E topik témája: Egyedül a Biblia, amely mind az Ó-, mind az Újszövetséget magába foglalja.
Felekezet mentesen csak a Bibliáról, illetve a Bibliában foglaltakról:
- Eredete
- Tartalma
- Értelmezése
- Ige magyarázatok
Kiknek lett nyitva ez a topik?
1. Azoknak, akiket érdekel a Biblia.
2. Azoknak, akiknek őszinte tudásvágyból fakadó kérdéseik vannak a Bibliával kapcsolatban.
3. Azoknak, akik nem megcáfolni akarják mindenáron a Biblia létjogosultságát, hanem tanulni, és épülni szándékoznak általa.
4. Azoknak, akik nem más írások, és nem a teljes Biblia szövegkörnyezetéből kiragadott részek alapján, hanem a Biblia egészét figyelembe véve értelmezik magát a Bibliát.
5. Azoknak, akik hajlandóak saját, de téves nézeteiket józan és logikus érvek hatására hátuk mögé dobni.
6. Azoknak, akik szelíd, egymást tisztelő hangnemben, egymás épülésére meg kívánják osztani a Bibliával kapcsolatos tudásukat. ("Amit akartok azért, hogy az emberek ti veletek cselekedjenek, mindazt ti is úgy cselekedjétek azokkal…" Mt. 7:12)
7. Azoknak, akik a másik embert is embernek tartják...
2 Ő így válaszolt nekik: „Mit tettem én hozzátok képest? Nem több-e, amit Efraim böngészett, mint amit Abiezer szüretelt?
Gedeon a Jordánon túl üldözi az ellenséget.
C) Gedeon hadjárata a Jordántól kelet- re. 4 Gedeon eljutott a Jordánhoz és átkelt rajta. De maga is, a vele tartó háromszáz ember is elcsigázott volt és éhes. 5 Így szólt tehát a szukkoti emberekhez: „Kérlek benneteket, adjatok kenyeret ezeknek az embereknek, akik velem tartanak, mert kimerültek, és én Zebachot és Szalmunnát üldözöm, Midián királyait.”
7 Gedeon azt mondta: „Majd ha az Úr kezembe adja Zebachot és Szalmunnát, megcsépelem testeteket a puszta töviseivel és bogáncsaival.” 8 Innen fölment Penuelbe, és ugyanazt kérte tőlük is. Ugyanazt válaszolták neki, mint a szukkoti emberek. 9 Erre a penueli embereknek is azt mondta: „Majd ha győztesen visszatérek, lerombolom ezt a tornyot.”
Zebach és Szalmunna. 10 Zebach és Szalmunna a Karkornál voltak seregükkel, mintegy tizenötezer emberrel, aki még megmaradt a keletiek egész seregéből. Az elesettek száma százhúszezer harcosra rúgott.
Mi az oka annak, hogy szinte kizárólag csak a zsidó nép törvényeivel és problémáival foglakozó bibliai idézeteket raksz fel? Az újszövetségi idézetek - ahol már a szeretet van a központban - azok távol állnak tőled?
Józsue küldetése. 1 Mózes elment, és e szavakat intézte egész Izraelhez, 2 ezt mondta nekik: „Immár 120 esztendős vagyok. Nem vagyok képes tovább jönni s menni. Aztán azt mondta nekem az Úr: Nem fogsz a Jordánon átkelni. 3 Az Úr, a te Istened maga fog előtted vonulni, ő fogja ezeket a népeket előtted megsemmisíteni, hogy örökükbe léphess. Józsue fog éleden haladni, amint az Úr mondta. 4 S az Úr úgy bánik majd velük, mint az amoriták királyaival, Szichonnal és Oggal, valamint országukkal bánt. 5 Az Úr kiszolgáltatja őket nektek, hogy egészen a szerint a parancs szerint bánjatok velük, amelyet adtam nektek. 6 Legyetek bátrak, és erősek! Ne féljetek s ne rettegjetek tőlük! Mert az Úr, a te Istened veled vonul. Nem fog elhagyni, sem cserbenhagyni.” 7 Aztán Mózes maga elé hívatta Józsuét, s egész Izrael jelenlétében így szólt hozzá: „Légy bátor és erős! Mert te vezeted be ezt a népet arra a földre, amelyre az Úr megesküdött atyáiknak, hogy nekik adja, s te osztod szét köztük örökségképpen. 8 Az Úr azonban előtted vonul, veled lesz, nem hagy el és nem hagy cserben. Ne félj és ne csüggedj!”
A törvény ünnepélyes felolvasása. 9 Aztán Mózes leírta ezt a törvényt, s átadta a papoknak, Lévi fiainak, akik az Úr szövetségének ládáját vitték, és Izrael véneinek, ezzel az utasítással: 10 „Hét év elteltével, a haladék esztendejében, a sátoros ünnepen, 11 amikor azon a helyen, amelyet az Úr kiválaszt, egész Izrael összegyülekezik, hogy lássa az Úr, a te Istened arcát, olvasd fel hangosan ezt a törvényt egész Izrael előtt. 12 Gyűjtsd egybe a népet, a férfiakat, a nőket és a gyerekeket, valamint a körödben, városaidban élő idegent, hogy hallják, s megtanulják félni az Urat, a te Istenedet s ügyeljenek a törvény minden szavának megtartására. 13 Különösen gyermekeiteknek kell, akik nem ismerik, hallaniuk s megtanulniuk az Urat, a ti Isteneteket félni, amíg csak éltek azon a földön, ahova most a Jordánon túl bevonultok, hogy birtokba vegyétek.”>>>>
1 Az Úrnak, a te Istenednek ne áldozz fel olyan marhát vagy juhot, amelyiknek valamilyen hibája vagy valamiféle baja van, mert az utálat tárgya az Úr, a te Istened szemében. 2 Ha akad valaki körödben valamelyik városban azok közül, amelyeket az Úr, a te Istened ad neked, akár férfi, akár nő, aki olyat tesz, ami az Úrnak, a te Istenednek tetszése ellenére van, 3 és megszegi a szövetséget elmenvén más isteneket imádni; előttük, a nap, a hold és az ég seregei előtt leborulni, bár megtiltottam; 4 ha jelentik, tarts kihallgatást és vizsgálatot, aztán ha beigazolódik, hogy valóban történt ilyen szörnyűség Izraelben, 5 akkor azt a férfit vagy nőt, aki azt a gonoszságot elkövette, vitesd ki a kapuk elé, akár férfi, akár nő, és kövezzék agyon.>>>
Hírszerzők mennek Kánaánba.1 Ezt mondta az Úr Mózesnek: 2 „Küldj előre embereket, hogy szerezzenek híreket Kánaán földje felől, amelyet Izrael fiainak szándékozom adni. Atyáik minden törzséből küldjetek egyet, olyat, aki a vezetők közé tartozik.” 3 Mózes tehát előreküldte az Úr parancsára ezeket a megbízható embereket Paran pusztájáról, akik Izrael fiainak fejei közül valók voltak. >>>>
Hasonlat a sasról.1 Az Úr szózatot intézett hozzám: 2 Emberfia, adj fel Izrael házának egy rejtélyt és mondj el neki egy példázatot. 3 Így beszélj: Ezt mondja az Úr, az Isten: Egy nagy szárnyú, díszes tollazatú hatalmas sas kiterjesztette szárnyait, elment a Libanonra, és elvitte a cédrusfa hegyét. 4 Letörte a legkiemelkedőbb ágát, elvitte a kereskedők országába, és letette a kereskedők egyik városába. 5 Aztán vette a cédrus egyik hajtását, és elültette a jól előkészített földbe, bőséges vízfolyás mellé, odaültette szegélynek.
7 Volt egy másik nagy szárnyú és díszes tollazatú, hatalmas sas is. S lám, a szőlő feléje eresztette ki gyökereit, feléje nyújtotta vesszőit arról a földről, ahova ültették, hogy öntözze. 8 Termékeny földbe, bőséges vízfolyás mellé ültették, hogy vesszőket hajtson és termést hozzon, és gyönyörű szőlőtővé fejlődjön.>>>
Tírusz ellen.1 A 11. esztendőben, a hónap elsején az Úr szózatot intézett hozzám: 2 „Emberfia, Tírusz így nevetett Jeruzsálemen: Összetört a népek kapuja és felém fordult. Ahol bőség volt, ott most pusztulás van!” 3 Azért ezt mondja az Úr, az Isten: Tírusz, nézd, ellened fordulok, és számos népet felvonultatok ellened, úgyhogy elárasztanak, mint a tenger hullámai. 4 Ledöntik Tírusz falait, lerombolják tornyait. Még a port is lesöpröm róla, és kopár sziklává teszem. >>>
Számok könyve 15: fejezet: 1-41,v (1-12, 14-16, 22-28, 39, versek)
VI. AZ ÁLDOZAT BEMUTATÁSÁRA VONATKOZÓ RENDELKEZÉSEK
1 Ezt mondta az Úr Mózesnek: 2 „Szólj Izrael fiaihoz, és mondd meg nekik: Ha majd eljuttok arra a földre, amelyet lakóhelyül adok nektek, 3 s égőáldozatot akartok bemutatni az Úrnak, vagy nagy vagy kis állatból véres áldozatot, fogadalom teljesítésére, önkéntes adományként vagy ünnepi áldozat gyanánt, hogy kellemes illatul szálljon fel az Úrhoz, 4 az, aki áldozati adományt ajánl fel az Úrnak, hozzon ételáldozatnak egytized (efa) lisztlángot egy negyed hin olajjal meghintve. 5 Az égő vagy véres áldozathoz hozzátartozó italáldozat céljára minden bárányra egynegyed hin borról gondoskodjék. 6 De koshoz ételáldozatnak kéttized (efa) lisztlángot adjon; egyharmad hin olajjal meghintve, 7 italáldozat céljára meg egyharmad hin bort; így hozol kellemes illatú áldozatot az Úrnak. 8 Ha ellenben egy fiatal marhát ajánlasz fel égő vagy véres áldozatul fogadalom teljesítésére vagy a közösség áldozataképpen az Úrnak, 9 akkor a fiatal állat mellé ételáldozatnak háromtized (efa) lisztlángot hozzál; egy fél hin olajjal meghintve 10 és egy fél hin bort italáldozatnak, ez lesz kellemes illatú égőáldozat az Úrnak. 11 Ilyen módon kell eljárni minden marha, minden kos, minden bárány és minden kecske esetében; 12 a feláldozásra szánt (állatok) számának megfelelően járjatok el minden egyes esetben, bármennyi lesz is. >>>>
A próféták. 9 Ha bevonulsz arra a földre, amelyet az Úr, a te Istened ad neked, ne tanuld el az ottani népektől az utálatos dolgokat. 10 Ne akadjon közted senki, aki fiát vagy lányát arra készteti, hogy tűzön menjen át; aki jövendőmondásra, varázslásra, csillagjóslásra vagy boszorkányságra adja magát; 11 aki bűbájosságot űz, szellemet vagy lelket kérdez; aki halottat idéz. >>>>
Válás.1 Tegyük föl, hogy valaki feleséget vesz, együtt hál vele, de aztán nem talál tetszésre nála az asszony, mert valami taszítót fedez föl rajta. Válólevelet ír hát neki, kezébe adja, és elbocsátja házából. 2 El is hagyja házát, s hozzámegy egy másik emberhez. 3 A másik ember azonban szintén elfordul tőle, válólevelet ír, kezébe adja, s elküldi házából. (Vagy meghal az a második ember, aki feleségül vette.) 4 Ilyenkor az első ember, aki elbocsátotta, nem veheti el újra feleségül, mert tisztátalanná lett. Ez utálat tárgya volna az Úr, a te Istened szemében, s nem szabad a földet, amelyet az Úr, a te Istened ad neked örökségül, bűnnel terhelned. >>>>
Mózes áldása.1 Ez az az áldás, amellyel Mózes, az Isten embere halála előtt megáldotta Izrael fiait. 2 Így szólt: Az Úr Sínai felől jött, Szeirből ragyogott fel népének, Paran hegyén jelent meg. Azóta, hogy Kádesből útra keltek, kedvükért délről a hegyekig hatolt. 3 Igen, szeretted az ősöket, a szentek mind a kezedben vannak, elerőtlenedve lábadhoz borultak, azt akarták, hogy te vezesd őket. 4 (Mózes törvényt szabott nekünk.) Jákob népe örökébe lépett, 5 király támadt Jesurunban, amikor egybegyűltek a vezérek, összejöttek Izrael törzsei. >>>>
1 Ezután Izrael fiai továbbvonultak, s Moáb mezején ütöttek tábort a Jordánon túl, Jerikó közelében.
Moáb királya meghívja Bileámot. 2 Cippor fiának, Balaknak mindent végig kellett néznie, amit Izrael az amoritákkal tett. 3 S Moábot nagy félelem fogta el, hiszen a nép igen számos volt. Moáb rettegett Izrael fiaitól, 4 ezért Moáb így szólt Midián véneihez: „Ez a sokadalom úgy letarolt körülöttünk mindent, ahogy a csorda lelegeli a füvet a réten.” Akkortájt Cippor fia, Balak volt Moáb királya. 5 Követeket küldött tehát Bileámhoz, Beor fiához, Ammav fiainak országába, a folyó mellé, Petorba, hogy segítségül hívja. Ezt üzente neki: „Az a nép, amely Egyiptomból vonult ki, az egész országot ellepte, s most épp velem szemben telepedett le. 6 Gyere és átkozd meg nekem, mert hatalmasabb nálam. Akkor talán megbirkózom vele és ki tudom űzni az országból. Tudom ugyanis, hogy akit megáldasz, az áldott, s akit megátkozol, az átkozott.” 7 Erre Moáb és Midián vénei elindultak, a jövendőmondás jutalmával a kezükben, és amikor megérkeztek Bileámhoz, átadták neki Balak üzenetét.
1 Akkor József fiának, Manasszénak a törzséből előléptek Celofchad lányai – lányait Machlának, Noának, Hognak, Milkának és Tircának hívták, (Celofchad) meg Hefernek volt a fia, az Gileádnak, az Machirnak, az meg Manasszénak –, 2 odajárultak Mózes és Eleazár pap, valamint az egész közösség elé a megnyilatkozás sátorának bejáratánál és azt mondták:
7 „Celofchad lányai méltán hozták elő ügyüket. Minden fenntartás nélkül adj nekik örökrészt atyjuk testvérei sorában, ruházd rájuk az atyjukat megillető örökséget! 8 Izrael fiainak pedig mondd meg: Ha valaki meghal, s nem marad utána fia, öröksége szálljon a lányaira. 9 Ha lányai sincsenek, adjátok örökségét oda a testvéreinek. 10 Ha testvérei sincsenek, akkor atyja testvéreinek adjátok örökségét. 11 Ha atyjának se volnának testvérei, adjátok örökségét a legközelebbi vérrokonnak a törzsön belül, az vegye birtokba. Ez legyen Izrael fiai körében a jogrend, ahogy az Úr Mózesnek parancsolta.” >>>>
18 Minden városban, amelyet az Úr, a te Istened ad majd minden törzsednek, jelölj ki bírákat és elöljárókat, hogy igazságos ítéletet hozzanak a népnek.
Efraim háborúja Gileád ellen.1 Efraim lakói összegyűltek, átkeltek Szafonnál a Jordánon, és így szóltak Jiftachhoz: „Amikor Ammon fiai ellen hadba vonultál, miért nem hívtál minket is, hogy veled menjünk? Elégetünk házaddal együtt!” 2 Jiftach így válaszolt nekik: „Nagy vitám volt – népemnek és nekem –, és Ammon fiai szorongattak. Hívtalak benneteket, hogy segítsetek, de nem szabadítottatok ki a kezükből. 3 Amikor láttam, hogy senki se jön segítségemre, kockára tettem életemet, s kivonultam Ammon fiai ellen, és az Úr kezembe adta őket. Miért vonultatok fel ma ellenem?”
7 Jiftach hat évig volt bírája Izraelnek, azután meghalt a gileádi Jiftach, és városában, Gileádban temették el.
12 Hat napon át végezd munkádat, a hetedik napon szünetelj, hogy ökröd és szamarad is pihenjen, s hogy szolgálód fia és az idegen is felüdüljön.
Eredetileg szombat volt a vasárnap .
A keresztény hagyományok tekintetében a vasárnap az Úr napja, amely a bibliai teremtés befejeztével magától a Teremtőtől nyerte ezt a rangját, aki megáldotta és megszentelte a hetedik napot, ami viszont akkor még a szombat volt, és mindez a kereszténység kialakulása előtt történt.
Nekem, Teremtő és Jézus a példaképem .
Ezt neked küldöm.
2021. 1.27. óra. de. 6. Sirák fia könyve: 1 fejezet: 1-30 v, (1-12, 14-16, 20-21, 26-28,)
8 Csak egyetlen bölcs van, s roppant félelmetes, ahogy a trónján ül és onnan országol:
9 az Úr! Ő teremtette meg, látta, számba vette és kiárasztotta minden műveire.
10 Bőkezűen juttat belőle minden testnek, ajándékul adja azoknak, akik őt szeretik.
Ha vasárnapot ünneplő egyházak nézeteit veszed alapul, akkor érthető a vélekedésed. De úgy látom, hogy tévedsz, amikor azt állítod, hogy "a szombat nem a teremtés óta volt ismert... A Biblia más könyveiből is látjuk, hogy Mózes előtt nem tartották a szombatot". Szerintem nem lehet bizonyítani a Bibliából, hogy a zsidók előtt nem volt szombattartás, de azt sem, hogy volt. Ahogy én látom, a Biblia nem nyilatkozik róla, ezért nem tudsz ilyen igéket találni.
Az pedig, hogy a hatalmukat görcsösen markoló egyházaknak éppen mi a saját értelmezése, már nem ide tartozik. Hiszen - amennyire tudom - ez a topik felekezet mentesen szólna a Bibliáról. A Biblia pedig azt mondja, hogy Isten már a teremtéskor megszentelte a szombatot "mivelhogy azon szűnt vala meg minden munkájától" (Mózes I. Könyve 2. fejezet 3. vers). Tehát nem később, hanem még a teremtéskor. Azóta szent a szombat a Biblia szerint.
Köszönöm a bibliai idézeteket, de a több oldalas olvasnivalóból csak 3 vers foglalkozott a szombattal. Ezek a versek pedig nem azt írják le, hogy Mózes előtt nem tartotta senki a szombatot.
Lehet, hogy félreértettél, de én nem a zsidók szombattartási törvényére kérdeztem rá. A kérdés továbbra is az, hogy mely bibliai részekben van ez leírva: "a szombat nem a teremtés óta volt ismert... A Biblia más könyveiből is látjuk, hogy Mózes előtt nem tartották a szombatot".
28Hát nem tudod és nem hallottad még, hogy örökkévaló Isten az Úr? Ő teremtette a föld határait. Nem lankad el és nem fárad el, s bölcsessége kifürkészhetetlen.
31De akik az Úrban bíznak, új erőre kapnak, szárnyra kelnek, mint a sasok. Futnak, de nem fáradnak ki, járnak-kelnek, de nem lankadnak el.
Írod, hogy "A Biblia más könyveiből is látjuk, hogy Mózes előtt nem tartották a szombatot".
Mózes I. Könyve 2. felyezet 1-3. vers "És elvégezteték az ég és a föld, és azoknak minden serege. Mikor pedig elvégezé Isten hetednapon az ő munkáját, a melyet alkotott vala, megszűnék a hetedik napon minden munkájától, a melyet alkotott vala. És megáldá Isten a hetedik napot, és megszentelé azt; mivelhogy azon szűnt vala meg minden munkájától, melyet teremtve szerzett vala Isten."
Isten a Biblia szerint meg is áldotta, és meg is szentelte a szombati napot már a teremtéskor. Nem Mózes születése után, hanem a teremtéskor. Az emberek erről nem tudtak semmit? Isten ezt titokban tartotta addig, amíg a zsidó nép meg nem született? Kérlek segíts megtalálni, hogy ez hol van leírva a Bibliában.
A szombat törvénye. 1 Mózes összegyűjtötte Izrael fiainak egész közösségét, és így szólt hozzájuk: „Az Úr meghagyta, hogy ezt tegyük: 2 hat napon át dolgozhatunk, a hetedik nap azonban legyen szent, legyen ünnepnap, a teljes nyugalom napja, legyen az Úrnak szentelve. Aki ezen a napon dolgozik, halállal kell büntetni. 3 Szombaton nem gyújthattok tüzet lakástokban. ”
Itt egyértelműen kifejeződik, hogy a szombatot Isten a népével, Izráellel kötött szövetség jeleként adta.
Ebből az igéből látható, hogy a szombat nem a teremtés óta volt ismert, hanem Isten a törvényadáskor adta Izráelnek. A Biblia más könyveiből is látjuk, hogy Mózes előtt nem tartották a szombatot.A szombat parancsának célja mindenekelőtt az volt, hogy Isten népe a hétnapos hétnek egy napját teljesen Neki szentelje.
A versekből, hogy a szombat emlékeztetés volt az Egyiptomból való kivonulásra. Az ízráelítáknak pihenőnapot kellett biztosítaniuk szolgáik számára is. Emlékezniük kellett arra, hogy egykor ők is szolgák voltak, ezért igazságosan kell bánniuk szolgáikkal.
Jézus így szólt hozzájuk: Az én Atyám mind ez ideig munkálkodik, én is munkálkodom. (János 5:17)
4 M .Számok könyve 12: fejezet: 1-16, v (1-6, 8-10, 12, 14, 16,versek)
Hacerot – Mirjam és Áron panasza.
1 Akkor Mirjam és Áron Mózes ellen fordultak a kusita asszony miatt, akit elvett; egy kusita nőt vett el (feleségül). 2 Ilyeneket mondogattak: „Vajon csak Mózessel beszélt az Úr? Velünk talán nem beszélt?” Az Úr hallotta. 3 Mózes azonban nagyon alázatos ember volt, alázatosabb, mint bárki a földön.
Az Úr válasza.
4 Az Úr egyszer csak így szólt Mózeshez, Áronhoz és Mirjamhoz: „Menjetek mind a hárman a megnyilatkozás sátorához!” Tehát odamentek mind a hárman. 5 Az Úr akkor alászállt a felhőoszlopban, a sátor bejáratához lépett és szólította Áront és Mirjamot. Ezek ketten előléptek. 6 Az Úr így szólt: „Halljátok szavamat! Ha valaki próféta köztetek, általában látomásban jelenek meg neki vagy álmában szólok hozzá. 7 De nem így (teszek) szolgámmal, Mózessel. Ő mindenütt otthonos házamban. 8 Vele szemtől szembe beszélek, nem pedig rejtélyesen. Igen, ő láthatja az Urat a maga valóságában. Hát hogy mertetek mégis szolgám, Mózes ellen szóbeszédet kezdeni?” 9 S az Úr haragja fölgerjedt ellenük. Amikor elment, 10 s a felhő eltűnt a sátor felől, lám, Mirjamot, mint a hó, ellepte a lepra. Amikor Áron Mirjamhoz fordult, lám, az (már) leprás volt.
Áron és Mózes közbenjár.
11 Akkor Áron így szólt Mózeshez: „Kérlek, uram, ne büntess azért a bűnért, amit esztelenségünkben elkövettünk. 12 Ne legyen olyan, mint a halott újszülött, amelynek teste félig elenyészik, mire elhagyja anyja méhét!” 13 Mózes az Úrhoz kiáltott: „Kérlek, Istenem, add vissza az egészségét!” 14 Az Úr azonban ezt mondta Mózesnek: „Ha az apja köpte volna szembe, vajon nem kellene-e magát hét napig szégyellnie? Hét napig ki kell zárni a táborból, aztán ismét be lehet fogadni.” 15 Mirjamot tehát hét napra kiközösítették a táborból. De a nép addig nem vonult tovább, míg újra vissza nem fogadták. 16 Azután tovább vonult a nép Hacerotból és Paran pusztájában táborozott.
Az ünnepek megszentelése. 1 Az Úr így szólt Mózeshez:
A) A szombat. 2 „Szólj Izrael fiaihoz és mondd meg nekik: (Az Úr ünnepei, amelyeket szent ünnepi összejövetellel kell megülnötök.) Ezek az én ünnepnapjaim: 3 Hat napig kell dolgozni, a hetedik nap legyen a teljes nyugalom napja, a szent összejövetel napja, akkor semmiféle munkát ne végezzetek. Bárhol laktok is, ez az Úr nyugalmának napja.
B) A húsvét és a kovásztalan kenyerek ünnepe. 4 Ezek az Úr ünnepei, a szent összejövetelek, amelyekre meghatározott időben el kell hívnotok Izrael fiait. 5 Az első hónap tizennegyedik napján estefelé van az Úr húsvétja, 6 a hónap tizenötödik napján pedig a kovásztalan kenyerek ünnepe az Úr tiszteletére. Hét napon át kovásztalan kenyeret egyetek. 7 Az első napon tartsatok ünnepi összejövetelt, és ne végezzetek semmiféle szolgai munkát.
C) Az első kéve. 8 Hét napon át mutassatok be áldozatot az Úrnak. A hetedik nap is a szent összejövetel napja, ne végezzetek semmiféle szolgai munkát.”>>>
A házasélet.1 Az Úr azt mondta Mózesnek: 2 „Szólj Izrael fiaihoz és mondd meg nekik: Én vagyok az Úr, a ti Istenetek!5 Tartsátok meg törvényeimet és parancsaimat; aki megtartja őket, élni fog. Én vagyok az Úr. 6 Senki ne közeledjék vérrokonához, hogy feltárja meztelenségét. Én vagyok az Úr.
8 Ne fedd föl apád feleségének meztelenségét, mivel az magának apádnak a meztelensége. 9 Ne fedd föl nővéred meztelenségét, akár apádnak a lánya, akár anyádnak a lánya. Akár otthon született, akár házon kívül, ne fedd föl meztelenségét. 10 Ne fedd föl fiad lányának, sem lányod lányának a meztelenségét, mivel az ő meztelenségük a te meztelenséged. 11 Ne fedd föl apád felesége lányának meztelenségét, aki apádtól származik. A nővéred, azért hát ne fedd föl meztelenségét.>>>
Ezékiel könyve: 47 : fejezet: 1-23, v (1-2, 4-11, 14-15,versek)
A templomból fakadó forrás.1 Visszavezetett a templom bejáratához, és lám, víz fakadt a templom küszöbe alatt a keleti oldalon, mert a templom kelet felé nézett. A víz a templom jobb oldalán folyt le az oltártól dél felé. 2 Kivitt azután az északi kapun és körülvezetett kívülről egészen a külső kapuig, amely kelet felé néz, és lám, víz tört elő a jobb oldalon.
4 Újra ezret mért és átvezetett a vízfolyáson, s a víz térdig ért. Megint ezret mért és átvezetett rajta, s a víz a veséig ért. 5 Ismét ezret mért, s már folyó volt, amin nem tudtam átmenni, mert a víz áradt, mély folyóvá dagadt, amelyen nem tudtam átmenni. 6 Akkor ezt mondta nekem: Láttad ezt, emberfia? És elvezetett, majd elvitt a folyó partjához. 7 Amikor visszatértem, lám, a folyó partján igen sok fa volt mindkét oldalon. 8 Így szólt hozzám: „Ez a víz a keleti vidék felé indul és lefolyik Arabáig, s eljut a tengerig; amikor beleömlik, annak vize egészséges lesz. 9 Amerre elér a folyó, minden élőlény, amely mozog, élni fog. Halak lesznek nagy bőségben, mert ahová ez a víz behatol, egészségessé lesz, és élni fog minden, ahová a folyó elér. 10 Partján halászok állnak. En-Gadditól En-Eglajimig hálókat vetnek ki. Olyan tömérdek és sokfajta hala lesz, mint a Nagy Tengernek. 11 Ingoványai és mocsarai azonban nem lesznek egészségesek, hanem sógödrökké válnak.