at meg nem elvették, hanem mikor megkapta a 92.9 ingyenest, akkor ezt vissza kellett adnia, egy adó egy körzetben csak egy frekin működhet... plusz a 2011-14 közt a 95.3-ért általuk fizetett szolgáltatási díjat is visszakapták...
Arató András a Klubrádiót sújtó újabb ítéletről: “Rendkívül erőltetett, végtelenül aljas és gyáva”
A Klubrádió elnöke részletezte azt a három pontot, amelyek miatt érvénytelennek ítélték a frekvenciapályázatukat: néha öt percekkel rövidebbnek írtak be műsorokat, nem fejtették ki, mi lesz egy korábbi műsor ismétlésében, és nem fenntartható az az üzleti terv, amivel húsz éve működnek.
“Rendkívül erőltetett, végtelenül aljas, gyáva” – így kommentálta a Klubrádió elnöke, Arató András a Médiahatóság csütörtökön nyilvánosságra hozott döntését, amely szerint a rádió is érvénytelenül pályázott arra a frekvenciára, amely február közepén járt le, és azóta nem használhatják.
Az NMHH közleményében gazdasági és műsortervi problémákkal indokolta döntését, de ezeket a közlemény nem részletezte.
Arató viszont igen.
Az elnök állítása szerint egy 17 oldalas dokumentumot kaptak meg, amelyben három szabálytalanságot emeltek ki. Ebből kiderült, hogy visszamenőleg még alakilag is érvénytelenítették a pályázatot, pedig eredetileg megfelelőnek nyilvánították. “Azt mondanám, hogy ha netán megállná a helyét ez az indoklás, akkor az a törvény, aminek ez megfelel, abszolút törvénytelen. Tudok mondani olyan jogszabályt a múltból, ami műfaját tekintve törvény, de a morális tartalma szerint nem. Ez ilyen” – mondta a hvg.hu-nak Arató.
Az elnök elmondta, mik voltak a pontos indokok: “Olyan áll benne a műsortervvel kapcsolatos problémákról, hogy ‘az ismétlésnél nincs kibontva a beltartalom’. Tehát a Reggeli Gyors ismétléskor nincs úgy kibontva, mint eredendően, tehát a megismételt műsort ugyanolyan részletességgel kellett volna bemutatni.”
De probléma volt az idő is: például az, hogy mivel egy hét 168 órából áll, az egyik kulturális műsorunk valahol 45 percesnek, valahol pedig 50 percesnek van feltüntetve.
A műsorokkal összefüggő problémák mellett a Klubrádió Zrt. negatív vagyonát hozták fel. “Nem szerepel feltételként, hogy pozitívnak kell lennie, de mi bemutatjuk, hogyan válik egy éven belül pozitívvá, miközben pontosan úgy fog gazdálkodni, mint az ezt megelőző húsz évben. Egy húsz éve működő rádiónál azt mondani, hogy az eddigi üzleti terve nem reális, na az tényleg nem reális” – mondta.
Arató sok reményt nem fűz ahhoz sem, hogy két hétig még élhetnek jogorvoslati lehetőséggel. “Perelni lehet, annál a közigazgatási bíróságnál, amelyik az azonnali jogvédelmet megtagadta, másrészt a frekvenciahosszabbítási perben egyperces indoklást tartott úgy, hogy egy szót sem szentelt az mi érveinknek. Itt kéne megtámadni egy 17 oldalas jelentést 15 napon belül.”
Hogy lát-e bármi esélyt arra, hogy visszatérhet a jelenleg is üzemelő online verziójából az éterbe is a Klubrádió, már a 2022-es választásra utalva válaszolt:
“Itt változásra esély jövő tavasszal van.”
A Médiahatóság csütörtöki közleményében tudatta, nyertes nélkül zárta le szerdán a Budapest 92,9 MHz rádiós frekvencia pályázati eljárását: a szöveg szerint “megállapítható, hogy a Klubrádió több éven át tartó törvénysértő gazdálkodása miatt a hatályos cégjogi szabályok értelmében bármikor kényszertörlési eljárás indítható ellene”, a műsorterv pedig szerintük “nem felelt meg a rádiózás alapvető követelményeinek”, így a mostani állás szerint senkié nem lesz a budapesti rádiófrekvencia.
A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) tavaly szeptemberben jelentette be, hogy ismételt jogsértés miatt nem újítja meg a Klubrádió frekvenciaengedélyét, arra hivatkozva, hogy a rádió 365 napon belül kétszer is megsértette ugyanazt a jogszabályi előírást. Szerintük függetlenül a jogsértés súlyosságától a törvény nem ad mérlegelési lehetőséget az NMHH Médiatanácsának: ha a rádió jogsértéssel működött, kizárt a hosszabbítási kérelem kedvező elbírálása. Indoklásuk szerint a rádió nem volt elzárva attól, hogy sikeres pályázati részvétel után tovább szóljon.
A Klubrádió ügye szerdán az Európai Parlament ülésén is többször előkerült, amikor a sajtószabadság magyarországi helyzetéről esett szó. Az ülésen elhangzottakra reagálva Kovács Zoltán nemzetközi kommunikációért felelős államtitkár angol nyelven írt cikkében mondta el, hogy épp az bizonyítja a magyar sajtószabadság sértetlenségét, hogy a Klubrádiónak továbbra is van esélye a túlélésre.
Ironikus módon az írás megjelenése után pár órával született meg a közlemény, amiből kiderül, hogy továbbra is csak online üzemelhet a rádió.
A Klubrádió elnöke részletezte azt a három pontot, amelyek miatt érvénytelennek ítélték a frekvenciapályázatukat: néha öt percekkel rövidebbnek írtak be műsorokat, nem fejtették ki, mi lesz egy korábbi műsor ismétlésében, és nem fenntartható az az üzleti terv, amivel húsz éve működnek.
Semmiképpen nem szeretnék szerintem, hogy legyen független média. A Klubrádió ráadásul balra húz, de nem párt rádió.
A régi frekvenciájára pedig a Karc FM pályázik. Az országos adó. Gondolom ők röhögve megkapják. Agymosoda fontos.
A fidesz most megint szerez sok ellenséget. A Klubrádiót fideszesek is hallgatják. Törtei Takács Kriszta sok embernek segít a műsoraiba hívott szakemberekkel együtt.
A média tanács fideszes nyaloncokból áll. Megmutatják, hogy ők mindent megtehetnek...