Én is ezt gondolom,bár én úgy látom hogy a Falco játéka több gondot fog okozni nekünk,mint az előző párharcok.
A mai nagyon jó meccs volt, a Körmend nagyon felszívta magát így utoljára. Próbáltak keményen védekezni,de ez inkább répázás volt,meg nem is bírták erővel.
A mi csapatunk nagyon együtt van,mindig tud valaki előlépni, és már centerünk is van,akinek nagyon tetszik az extra hozzáállása.Ádám és Marci is nagyot ment,Voja pedig parádésan osztogatott .
Nincs ekkora különbség, de önbizalmat azért adhat, hogy a mindig fontos és sokszor nehéz első meccset ennyivel megnyertük. Most rajtuk van a nyomás, nekünk meg azt kell csinálni, amit tegnap.
Szerintem is több van a Körmendben, ráadásul eddig amikor nem lehetett hibázni, nem is hibáztak az alapszakasz végén és a Szolnok ellen sem. Úgyhogy észnél kell lenni.
Úgy dobtunk 105 pontot, hogy volt összesen öt jó triplánk... Ez is mutatja, hogy elképesztően lyukas volt a körmendi védelem, tetszés szerint mentünk közel. És Diong tarthatott egy zsákolóbemutatót, a kisemberek meg ziccereztek. Kihasználtuk az erényeinket, és amikor védekeztünk is, elkezdett nőni a különbség.
Teljesen más meccs lesz Körmenden, ilyen koncentrálással és agresszivitással al kell játszani, az biztos.
Az első negyedben hagytuk válaszolgatni az Mte-nek,de a továbbiakban abszolút domináltuk a meccset.
Voltak kisebb hibák,amik előfordulnak,de huzamosabb gyengélkedés egyáltalán nem volt. Tud ennél jobbat is a Körmend,de ha megnyomjuk szombaton az elejétől fogva,akkor ott is nyerhetünk. Nagyjából mindenki hozta magát.
Ezzel az intenzitással és küzdéssel bárkit megverünk.
Ugyanakkor mondani se kell, hogy az eredmény csalóka, mert ekkora különbség nincs a két csapat között.
A Körmend fáradt, tompa volt, mi pedig szétrohantuk őket, de ez nem biztos, hogy fenntartható lesz.
Beszédes volt ahogy a 3. negyedben Voja maga állította le a rohanást az egyik labdaszerzésnél, hogy jól van most már elég.
Annak örülök, hogy látszólag Fordnak nincs komolyabb baja. Megijedtem, amikor a jobb keze miatt bement, de ezek szerint nincs baj, mert azzal pacsizott a végén és amúgy is látszólag nyugodtan ült a padon.
Jövőre jelenleg Balsay Ádám , Gobi van az U23-as szabályra. Balsayt sokkal többet kellett volna játszatni, akár Takács kárára, mert akkor fokozatosabban került volna beépitesre. Például a tét nélküli Falco meccsen vagy a Nyíregyháza ellen.
4 folyamatosan játékban lévő és használhato fiatal lesz jövőre : Valerio és Tanoh Dez Csoki, Takács Kristóf és Lukács Norbi.
Nekem amúgy meggyőződésem, hogy ha Pongi és Voja marad az már egy nagyon jó alap, de kövezzetek meg, ha választani kell kettőjük közül inkább Dávid kezét engedném el.
Kicsit Lukács Norbi jut róla eszembe, nem lehet tudni, hogy mi is motiválja őt döntéseiben.
Ha tippelnem kell nem marad, mert lesz olyan klub aki elsőszámú magyarnak is leigazolná, és több is lesz aki másodikszámúnak. Ádám szereti ha a kezében van a labda és el is dobhatja. Ezzel nincs is baj, de...
Nálunk, a realitás talaján maradva, fiatalszabállyal együtt is Vojvoda és Pongó utána harmadik legfontosabb magyar játékos jelenleg és mindkettő az ő posztján-posztjain játszik.
Biztos dolgozik rajta a vezetőség, hogy maradjon, de nem látom azt hogy ez sikerülne. Lepjenek meg.