Ismerjük/próbáltuk a módszert, de szerencsére _nincs_ vérnyomásproblémám. :)
A nyugtatót meg az orvosi (pontosítsunk: ha jól számolom, négy orvosi) előírás szerint szedem: elalvás előtt egyet, amíg valahogy be nem hozom a sok hónap alatt felgyülemlett alvásrestanciámat.
Tudom, egy kicsit sokat panaszkodtam itt az elmúlt pár hétben ahhoz, hogy elhiggyétek nekem, nem készülök gyógyszeres öngyilkosságot elkövetni, de tényleg nem készülök. :-)
Vérnyomásproblémánál alkalmazzák a 24-órás készüléket. Mindent úgy kell csinálni, mint máskor. Bár félóránként meg kell állni amíg pumpál-mér, és nem ajánlott a bal kézben csomagot vinni, vagy kapaszkodni a villamoson. Ez érthető is, de akkor már nem olyan, mintha nem lenne felszerelve :). Ez a mérési mód mégis elég objektív. Persze ez is előjegyzésre megy.
A nyugtatót meg óvatosan. Küldd át mailben a nevét.
A 100 alatti pulzus nem kóros - mondta nekem ma egy hete a sürgősségi kardiológia főorvosa. Ez a szép az orvostudományban: nem volt még két művelője, aki ugyanazt gondolta volna egy jelenségről. :-))
Mielőtt szépen visszaeveznénk a kellemesebb témákra, még egyet hadd kérdezzek tőletek. Hogy szerezheti vissza az ember a tb-kártyáját egy háziorvostól?
A hét egyik szép élménye volt, hogy a sürgősségin ajánlott nyugtató felíratása végett fölkerestem 13 éve nem látott háziorvosomat. Először lecsesztek, hogy nem jelentkeztem be (hogy be kell, az az információ nem lelhető föl az interneten), majd maga a doktornő sétált ki a betegek közé, hogy rivalló hangon ránk ripakodjon: egy órán belül vége a rendelésnek, mi meg itt sorakozunk, ez azért mégiscsak hallatlan, szégyelljük magunkat.
Ami engem illet, a következő másfél órában valóban beteg öregasszonyok ápolásával, egy valami leletre két órája váró, hisztérikus állapotba került asszony vigasztalásával, valamint az ajtó nyitogatásával foglalkoztam (az egyszerűség kedvéért nem engedték be, aki becsöngetett). Mivel kitartó vagyok, idővel mégis a doktornő színe elé kerültem, aki ezután hazugsággal gyanúsított meg, amiért makacsul állítottam, hogy a 200-as vérnyomásom kizárólag őneki köszönhető, egyébként teljesen normális szokott lenni. Ugyancsak rikoltozva követelte, hogy "adja az a valaki írásba neki", hogy tényleg nincs magas vérnyomásra utaló szemfenék-elváltozásom (meg mertem említeni, hogy ősszel voltam legutóbb teljes szemészeti kivizsgáláson).
A többit nem mesélem el, mert az emléktől is ideges leszek, ámde mivel időközben az is kiderült, hogy megvan a kartonom, ergo 13 éven át fölvette utánam a kártyapénzt, ennek most véget szeretnék vetni. Lehetőleg úgy, hogy ne kelljen még egyszer látnom a képét.
Próbáltam már győzködni a dokit, hogy nem kell nekem ez, mert drága, meg álmosít, de azt mondta, hogy ha majd 60 alatt lesz a pulzusom, akkor beszélhetünk a gyógyszer elhagyásáról... :(
Psssszt, én úgy négy-öt év után abbahagytam hat teljes évre, és szerintem vígan eléldegéltem volna így még akármeddig, ha nem zúdul a fejemre hónapokon át, kitartóan egy komplett pöcegödör. Tegnap óta viszont csöndben elalszom állva, olyan hatékony a matéria. :-)
Ja neeeem, annál azért nagyobb lány vagyok, hogy az elhelyezésen keseregjek. Egyébként is, a dolog heringesdoboz jellegét leszámítva ez egy jobb és alkalmasabb hely, mint a korábbi. A kérdésem csak arra vonatkozott, hogy az önállóság azért valamiféle biztonságot is jelent egy üzleti vállalkozás esetében. A dolog lényegébe nem belemenve, erős leegyszerűsítéssel: minél alaposabb az integráció, annál könnyebb a felszámolás. Ezt azért mindenki tudja, aki látott már szupermarketlánc által fevásárolt kisközértet.
Bonyolultabb a dolog. A papírarchívum és a könyvtár hivatalosan maradt ott, amíg nem találnak neki olyan helyet a város másik szegletében, ahol nem működtetett/ellátott irodára van kikalkulálva a horriblils négyzetméterár. Az archiváriusok most ingajáratban közlekednek a két ház között. Aztán hogy valaki tényleg keresi-e azt a másik helyet, én nem tudhatom, de annál azért még mi is értelmiségibbek vagyunk, hogy csak úgy rácsuktuk volna a házat egy működő könyvtárra és archívumra. :)
Szeretném azt hinni, de egyelőre nagyon kevés van a kezemben. A jövő héten még megpróbálok egy-két helyen utánanézni aztán meglátjuk. A remény igen csekély, de hátha.
Egy hete ott kellett hagynotok a régi irodaépületet, oda már nem mehettek vissza, hiszen mindent elvittetek onnan. Ugyan már szó volt róla, de eszembe jutottak a folyosókon lezárt üveges könyvszekrények a hivatalos könyvtári könyvekkel tele. Ha azokat nem vittétek magatokkal, akkor az a gyanúm, hogy azt mind kidobják. Mi híretek van arról a rengeteg könyvről?
És ez így is van, csak - tudtuk meg - nem az én koromban. :-))
Hmmmm, ettől még rejtélyesebb, de így is jó. :)
Nézegettem egy darabig az "amerikai Fortepant": erről eszembe jutott egy barátom, akinek megmutattam a "miénket". Öt percig kattintgatott, majd közölte, ez szuper, de most azonnal hagyjuk abba, mert ettől depressziós lesz. No, nekem ugyanezt jelentette Linda és barátai képgyűjteménye. Fura, pedig hát milyen messze van...