Egy helyes, okos, intelligens, magas, rendkívül aranyos férfi ma mondta másodszorra ki, hogy szerelmes belém, és ez ijesztő, mert én meg nem szeretem, holott megérdemelné! Csak Ő túlságosan is felnőtt, és bár szeretné, ha legalább barátok lehetnénk, és én is szeretném, nem hiszem, hogy ez megoldható volna...
Mint barátot, szeretném nagyon, de egyéb formában viszont nem, és nem akarom Őt bántani, ezért nem is szeretek a közelében lenni, illetve próbálom elvenni a kedvét magamtől!
Minden egyes alkalommal eltervezem, hogy majd beolvasok neki, hogy elmondom mi a bajom ezzel az egésszel.... de aztán mégsem, mindig csak ígérgetem magamnak, hogy na most aztán tényleg erős leszek... de soha soha soha nem teszek semmit... és aztán persze hogy úgy bánik velem, mint egy kutyával... ha eccer nem teszek ezellen semmit... Óóó mekkora seggfej vagyok. És ez úgy láccik gyógyíthatatlan.
utálom magam, ha ilyen dolgok történnek velem, mert nem bírom megállni, hogy ne írjam/mondjam ki, nem vagyok képes megálljt parancsolni a dühömnek... aztán meg hetekig öngyilkosságot forralok :P fasza.
