Bármilyen élményt közösségben megélni sokkal erősebb hatású, mint egyedül. Szerintem aki kihagyja, az nem tudja, hogy mit veszít. Viszont attól, hogy valaki elmegy, még simán megmaradhat ugyanúgy a józan esze. Ellenben jó érzés látni, hogy csomó ember pont ugyanazt gondolja, mint te, és nem azt tapasztalod, amit az utcán, hogy véletlenül meglöknek, és már megy is az anyázás. Egy ilyen alkalomkor mindenki úgy viselkedik a másikkal, mintha régi ismerőse lenne.
Akkor azt is kell tudnod mennyi volt a szemétszedés díja, amit az FKF Rt. nek kellett fizetni. Hajnali 3-ig ment a takarítás.
De már túl sokat beszéltünk a szemétről, nem ez a lényeg.
Aki ilyen helyekre jár abban kell lennie egy kis exhibicionizmusnak, nazionalizmusnak esetleg sovinizmusnak (ezek nem negatív jelzők, csak manapság magyarországon negatív jelzőkként használják), ami belőlem hiányzik, így sohasem fogom élvezni az ilyen összejöveteleket, ezért nem is megyek egyikre sem.
Én sem Orbán vagy a Fidesz miatt leszek ott. Azért megyek, mert hiszek abban, hogy ez sok embernek erőt ad, a határon túliaknak biztatást és támogatást, a változásra vágyóknak megerősítést, a magyar nemzetnek pedig szebb jövőt.
Jó érzés együtt lenni olyanokkal akik abban hisznek amiben én.
Én megértelek, hidd el. Olyan ez mint a templomba járás. Van aki vallásos és csak otthon imádkozik, van akinek ehhez templomba (is) kell menni. Nem baj az.
Bocs, elnéztem itt a nagy sűrűségben, hogy kinek is válaszolok. A lényeg viszont ugyanaz: természetesen abszolút nem volt ott 300 tonna szemét. Szervező voltam, nyugodtan elhiheted.
Nem az a baj, hogy a politikusoknak nem hisz. Ne is azoknak higgyen, higgyen a saját szemének. Nem az a baj, hogy nem hisz valakinek, hanem az, hogy nem hisz valamiben, pontosabban érzésem szerint semmiben.
Ez a gyűlés nem arról szól, hogy meg akarom nézni Viktorka nyakkendőjét. Hanem arról, hogy fontosnak tartok valamit, és amellé állok oda, aki azt a legjobban képviseli. Ha Orbánnak hívják, akkor oda, ha Pistikének, akkor oda.
Nem hiszem, hogy meg tudnálak győzni. Csak óva intenélek attól, hogy összekeverd a párton belüli viszonyokat és a párt szerepét a közéletben. A párt a világon mindenhol egy erősen hierarchizált szerkezet, olyan, aminek a szélsőséges példája a katonaság. A pártban mindennek megvan a felelőse, a kommunikációnak, a szakpolitika területeinek, a szervezésnek, mindennek. Ezeknek egyszerre kell lépni.
Talán a katonaságnál szavaznak arról a közlegények, hogy az ezredesnek igaza van-e vagy sem? Egy pártban megválasztják a tisztségviselőket, akik azután irányítanak, a tagok meg teszik a dolgukat. Egy célszervezetet nem lehet a hagyományos értelemben vett demokratikus normák alapján irányítani. A tisztségviselők megválasztása teljesen demokratikus a Fideszben is, ezt ma is tapasztalhattad, de utána zárnak a sorok és nincs több vita.
A ballib propaganda kedvenc témája, hogy ezt a természetes szerveződést úgy állítsa be, mintha a párt az ország közéletében is ugyanígy működne. Pedig nem.
Ha visszaemléxel Gyurcsány és Hiller megválasztására, ott arról volt szó, hogy akinek valami kifogása van, az most mondja, de utána mindenkinek csönd. Egyébként nagyon helyesen. Akkor miért nem tiltakoztál?
OFF: Most láttam a TV2-n Ferenc új száz programjának bemutatóját. Aztán a végén nagy taps közepette aláírásával látott el egy Magyarországot ábrázoló falat. Utána Hiller és a többiek.
Lám lám az MSZP ismét csak utánoz.
Anno mikor a Fidesz tette ugyanezt, állandóan azt olvastam mindenhol, hogy mekkora baromság ilyet csinálni.
Bocs, de ha nem értek egyet valakivel, akkor nem megyek el oda, ahol ő szónokol. Temetőbe meg nem megyek síppal megzavarna azt, aki nem tetszik nekem. Majd megyek emlékezni akkor, ha már ő nem lesz ott. Tudod ez lenne a kultúrált viselkedés, nem a kereplés, meg a sípolás.
A legutóbbi Fidesz-gyűlésről beszélt itt a koma, ha jól emléxem, az meg március 15-én volt. A 2002-es Kossuth téri gyűlés után pedig egy gramm szemét nem maradt, még a füvet sem taposták le. Olyan volt, mint 1956-ban, amikor a forradalomban az emberek nem nyúltak a boltok betört kirakataiban levő cuccokhoz.
Sajnos a te mentalitásodhoz hasonló emberek sokan vannak. A cinikus, mindent csak kiröhögni tudó, semmi pozitív mellé odaállni nem képes emberek nagyon sok gátat vetnek az ország szellemi-lelki fejlődésének.
A gyereked egyszer meg fogja tőled kérdezni: mondd, hittél-e már valaha valamiben?