Két hónap múlva időközi parlamenti választás lesz a belső-ferencvárosi választókerületben (Budapest, 12. sz.). Elsőnek a Humanista Párt jelöltje, Várady Tibor gyűjtötte össze a szelvényeket, majd John Emese (Szadi) és Bánsághy Tamás (Szoci). Rajtuk kívül még a jelöltségért küzdenek: Polgár Tamás/Tomcat (Zöld Párt, elnök: Stekler Ottó), Szegedi Csanád (Jobbik), Agárdi László (MIÉP), Dézsi Mihály (MDF), Bácskai János (Fidesz-KDNP) és Paulik Péter (Magyar Kommunista Munkáspárt, elnök: Thürmer Gyula). Ki lesz a győztes - de ami talán még érdekesebb: ki lesz rajta a szavazólapon ebből a vegyes társaságból?
...az MDF, a Zöld Párt, a MIÉP gyengítheti a Fideszt....
Persze, ha kiadják az ukázt a pártfőnökök, hogy az MSZP-re vagy éppen Emesére szavazzanak. Valahogy ezt a forgatókönyvet nem látom nagyon valószinűnek.
Megvan az új Nobel díjasunk. Aki a current account-ot keveri a government debt-tel, annak innovatív képességei valóban határtalanok.
Éva asszony politikai vonatkozású megnyilvánulásai meglehetőst óvatosan kezelendők. Legalább azóta, mióta Zsarai kivágta az MNB Feügyelőbizottságából az igazi nőiesen emócionális gyűlölet árad belőle, ami a fent nevezett úrhoz vagy akárcsak kultúrköréhez tartozik.
Egy jellemzö megnyilvánulása:
Az Élet és Irodalomban 2007. január 26-án megjelent írásában Várhegyi keményen bírálta Járait és az MNB fő közgazdászát, a lehetséges jelöltek közt szintén szóba került Hamecz Istvánt és arra hívta fel a miniszterelnököt, hogy ne politikai megfontolások alapján válasszon jelöltet: „Neki kell mérlegelnie, hogy a számára kezdetben kétségkívül kényelmesebb, kevesebb politikai támadással járó "folytonosságot" választja-e, esetleg más, könnyen "kezelhető" partnert keres, vagy olyan személyt jelöl, akinek szakmai felkészültségből fakadó integritása kevésbé bársonyos együttműködést valószínűsít ugyan, de jobban garantálja a magyar gazdaságpolitika hitelességét”
Keményen aspirált az MNB elnöki székre, szerencsére Gyurcsányba szorult annyi realitásérzék, hogy nem ezt a sértett boszorkát nevezte ki.
Summa-summárum nem lennék meglepve, ha ezek a végletes hangulati hullámzások egy elfojtott halálos szerelem tünetei lennének.
Szerintem jogszerű lenne, de közjogi szemszögből nem lenne alkotmányos.
Az AB nem helyezte hatályon kívül azt a felhatalmazást amit a 2/3-os választójogi törvény ad a kormánynak (minisztertanácsnak), de kimondta a választási körzetek aránytalanságával összefüggésben, hogy a körzetek meghatározása az alkotmány szerint az országgyűlés feladata, tehát ez a hivatkozott felhatalmazás alkotmányellenes.
Mégsem semmisítette meg, és szerintem ha a jövőben megsemmisítené, azt akkor sem tenné visszamenőleges hatállyal. Különösen akkor nem tenne ilyet, ha az alkotmányellenes felhatalmazással hozott körzetmeghatározás közelebb vinne az arányos képviselethez.
ennyi erővel a kinai zoknigyártás idősorait is belinkelhetted volna.
Neked és patricius haverodnak fingotok sincs a nagyságrendekről. Az MFB konszolidáció kb a GDP 1.5% Fletóék kba GDP 15%val növeltek az eladósodottságot 2007ig aztán felvettek az IMFtől 1300 mrdot most novemberben.
Bosszúból berakom a cikk harmadik részét is :) Úgyis elszáll, mint a füst...
Ki az elvakult, szelelő fejeteken.
Pedig itt éltek, ti is.
"...Álságos meglepődés
Az újonnan felállt szocialista-szabad demokrata kormány meglepődése a dolgok ilyesfajta állása felett persze kissé álságos volt. Hiszen az elmúlt négy év ellenzéki kritikájának mindvégig középpontjában állt a Fidesz-kormány átláthatatlan működése. Erről szóltak a zárszámadási törvény vitái, amikor az alátervezett infláció és fölétervezett gazdasági növekedésnek köszönhető több százmilliárdos maradvány önkényes elköltéséhez adta utólagos áldását a parlament. Erről szóltak az ÁPV Rt., az MFB, a Nemzeti Autópálya Rt., a Postabank és még jó néhány, közpénzeket ellenőrizetlenül elköltő állami cég működésével kapcsolatos ellenzéki kifogások. Erről szóltak az átláthatatlan MTV több tízmilliárdos tartozásának elengedése, a Nemzeti Színház, a kormányfilmek és az egyre szaporodó közalapítványok finanszírozása körüli viták.
Nagy meglepetést nem okozhatott tehát, hogy a megelőző évek többletbevételeiből bespájzolt költségvetési pénzeket végül elköltötte a kormány, még ha ennek módjáról nem is értesítette mindig a polgárokat. Az sem lehetett túlságosan meglepő, hogy a választások során felöltött harci mezt levenni nem tudó bukott kormány utolsó leheletéig azon buzgólkodott, hogy megnehezítse utóda életét, és - mellesleg - az összes létező és nem létező pénzt kifacsarja saját klientúrája számára. Hogy minél több főtisztviselőt betonozzon be, minél több jövőbeli kötelezettséget vállaljon baráti önkormányzatok, közalapítványok, sajtótermékek javára - és persze az utódkormány kontójára.
Az új kormány mégis úgy tett, mint aki meglepődik azon, amit az államháztartásban talált - illetve (éppen hogy) nem talált. Már a választási kampányában úgy tett, mintha minden úgy lenne, ahogy a nagykönyvben meg van írva. Mintha elhinné, hogy a regnáló kormány éppen annyit költött, amennyit a nyilvános költségvetésben előirányzott. A választási harcban úgy növelte napról napra ígéreteit, mintha nem elapadó, hanem bővülő forrásokat látna maga előtt. Mintha azt gondolná: pusztán a kormányváltással egy csapásra megoldódnak a gazdaság szerkezeti bajai, és a kincstár rögtön megtelik pénzzel.
Az MSZP januárban készített választási programja, majd a hirtelenjében előhúzott száznapos csomag jó néhány olyan ígéretet tartalmaz, amiről a novemberben készült szakértői program írói még nem is álmodtak. Az eredeti program négy év alatt kívánta megvalósítani a „jóléti rendszerváltást" a gazdaság növekedésétől várható többletbevételből. Azonnali intézkedésként csak az ápolók 50 százalékos béremelése szerepelt, a többi egészségügyi dolgozó és közalkalmazott bérét 2003-2006 között kívánták felzárkóztatni. A száznapos programba viszont bekerült a minimálbér adómentessé tétele, a családi pótlék 20 százalékos növelése, plusz egyhavi családi pótlék az iskolakezdéshez, az egészségügyi dolgozók, a pedagógusok és más közalkalmazottak bérének 50 százalékos emelése, a tévé-előfizetési díj azonnali eltörlése, az Orbán-kormány által a nyugdíjasoktól elvett 52 milliárd forint visszaadása és a reálbérek 25 százalékos növekedése a ciklus során. A kampány hevében még arra is ígéretet tett, hogy tartózkodik a gáz fogyasztói árának emelésétől. A vállalt ígéretek csak az idén százhatvanmilliárdos többletkiadással járnak, de jó részük - a megemelkedő bérek és juttatások - jövőre meg azután is terheli a büdzsét.
Az SZDSZ programjának beépítése az MSZP nagyvonalú választási programjába már minimális kiadási többletet hozott, hiszen a közalkalmazottak diplomás minimálbére a beígért béremelések után viszonylag kevés forrásból megoldható. A helyzet azért így is épp elég nehéz. A meglehetős aktivitással visszavonuló és a nagy ambíciókkal megérkező két kormány vállalásai - néhány egyező tétel kivételével - összeadódnak. Mindkettő számos olyan elemet tartalmaz, amelyek hatása évekre szólóan terheli a büdzsét.
Hatástalaníthatók-e az aknák?
Nemcsak a leköszönő kormány helyezett el tehát szép számmal aknákat a gazdaságban, hanem az újonnan felálló is. A dolog megtörtént, kiszedegetni őket - egy-két jogot sértő ügytől eltekintve - aligha lehet. A kérdés így most már az, hogy lehet-e az aknákat hatástalanítani, és ha igen, miként és mikor.
Nehezíti a dolgot, hogy az Orbán-kormány által megkezdett hibás gazdaságpolitikát az új kormány eddigi tetteivel nemhogy korrigálta volna, de még fel is erősítette annak negatív hatásait. A választási győzelem érdekében az MSZP - elődje ígéreteire rálicitálva - visszaszorította a palackba eredeti programja szellemét: a paternalista állam leépítését és az öngondoskodás intézményeinek megerősítését. A száznapos csomagban meghirdetett juttatások végül beépültek a kormányprogramba, ami nemcsak az egyensúlyt aláásó jövedelemkiáramlást erősíti fel, hanem az ígért reformok elfogadását is megnehezíti.
A legegyszerűbb megoldás az lenne, ha újra fel lehetne kapaszkodni a világgazdasági konjunktúra vonatára. Ez elvileg nem lehetetlen, hiszen az amerikai gazdaságban már látható, az európaiban pedig nagyon remélt (bár mérsékeltebb) fellendülés hatása előbb-utóbb hozzánk is elér. Önmagában azonban ez kevés. Nem lehet arra apellálni, hogy pusztán a gazdaság növekedéséből fakadó többletbevételek billentsék helyre a megbomló egyensúlyokat, és egyidejűleg a magángazdaságot nyomasztó adó- és járulékterhek is mérsékelhetők legyenek. Arra is szükség van, hogy a magyar gazdaság motorjává újra az export és a magánberuházások váljanak, ezzel egyidejűleg viszont a fogyasztás aránya fokozatosan visszaszoruljon. Ki kell keveredni a „magyar modell" csapdájából, mielőtt olyan helyzetbe kerülünk, hogy már lépni sem tudunk.
Az idén és jövőre nagy tempóban kiáramló jövedelmek a mai feltételek mellett főleg a fogyasztásban csapódnak le, ami egyfelől inflációt gerjeszt, másfelől a folyó fizetési mérleg romlását idézi elő. A kedvezőtlen trend megállításához egyrészt vissza kellene fogni a jövedelmeket, ami csak bérmegállapodással lehetséges, másrészt arra kellene ösztönözni a háztartásokat, hogy jövedelmük mind nagyobb hányadát takarítsák meg. Ez utóbbit segítheti az árfolyamnyereség adójának eltörlése, a tőkepiaci privatizáció, a lakásberuházások ösztönzése (de nem az ésszerű mértéket meghaladó kamatkedvezménnyel), a nyugdíjreform folytatása, az egészségügy reformjának beindítása úgy, hogy minél több magántőkét mozgósítson. Ezáltal nemcsak az ellátó rendszerek működőképessége biztosítható, hanem hosszabb távon az államháztartás terhei is mérsékelhetők.
Ugyanakkor a kormánynak vissza kell vonnia a rászorultság elvével nem összeegyeztethető kedvezményeket és támogatásokat, és az így felszabaduló forrásokat az öngondoskodást elősegítő rendszerek kialakítására kell fordítania, amivel egyben a megtakarításokat is ösztökéli. A növekedésből származó többletbevétel elosztása helyett pedig a munkajövedelmek közterheit kellene mérsékelni, mert az nemcsak a magyar munka versenyképességét javítja, hanem a jövőbeli növekedést megalapozó beruházásokra is lehetőséget teremt.
Még ha visszatér is a kormány eredeti programja főbb elveihez, és megpróbálja levetni a választási csatában magára öltött paternalista mezt, akkor sem lehet elkerülni az egyensúlyi helyzet átmeneti romlását. Ma még nem lehet tudni, hogy ez mennyire rontja az ország megítélését, és mennyire drágítja meg a külföldi források bevonását. Mindenképp javítana a helyzeten, ha mielőbb láthatóvá válna a kormány elszántsága arra, hogy az osztogatás helyett végre a reformokhoz is hozzákezd.
Egy ország gazdaságának aláaknázására néhány hónap is elég, a hatástalanításhoz viszont évekre van szükség. Még akkor is, ha azonnal megkezdődik. A késlekedés végzetes lehet. Láttunk már erre példát, legutóbb 1994-ben. "
:-) Ellenpélda: " Az ÁAK kezébe kerülnek az autópálya-beruházások 2005. február 2 "A szaktárca vezetője szerint 2006-ig 431 kilométer gyorsforgalmi út épül meg, és további 400 kilométerhez kezdenek hozzá Magyarországon. A kormány tervei szerint a 2005-2007 közötti időszakban mintegy 600 milliárd forintot kíván autópálya-építésekre fordítani, melyhez további 300 milliárd forintot az Európai Unió adna támogatásként - mondta Kóka János.
Elemzők szerint a kormányzat ezzel a lépéssel a deficitet szeretné látszólag csökkenteni: az ÁAK által építtetett autópályák költsége ugyanis - bár állami tulajdonú cégről van szó - kikerül a költségvetésből. A Népszabadásg szerint az állam ezzel a "kihelyezési trükkel" csak az idén legalább 300 milliárd forinttal csökkenti a költségvetési hiányt - statisztikailag. Az ÁAK jelenleg szinte kizárólag üzleti bevételeiből él, így az államháztartási körön kívülinek számít - az uniós statisztikai rendszer szerint ugyanis, ha ilyen cég épít sztrádát, az akkor is magánberuházás, ha állami tulajdonban van. Ezzel ellentétben az állami bevételekből élő állami cég kiadása már költségvetési tétel."
Ez ugyanaz, 300 milliárd forint kistervezése, DE ETTŐL AZ ÁLLAMADÓSSÁG nő, de a MFB-nál is NŐTT! ÉN ERRŐL BESZÉLEK!
