Egy hete ott kellett hagynotok a régi irodaépületet, oda már nem mehettek vissza, hiszen mindent elvittetek onnan. Ugyan már szó volt róla, de eszembe jutottak a folyosókon lezárt üveges könyvszekrények a hivatalos könyvtári könyvekkel tele. Ha azokat nem vittétek magatokkal, akkor az a gyanúm, hogy azt mind kidobják. Mi híretek van arról a rengeteg könyvről?
És ez így is van, csak - tudtuk meg - nem az én koromban. :-))
Hmmmm, ettől még rejtélyesebb, de így is jó. :)
Nézegettem egy darabig az "amerikai Fortepant": erről eszembe jutott egy barátom, akinek megmutattam a "miénket". Öt percig kattintgatott, majd közölte, ez szuper, de most azonnal hagyjuk abba, mert ettől depressziós lesz. No, nekem ugyanezt jelentette Linda és barátai képgyűjteménye. Fura, pedig hát milyen messze van...
Én mostanában kardiológusnak szoktam örülni ebben a műfajban (legutóbb ma reggel, de nyugalom, most már tudom, nincs nálam egészségesebb ember a városban, feltéve, hogy a 100 fölötti pulzusúak között keresgélünk :-) ).
Az a másik véglet - szerencsére eddig csupa érdekességgel találkoztam. Ma reggel például egy kedves úr családtörténetét hallgattam nagy örömmel. Segíteni ugyan valószínűleg nem tud a megfejtésben, sőt, én mondtam neki újat a famíliáról, de egy ilyen beszélgetés önmagáért jó. Vagy milyen jó a levéltárba menni, ahol újra és újra szinte lubickolhatok a dolgozók segítőkészségében és kedvességében.
fantasztikus emberekbe és történetekbe lehet futni a helyszínek keresése közben ...
OFF: Lakáskeresés közben is. Voltam pl. olyan, kívül teljesen szokványos panellakásban, amiben féltem, mert minden fekete volt benne, még a padlókő is. ON
Agatha Christiet nagyon régen olvastam. Meg is volt angolul majdnem az összes könyve nálam, de a hazaköltözés áldozata lett. Számomra, aki akkor se meg most se tud igazán angolul, irtó nehéz volt. A mai modern detektivregények meg se kottyannak utána. Ezek a storyk is sokkal pörgösebbek lettek, akár csak az élet.
A nagypapám ezt még magasabb szintre fejlesztette. Ha a nagymamám elvonszolta valami vendégségbe, udvariasan köszönt, beszélgetett pár szót, aztán mintegy tétován odament a könyvespolchoz, végigmustrálta, majd kiválasztott valamit, leült egy fotelbe, és addig olvasott, amíg a nagy nem szólt, hogy kiszórakozták magukat, haza lehet menni.
Agatha Christie a nyelvtanárok álma. Világos mondatszerkesztés, pompás szókincs, és a modern nyelvtanításban oly fontos "information gap" is megvan: a delikvens szeretné tudni, ki a gyilkos. (Kicsit abszurd volt, de nagyon szórakoztató, amikor a spanyoltanárom egy Poirot-regényt olvastatott velem. Spanyolul ugyan sosem fogok megtanulni, de még szótárral is jó móka volt, más kérdés, hogy sajnos pontosan emlékeztem a megoldásra. :-) )
Biztos igazad van, de nekünk sokkal több volt a fantáziánk. Nem igazán szeretem a tv-t, bár kétségtelenűl lehet hasznos ismeretekre szert tenni belőle.
Ha már ennyire elmerültünk a nosztalgiázásban, akkor emlékezzünk meg arról, hogy a család rendre együtt hallgatta a színházi közvetítéseket – ahol a bemondó suttogva közvetítette azt, amit nem láthattunk – meg a rádiójátékokat.
Mielőtt elátkoznánk a tv-t, lássuk be, hogy a mai gyerekek nálunknál sokkal többet ismerhetnek meg azon keresztül a természet csodáiról, földrajzról, történelemről.
Nekem feltünt, hogy mikor külföldre kerültem, milyen sok helyen egyáltalán nem volt könyv a lakásban és akkoriban még a Kindle se létezett. Gyerekkoromból vannak olyan emlékeim, hogy mindenki ült egy-egy fotelben és olvastunk. A szülők és én is. Társaságban könyvekről beszélgettünk és ahogy Emma is irta azonnal minden újat megszereztünk geymás közt cserélgetve olvastuk.
Szerintem a tv sokat tett az emberiség elbutitásáért.:-(
Én nagyon egyszerű proletárcsaládból származom, úgyhogy számomra is rejtély, mitől lettem könyvsznob. (Ezt a szót most alkottam, jobb híján, és nem azt jelenti, hogy lenézem, aki mást olvas, mint én, hanem hogy ha valaki könyvespolcán jelentős egyezést találok a sajátommal, akkor azonnal valami egészen furcsa lelki közösséget érzek - az ilyen ember rögtön a barátom lesz. Igen, ismeretlen lakásban az első dolgom végigböngészni a könyvespolcot.)
Akkoriban, középiskolásan rengeteget olvastam. Azt hiszem kb.14 éves voltam, mikor Lyka Károly Művészetek története c. könyvét regényként olvastam végig. De elolvastam lehetőleg minden Nobeldijas könyvet, ami néha nagyon untatott. Prouston is átrágtam magam. Apámnak elég értelmes baráti köre volt, azoktól is kaptam kölcsön könyveket. Jókai összeset a szomszédunk könyvespolcán találtam és nyári szünetben befaltam az egészet. Akkoriban olvastam a már félig tiltott Márait, Nyírőt és Wass Albertet is, általában az összes, erdélyi szépműves által kiadott könyvet.
Minedezek közepette ügyesen laviroztam az iskolai kötelezők körül, pl. a Csendes Dont soha nem olvastam el és más szovjet műveket se. Háboru és Béke nem volt probléma Dosztojevszkij sem. Akkoriban szörnyű leégés lett volna, ha kiderül, hogy ezeket nem olvastam. Mondhatom nyugodtan, hogy kultursznobok voltunk, ami vizont szerintem sokkal többet ért, mintha bugyuta telefonos játékokkal szórakoztunk volna.
Azt olvas az ember, amit a hangulata kíván. Szerintem azért (is) olvasunk kevesebbet papírról, mert sokkal zaklatottabbak a mindennapok, csak egy apró példa, hogy évenként kalkulálgatni kell, hogy melyik biztosítót válasszuk, vagy a telefonelőfizetés és csomagdíj verzióit, változásait ne is említsem. Ezek az aprólékok persze. Anno jóval kevesebb energiát kellett fordítani az ügymenetekre, sokkal lassabban változtak a feltételek. Nyugisabb volt az élet, lazán, lelkiismeretfurdalás nélkül le lehetett ülni egy könyvvel. Ma úgy érzem, mintha mindig lemaradnék valamiről, és ha nem figyelem a sűrű változásokat, könnyen pórul járhatok. Az szinte külön öröm, hogy autóval már nem kell foglalkoznom :)
Nálam este jön a papír. Hangulattól is függ, hogy mikor mit. Nemrég én is krimiket olvastam. Olyan bevált, sokszor olvasottakat :)
A választható készlet kéznyújtásnyira kínálja magát. Amikor már túl nagy a kupac a nyitott, könyvjelzőzött könyvekből, rendet rakok, mennek vissza a könyvespolcra. Sőt, van egy adag régi IPM magazin. Azokból is előhúzok néha egyet-egyet, ha csak gondűző jöhet szóba.
Sajnos a régi, teljesen "belefeledkezem, végigolvasom" már nem megy, talán a gondtalanabb ifúkor sajátja ez.
Például ez is egy olyan történet, hogy csak na. Meg még hozzá az anyukák, akik gépeltek. Megalájk, ha mondhatom így.
A régi (hetvenes, nyolcvanas évek) könyvhetekről amúgy hasonló emlékem van. Anyámék lényegében lefizették a Ferenc körúti könyvesboltosokat, hogy az első napra pakoljanak össze mindent, amit előzőleg kinéztek a katalógusból, plusz dráma-, vers-, próza-válogatás, mert egyszerűen elképzelhetetlen volt, hogy ezek ne legyenek meg otthon, mégpedig időben. És magamra is emlékszem, ahogy felső tagozaton Örkény- és Csurka-drámákat olvasok, mert hát mi mást.
A baj csak az, hogy a gondolkodásom is megrekedt ezen a szinten. Belém van ivódva, hogy ma is olyasmire kíváncsiak az emberek, ami engem érdekel. Aztán meg persze nem. Na, ilyen az, ha valaki kimegy a divatból. :-))
