Megsértette a hatalom a vidékieket, mai arrogáns, felsőbbrendű viselkedésével. Ezt hadüzenetnek tekintik, tekintjük vidékről.
Ma bukott meg a kormányzásra totálisan alkalmatlan Gyurcsány-kormány
Tévedsz! Ha egyik fél meghatározza az időpontot, a másik felet illeti a helyszin megválasztásának joga. /Ha a felek korrektek/ A gazdák belementek a du. 3 órába, ami, lássuk be, egy kifejezetten szivatós időpont...
Azt hiszem igazad van, ki kell várni a 2006-ot. Nem lesz könnyű, addig még rengeteg kárt fognak okozni mindannyiunknak. A híveiknek is, az ellenfeleiknek is és nekünk is, akik nem köteleztük el magunkat. Csak látjuk, hogy baj van, nagy baj. És nem a gazdaság bajai a legelkeserítőbbek! Az, hogy egyértelműen a demokrácia anulálása folyik, a kizárólagosság, a hatalom egyedüli birtoklása érdekében, mert tudják, hogy csak akkor maradhatnak hatalmon, ha sikerül szétverni az ellenzéket és helyette kinevezni egy ellenzéket saját igényük szerint. Orbán és Gyurcsány nincsenek egy súlycsoportba. időnként meg sajnálom is GyF-et, hiszen akkora egoja van, hogy nem látja szellemileg-politikailag alárendelt helyzetét. Hogy Orbán jobb lesz e? Nem lehet tudni. Talán annyival előnyösebb az ország számára, hogy ő nemzetben (mindannyiunkban )gondolkodik, Gyurcsány pedig hatalmas vagyona miatt felfogni sem tudja Kovács néni, vagy Tóth Béla gondjait. Gábor
Miért is? Mert fogadnák őket, de ők már annyira fennhordják az orrukat, hogy már ők akarják megszabni, ki/mikor/hol tárgyaljon velük? Ezzel csak ellenszenved vívnak ki maguk ellen a gazdák.
Megsértette a vidékieiket a hatalom, mai arrogáns viselkedésével. Ezt a vidékiek, mi vidékiek, nem bocsájtjuk meg nekik. Kormányzásra totálisan alkalmatlan a Gyurcsány-kormány!